Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-09-28 / 1443. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1946. szeptember 28. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG AR AIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................$2.00 öné Year _____ $2.00 Félévre ........................... 1-00 Six Months _____ 1.00 Egyes szám ára ........ 5e Single Copy .—.......... 6c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás nivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Lincselő magyarok A magyarországi lapok hasábos hírekben számolnak be arról, hogy julius 30-án és augusztus elsején Miskolcon miként rendezett lincsleéseket a diósgyőri és miskolci csőcselék. A két napon át tartó lincseléseknek több áldozata volt. Az első világháborút megelőzőleg szinte elképzelhetetlen valami lett volna, hogy Magyarországon lincseljenek. Az ilyen sportot csak a barbár amerikaiak, — de ott is csak a déli államok népei űzték. Most azonban változott a világ sora. Amerika felcsapott a demokrácia mintaképévé, tehát illő, hogy az ifjú demokráciák utánozzák a szokásait. És mint ahogyan a durva lelkii emberek, akik idegen földre kerülve első sorban is uj hazájuk népének káromkodásait és más rossz szokásait tanulják el, úgy a negyeszázadon át megmételyezett magyarság is először a demokrácia legförtelmesebb fattyúhajtásait veszi át. A miskolci lincselések és az ország különböző részein mutatkozó számos hasonló “kilengések” mutatják, hogy a hajdan emberséges, sőt túlságosan is törvénytisztelő magyar nép lelki felfogásában müyen nagymérvű rombolást okozott a negyedszázados fasiszta nevelés. Nem igaz az, hogy a fasiszta méreg csak a közép éi, az uralkodó osztály tagjain fogott. A miskolci lincselés mutatja, hogy munkások olyan tömegben vonultak fel lincselni, mint tették azelőtt a politikai tüntetéseknél. És azt is láttuk, hogy a falusi parasztság tekintélyes része is készséggel vesz részt az ilyen “kilengésekben”. A magyar nép ujjánevelése sokkal nagyobb munkát igényel, mint előbb képzeltük, mert az elmérgezés sokkal nagyobbmérvü, mint hittük. így roppant nagy feladat vár a magyarroszági öntudatos munkásokra és értelmiségre, mert ennek a méregnek a kiirtása nem csak okvetlenül szükséges a belső béke és biztonság szempontjából, de azért is, mert az ily “kilengéseket” az egész magyar nemzet, de különösen az uj demokratikus Magyarország rovására írják a külföldön és csökkenteni fogja a megujhódott ország iránt érzett szimpátiát. Szavaznak a kommunisták Még nem is olyan régen az úgynevezett “munkás politikai pártokban” szörnyű nagy véteknek, osztályárulásnak tartották azt, ha a tagok valamelyike polgári jelöltre adta szavazatát. Ezt a vétséget rendesen kipellengérezéssel, majd kizárással büntették. Ez általános volt úgy a szociálista, mint a kommunista vagy más nevek alatt szereplő munkás politikai pártoknál. Az amerikai kommunista párt azonban szakított ezzel a régi szokással. Már eddig is számos esetben indorszálta a polgári pártok jelcitjeit. Nem mondhatjuk, hogy paktumot kötöttek, mert a polgári pártok a legtöbbszár egyszerűen ignorálják őket. Most azonban New York államban még ennél is jóval tovább mentek. Hivatalosan bejelentették, hogy a Controller hivatalon kívül más tisztségre nem állítanak jelölteket, mert a demokrata jelölteket akarják támogatni, nehogy a republikánusok győzzenek. És tették ezt dacára annak, hogy az előző héten a demokrata párt kormányzó jelöltje, James M. Mead szenátor, nyílt gyűlésen jelentette ki, HOGY NEM AKARJA A KOMMUNSITÁK TÁMOGATÁSÁT. A new yorki kommunisták azonban ezt az arculcsapást egyszerűen figyelmen kívül hagyták. Nem az a legény, aki üt, hanem az, aki állja, — mondják ők is. Mert nagyon fenegyerekek ám ezek a new yorki kommunisták. Megmutatják ők, hogy nem lehet őket eltiltani attól, hogy burzsoá politikusra szavazzanak. Végre is szabad országban élünk, vagy mi a szösz?! Még alig egy éve, hogy az amerikai kommunista párt kidobta Earl Browder nevű titkárát, mert az a fura gondolata támadt, hogy a kommunistáknak kooperálni kell a munkáltatókkal, az úgynevezett “progresszív iparmágnásokkal”. Sőt mi több, pár éven keresztül érvényt is tudott szerezni ennek az osztályellenes elvnek. Végre is Párison keresztül Moszkvából szóltak rá a vezért vakon követő pártra és dobták ki Browdert, akit azóta is árulónak mondanak. De hát nem-e ugyanilyen dolog az, amikor a “munkáspárt” a minden hájjal kikent polgári politikusokat támogatja? Szinte halljuk az erős tiltakozást, hogy a jelenlegi helyzet egészen más. Először is Mead szenátor nem csak kiváló progresszív politikus, de azonkívül tehetségéről és őszinteségéről tanúságot tett a háborús zsarolók ellen vezetett vizsgálataival. És végre, nagyon fontosnak tartják, hogy a reakciós Dewey kormányzót kibuktassák. Úgy homályosan emlékszünk még rá, hogy ez a Dewey kormányzó is a zsarolók s gangszeterek elleni vizsgálattal került felszínre. A jelentéktelen kis kerületi ügyészt szintén az ilyen vizsgálatok ültették a kormányzói székbe. Akkor természetesen őt is progresszivnek s a többitől “különm” politikusnak tartották Ma a kibuktatása a legfontosabb. De akik nem akarnak másfél évtizeddel visszagondolni azoknak említhetünk egy másik politikust is, aki szintén “vizsgálatokkal” tette magát ismertté. Még alig pár éves csak, hogy a kommunisták nagyon lelkesedtek azért a politikusért, aki mint szenátor, ugyancsak lerántotta a leplet a háborús profitolókról. Készséggel szavaztak tehát reá, amikor alelnöknek jelölték. De bezzeg ma, még nem is egészen két év múlva, ököllel fordulnak a közben elnökké lett szenátor felé, akiről kisült, hogy semmiben sem különbözik a többi polgári politikusoktól, — nem jobb, nem rosszabb azoknál, csinálja azt, amit az ország urai, a nagytőkések diktálnak neki. Mi soha sem adtunk sokat a politikai választásokra. Azonban annyi tény, hogy évtizedekkel ezelőtt, amikor az ily pártok betartották az osztályvonalat, segítettek a munkásság öntudatra ébresztésében, segítettek osztálytudatossá tenni őket. Ma azonban a választások már ezt a célt sem szolgálják. De az osztálytudat ily félredobásával a kommunista párt is elvesztette azt a jogot, hogy magát munkás politikai pártnak nevezheti. Mert üy körülmények között csak bitorolják ezt a nevet. A magyar irók segélyezése A magyar irók sorsa, — a nagy hírnévre szerttevőket leszámítva, — soha sem volt irigylésre méltó, mert még a világháborúkat megelőző időkben is csak igen szerény viszonyok között élhettek. Ma pedig, — amikor az olvasó közönség is nagy nélkülözéssel küzd és jövedelmét felemésztik a test fizikai fentartására szolgáló árucikkek s szellemi táplálékra már nem igen költhet, a magyar irók talán minden népcsoport között a legnagyobb ínségbe jutottak. Lapunk augusztus 10-iki számában leközöltük az egyik magyar írónak az amerikai magyar sajtóhoz irt nyílt levelét, amelyben elmondja, hogy a magyar íróknak milyen örömet okoz az, ha írásaikat átvesszük. És noha méltányos volna ezért némi ellenszolgáltatást kérni, nem tették ezt a múltban és nem teszik most sem. Azonban a mai rendkívüli viszonyok következtében, előbb bocsánatot kérve, ezt a megjegyzést teszi: Mi (magyar irók) boldogan adjuk az amerikai magyarságnak a szellemi kalóriákat. Ne tekintsenek bennünket profánnak és anyagiasnak, ha ezért a szellemi kalóriáért fizikai kalóriákat kérünk. Ez, azt hiszem, a csereviszony adottságának is megfelelne, mert szellemünket tápláló kalóriánk van elég nagymennyiségű, de szegény testünket bizony már szűkösen tudjuk ellátni. Mi ugyan már kiütünk valamennyi “kalóriát”, — szerény anyagi viszonyainknak megfelelőleg, azonban ezzel a kérdéssel a szeptember elsején, Cleveland városban tartott országos értekezletünk is foglalkozott. A konvenció delegátusai is úgy vélték, hogy tehetségünkhöz képest támogatást kell adnunk a baloldali Íróknak, — azoknak, akik kimondottan az osztályharc alapján állnak, de különösen azoknak, akiknek Írásait a “Szemelvények a magyarországi lapkból” cimü rovatunkban átvesszük. Szükségesnek tartjuk támogatni a baloldali írókat azért is, mert hiszen rájuk vár az a nagy feladat, hogy a negyedszázadon át elmérgezett agyú magyarságot felvilágosítsák, osztálytudatossá tegyék. Éhez természetesen első sorban is a saját fizikai létük fentartására van szükség, mert hiszen csak úgy lehet dolgozni, tanítani, értékes írásokat termeim. Miután a konvención szóvátették, hogy ezen baloldali magyar irók és újságírók segélyzéséhez olvasóink közül is többen hozzá akarnak járulni, a konvenció úgy határozott, hogy lapunkban tegyünk közzé ilyen felhívást. Ennek a határozatnak teszünk eleget ezen vezércikkel. Miután most már újból megteremtettük otthoni munkástársainkkal az összeköttetést, igy azokon keresztül eljuttathatjuk a “fizikai kalóriákat”, (sőt, mi is büszkélkedhetünk azzal, hogy a “szellemi kalóriáinkat” is) az Ínséget látó magyar Írókhoz. Kérjük tehát azon olvasóinkat, hogy akik hozzájárulhatnak valamivel ehez az akcióhoz, — akár ruhaneműt, lábbelit, nem romlandó élelmiszereket, vagy pénzt, amiért mi vásárolhatunk ily dolgokat. — küldjék be kiadóhivatalunkba. KÉTES DICSŐSÉG SCHENECTADY, N. Y. — Dr. Gerald Wendt, a “Science Illustrated” magazin szerkesztője azzal dicsekedett, hogy az Egyesült Államok vegyészeti háborús bizottsága olyan hatásos mérget fedezett fel, amelyből egy köb-incs nagyságú elég arra, hogy az Egyesült Államok összes népességét, — másfélszáz millió embert, — megöljön. Wendt szerint az Egyesült Államok 50 millió dollárt költött ezen “super” méreg feltalálására.
