Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)

1946-09-21 / 1442. szám

1946. szeptember 14. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZONELKUL ___CS...Ő MEGJEGYZÉSEI IGAZSÁGOS BÉKÉT! Egy bizonyos, hogy még ezi- deig, ilyen csodabogarat a hábo­rúk története nem mutatott fel. Amióta csak háborúk voltak, a “béke” az egyik félre termé­szetesen a vesztesre, igazságta­lan volt. Ha ez fenállt a múltra, természetszerűleg fokozott mér­tékben áll fen ma, amikor az im­perialista kapitalizmus korát él­jük. Minden józaneszü ember tisz­tában volt azzal, hogy a trianoni béke igazságtalan volt. Szégyen­letesen tolta át a népeket az egyik országból a másikba, fi­gyelmen kivül hagyva gazdasá­gi, faji és nyelvi szempontokat. De kétségtelen az is, hogy a ma­gyar határokat, lehetetlenség úgy meghagyni, hogy tiszta nemzeti államok alakuljanak ki, lehetett volna a határmeghuzást igazságosabban is megállapíta­ni, de Magyarország vesztes fél volt, igy természetesen ő húzta a rövidebbet. Soha reménytelenebbül még legyőzött ország nem várhatta a békeparancsot mint a most fo­lyó párisi konferenciától Ma­gyarország. Magyarország az elmúlt 25 évben Európa tűzfészke volt. Becstelen urai nem a megbéké­lést keresték, a szomszéd orszá­gokkal, hanem, hogy a bitang uralmukat megtarthassák és ki­terjeszthessék, a háborúra spe­kuláltak és minden gondolkodás nélkül, önként csatlakoztak le a náci imperializmus cselédjévé, fennen hirdetve, hogy ők, már mint Horthyék voltak a náci­fasizmus pionerjai. Ők voltak az elsők, kik lecsat­lakoztak a német-olasz-japán háborús szövetséghez, az úgyne­vezett “antikomintern” szövet­séghez. Ugyancsak ők voltak az elsők, kik belementek Hitlerék mellett a háborúba, a náci impe­rializmus szolgálatába állítva Magyarország gazdasági és ka­tonai erejét, ők voltak, kik egészen a végső pontig ki is tar­tottak Hitler mellett, ezzel meg­hosszabbítva a háborút és az orosz hadsereg veszteség listá­ját Magyarország fegyveres megtisztításával alaposan fele­melték. Az aljas Horthy-nyilas rend­szer förtelmes gazságai a belpo­litikai téren utáltá és gyülölté tették a magyar nevet minden kultur ember előtt. Magyarország sorsáért, a ma­gyar nép szenvedéséért, a ma­gyar uralkodó osztály a felelős és ha ezerszer akasztanák fel őket, még akkor se vezekelhet­nék le azt a rengeteg bűnt, ame­lyet a szerencsétlen népünk el­len elkövettek. A magyar nép uj megbízottai kik teljesen szakítottak a régi rendszerrel, ismerik ezt a múl­tat és teljes reménytelenséggel álltak oda a párisi konferencia elé, jól tudva azt, hogy ez a múlt és főleg az előzetes megkötött paktumok, lehetetlenné tesznek minden nagyobb változást a tri­anoni határokon. Nem csak a magyar kormány, de minden gondolkodó ember látja, hogy | ma nem a párisi konferencia ál­tal, hanem a szomszédaival való megbékéléstől várhatja a ma­gyar nép azt, hogy a helyzete tartalmasán változzon. Erre a szövetségre meg van a hajlandó­ság a szomszéd államokban ép­pen úgy, mint a magyar népben és csak idő kérdése, hogy mikor valósul az meg. Ezt ma mindenki tisztán lát­ja, csak a letűnt rendszer urai és cselédjei azok, akik a megbé­kélés helyett a gyűlöletet hirde­tik, kik egy uj háborúra speku­lálnak, amelytől remélik vissza­szerezni az uralmukat a népek felett, amely elkergette őket, | ilyen irányban dolgozik a volt magyar, lengyel, román, szerb és bolgár uralkodó osztály, tá­mogatva a papság által, amely szintén elvesztette az uralmát s főleg a hatalmas földbirtokait. Ezek megbízottai ott vannak mindenütt, ahol a hazájuk mai rendszerének árthatnak. Ameri­kai magyar vonalon, az Ameri­kai Magyar Szövetség áll a re­akció élén, amely eléggé szemte­len ahoz, hogy a számlát az amerikai magyarsággal akarja megfizettettni. Százezer dollárt akar össze­gyűjteni, hogy igazságos békét érjen el. Hol akarja ezt elérni? Párisban ettől már lekésett, ad­dig amig ilyen irányban lehetett volna valamit tenni, ha nem is sok reménnyel, a fülük botját se mozdították meg. , Most, 50 ezer példányban egy füzetet adtak ki, hogy felvázol­ják azt, hogy milyen legyen az igazságos béke s újabb és újabb ilyen füzet kiadását ígérik, nem angolul, hanem magyar nyelven, nem a világ vagy legalább is Amerika közvéleményét akar­ják meggyőzni, hanem bennün­ket amerikai magyarokat, kik mindannyian tudatába vagyunk a volt és a leendő béke igazság­talanságának. De ígérnek akciót amerikai vonalon is. Ha majd a békeszer­ződések a törvényhozás elé ke­rülnek, akciót fognak kezdeni, hogy a szenátus ne hagyja jóvá a békeszerződést. Nagy naivitás, politikai anal­fabétizmus kell ahoz, hogy vala­ki elhigyje azt, hogy a Magyar Szövetség akciója miatt a sze­nátus felrúgja a párisi egyezmé­nyeket, de ha más okokból ez meg is történne, az sem változ­tatna a helyzeten, hisz a triano­ni szerződést sem irta alá Ame­rika, azért az érvényes volt, mint ahogy érvényes lesz az uj Trianon is, akár aláírja azt Amerika, akár nem. Nem sokra becsülöm a Ma­gyar Szövetség urainak politi­kai bölcsességét, de ezzel, hogy a megkötendő békeszerződésen nem változtatnak, azzal ők is tisztában vannak. A cél nem iß az, hanem amit fentebb vázoltam, az uj háború­ra való spekulálás, a zavarosba való halászás, a mai magyar kormány ellen való uszítás, a megujhódott népek között való megbékélési szövetség megaka­dályozására, hogy ilyen utón visszaszerezze a lecsúszott úri bitang rend a hatalmát. Erre kell százezer dollár, ezt a számlát akarják velünk, ame­| rikai magyarokkal megfizettett­ni, erre a célra adták oda az amerikai magyar lapok túlnyo­mó része a hasábjaikat, Ígéretet kapva, hogy ők is részesedni fognak a befolyó dollárokból. Aki nem akar uj háborút, aki nem akarja azt, hogy Magyar- ország újra csatatér legyen, aki szereti a népet, aki annak a bol­dogulását óhajtja, aki nem akarja, hogy a magyar nép nya­kára újra Horthyék üljenek a szolgabiráikkal, csendőreikkel, papjaikkal, akik azt akarják, hogy a magyar föld azé legyen, akik azt megművelik és verejté­kükkel áztatják, azok egyetlen centet sem fognak adni a Ma­gyar Szövetségnek. Minden cent, amit erre a cél­ra ad az amerikai magyarság, az egy-egy láncszemmé fog vál­tozni, amelyet az ezer éves el­nyomatás alól felszabadulás fe­lé haladó magyar nép kezére, lábára akarnak újra rábilincsel­ni a volt urak és azok bérencei. Hirdessétek az amerikai ma­gyarság között, hogy egy centet sem az Amerikai magyar Szö­vetség bűnös, szégyenletes, nép­ellenes céljaira. TITO Az elmúlt hetekben nagyon gyakran találkoztunk a lapok élén Tito nevével. Mindig úgy volt beállítva, mintha Ö volna Jugoszlávia egyeduralkodó j a. Az amerikai magyar reakció lapjai előljártak az uszításba, a Titozásba. Chemitzky tata a bé ke királyának a felkent papja, odáig ment, hogy egy csomó esetet hozott fel, igazolva, hogy kissebb okokból is üzentek már háborút, mint Amerika pilótái- inak a halála. Ha mindenkinek szabadna há­borús uszítást végeznie “Tito” ellen, éppen nekünk magyarok­nak volna erre a legkevésbé okunk, mert Titonak csak hála, elismerés járna ki a magyarok részéről. Mindenki, aki egy kissé gon­dolkodni tud, joggal attól félt, hogy a győztes szövetségesek, egyik legharciasabb és a leg­több áldozatot hozó tagja, a ju- goszlávok, rettenetes bosszút fognak állni a magyarokon, a háború végével. Valljuk be igy egymás között, hogy Tito népének nagyon sok oka lett volna a bosszuállásra, hiszen Magyarország volt az, amely pár nappal az “örök ba­ráti szerződés” megkötése után hátbatámadta a Hitler banditái által megtámadott Jugoszláviát. Tudjuk jól azt is, hogy a ma­gyar honvédség és csendőrség, minden ok nélkül egy borzalmas vérfürdőt rendezett a visszahó­dított területen, ahol egyetlen napon ezrével irtották a szerbe­ket, asszonyt, gyereket, öreget. Az egész világ utálattal gondol vissza a magyar tisztek eme barbár cselekedetére. Jól tud­juk azt is, hogy a magyar csa­patok aktivan vettek részt a partizánok elleni harcban is. Ennek dacára, mikor a szer- bek visszamentek mint győzte­sek a Vajdaságba, nem azono­sították a magyar népet a tö­meggyilkosokkal, az első perc­től fogva teljes jogú polgára lett a magyarság Jugoszláviá­nak, ahol teljes szabadsággal éli a nemzeti életét. Szabadon mű­velheti a nyelvét, a kultúráját, a legnagyobb állami támogatás­ban részesülnek a magyar isko­lák és kultur intézmények. Jugoszlávia az egyetlen utód­állam, amelynek a kormányzata le a falusi bakterig, tiszteletben tartja a kisebbség jogait. A ro­mán Groza is őszintén óhajtja ezt az utat, de minden jóakara­ta dacára sem tudja azt keresz­tülvinni a magyar gyűlölettel megfertőzött Romániában. Tito ezt 100 százalékban keresztül­vitte. Rátudta nevelni a népet arra, hogy a magyarságot nem azonosítják a gyilkos uraival, hanem azzal a pár száz magyar­ról, amely vele és a partizánjai­val harcolt a náci banditák ellen. Ezért elismerés jár Tito kor­mányzatának, különösen azok­tól, kik ha nem is vettek részt a vajdasági vérfürdőkben, mert itt voltak Amerikában, de lélek­ben egyek voltak a tömeggyil­kosokkal. Bár mindenütt egy “Tito ural­kodna”, akkor az utódállamok­ban, Romániában és főleg Szlo­vákiában, nem szenvedne nem­zeti elnyomást és üldöztetést az ott élő magyarság. HELYREIGAZÍTÁS A papok általában jó adomá- zók, nagyon szeretnek úgy bo­rozgatás közbe el adomázni és valljuk be, hogy tudnak is hu­morizálni. Ez természetes is, mert viccelni csak megelége­dett ember tud és bizony a papi szakmában működőknek min­den okuk meg van arra, hogy elégedettek legyenek. Az ő mes­terségük az, amely az élet min­den körülménye között, akár szomorúság, akár vigság van jövedelmez. Chernitzky atyán is. nagyon szeret humorizálni, szatírákat írni, de még sületlenebb vicce­ket nem hallottam, mint az ő adomái és a vezércikkei. Ez an­nak tudhatható be, hogy Cher­nitzky tata is elszavalhatná a költőnkkel hogy: Gyermek lettem újra, Lovagolok nádparipán, fűzfa sípot fújva. Bizony ő is gyermek lett má­sodszor is. Ezt igazolják a “szel­lemi” termékei, melyet mint a papszakácsnék lapjának a fő- szerkesztője követ el. A legutób­bi egyik ilyen “humoros” Írását kénytelen vagyok helyreigazí­tani, rámutatni az atyuska té­vedéseire. Valaki, valahol, ő nem Írja meg, hogy ki és hol, megkriti­zálta egyik cikkét, amiért kihu­morizálja az illetőt, mert a kér­déses cikket nem is ő irta. Úgy fejezi be a gúnyolódását, hogy az illetőt “a kutya ugatta meg és ő mégis a tehenet dobja érte meg”. Hát, hogy a munkatársa Chernitzky tatának kutya és hogy ugat, abba nem szólok be­le, mert végül ő még is jobban ismeri a munkatársait és ha ő azt állítja, hogy az illető ugat, akkor valószínű, hogy kivétele­sen neki van igaza. De helytelen a hasonlat mikor saját magát tehénnek személyesíti meg. A tehén ugyanis nőnemű, már pedig Chemitzky plébános ur himnemü, tehát nem illeti meg a tehén elnevezés. Lehetsé­ges, hogy arra gondolt, hogy ő mint pap ezen a téren semleges, abban az esetben neki nem sza­bad sem a tehén, sem a bika jel­zőt használnia, mert ez mind a

Next

/
Oldalképek
Tartalom