Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)

1946-07-13 / 1432. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1946. julius 13.

Egyről-Másról------ELMONDJA: J. 7. TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK

1942 julius 8 — A feljegyzések szerint ezen a napon tört ki az első keményszén bányász sztrájk az Egyesült Államokban.

1917 julius 12 — Bisbee-ben (Arizona) 1,186 sztrájkoló ércbányászt kényszer deportáltak a sivatagba minden élelem és viz nélkül, meghagyva nekik, hogy aki visszatér, azt lelövik “mint a kutyát”.

gamban, hogy amennyire csak lehetséges kerülni fogom a papokkal való foglalkozást, mert lapunk a Bérmunkás úgyis csak olyanok kezébe kerül, akik már jól ismerik a papi maszlagolás minden csinjét-binjét. Meg aztán habár sohasem tartoztam egyik vallási szekta táborába sem, mégis valahogyan tiszteletet érzek az öreg kor iránt. Neih tehetek róla, de valahogy nekem jól esik, ha egy öregebb munkástársam előtt kalapot emelhetek. És ez az érzés bizonyos kihatással van ha öreg papokkal kerülök szembe. Az amerikai magyar papoknak nagyrésze elöregedett, mint maga az amerikai magyarság. A papok a maszlagolásban, mig a magyarok a robotban.

Ha aztán néha-néha kirúgok a hámból, mint a múltkoriban olyan eseteknél, amikor lincse- lésre buzdították híveiket a papok, a vörös agitátorok ellen, akkor aztán akár fiatal akár öreg papról van szó, kíméletlenül a fejükre kell koppintanunk. így aztán nem az a tény, hogy mi foglalkozunk sokat a papokkal, hanem a papok foglalkoznak túl sokat velünk. Mert nem változtat ezen a tényen az sem, hogy mindenkit vörösnek és aki nem jár a templomba azt egyszerűen kommunistának keresztelik el.

Itt van pl. a bridgeporti papi újság a Mi Lapunk junius 22- iki számában az öreg Chernitz- ky atya olyan hangon vezércikkezik, hogy bizony nem várhat tiszteletet ellenfeleitől, csak ellenszenvet és gyűlöletet és ha Krisztus tanaiba őszinteséggel betekintene, akkor vagy a saját megkergülését ismerné el, vagy pedig azt, hogy a krisztusi tanok legvörösebb becsmérlője. Ebben a vezércikkben elsősorban a sárga földig lehúzza a magyar köztársaság négy megbízottját, akik azért voltak itt, hogy a magyar nép számára előnyöket kapjanak a nagyhatalmaktól.

Tovább menve a vezércikkben egyszerűen kitessékeli Amerikából azokat, akik a magyar köztársaság hívei, menjenek vissza a muszkák által fölszabadított Magyarországba. Ugye egy vén svihák lehet csak egy olyan egyén, aki büszkén hivatkozik az amerikai köztársaság állampolgárságára, de viszont aki Magyarországon a királyság és Horthyizmus helyett, köztársaságot akar, azt egyszerűen deportáltatná, ha hatalma volna hozzá. És ugyanazon cikkben saját magától kérdezi Chernitzky atya a következőket: “Nem bolondok házába va- ló-é az olyan egyén, aki nem kívánja a saját házfedelének kijavítását, csupán csak azért, mert azt a házat akár a nácik, akár a kommunisták rongálták meg?”

A négy magyar delegátus azért járt itt, hogy erre a javításra eszközölje ki a lehetőségeket, ami ellen éppen ön és társai ugrándoztak annyira. Hát persze, hogy kérdésükre csak azt válaszolhatjuk, a’ bolondok házába velük! A vezércikkét “csatta- nós záradékul” a majomkérdéssel fejezi be. “Őszerintük majomból lett az ember” — mondja Chernitzky atya, hogyan és mikor, ők legkevésbé tudják, egyszerre csak esze támadt az

KIKET KÉPVISELNEK A

TÖRVÉNYHOZÓK?

A nagy politikai harc, amely hetek óta tartotta izgalomba az egész országot és amely az eladók és vevők között folyt egyelőre ideiglenesen, de minden valószínűség szerint véglegesen is befejeződött és talán mondanunk sem kell, hogy az eladók | győzelmével. Igen, az Office of Price Administration (OPA) az árszabályozásról van szó, melynek sorsa hasonlít a magyar közmondáshoz, hogy “ a sok bába között a gyerek elvész” ez is úgy járt, hogy kimúlt anélkül, hogy az illetékes körök határoztak volna annak sorsa felől.

A vitán felül áll, hogy az ár- szabályozásra szükség volt és ma is szükség volna, más kérdés az, hogy az árszabályozás, amely gyakorlatban volt ért-e valamit? Eredetileg amikor az árszabályozási törvényt életre hívták az volt a cél, hogy úgy a munkabéreket, mint az élelmiszer, ruházat, lakás, stb. szükségleti cikkek árait egy bizonyos ponton megrögzitik, az infláció elkerülésére. Alapul az árszabályozáshoz az 1942. évi januári bérek és árak szolgáltak, bár már akkor kitűnt, hogy a szükségleti cikkek árai és a munkabérek nem voltak párhuzamban és igy megállapították az úgynevezett “little steel formulát” amely megengedte a munkabéreknek 15 százalékos emelkedését az 1942. év januári bérekhez hasonlítva.

Hogy az OPA milyen sikeresen működött, a.zt valamennyien a gyakorlatból ismerjük. A megrögzítést csak két tételen tudták érvényesíteni; a munkabérek és lakbéreken. Az élelmiszer, ruházat és egyéb használati cikkek árai mind túl emelkedtek a megszabott vonalon, amit részben a vásárlók, részben a kormány fizetett “subsidy” utján. A munkáltatók és kereskedők azonban még igy sem voltak megelégedve, dacára annak, hogy az átlagos profit már jóval túlhaladta a minden idők legmagasabb profitját. De, hogy látszólag a törvény keretein belül legyenek, nem emelték az árakat, hanem azon árucikkek, amelyeket a munkásság szokott vásárolni, eltűntek a piacról és aki venni akart, annak a magaállatvilágból kifejlett embernek”. A majomkérdés még ma is vita tárgyát képezheti bizonyos körökben, de az ész kérdése, az egyáltalán nem tartozik a majomkérdés származástani vitájához. Vannak észnélküli emberek és eszes majmok. Elolvasva a vezércikket, hát nagyon mindegy akár az egyik, akár másik csoporthoz is tartozik a cikkíró.

sabb ár ucikkeket kellett megvásárolni, amelyen több volt a profit.

Mint ismeretes, az árszabályozási törvény érvényessége junius 30-án lejárt. Ezt megelőzőleg már hónapokkal folyt a harc úgy a vásárlók, mint az eladók részéről. A vásárlók delegációkat és a táviratok és levelek százezreit küldték a törvényhozóknak, hogy hosszabbítsák meg a árszabályozást. Az eladók viszont annak megsemmisítését követelték. A kongresszus olyan árszabályozó törvényt akart csinálni, hogy a “kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon”, vagyis, hogy legyen is ily törvény, de azért az eladók olyan árakat kérhetnek, afnilyent ők akarnak. És ilyen törvényjavaslatot terjesztettek Truman elnök elé a tizenkettedik órában, hogy azt aláírja és hatályra emelkedjen.

Az elnök azonban a javaslatot annyira rossznak találta, hogy azt megvétózta és visszaküldte a kongresszusnak. Ez azonban már az utolsó percben történt — a kongresszus szándékosan csinálta igy, hogy vagy aláírja azt, vagy megszűnik az OPA. Ez be is következett. Junius 30-án éjjel 12 órakor kiadá lelkét és meghala. így a nagy harcban ismét a kizsákmányolok és profitharácsolók győztek — mint mindig — és a kongresszus ismét bizonyságot szolgáltatott arról, hogy kiket képviselnek; kiknek az érdekeit vannak hivatva megvédelmezni?

A “FOGATLAN

OROSZLÁN”

Az utóbbi hónapokban mindenki előtt nyilvánvaló volt az, hogy az OPA úgy ahogy működött, semmi gyakorlati értékkel nem birt és hasonló volt a fogatlan oroszlánhoz. A “ceilling price”-ok ugyan megvoltak és ki is voltak függesztve az üzletekben, de áru nem volt. Aki húst, vajat, rizsét, zsírt, vagy hasonló élelmiszert akart vásárolni, annak a “black marketra” kellett menni, mert legális áron azokat megvenni nem lehetett. Nem pedig azért, mert azokat nem vitték a legális piacra.

Hasonló volt a hleyzet a ruházati cikkeknél. Alsóruhát, amelyekért a múltban fizettünk 40-től 60 centig, nem lehetett találni, de voltak egytől öt dollárig. Ingek, amelyekért a múltban fizettünk egy dollártól kettő ötvenig, fehér holló számba mentek, de voltak öt dollártól egészen tizenöt dollárig. A felsőruha üzletekben a 25.00 és

35.00 dolláros ruhák csak mutatónak voltak, azokat megvásárolni nem lehetett, de a 75.00- től 150 dolláros ruhákból volt elég.

Egyéb szükségleti és háztar- [ tási cikkeknél hasonló viszonyokat találunk. Mosógépek, hütő- i szekrények stb. egyelőre csak reklámnak vannak az üzletekben. Az autókkal a raktárak tömve vannak, de próbáljon valaki azokból vásárolni a megszabott áron. Aki mégis vesz, annak 500-tól ezer dollárig felül kell fizetni.

Azt állítják a munkáltatók, hogy az ily árakat a munkabérek emelkedése tette szükségessé. Ezzel szemben a tény az, hogy először mindig az árak emelkednek és ez kényszeríti a munkásságot a bérkövetelésekre. Ennek igazolására szolgáljon a Department of Labor statisztikája, amely a folyó év első negyedéről szól. Eszerint: a hús átlagos emelkedése 31 százalék, a tejtermékeké 47, zsir és főzőolaj 40, tojás 67, gyümölcs és főzelék félék 97 százalékos emelkedést mutatnak. Ezzel szembe ä munkabérek emelkedése nem volt általános, de az átlagos emelkedés 28-tól 32 százalékig terjed. Tehát, amig a legszükségesebb élelmiszer e k átlagos emelkedése meghaladja az 50 százalékot, addig a munkabérek csak 30 százalékos emelkedést értek el és igy nyilvánvaló, hogy először az árak emelkednek és az kényszeríti a munkásságot a bérkövetelésekre.

Nyilvánvaló tehát, hogy az árszabályozásnak semmi gyakorlati értéke nincs, sőt határozottan káros az, ha az árakat szabályozzák, de ugyanakkor, alkalmat adnak a profithará- csolóknak, hogy az árukat visz- szatartsák a piacról.

MIT NYERNEK A BÄNYABÄRÖK?

A közelmúltban lezajlott bányász sztrájk látszólag a munkások győzelmével végződött, azonban ez a győzelem inkább morális volt, mint financiális. A financiális győzelem valóban a bányabáróké, amint azt az Illinois állami Department of Mines and Minerals statisztikája bizonyítja.

Ezen statisztika szerint az Illinois állami szénbányákban 1945 évben 73 millió 446 ezer 930 tonna szenet termeltek. Ezen mennyiség kiaknázására alkalmaztak 31,109 munkást és az átlagos évi munkanapok száma 224 volt egy-egy munkásra. A munkások számát megszorozva a munkanapok számával, kapunk közel hét millió munkanapot, amellyel ha elosztjuk az évi széntermelést, kitűnik, hogy minden egyes munkásra napi 10 és fél tonna szén kitermelése esik.

Mint ismeretes a bányászok ezen harcban napi egy dollár és 57 cent béremelést nyertek, de ugyan akkor a szén árát tonnánként a bányáknál 40 és fél centtel emelték a “magasabb bérek fedezésére”. Annyit jelent ez, hogy a bányabárók a minden egyes ember által naponta kitermelt 10 és fél tonna szén után $4.25-t zsebelnek be, mig a napi béremelés a 10 és fél tonna után csak 1.57-et tesz ki, tehát a bányabárók minden munkás után, minden nap 2.68- al több hasznot csinálnak ma, mint a béremelés előtt.

Ez természetesen nem kivéte-