Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-12-14 / 1454. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1946. december 14. Gazdaságok villamosítása A földművelési minisztériumban még 1935-ben alakult egy osztály — a Rural Electrification Administration (REA), hogy pénzügyileg lehetővé tegye, hogy a villamos áram az ország legelhagyatottabb területeire is eljusson. A kitűzött cél az volt, hogy Amerika minden farmgazdaságát ellássák villamos energiával. A REÁ tevékenysége főleg jabban áll, hogy kölcsönöket folyósit erre a célra. Előnyben részesítik a társadalmi szervezeteket, szövetkezeteket, a jótékonycélu és közhasznú társulatokat. Minthogy azok, akik e kölcsönöket igénybe venni óhajtják, még mindig petróleum lámpával világítanak és kézi szivattyúval húzzák a vizet a felszínre, a magán villamossági és világítási vállalatok alaposan megérzik, hogy versenyre hívjak ki őket és mindenképen iparkodnak az agitációt ellensúlyozni. A Rural Electrification Admi- nisztration W. Wickard nevű igzagatója a földművelési minisztérium napi kiadványában a “Daily Summary”-ben, érdekes példákkal világítja meg az izgalmas versenyt. Az REÁ fennállásának első két évében körülbelül 50 fennálló magán villamossági társaság kapott olcsó REÁ kölcsönt. A minisztérium azt remélte, hogy a REÁ segítségével, ezek a magánvállalatok igyekezni fognak most már minél több gazdát ellátni árammal. Ehelyett azonban ezek a vállalatok arra használták fel a kölcsönt, hogy azt a politikát alátámasszák, amit addig folytattak. Csak azokat a fogyasztókat látták el, akiknek kiszolgálása hasznot jelentett. A legtöbben csak egész rövid uj vonalakat építettek és pedig csak a városok és falvak környékén elterjedő, sűrűn lakott vidékeken. Mr. Wickard “lefölözésnek” nevezi ezt a szisztémát. Az első REÁ kölcsönt North Carolinaban például egy magán- vállalat arra használta fel, hogy egy 128 mérföldes vonalat építsen, amelynek mentén 1000 uj fogyasztót látott el. Tovább nem építette ki a vonalat, mert ott már gyérebben laktak az emberek. Más vállalatok még sűrűbben lakott területeket vettek fel rendszerükbe — a kölcsön kapott közpénzek segítségével. Mihelyt a REA a magán- vállalatokat arra akarta szorítani, hogy a gyéren lakott vidékekre is kiterjeszkedjenek, a vállalatok nem akartak tudni többé a kölcsönökről. A magánvállalatok azonban újabban megint érdeklődni kezdenek a farmok elektrifikálása iránt. Az a tény, hogy egyes tanyai szövetkezetek, amelyeket a REÁ finanszírozott és mérföldenként csak három, vagy még kevesebb fogyasztót láttak el, sikeres eredményeket értek el, meggyőzte őket arról, hogy szép hasznot húzhatnak, ha mértföldenként például 5 fogyasztóra találhatnak. Ezért van az, hogy a REÁ szövetkezeteknek sokszor versenyt kell felvenniük a nagytőke “lefölöző” tevékenységével. Mr. Wickard érdekes példával szolgál ezekről a lefölöző magánvállalatokról. Ohio állam déli részén, egy elhagyott útvonal mentén, több farmer igyekezett áramot kapni a Columbus and Southern Power Company-tól. A vállalat makacsul megtagadta vonalának kiterjesztését. De jött a REÁ és a gallipolisi “Buckeye” villamossági szövetkezet, a szövetkezet agitációja következtében sok farmer 1940 decemberében és 1941 januárjában aláírta szerződését a szövetkezettel. De kitört a háború és a hadi korlátozások lehetetlenné tették, hogy a vonal építését befejezzék. Mihelyt a korlátozásokat megszüntették, a szövetkezet ismét felvette a munkát. Ki- tisztitatta az erdőket, felállították az oszlopokat, beosztották a huzalokat. Ekkor közbelépett a Columbus and Southern. Ezek ugyanazt a vonalat kezdték építeni, csakhogy a másik végénél kezdve. A versengés megindult s a nagyvállalkozó társaságnak sikerül tis, hogy egyes fogyasztókat ellásson, mielőtt a szövetkezet is elért volna ezekhez a pontokhoz. De a huzalok olyan közel estek egymáshoz, hogy életveszélyesekké váltak s ekkor a szövetkezet leszedte a huzalokat. Ugyanakkor a Buckeye szövetkezet panaszt nyújtott be a Public Service Commission-nál a vállalkozó társaság ellen. A kihallgatásoknál a társaság elismerte, hogy a szövetkezet végezte el az előmunkálatokat, hogy az erdőket megtisztittatta, az oszlopokat felállította és a huzalokat beosztotta, mindezt mielőtt a társaság hozzákezdett volna a munkához. Mig a bizottság tanácskozott, hogy milyen határozatot hozzon, a szövetkezet nyilvánosságra hozta, hogy leszereli az összes huzalokat a kérdéses vonalon és bepereli a társaságot a szenvedett kárért. A bizottság végül is a vállalkozó társaságot elmarasztalta. A polgári per még mindig folyik. Mr. Wickard szerint az ilyen fajta verseny ellen a REÁ szövetkezetek csak úgy védekezhetnek, ha a gazdákat biztosítják, hogy a vonalat a leggyorsabban felépitik. Máskülönben mindig megtörténhetik, hogy a türelmetlen gazdák valamely “lefölöző” vállalat ajánlatát fogadják el s ezzel meghiúsítják a szövetkezeti programot. Sokan azt hiszik, hogy valamely területnek villamos erővel való ellátása nem történhetik a pénzügyi tekintetek szigorú tekintetbevételével. “Én azt hiszem, hogy tévednek” — mondja Mr. Wickard — “különösen, ha az olcsó kölcsön kedvező feltételeit tekintetbe vesszük és azt, hogy a szolgálat kitérj eszt.évével az előállítandó elektromos áram költsége, alacsonyabb és alacsonyabb lesz. A szövetkezetek nem kerülhetik el, hogy egyes fogyasztókat, akik távolabb laknak, kizárjanak a villamos erő használatából.” 1935 május 11-en, amikor a REA-t létesítették, az amerikai farmok csak 11 százaléka használt villamos áramot, ma a farmok 45 százaléka. Az újonnan ellátott farmoknak több mint a fele olyan társulatoktól kapja az energiát, amelyeket a REÁ finanszíroz. E szép eredmény ellenére is, körülbelül 6 millió amerikai farmer nélkülözi a villamos áramot ma is. Ezeknek a legnagyobb része pedig gyéren lakott vidéken él. Amerika kötelessége, hogy gondoskodjék arról, hogy mindezek a területek villamossághoz jussanak, bármily nehezen elérhető helyeken vannak is. Common Council VÁLASZ A TÍZ kérdésre Multheti lapszámunkban tiz kérdést tettünk fel, hogy azokon olvasóink próbálják ki tudásukat. Aki csak a felére felelt is meg hibátlanul, eldicsekdhe- tik vele, mert bizony a feltett kérdések nem valami egyszerűek voltak. íme itt vannak a feleletek : 1. A naprendszer 9 bolygója a következők: Merkur, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Saturnus, Uranus, Neptun és Pluto. 2. A Satumusnak jelenleg 9 holdját ismerik. 3. A Föld és a Hold egymáshoz eső két legközelebbi pontjai 216,420 mörföldre esnek egymástól. 4. A világ legnagyobb szigete az Északi Jegestengerben fekvő Greenland, melynek területe 827,300 négyzetmérföld. 5. Európa legnagyobb tava a 7,000 négyzetmérföld területű Ladoga tó, amelye Oroszországban fekszik. 6. Az amerikai kontinens legmagasabb hegycsúcsa az Acon- cague, Chile államban. A magassága 22,834 láb. 7. A Duna 1,725, a St. Lőrinc folyó pedig 1,800 mérföld hosz- szu, igy a kettő közül az utóbbit nevezik “nagyobbnak”. 8. Gibraltár szikla 1,396 láb magas. 9. A Niagara vízesésénél a viz 167 láb magasból zuhan alá. 10. Az egyiptomi piramisok közül a legnagyobb 450 láb ma- gaá', a párisi Eiffel torony pedig 948 láb, tehát több mint kétszer olyan magas, mint a piramis. Megírtuk, hogy száz meg száz hasonló kérdésre adunk választ a Bérmunkás 1947-es naptárában, amelyet éppen azért kitűnő karácsonyi ajándéknak ajánlhatunk. Általános tudást szolgáló cikkeken kívül több társadalomtudományi és szépirodalmi írást is tartalmaz ez az igen értékes könyv. Újból kihangsúlyozzuk, hogy eltérően a szokásos amerikai naptárirodalomtól, a Bérmunkás 1947-es naptára nem régi óhazai munkákból kivágott Írások gyűjteménye, hanem a pár kitűnő vers kivételével MINDEN CIKK EREDETI ÍRÁS, VAGY A NAPTÁR RÉSZÉRE készített fordítás, tehát magyar nyelven itt jelenik meg először. Rövidesen kiküldjük a naptárakat s az olvasók meggyőződhetnek, hogy naptárcikkeink nem a sebtiben összehányt tartalmatlan semmiségek, HANEM NAGY GONDDAL IRT TARTALMAS ÉRTEKEZÉSEK, amelyek maradandó értékkel bírnak. Ismételjük, hogy a naptárunkat minden olvasónknak kiküldjük s igy alkalma nyílik mindenkinek arra, hogy megbírálja, vájjon tuloztunk-e a naptárunk dicséretével. Jelen soroknak tehát csak az a célja, hogy újból felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy a Bérmunkás 1947-es naptára kitűnő karácsonyi ajándékul szolgálhat barátaink, ismerőseink részére. Ez az utolsó alkalom arra, hogy ezt a felhívást megtehetjük s reméljük, hogy olvasóink közül számosán figyelembe veszik ezt az ajánlatot karácsonyi ajándékaik összeválogatásánál. HOSSZABB SZTRÁJKOK (Vi.) Az amerikai lapok mostanában minden erejüket a szénbányászok sztrájkja ellen irányították, igy nagyon keveset foglalkoztak a kisebb, de munkás szempontból bizony súlyos és sok áldozatokat kívánó harcokkal. De mi munkások sokszor éreztük a saját nyomorunkon keresztül, hogy mit jelent egy egy hosszú sztrájk; a picket^ vonalon hónapokig megjelenni, amikor a kishitüek, a gyávák visszavonulnak, amikor az asz- szonyok, a rokonok minden rossznak lehordják az ilyen kitartó, harcos munkásokat. Az alábbi bérharcokról keve- vet olvasunk a lapokban, pedig némelyik már egy éve dühöng. És a szó szoros értelmében, a Wisconsini Allis-Chalmer gyári sztrájknál például még hadi tankokat is használnak, úgy akarták a sztrájktörőket keresztülvinni az őrvonalon. Ez a harc közel egy éve folyik már, nagy csatározások, sőt vérengzéssel és az ilyen elkeseredett harccal járó áldozatokkal. Ez a telep West Allison Wisc.-ban van, közel Milwaukee városhoz. Ugyan csak közel ide Racine-ben is már egy éve folyik a harc a Case mezőgazdasági gépgyár telepén. Az Allis-Chalmer is mezőgazdasági gépeket gyártana, de a háború alatt hadiszerek készítésével annyira megszedte magát, hogy most egy éves sztrájk eszközével igyekszik a uniont megtörni. Mert ámbár 13 és fél cent órabér javítást megígért, de nem annyira a pénz, mint a union elismerése és azzal való szerződés megkötése és azoknak a biztosítása forog kockán. Ez a két nagy gyártelep és harc színhelye abban a liberális és szocialista kormányzók, polgármesterek hazájában történik, akiket a munkásság segített hatalomra és jó pozíciókba. De azok is éppen úgy szolgáltatják a katonaságot, állami rendőrséget és a hadi tankokat, mint Dewey, Brícker, vagy bármelyik más és reakciósnak ismert kormányzó. Plainfield, N. J.-ben és New Brunswicken és a new yorki, Al- lentownban meg a Mack truck telepein folyik a sztrájk már 6 hónapja. Detroitban a Long gyárban van egy hosszabb sztrájk, ahol egyik régi lapolvasónk és volt IWW tag a legerősebb és kitartóbb harcos, Lutzai munkástárs, aki az üzem-bizottság tagja és a sztrájkok éppen úgy részei az osztályharcnak, mint a bányászok sztrájkja.
