Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)

1946-12-14 / 1454. szám

1946. december 14. BÉRMUNKÁS 7 oldal JEGYEZD MEG-----------------------Ajánlja: St. Visi.----------------------------­A termelő munkások (a.l.) Nagyon sokan igen ferdén fogják fel a társadalmi ese­ményeket, sőt a tényeknek ellenkezőjét tartják jogosnak és igaz­ságosnak. Azért van az, hogy sokan még mindig azt az elavult megállapítást vallják, hogy “gazdagnak és szegénynek mindig kell lenni” és minden utógondolat nélkül ezt el is hiszik. Az egész emberi társadalom egy gazdasági alapon nyugszik azért minden kertelés nélkül megállapíthatjuk, hogy az ember a társadalom legfontosabb tényezője, a társadalom gazdasági alap­jának tényleges fentartója. Legyen például bármely országnak parlagon heverő nagy földterülete, vagy a föld győmrában tömérdek természeti kincse, azok mind teljesen értéktelenek, ha ahoz emberi munkaerőt nem adunk. Tehát a termelő munkaerő teszi csak értékessé a föld ter­mészeti kincseit. Az emberi munkaerő a legfontosabb az emberi társadalom fenntartásában. Talán semmi sem bizonyítja állításomat meggyő­zőbben, mint a jelenlegi szénbányászok sztrájkja. A 400 ezer bá­nyász sztrájkja teljesen megbénította ennek az országnak vérke­ringését. Most nem az a fontos, hogy kik a tulajdonosai a szénbá­nyáknak, vagy kik vagdossák az év végén a részvényekről a jól kamatozó szelvényeket. Mert ha a szenet kibányászó bányamunkások nem hajlandók lemenni a föld gyomrába és a fekete gyémántot kibányászni, bi­zony sem szén és ami a fő a profit is elmarad. De mivel a mai tár­sadalom a magántulajdon rendszerén alapszik, azért azt tartják, hogy azok a legfontosabbak ma a társadalomban,- akik tulajdono­sai a természeti kincseknek és a termelő eszközöknek. Most azon­ban sem a tulajdonosok, sem a részvényesek nem tudják a bányá­kat üzemben tartani. Sőt még a törvények sem alkalmasak a szén kibányászására. A társadalom legfontosabb tényezője a ténylegesen termelő munkás. Ha most már a munkások ténylegesen felismerik azt a tényt, hogy ők mint termelő munkások a legfontosabb tényezői a társa­dalomnak, akkor bizonyára jogosan fogják követelni az őket meg­illető részesedést a társadalom összes javaiból. Akik csak úgy fog­ják fel és bírálják meg az eseményeket, mint amilyen megjegyzést hallottam a bányászokra vonatkozóan olyanoktól, akik soha éle­tükben hasznos társadalmi munkát nem végeztek, azt kérdezik: “Tulajdonképpen mit is akarnak a bányászok, akiknek semilyen iskolázottságuk nincsen és még is alkalmuk van napi 9 dollárt ke­resni?” Hát kérem azok, a talán nem diplomás bányászok sokkal értékesebb tagjai a társadalomnak, mint az 500 ezer dollár évi fi­zetést huzó bánya főrészvényesek. Erre vonatkozóan példának álljon egy szénladoló bányamun­kás nyilatkozata, aki a második világháborút végig harcolta, Har­ry Kaminski. “Az itteni újságok rosszabbnak tartanak bennünket mint a nácikat. Egy évvel ezelőtt hősök voltunk, most meg csa­vargók, mert jobb megélhetésért harcolunk. Akik irigylik a hely­zetünket azok menjenek a bányába szenet lapátolni 29 centért tonnánként.” A politikusok, meg a társadalom többi élősdijei még mindig azt hiszik, hogy a munkások még mindig beérik az Ígéretekkel. A munkástömegek, akik tényleg kezdik felismerni, hogy milyen hasznos tagjai a társadalomnak, már ezentúl nem fogják beérni az igéretekkei. A kapitalista társadalmi rendszerben mindig úgy volt és ma is úgy van, hogy azok, akik hozzá sem járulnak a társadalom fen- tartásához, azok élvezték és élvezik ma is az élet javait minden gondnélkül. A munkásoknak a legnagyobb baja, hogy még mindig hiszé­kenyen felülnek a politikai Ígérgetőknek. Például a háborút tény­legesen átélt országok munkásait serényebb munkára ösztönzik azpk> akik maguk nem hajlandók a munka elvégzésére. Azért mégis ők azok, akik a leromlott gazdasági viszonyok között is el­sősorban leszedik a tejfölt és a ténylegesen termelő munkásokat; csak igéretekkei kecsegtetik. A munkások első sorban csak saját magukat okolhatják, mert minden tapasztalatok dacára, hisznek abban, hogy a mun­kásosztályon kívül állók ténylegesen a munkásosztály felszabadí­tását tartják első sorban szemelőtt. A munkásosztálynak nincsen szüksége semmi másra, mint egy forradalmi ipari szervezetre, amelyen keresztül az osztályhar­cot gyakorolva feltétlen elérhetik saját osztályuknak célkitű­zését. A munkásosztálynak semmi szüksége nincsen a paraziták­ra. A paraziták nagyon jól tudják, hogy a munkásosztály nélkül nem létezhetnek. Annyi bizonyos, hogy a termelő munkás a tár­sadalom igazi fenntartója és ezáltal jogos a társadalom irányítá­sára és a termelt javak szétosztására . Azt szokták mondani, hogy “fából nem lehet vaskarikát csinálni.” Ezt most az amerikai kormány próbálja megcáfolni, amikor Lewisból, a náci barát­ból, többszörös milliomosból akarnak munkás mártírt csinál­ni azáltal, hogy a sztrájk miatt büntetik meg. A demokrácia fővédnöke, Ge­neral McArthur, nagyon elle­nezte, hogy amerikai újságírók menjenek Japánba és Koreába, az ottani helyzetet megvizsgál­ni. Miután azt teljesen nem tud­ta megakadályozni, igy kitiltot­ta a Christian Science Monitor, Herald Tribune, Chicago Sun, San Francisco Chronicle, new yorki P.M. és a Daily Worker tudósítóit. De amint szembetü- nőleg meglátható, hogy a Mc­Cormick és a Hearst lapok, va­lamint a többi reakciós lapok tudósitójait nem tiltotta ki. A fent említett lapok sok kellemet­len igazságot megírtak McAr­thur kiskirályról. Ez a minta­demokrata Me Arthur volt az, aki az amerikai háborús veterá­nokat is kizavarta Washington­ból és sátraikat felgyujtatta, többeket megsebesített és egyet meg is öletett, amikor a nagy munkanélküliség idején Wash­ingtonba mentek segélyt kérni. Alig hangzott el Molotovnak az a beszéde, melyben már az Egyesült Nemzetek által való ellenőrzést is megengednék a le- fegyverézési tárgyalások men­tői hamarábbi megkezdése mi­att. Amire Sir Hartley Shacross, angol delegátus kiabálni kez­dett, hogy ez csalás, félreveze­tés, csapda. Ez az ur a saját mértékét használja mindenki le- mérésére. Hogy milyen nagyon is szoro­san össze volt kötve a katholi- kus egyház a fasizmussal min­den országban, legjobban bizo­nyítja, hogy a tót fasiszta ügy­nököt Tiso főtisztelendő urat, annyira védik még itten is a katholikus papok által felbőszí­tett hívők, hogy itten Detroit- ban egy csomó rendőr kellett, hogy a szlovák kormány egyik tagját meghallgathassák akik akarták. A Tiso amerikai hívei picketelték és szét akarták ver­ni ezt a gyűlést, amiért Tisot a bíróság elé merik álltani. Azerbijánban megint bajok vannak, dacára, hogy azt a tar­tományt még a központi kor­mány is elismerte, mint egy független tartományt, mégis az amerikai Schwartzkopf rendőr főparancsnoksága alatt akar­nának odaküldeni egy nagy had­sereget, hogy a szavazatokat el­lenőrizzék (befolyásolják). De ugylátszik az csak ürügy arra, hogy a tartományi csapatokat lefegyverezzék. Londonból jelentették, hogy Potocky lengyel őrgróf, aki ma­gát a lengyel trón örökösének tartja és már a koronát állan­dóan készenlétben tartja, a na­pokban a házbér nem fizetése miatt, bevolt rendelve a tör­vényszékre. Potocky gróf ur, bíbor palástban és a koronával a fején jelent meg, számítva ar­ra, hogy az angolok annyira imádják a királyi koronát, hogy az övé előtt is hasra fognak vágódni. De a trük nem sikerült,, a biró utasította, hogy csak ve­gye le a koronát, amire megsér­tődve kivonult a törvényszék­ről. Shanghaiban egész hajórako- hány UNRRA szállítmányt elad­tak és kocsirakományokat ad- nak-vesznek a “Free Enterpri­se” amerikai és kínai hívei. Most hat ilyen “szabad” keres­kedőt letartóztattak. Esetleg egy pár ezer dollárra meg is büntetik az nem baj, hiszen egy hét alatt megkereshetik. “Nesze semmi fogd meg jól” tervezete szerint most már visz- sza adják a dunai hajókat a ju­goszláv, magyar és román ha­tóságoknak. Most mire a folyó befagy és úgysem használhat­ják a jövő tavaszig. Guiseppe Di Vittoria, olasz kommunista vezér azt állítja, hogy több mint két millió tagja van az ottani kommunista párt­nak. Azt hiszem, hogy itten egyik nagy polgári pártnak sin­csen annyi tagja. Persze párt tagsági dijat fizető tagokat ért­ve és nem szavazókat. Az öt nagy ország minisztere­inek a tárgyalása olyan sikeres volt Tanksgiving napján, hogy Bárnes örömében meghívta őket pulyka vacsorára. Erre Molotov viccesen megjegyezte, hogy Tur­key nincs a napirenden. Már ép­pen a legkényesebb, a Törökor­szági kérdést értve alatta. A PESTI UTCÁN A pesti mozik előcsarnokában, szórakozóhelyek előtt uj jelen­séggel találkozunk: a jelképes cipőtsiztitókkal. Fiatal, szurtos gyerekek kezükben kétes rongy­darabbal, hirtelen lehajolnak az ember lábához, egyszer-kétszer végigsimitják cipőjén a rongyot — aztán várják a megfelelő dí­jazást. Lehet, hogy ezekben a gyerkőcökben a szemérem tiltja a nyílt koldulást és ezzel a jel­képes munkával vélik “megszol­gálni” az adományokat. A cipő mindenesetre piszkosabb lesz a művelet után — és a 10 fillér borravalót észrevehetően keves­lik “munkájukért”. Újabban általános panasz a mozik ellen, hogy a pénztárban letagadják az olcsóbb jegyeket és csak drágább jegyet hajlan­dók kiadni. Azt a panaszt is hal­lottuk, hogy egyes pénztároskis­asszonyok érthetetlen módon előbb a rossz jegyeket akarják eladni s igy előfordul, hogy a sorok szélén ül a közönség és a középen lévő jobb helyek üresek. Többen modják, hogy néhány moziban a vevő külsejéhez szab­ják a meglévő jegyekét: jólöltö­zött embernek már minden ol­csóbb jegy “elfogyott” és csak a drágábbak kaphatók. Az egyik vásárcsarnoki árus előtt rövid sor képződik — virs­liért, husért. Egy idős nénike a sorból azt mondja: — Lelkem, ezerszer szívesebben állok itt most virsliért, mint azelőtt ke­nyérért, meg cukorért! Igaza van . . . (Világosság) LÓTOLVAJOK BÉKÉSCSA­BÁN Lehel Pál, Vasas János és Ná­das György békéscsabai lako­sok az utóbbi időben számos ló­tolvaj lást követtek el. A tanyák­ról 12 lovat loptak el, amelyeket sikerült Romániába átcsempész- niök. Legutóbb a román határ­őrség elfogta és Nagyszalontá­ra kisérte őket. Innen a fogház­falát kiásva, megszöktek. Most a békéscsabai rendőrség elfogta a három lótolvajt. Vasas János az őrzésére kirendelt rendőrt le­ütve, megszökött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom