Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-11-16 / 1450. szám
1946. november 16. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN--------------------------(gb) ROVATA-------------------------A CLEVELANDI ÖSSZEESKÜVŐK Az amerikai munkássajtóban, — igy a Bérmunkásban is, — az utóbbi években sokszor olvashattunk valamit a clevelandi munkáltatók egy végtelenül reakciós kis csoportjáról, amely munkásellenes propagandájával elárasztja az egész országot és amely csaknem minden nagyobb munkásellenes akciónak a központjában áll. Ez a kicsi, de a gazdasági téren igen hatalmas reakciós banda az “Associated Industries of Cleveland” (AIC) név alatt szerepel. A napokban igen érdekes kis füzetet kaptunk, amelynek címe: “An old foe with a new face” (Régi ellenség uj álarc alatt), melynek szerzője, Harry Becker, alaposan lerántja a leplet arról a munkásfaló társaságról. Először is, mint a füzet címe is mutatja, nem uj emberek alkotják ezt a szervezetet, hanem a munkásság régi ellenségei, akik bizonyos okok miatt most uj név alatt és uj jelszókkal szerepelnek. A név és jelszó változtatásra szolgáló okokat a La Follette által vezetett szenátusi bizottság vizsgálatai szolgáltatták, amelyek annak idején kiderítették, hogy az “American Plan Association of Cleveland”, — ahogyan ezt a társaságot azelőtt nevezték, — milyen erőszakos módszereket használt a munkásság elnyomására. Ezen vizsgálatok eredményezték az ipari kémek eltiltását, fegyveres sztrájktörők szállításának betiltását és hasonló egyéb intézkedéseket. Ezért kellett megváltoztatni a régi nevet és a régi jelszavakat is. SZTRÁJKTÖRŐ SPECIALISTA Az uj álarc alatt azonban ma is ugyanazon emberek szerepelnek. Az AIC vezető szelleme ma is ugyanaz a William Frew Long ezredes, aki 1920 január 13-án megalakította az első egyesületet. Ez az ur, aki ezredesnek mondja magát, a sztrájktörés specialistája. Erre a célra alakította meg az első szervezetet és erre a célra használja az AlC-t is. Nem kedvtelésből teszi, hanem a megélhetésért. Sztrájktőrés a tudománya és abból akar megélni még most is, noha bizonyos mértékig már törvények tiltják az általa hirdetett módszereket. A La Follette bizottság több ízben kihallgatta Longot, aki 1938 április 14-én többek között, ezeket mondotta: “Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kémkedés mindig fontos része a háborúnak. Ez áll nemcsak a nemzetek közötti háborúkra, hanem az ipari harcokra is. Amig ipari harcok lesznek, lesznek ipari kémek is, dacára minden tiltó intézkedésnek.” Long ezredesnek egyik hadnagya John H. Walker, aki a sztrájktörőket toborozta. Walker vallomásának egyik része igy szól: “A Thompson Product Inc. cégtől 1935-ben rendelést kaptunk körülbelül egy tucat automobilra és 50 emberre, hogy azokkal törjük át a piket- vonalat. Noha sokan jöttek az irodánkba ajánlkozni az ilyen munkára, akiknek címeit felirtuk, mégis, ha gyorsan kellettek az emberek, csak lementem az East 9th Streetre, — ami csak 5-6 percnyi járásra van az irodánktól és ott rövid idő alatt összeszedtem az embereket. Csak egy-kettőnek kellett szólni, akik hamarosan összehívták a többieket.” LEZÜLÖTT EMBEREK Hogy milyen embereket szedett össze ez a Walker az East 9th Str.-en; azt a La Follette bizottság igy jellemezte: “Teljesen erkölcstelen, végtelenül le- züllött emberek voltak ezek, készen mindenféle erőszakosságra. A munkánál loptak, raboltak, utcai zavarokat okoztak. A sztrájkőrszemeket leütötték, a vagyonban nagy károkat okoztak leginkább azzal a célzattal, hogy a sztrájkot elmérgesitsék és tovább kitolják, mert igy hosszabb ideig alkalmazták őket.” Erre vonatkozólag egy másik “sztrájktörő specialista”, bizonyos Paul Meggart nevű, ezt vallotta: “Az őröket naponként fizették, tehát minél tovább tartott a sztrájk, annál tovább tartott alkalmazásuk. Az őrök csináltak valami olyasmit, ami sztrájkot meghosszabitja, amit az East 9th streeten általában “putting some heat on the job” kifejezéssel mondottak. Ezt néha úgy csinálták, hogy leütöttek egy-két sztrájkőrszemet, máskor azonban a már dolgozók (sztrájktörők) közül ütöttek le néhányat; ismét máskor betörtek néhány ablakot, vagy valami hasonló dolgot csináltak. A National Screw sztrájkjánál például betörték a union iroda ablakait. Mások viszont a céggel kapcsolatos üzletek valamelyikének az ablakait törték be. Mindezek meghosszabbították a sztrájkot.” La Follette szenátor megkérdezte ezt a sztrájktörő specialistát, hogy folytatja-e még ezt a mesterséget: “Dehogyis folytatom,” — volt a válasz, — “mihelyt valami tisztességes munkát kaptam, azonnal otthagytam ezt a piszkos, tetves, rothadt racketet.” És igaza volt ennek a “specialistának”, hogy az ipari kémkedés és az azzal kapcsolatos sztrájktörés, valamint a jelenlegi munkásellenes propaganda is nem egyéb, mint egyes egyének racketje. Ez a William Frew Long ezredes már évek óta abból él, méghozzá nagylábon. Mert az Associated Industries of Cleveland tulajdonképpen csak papirszervezet, amely a clevelandi gyárosoktól nagy anyagi támogatást nyer, noha valójában csak igen kevesen vesznek részt az ügyeik intézésében. NAGY RACKET Harry Becker, a füzet szerzője, amiből ezen adatokat idézem, leírja, hogy ez év április 18-án sikerült neki bejutni az AIC évi közgyűlésére, amelyen csak páran vettek részt és a tisztikar megválasztását az előre elkészített céduláról felolvasva egy, az az egy szavazattal választották meg. De dacára annak, hogy a tagok nagy része nem érdeklődik a szervezet működése iránt, a rájuk szabott illetéket, — ami igen jelentékeny összeg, megfizetik. Vannak, akik készséggel adják ezt az összeget, mások ellenben csak a többiektől való félelmükben táplálják ezt a racke- tot. Hogy milyen nagy racket volt az ipari kémszolgálat, azt meglehet Ítélni abból, hogy La Follette állítása szerint az 1938 előtti években évente az amerikai iparok 50-80 millió dollárt költöttek erre a célra. Az utóbbi években, különösen a Wagner törvények meghozása óta ez a virágzó ipar megcsökkent. Nem csoda tehát, hogy Long és társai ádáz ellenségeivé lettek Rooseveltnek és a New Dealnek. Ez a magyarázata annak, hogy a AIC és a hasonló egyéb szervezetek oly vehemens harcot folytatnak a Wagner törvények ellen. Nem a munkáltatók profitjának a csökkenése fáj nekik, — mint ahogyan sokan hiszik. Hiszen láthattuk, hogy dacára a Wagner törvényeknek az amerikai munkáltatók sokkal magasabb profitot zsebeltek be, mint bármikor azelőtt. De igenis fáj ezen profesz- szionális sztrájktörő csoportnak a racketjuk elvesztése. Az Associated Industries of A felszabadulás utáni idők egyik fontos kormányrendelete volt az üzembizottságok megalakítása. Ezek a bizottságok minden 20 munkásnál nagyobb létszámmal rendelkező üzemekben, gyárakban stb.-ben a két munkáspárt tagjaiból paritásos alapon az összmunkásság választása utján alakultak meg. Az üzembizottságok hivatása az alkalmazottak érdekeinek képviselete és biztosítása, az üzem- vagy gyár vezetésének, működésének és termelésének ellenőrzése. Egyszóval az üzembizottságok a szervezett munkásság egyenrangú szervei az üzemek, gyárak vagy vállalatok tulajdonosaival vagy igazgatóságával. Az üzembizottságok felett a Szabad Szakszervezetek Szövetsége (Szakszervezeti Tanács) áll amely utasításokkal látja el a bizottságokat, valamint felügyel azok működésére és főleg az egyes szakmák kollektív szerződéseinek pontos betartását és a kormányrendeletek végrehajtását ellenőrzi. Az üzembizottságok a megalakulásuktól eltelt idő óta tökéletesen megfelelnek hivatásuknak és valóban a munkásság érdekeit képviselik. Természetesen hibák itt is becsúsztak. Egyik fő hiba az, hogy az üzembizottságok, melyek kizárólag gazdasági célból alakultak és csak ilyen működést kellene kifejteniük, nem mentesek és nem tartják távol maguktól a politikai szempontokat. SalnáCleveland nyomán és befolyására az ország minden jelentősebb ipari centrumában hasonló szervezetek alakultak, amelyeket az AIC most “The National Industrial Council” név alatt egyesített. Ennek az uj országos szervezetnek az AIC 1946 január havi bulletin ja szerint 250 csoportja van, akik 45,000 munkáltatót foglalnak össze. A már ki- vénhedt sztrájktörő specialista, W. F. Long, az uj szervezet legközelebbi munkakörét igy Írja elő: “A kötelező union tagságot, akár a zárt műhelyben, akár a union-gyárban, vagy a tagságot fentartó (maintenance membership) ipartelepeken meg kell szüntetni. Az iparok ezt követelik a National Labor Board- tól.” Colonel Long most tehát erre a célra pumpolja meg a gyárosokat, másszóval ilyen címen éleszti újra régi racketját. Igazsága van a füzet szerzőjének: Régi ellenség, uj álarc alatt. Ezt az érdekes kis füzetet a Cleveland Industrial Union Council (CIO) adta ki és miután nem látok rajta árat, úgy vélem, hogy ingyen osztották ki a tagságuk körében, amivel igen jó szolgálatot tettek a munkásságnak. Noha feltehető, hogy ezt a füzetet az országos választásokra való tekintettel adták ki, — bár a választásokra nincs benne semmi célzás, — mégis dicséretet érdemelnek az ily füzet kiadásáért és én hive vagyok annak, hogy adjunk kifejezést az elismerésnek ott, ahol azt kiérdemelték. latos tény, hogy a két munkáspárt politikai szempontjai érvényesülnek az üzembizottságok működésénél és nagyon gyakran előforduló eset a két munkáspárt egymásközötti vetélkedése is. Mert az üzembizottságok megválasztásánál a döntő szempont az volt, hogy az illető üzemben, gyárban vagy vállalátnál milyen párti munkások alkották a többséget. Ha a munkásság zömét a kommunista párttagok alkották, akkor az üzembizottság is kommunista lett és fordítva, ha szociáldemokraták voltak, akkor az üzembizottságot is abból választották. Ebből aztán a gyakorlatban az a helyzet állott elő, hogy a kommunista üzembizottság a kommunista párttagokat és a szociáldemokrata üzembizottság a szociáldemokrata párttagokat részesítette előnyben. Ilyen esetek részletes ismertetése sok volna (és nem is szolgálná a munkásegységet), de tény, hogy ebből kifolyólag nagyon is sajnálatos és az egyik (kommunista) munkáspárthoz nem illő események fordultak elő. De a demokráciának ezt is ki kell bírnia abban a reményben, hogy a tisztulás meg fog indulni és az üzembizottságok működésénél nem pártszempontok, hanem kizárólag a munkásság gazdasági érdekei lesznek az irányadók. Kőváry Mihály (Budapest) Az üzembizottságok szerepe Magyarországon
