Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-11-16 / 1450. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1946. november 16. 1 Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK 1918 november 10 — Az orosz forradalmi kormány békeajánlatát átnyújtotta a szövetséges hatalmaknak. 1918 november 10 — Vilmos német császár és a trónörökös Hollandiába menekült. 1887 november 11 — A “Haymarketi Mártirok” kivégzése Chicagóban. 1918 november 11 — Az első világháborúban a központi hatalmak és a szövetségesek aláirták a fegyverszüneti szerződésű 1919 november 11 — Centráliában (Wash.) a háborús őrülettől megvadult csőcselék megtámadta az IWW helyiségét és lerombolta azt. Wesley Everest — aki a helyiségben tartózkodott — a csőcselék meglincselte. 1514 november 12 — Dózsa Györgyöt a magyarországi parasztforradalom vezérét a győztes nemesség tüzes trónra ültette. 1931 november 12. — a “Bérmunkás“” 20-ik évfordulóján ismét Clevelandba költözött, s ma is ott van a központja. 1909 november 13 — Cherry (111.) bányarobbanás alkalmával 259 bányász veszítette életét. 1918 november 14 — IV. Károly király lemondott az osztrákmagyar trónról. 1919 november 14 — A román megszálló csapatok kivonultak Budapestről. 1912 november 15 — Az IWW amerikai magyar tagjai megjelentették a forradalmi ipari unionizmus első magyar nyelvű lapját a “Bérihunkás”-t. KÉT DÁTUM (1) 1887 november 11. — “Eljön az idő, amikor hallgatásunk sokkal erőteljesebb lesz, mint a szavak, amelyeket ma belénkfojtanak.” Ezek voltak August Spies utolsó szavai, melyeknek elhangzása után a hóhér meghúzta a kötelet és megszűnt élni a forradalmi munkás- mozgalom egyik legbátrabb harcosa. Azonban Spies nem volt az egyedüli, aki ezen a gyászos napon életével fizetett, amiért hűek voltak osztályukhoz — a munkásosztályhoz. George Engel: Adolph Fisher; Albert R. Parsons sorstársai voltak, akiknek életét szintén a hóhér kötele, oltotta ki ugyan ezen a napon. Louis Ling azonban már nem adta meg az alkalmat a vérre szomjazó kizsákmányolok hóhérjának, hogy felhúzza az akasztófára, hanem a kivégzés előtti napon a siralomházban önkezével vetett véget életének. Az itt felsorolt mártirok nem voltak bűnösek ez ellenük emelt vádban. Munkásemberek voltak és vezéralakjai a múlt század forradalmi munkásmozgalmának. De meggyőződésükben tán- torithatatlanok voltak és harcban nem ismertek meghátrálást. Tisztában voltak az uralkodó osztály céljával és hajlandók voltak azzal szembeszállni minden téren és minden eszközzel. Az 1880-as években széleskörű agitáció indult meg szerte az Egyesült Államokban a nyolc órás napi munkaidőért. A mozgalom központja Chicagóban volt és többek között a fent említett mártíroknak jelentős szerepük volt a mozgalom irányításában. Az agitáció 1886 május elsején érte el tetőfokát, amikor általános sztrájkot prok- lamáltak a 8 órás munkanap megvalósításáért. A munkásság a proklamációt nagy lelkesedéssel támogatta és Chicago minden számottevő ipartelepén szünetelt a munka. A harmadik napon azonban a rendőrség megtámadott egy sztrájkgyülést és I a sztrájkoló munkások közül többen megsebesültek. A rendőrség ily brutalitása ellen tiltakozásra a sztrájkbizottság tiltakozó tömegyülést hivott egybe a “Haymarket Squ- are”-re, ahol több ezer munkás jelent meg. A gyűlés békésen folyt le, amiről a város polgár- mestere személyesen győződött meg és amikor az utolsó szónok befejező szavai is elhangzottak, a polgármester eltávozott. Pár perc múlva azonban megjelent a rendőrségi különítmény és rendőrbotjaikkal csináltak utat a szónoki emelvény felé. Mielőtt azonban azt elérték, egy máig is ismeretlen egyén bombát dobott a tömegbe, mely úgy a rendőrség, mint a munkások közül többet megölt és számosat megsebesített. A bombavetőt nem kutatták a hivatalos közegek — valószínűleg nem is akarták — de a munkásmozgalom vezető elemeit másnap letartóztatták és mint a bombavető cinkosait vád alá helyezték. A tárgyalásuk 63 napig tartott s az esküdtszék 3 óra alatt hozta meg az ítéletet, mely szerint a fentnevezetteket halálra, mig másokat hosszabb-rövi- debb börtön büntetésre Ítélték. A tárgyalás és fellebbezések 18 hónapot emésztettek fel, de minden eredmény nélkül. A kapitalista osztálynak eltökélt szándéka volt az ítéletet végrehajtani, ami 1887 november 11-én megtörtént, hogy “elrettentő példával” szolgáljanak a jövő generációnak. , Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy az esküdtszék nem a “legjobb” belátása szerint Ítélkezett, mint az a tény, hogy az Ítélet végrehajtása után néhányan közülök elmegyógyintézetbe kerültek, mert lelkiismeretük nem bírta el az igazságtalanságot, amit elkövettek. A börtön büntetésre ítélteket néhány évvel később John P. Altgeld, Illinois állam uj kormányzója minden feltétel nélküli szabadlábra helyezte, azon megokolással, hogy “igazságtalanabb ítélet még nem hangzott el törvényes bírói székből.” (2) 1919 NOVEMBER 11. A haladást lehet lassítani, de megállítani nem. A haymarketi tragédia, melyet a kizsákmányoló osztály tervszerűen hajtott végre, hogy a folyton erősödő munkásmozgalmat tönkretegye,’ nem érte el azt a hatást, amit attól reméltek. Bár a mártírokat kivégezték, de az eszmét, amelyért azok meghaltak nem lehet kivégezni. Annak gyökerei benőttek az ugarba és idő múltával kifakadtak visszatartha- tatlanul. 1919 november 11-én megrendülve értesült a világ arról, hogy Washington állam Centrá- lia nevű városában az “Industrial Workers of the World I.W. W. tagjai agyonlőtték az American Legion négy tagját. A kapitalista hírszolgálat szerint a támadás minden ok nélkül történt és előre megfontolt hidegvérű gyilkosság volt.” Ismerve azon tényt, hogy a Nyugatnak ezen részét kizáró- leg a lumberbárók uralják és a munkásság minden megmozdulását a legkegyetlenebb terorral igyekeztek elnyomni, nem volt nehéz megállapítani, hogy a hir honnan eredt és mi célt szolgált. A tények pedig a következők: A nyugati fatelepeken és fü- részmalmokban a kizsákmányolás korlátlan volt addig az ideig, amig az IWW szervezni nem kezdte az ott alkalmazott páriákat. Ez az akció természetesen nem tetszett a kizsákmányolók- nak és terroruralmat teremtettek az egész Nyugaton. Az agi- lisabb munkásokat állandó zaklatásnak tették ki és a deportálások, bebörtönzések napirenden voltak, amely terror uralom ellen a munkások gyakran munkabeszüntetéssel tiltakoztak. Centrália a központja a nagy kiterjedésű erdő és fűrésztelepeknek és mivel a munkások ott szoktak összejönni munka után, az IWW is alkalmasnak találta a szervezési munkát onnan irányítani. Nagy helyiséget tartott fel ott és sokkal eredményesebb szervezési akciót végzett, mint amit a kizsákmányolok tétlenül tudtak nézni. Az első világháború által felcsigázott előítélet még burjázott a 100 százalékos hazafiak között és a kizsákmányolok szemében jó eszközöknek bizonyultak az IWW kiirtására Centráliából. Ezen az emlékezetes november 11-én, mint más városokban, úgy Centráliában is hazafias felvonulást rendeztek a száz százalékos hazafiak, melynek élén a leszerelt katonák félrevezetésére alakult “American Legion” testület állt, melyet a munkáltatók alakítottak és irányítottak. Már napokkal a felvonulást megelőzőleg nyíltan beszéltek a városban arról, hogy az IWW helyiségét le fogják rombolni és minden “bum”-ot kitoloncolnak a városból. Az I. W.W. is értesült a készülendő támadásról és a hivatalos ügy- védhöz ^ fordult tanácsért, aki azt tanácsolta, hogy a helyiség saját tulajdonuk és annak vé- delmezésére minden eszköz igazolt. Ezen tanácsot és saját meggyőződésüket követve az IWW- isták elkészültek a helyiség és saját életük védelmezésére. Mikor a felvonulás a helyiség elé ért, — melynek élén az egyenruhát viselő legionisták haladtak, , — a parancsnok megálljt vezényelt és pár pillanat múlva, rohamot intéztek a helyiség ellen. A felvonulást bámulok ablak és ajtó betörésekre lettek figyelmesek, amelyet lövések követtek. Amikor a füst eloszlott, négy leginoista feküdt a színtéren. Ezzel azonban nem ért véget a “parádé”. A helyiséget lerombolták és a bent tartózkodókat elfogták — közöttük Wesley Everest munkástársunkat is, aki szintén leszerelt katona volt — és börtönbe vetették. Az est be- áltával Everestet kilopták a börtönből, autóba hurcolták és kivitték a város határába — közben megcsonkították — és ott egy hid alatt felakasztották. Az elfogottak közül pár hónapi vizsgálati fogság után 11 embert helyeztek vád alá — közöttük Elmer Stuart Smith ügyvédet is, aki azt tanácsolta a megtámadottaknak, hogy minden eszközzel védekezzenek — és gyilkosságra való összeesküvéssel vádolták őket. A tárgyalás közel két hónapig tartott, melynek eredményeként az esküdtszék a vádlottak közül kettőt felmentettek — ezek egyik r az ügyvéd volt — egyet őrültnek nyilvánított — aki a tárgyalást megelőző kínzások következtében őrült meg — és elmegyógyintézetbe ajánlott helyezni, nyolcat pedig 25-től 40 évig terjedő börtönbüntetésre ítélt. A forradalmi munkásmozgalom történetében ezen dátumok örökké emlékezetesek maradnak, mert mártírok vérével vannak oda bejegyezve és azt sem a tér, sem az idő ki nem törülheti onnan. Emléküknek úgy áldozhatunk legméltóbban, ha az eszmét, amelyért életüket adták — a bérraszolgaság megszüntetését — minden akadály dacára és minden áldozat árán megvalósítjuk. “RABSZOLGA” MUNKA ANGLIÁBAN LONDON — A lengyel kormány hivatalosan tiltakozott az angol külügyminisztériumban azért, hogy az Angliába hozott lengyel hadsereg tagjait az angol kormány “rabszolga” munkára fogja. A lengyel kormány információi szerint a lengyel hadsereg (Anders fasiszta hadserege) tagjait napi 30 cent fizetésért “bérbe adják” az angol mezőgazdasági nagybirtokosoknak. MEDÁLIÁT KAPTAK WASHINGTON — Az angol király kitüntetést adott három amerikai munkásvezérnek. William Green, az American Federation of Labor elnöke a “Commander of the Brittish Empire” címet kapta; David Dubinsky, az International Ladies Garment Workers elnöke és Matthew Woll, a Photo Engravers’ Union elnöke a “King’s Medal” kitüntetést kapták. Az ily kitüntetéseket az angol királyi háznak nyújtott valamilyen szolgálatokért adják, azonban a hir nem nyújt bővebb fel- vüágositást arra, hogy az AFL vezérek milyen szolgálatot tettek az angol királynak.
