Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-11-02 / 1448. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1946. november 2. Egyről-Másról :ELMONDJA: J. Z. TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK 1916 október 30 — Everett (Wash.) az IWW szólásszabadság harcának megerősítésére hajón érkező harcosokat a lumber- bárók bérencei sortüzzel fogadták, melynek több halott és számos sebesült áldozata volt. 1918 október 31 — Károlyi kormány átvette az ország intézésének eszközeit. 1918 október 31 — Tisza Istvánt a magyar munkásság “hóhérját” merénylők meggyilkolták. 1922 november 1. — Benito Mussolini átvette Oloszországban a hatalmat és feállitotta a diktatúrát. 1909 november 2. — Spokane (Wash.) az IWW megindította a szólásszabadság harcot. 1918 november 2. — Németországban kitört a forradalom, amely megszüntette a császárságot. AZ EVERETTI MÉSZÁRLÁS rett-ben is, megvonták a munkáltatók a munkásságtól ezen A külvilág úgy ismeri az Egyesült Államokat, mint a legtökéletesebb demokrácia hazáját. Elméletben ez meg is állja a helyét, már amennyire az a kapitalista társadalmi rendszerben lehetséges, mert az ország alkotmánya — Írásban — ezt a politikai demokráciát minden egyes polgár részére biztosítja, de a gyakorlati kivitele ezen demokráciának már nem olyan egyszerű, mint ahogy azzal kérkedni szeretnek. Mint emlitém, az ország alkotmánya minden polgár részére biztosítja a szólás, sajtó és gyülekezési szabadságot, ez azonban csak addig gyakorolható, amig annak gyakorlása nem sérti az uralkodó osztály gazdasági érdekeit. Erről az osztályharc úttörőinek és különösen azok élcsapatának — az Industrial Workers of the World (I.W. W.) tagjainak —• bő gyakorlati tapasztalataik vannak és nem csoda, hogy gyakran keserű mosolyra húzódik a szánk — és még gyakrabban dühös káromkodást vált ki belőlünk — amikor optimista léhütők megleckéztetnek bennünket és velünk akarják elhitetni, hogy milyen áldott is ezen ország demokráciája, amelyben élünk. Bár tagadhatatlan az, hogy az utóbbi fél század alatt a munkásosztály jelentős haladást tett az elméleti demokráciának a gyakorlati megvalósítása terén, de minden előre tett lépésért drágán fizettünk, egyéni szabadságvesztéssel, törvényes és törvénytelen sérelmekkel és véráldozattal. Ezen harcok min- denike egy-egy emlékezetes mozzanat az osztályharc történetében, de valamennyi között a leg- vérlázitóbb az Everett-i, Wash, mészárlás, amelynek október 30-án van a 30-ik évfordulója. Az IWW már megalakulásakor tisztába volt azzal, hogy a forradalmi Egy Nagy Szervezet gyönyörű eszméje álom marad, ha azt nem viszik a munkásság közé és ennek megvalósítására pedig feltétlen szükség van az alkotmány által biztosított szólás, sajtó és gyülekezési szabadság korlátlan gyakorlására. A kapitalista osztály azonban úgy vélekedett, hogy mivel a törvények az ő kezükben vannak, nekik van joguk ahoz, hogy megszabják, hogy az elnyomott osztály hol és mikor gyakorolhatja ezen jogokat. így, mint sok más városban, Evejogok gyakorlását. Everett a nyugati erdő és fü- részmalom tulajdonosok birodalmában fekszik, ahol ma sem rózsás a munkásság helyzete, de 30 évvel ezelőtt valóságos rabszolga rendszer uralkodott ott. A városban a legszámottevőbb gyártelep zsindely fűrésztelep volt, melyben alkalmazott munkások az American Federation of Labor kebelébe tartoztak és a tűrhetetlen munkaviszonyok és szégyenletes bérek ellen beszüntették a munkát. Azonban alig állították fel a sztrájkőrvo- nalat a telep körül, amikor a rendőrség és a vállalat által felfogadott bérencek erőszakosan szétverték a picketvonalat és hasonló sors érte a sztrájk gyűlést. Az IWW látva a gunmenek és a rendőrség terrorisztikus garázdálkodását, felvette az odadobott kesztyűt és a sztrájkoló munkások ségitségére sietett. Ennek kihirdetésére, az IWW gyűlést hivott össze ugyan arra a helyre, ahol az AFL sztrájk gyűlést szétverték a bérencek. A termet azonban zárva találták amikor a gyűlés ideje elérkezett. Megkísérelték más termet bérelni, de hasonló eredménnyel végződött, mire az utcai gyűlésekben állapodtak meg. Ilyen szólásszabadsági harcoknak az volt a lényege, hogy egy csoport félelmet nem ismerő szóképes ember gyűlt össze és amint egyet letartóztattak rögtön más állt a helyére és ez folyt addig, amig az összes jelenlevőket le nem tartóztatták, vagy a rendőrség bele nem fáradt a letartóztatásba, vagy a börtönök meg nem teltek, hogy már nem volt hová elhelyezni a letartóztatottakat. Az everetti bérencek azonban sokkal brutálisabbak voltak, mint más városokban. Azok nem börtönözték be a letartóztatottakat, hanem kivitték a város határába, ahol összeverték és azzal a figyelmeztetéssel hagyták ott, hogy ha visszatér a városba, agyonlövik. Mivel az IWW-nak nem volt elég embere a városban a harc folytatására, futárt küldtek a legközelebbi nagyobb városba Seattle-be, hogy minden “footloose” Everett felé vegye az irányt. Vagy 300 főnyi csoport gyűlt össze és hogy egyszerre érkezzenek a célhoz, két vontató bárkát béreltek és azokon eveztek be Everettbe a “Hold the fort, for we are coming” ismert munkás dal éneklése mellett. Azonban a hajó még ki sem kötött, amikor a lumberbárók bérencei a hajókat három oldalról sortüz alá vették. A váratlan orvtámadás, nagy zavarodást okozott a hajókon levők között. Teljesen fegyvertelenek voltak és védekezni nem tudtak, igy akinek módjában volt a vizbeugorva igyekezett menekülni és a vadállatok ott lövöldözték agyon őket. Hogy hányán vesztek igy el nem tudni, mert nem volt névsor a hajón levőkről, de a fedélzeten öt halott és 31 sebesült volt. Az életbenmaradtakat mind letartóztatták és hosszabb vizsgálati fogság után — amely alatt a legkegyetlenebb kínzásnak voltak részesei — 75-öt gyilkosság vádja alá helyeztek, a két bérenc haláláért, akik szintén a lövöldözés áldozatai lettek, valamint közülök megsebesült. A vád azt igyekezett bizonyítani, hogy a bérencek a hajókról kapott lövéstől sebesültek meg, azonban mivel kétségtelenül bebizonyult, hogy a hajón nem volt fegyver, igy nyilvánvaló, hogy a gunmenek a kikötő egyik oldaláról a másikra lövöldöztek és ez a kereszttűz oltotta ki társaik életét. Az elfogottak közül egyet vittek tárgyalásra hónapok múlva, azonban a vád semmi elfogadható bizonyítékot nem tudott felmutatni és a vádlottat felmentették. A többi elfogottat már előzőleg szabadon engedték minden tárgyalás nélkül, ami azt bizonyítja, hogy a bűnösöket a másik oldalon kellett volna keresni, azonban a bérencek közül senkit le nem tartóztattak. A megyei sheriff, aki irányította ezt a vadállatias vérengzést, később állami pozíciót kapott kitüntetésül. A harc azonban — bár nagy áldozat árán — az IWW győzelmével végződött, mert azután gyűléseket szabadon rendezhettek akár termekben, akár utcai gyűléseket. De ezek a kivívott jogok, amelyért elődeink és társaink oly nagy áldozatot hoztak nincsennek bebiztosítva, hacsak a munkásság szervezett erejével állandóan résen nincs, hogy azokat megvédelmezze és kiszélesítse. VÁLTOZNAK AZ IDŐK . . . Nem akarok mentegetőzni, amikor előre bocsátom, hogy az alábbiakat nem a vallásgyülölet váltja ki belőlem. Mert annak dacára, hogy nálam a hitet már régen felváltotta a tudás, nem gyűlölöm a vallásos embereket, habár nem a legjobb véleményem van a vallás apostolairól — a papokról — akiket száz eset közül 99-ben az elnyomók oldalán látunk. Kedvező pozíciójuknál fogva természetesen a papság a legsikeresebb eszközei a reakciónak, mert közvetlen összeköttetésbe vannak az elnyomottakkal és sajnos szavunknak még mindig nagy hordereje van és igy nagyban befolyásolhatják a munkás- osztály felszabadulási harcát. És ezt az alkalmatosságot a papok természetesen ki is használják. Mivel a papság ily kedvező pozícióban van, a reakció mindig bizalommal támaszkodott rájuk, mert tudták, ha minden kötél szakad, ez az egy biztos mentő eszközt nyújt. Ez nagyon is nyilvánvalóvá vált a nácizmus elleni háborúban és a háború befejezése után, különösen azokban az országokban, ahol a náci-fasiszta kormányokat liberálisok váltották fel és kötelesség hivatásuk ítélkezni azok felett, akik segédkeztek a fasizmus borzalmainak előidézésében. Ezek között természetesen elsősorban a papság felett kellene ítéletet mondani, mert azok különösen nem csak segédkeztek, hanem sokan közülök direkt vezetőivé váltak a nácizmusnak és irányitói a borzalmas kegyetlenségeknek, mint láttuk azt Magyarországon. A háború után pedig a papság irányítja a reakció harcát a régi grófi-hercegi-mágnás-pa p i uralom visszaállításáért és mindent elkövetnek, hogy a demokratikus magyar kormányt megbuktassák. És ezen mozgalomnak a legnagyobb vezére Mind- szenthy József, Magyarország hercegprímása, aki a pápa legfőbb helytartója Magyarországon. Kétségtelen, hogy a magyar kormány tudja ezt, de ugylátszik fél a reverendától és nem meri jogait gyakorolni. Ugyan azt a szerepet töltötte be Yugosziáviában Aloysius Ste- pinac érsek, amit Magyarországon Mindszenthy és úgy látszik a yugoszláv kormány több gerincességgel rendelkezik mint a magyar, mert elfogatta és vád alá helyezte Stepinac érseket és több heti tárgyalás után az ellene emelt vádpontokban bűnösnek találták és 16 évi nehéz kényszermunkára Ítélték. A tárgyaláson Stepinac a mártír szerepét vette fel és nem védekezett a vádak ellen, mely többek között: szövetkezett az Anton Pavelics puppet náci kormányával és támogatta a hor- vát ustashi terroristákat. Erőszakos módszerekkel kényszeri- tették a görögkeleti vallásuakat áttérni a római katholikus vallásra. Szóval és Írásban igyekezett rábírni híveit, hogy támogassák a Mihaj lovies csetnik bandáit és lázitott Tito partizán mozgalma ellen. A megszálló német és olasz tisztekkel parolá- zott, stb. Mindezen vádakra Stepinac nem válaszolt, csupán azt hangoztatta, hogy “az ő lelkiismerete tiszta.” Erre a tárgyalást vezető biró behivatta az astashi bandák legkegyetlenebb vezérét Eric Lisákot — aki szintén vád alatt volt és később halálra Ítélték —x s megkérdezte tőle, hogy milyen az ő lelkiismerete, mire azt válaszolta, hogy “az ő lelkiismerete tiszta.” Stepinac elitéltetése természetesen nem jelenti Yugosziáviában a vallás üldözést, mint azt a világ összes papjai szeretnék elhitetni nyájaikkal. De jelenti azt, hogy a bűnöst elérte a bün- hődés és ettől nem védelmezi a papi csuha sem. Yugoszlávia megtörte a jeget. Vájjon meddig tűri a magyar kormány, hogy a kormány és a nép legádázabb ellensége nyíltan lázit- son az érseki palást mögül. Meddig nyújt védelmet a magyar mágnások legraffináltabb szolgájának a papi csuha.
