Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)
1946-03-30 / 1417. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1946. március 30. Egyről-Másról ELMONDJ A : J. 7 TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK 1911 márc. 25 — 147 munkás áldozatul esett a Triangle Shirt & Waist Co. gyárában kiütött tűznek, mert a menekülés útját lakattal lezárt ajtók zárták el. Március 26 — Bebel Ágoston és Liebknecht Károly Lipcsében börtönbüntetésre lettek Ítélve. 1919 márc. 29 — M. I. Kalinint az orosz Szovjetek elnökévé választották. VISSZAPILLANTÁS Hosszú évtizedeken keresztül — okkal vagy ok nélkül —- a különböző országok munkás- mozgalmainak vezető elemi úgy tekintettek a németországi munkásmozgalomra, mint a nemzetközi munkásmozgalom mintaképére. Ha valamely taktikai, vagy elvi kérdésnek a helyes, vagy üdvösségét akarták bizonyítani, minduntalan Németországra hivatkoztak, hogy ott is úgy csinálják, tehát semmi kétség aziránt, hogy máshol is úgy kell csinálni, tekintet nélkül, hogy más országok viszonyainak megfelelnek-e a szóbanforgó dolgok. Bár az első világháború mar alaposan megtépázta azt a tekintélyt amit a német munkás- mozgalom élvezett annak előtte, az évek folyamán lassan feledésbe ment az az árulás, amit a háború folyamán elkövettek a nemzetköziség ellen és az 1920-as évek végén ismét bálványa lett a többi országoknak a német munkásmozgalom. Hogyisne, hiszen azzal dicsekedtek, hogy a Szociál Demokrata párt 8 millió és a Kommunista Párt 6 millió szavazatot kapott az országos választásoknál, ami nem mindennapi esemény és a baloldali képviselők jelentékeny többségét alkották a német képviselőháznak. E baloldali pártok között sokkal élesebb volt a féltékenység egymás iránt, mint bármely más reakciós jobboldali párt és a baloldali között. Ily körülmények között, avató beszédében csak ennyit mondana a Verhovay tagoknak. Kedves Tagtestvéreim! Látjátok ezt a gyönyörű házat, legalább még három emeletet építhettünk volna rá, azért a pénzért ,amit Kerekes—Eckhardt— Horthy szövetségnek a Ti véré jtékes centjeitekből potyára kiutaltunk. * * * Már közel egy éve lesz annak, hogy a minimum munkabér kérdésében vitatkoznak Washingtonban. Ha a szenátor urakra bízták volna ügyüket a munkások, még sehol egy cent béremelést sem kaptak volna. Milyen jó, hogy a munkások széles rétegei kezdik fölismerni, hogy ha jobb viszonyokat akarnak, úgy a saját ügyükben saját maguk kell cselekedjenek. Mert Washingtonban még mindig nincs eldöntve, hogy a 40 centes minimum órabért legalább 65 centre fölemeljék. Az egyik déli szenátor ur még a múlt héten is tiltakozott az ily merénylet ellen, mely tönkretenné elsősorban a __ szegény louisianai lumber bárókat, akik még ma is, alig tudják megfizetni a 40 centes órabért. Sőt amint mondotta, néhánynak le még ha egyébként a szocialista, illetve kommunista szavazatok jelentettek volna erőt, az egymás közötti harc azt felemésztette és a német munkásmozgalmat az elkövetkezendő barbár korszaknak a szabad prédájává tette. A “munkás” pártok annyira elvoltak foglalva az egymás közötti civakodással és az egymás iránti bizalmatlansággal és gyűlölettel, hogy nem láthatták a veszélyt,, mely fenyegette Németországot és az egész világot. Ily viszonyok uralkodtak Németországban, amikor Hitler Adolf és társai elkezdték plántálni a dögvészes nemzeti szocialista elméleteiket és a két baloldali párt felváltva — hol az egyik, hol a másik, hogy egymásnak ártsanak — támogatták a későbbi förtelmek pártjának megerősödését. És a nácik alaposan ki is használták a német munkásság pártjainak és szakszervezeteinek egymás- közötti civakodása által nyújtott eshetőségeket. Rövid idő leforgása alatt az ország kormányzása teljesen a kezükbe került és ami azután következett, annak valamennyien szemtanúi voltunk és vagyunk. A JELEN SEM BIZTATÓBB Az elmúlt egy és fél évtizedben — a történtekből Ítélve — a történelem legborzalmasabb napjait élte át a német munkásság. Elvárnánk, hogy a saját és más kárán tanulva, a német munkásság vezető elemei kell zárni az üzemet, mert még a 40 centes órabér mellett sincsen elég hasznuk. “Elég haszon”, itt van a kutya eltemetve .A hábor alatt a tőkés urak milliókat harácsoltak, igy tehát az aki 5 milliót csinált egy évben, annak most 4 millió nem “elég haszon”. És ezért az “elég haszonért” folyik most a harc a tőkés osztályt védelmező törvénykezési arénában. A munkásságnak nem lehet várni arra az időre, mig a tőkés urak képviselői kibeszélik magukat, hanem az eddigi lépések arányában tovább kell haladniok a harc utján, amelyen biztos az eredmény. Mert, még mindig jobb egyideig éhesen sztrájkolni, mint állandóan éhesen dolgozni. Az éhbér korszak ideje lejárt és az nem is baj, hogy a tőkés urak ezt nem akarják megérteni, a fő az, hogy a munkások megértsék. Mert ez az értelem a szervezkedés felé mutat, a szervezkedés pedig elviszi majd a munkásosztályt a helyes és jó szervezkedés felé is. Az ilyen szervezkedés aztán, hamar félbeszakitja a washingtoni képviselő urak, kényelmes és hiábaváló bérkérdési vitatkozását is. nem fogják megismételni a múltak hibáit, hanem mindent elkövetve igyekeznek azokat kiküszöbölni és végre egy egységes éSs erőteljes munkásmozgalmat építenek fel, amely képes lesz nemcsak ellentállni minden támadásnak, hanem történelmi hivatásuk magaslatára emelkedve ők lesznek az irányítói és építői az uj Németországnak ,amely nem a rákfenéje lesz a világ dolgozóinak, hanem felszabadtója. Ez a reményünk azonban az ideérkező hírek szerint nagyon kétséges. A sovinizmus, amely a múltban mindig elsősorban irányította a németeket, ma is burjánzik és a hatalmi vágy és az egymás iránti gyűlölet ma is, sokkal erősebb, mint az osztálytudat.' Erre enged következtetni Ed. Johnson, a “Chicago Sun” Berlinben időző külföldi tudósítója, aki március 3-iki kelettel a következőkben számol be tapasztalatairól : “Ma, tegnap és tegnapelőtt a “jó németek” az “elismert an- tinácik” gyüléseztek Berlinben. “A gyülésezők megválasztott reprezentánsai voltak a Kommunista és Szociál Demokrata pártoknak — a baloldali vezérei, akiket Hitler üldözött, akiktől félt és akiket csaknem megsemmisített. Gyüléseztek, hogy lerakják az alapját az “uj Németországnak”. Az összes eredménye ezeknek a gyűléseknek az egyenetlenség. A kifejezett vélemények összegezése: bizalmatlanság Anglia .Franciaország, a Szovjet Unió és az Egyesült Államok iránt és egymás iránt. Az egyetlen tér melyen megegyeztek a nacionalizmus kérdése. Kivétel nélkül ezek a balszárnyi, liberális és feltételezhetőleg demokratikus németek csak abban találnak közös talajra, hogy Németország ismét hatalom legyen a világ többi nemzetei között. “Egyik fő célja a négy ország okkupációjának az volna, hogy biztosítsák, hogy Németország nem fogja ismét fenyegetni a világ békéjét. A tervezet odairányult, hogy Németország vezetését a német nép liberális, anti-náci vezetőinek a kezébe helyezik. Azonban, amikor ezen gyülekezeteket látjuk és őrült jingo nyeglelkedéseiket halljuk, kétség fog el, hogy vájjon ezek-e azok az emberek, akikre rálehet bízni Közép-Európa jövő békéjét? Mennél többet beszélnek, annál nagyobb a hasonlatosság a Hitler Nagy Németországának “Volksgenossen” (polgártársai) között. A Fő KÉRDÉS “A Szociál Demokrata párt berlini funkcionáriusai az Állami Operaházban gyüléseztek pénteken. A napirend fő pontja volt, hogy a berlini szociáldemokraták indorszálják-e a Kommunista Párttal való közös működést. A funkcionárusok a vezérek ellenkező ajánlatát félredobva ellene szavaztak a közös működésnek, legalább is addig, amíg a párt tagsága referendum utján nem dönt e kérdésben. “A fő kérdés azonban nem az volt a gyűlésen, hogy határozzanak a baloldal jelenlegi elkülönítésén. A szociáldemokraták úgy itt, mint egyebütt általában mindig igy határoznak. Hanem ami a gyűlést valóban őrjöngésbe zavarta, az Eleano- re Roosevelt elitélése volt, amiért azt a kijelentést tette, hogy a német gyerekek éppen oly jóltápláltak és kövérek, mint az angol gyerekek. Ez ami valóban felbőszítette őket. “A másik gyűlésen a kommunisták túlnyomó többséggel helyben hagyták a vezérek azon határozatát, hogy keressék a lehetőséget a szociáldemokratákkal való együttműködésre úgy itt Berlinban, mint más városokban. Ez sem volt újság, mert a kommunisták csaknem mindig a vezérek óhaja szerint szavaznak. “A veleje a két napi kommunista gyülésezésnek a megszálló hatalmak kritizálása volt. A szociáldemokraták néhány dárdát dobtak az oroszokra, de a kommunisták elmentek amennyire csak a törvény megengedi — egyesek úgy vélik, hogy ennél tovább is — az angol, francia és az amerikai' megszálló csapatok működésének kritizálásában. “A kommunista szónokok azzal vádolják a nyugati hatalmakat, hogy védelmezik a nácikat, építik a “reakciós kapitalistákat” és kimentik a militaristákat. Ezzel a kritikával sok nem német is egyetért. “A kommunisták határozott álláspontot foglaltak el a franciák azon ajánlatával szemben, melynek célja a Ruhr völgyének nemzetközösitése. Beszéltek sokat a szabad szakszervezetekről, szabad politikai pártokról és szabad Németországról, de a szabadság szót sohasem hangsúlyozták komolyan. “Azon szemlélőnek, aki végtelenül óhajtaná, hogy a békés Németország azok irányítása alatt legyen, akiket Hitler oly kegyetlenül üldözött, az elmúlt három Map nagyon lehangoló volt. “A szociáldemokraták úgy tűntek fel, mint jószándéku liberálisok, akik csak a kommunizmust gyűlölik. A kommunisták pedig úgy beszéltek, mint militáns anti-fasizták, akik senkit sem szeretnek. “Mindkettő pedig úgy szerepelt, mint a régi, veszekedő, soviniszta, alkalmatlankodó, rut németek, akik annyi sok szenvedést hoztak embertársaikra.” Ha nem ismernénk a múltat, a fentieket túlzásnak kellene minősítenünk dacára annak, hogy az említett tudósítót józan itélőképességü embernek tartom. A múlt tapasztalatai azonban megerősítik ezen állításokat és ennek az eredménye, hogy a nácizmus borzalma végigsöpörte Németországot és utána az egész világot. Bár nem állítom, hogy a német munkásság közvetlen felelős azon kegyetlenségekért, amelyeket nevükbe elkövettek, de ők is hozzájárultak és főleg azért hibásak, hogy a kezükben levő erőt nem alkalmazták annak megakadályozására. A hat éves háború azonban megtaníthatta volna őket, de sajnos, amint látszik, minden áldozat hiába volt. A jelekből ítélve, Németországban nem csak a militarizmust kell gyámság alá helyezni, hanem a munkásmozgalmat is a Nemzetközi Munkások gyámsága alá. Hogy végre már megtanulják, hogy a nemzetköziség sokkal üdvösebb 1 a germanizmusnál.
