Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)
1946-03-23 / 1416. szám
4 ofclal BÉRMUNKÁS 1946. március 28 BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OP THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 One Year ......... $2.00 Félévre .............................. 100 Six Months ___________ 1.00 Egyes szám ara ............ 5e Single Copy ___________ 6c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ................. 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. tintered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879,___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleniényét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás nivataios felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Rabolnak-e az oroszok? A papok irányítása alatt álló amerikai magyar reakció suttogó módon rémhíreket terjeszt, hogy Magyarországot igy meg úgy kifosztják, kirabolják az oroszok. Aktuális tényeket soha sem mondanak, hanem csak általánosságban beszélnek és a híreket olyan hazulróljött levelek hozták, amelyeket mindig csak másvalaki kapott, amilyeneket a legszorosabb kutatással sem lehet megtalálnunk. Azonban őszintén szólva mi azon sem csodálkoznánk, ha aa orosz katonák között is akadnának olyanok, akik lopásra vagy rablásra vetemednének. Hiszen a legutóbbi kimutatás szerint még az amerikai hadseregben is sok-sok ezer katonát ítéltek el hasonló vétség miatt. Minden nagy embertömegben akadnak elvetemült emberek. , Viszont arról is kaptunk híreket, hogy a rablásokat orosz katonai egyenruhába öltözött magyarok követik el. Ennek elismerésére Pesten már adomát is találtak ki, amely igy szól. “Az egyik kisfiú dicsekszik a másiknak: ‘Az én papám nappal magyar, éjjel meg orosz’ ”. Ennyi az egész, de nagyon találó. Az egyik hazai levélből pedig azt olvastuk, hogy a Vörös Hadseregben igen szigorúan büntetik azon katonákat, akik lerészegedve valamilyen rendháboritást okoznak. Ily körülmények között merő hazugságoknak kellett tartanunk azon híreket, hogy az orosz katonák Magyarországot kirabolják. Mint mindig, mi most is csak az igazságot kutattuk. Mi semmiféle tekintetben sem vagyunk lekötelezettjei a Szovjet Unionnak és ha a fenti vádakra tényleges adatokat kaptunk volna, pillanatig sem haboztunk volna a nyilvánosságra hozásával. Az ily bizonyító adatok azonban nem jöttek. Sőt mitöbb, az ideérkezett budapesti lapok legutóbbi számaiban az alábbi kis kimutatást találtuk: RÉSZLETES ADATOK A SZOVJET-MAGYAR ÁRUCSEREFORGALOMRÓL Az 1945 agusztus 27-én megkötött szovjet-magyar kereskedelmi megállapodás értelmében 1946 január 22- ig az alábbi részletezés szerint 3,280.00 dollár értékű áru jött a Szovjetunióból Magyarországba, mig Magyar- ország a Szovjetunióba csupán 6000 tonna cementet vitt ki. A Szovjetunióból érkezett áruk a következők: Koksz 10.875 tonna, 108.800 dollár értékben; vasérc 17.218 tonna $170.500 értékben; elektolitikus réz 1137 tonna, 58.500 dollár értékben; ólom 285 tonna, 40.800 dolky értékben; nikkel 206 tonna, 91.200 dollár értékben; kobalt . 5 tonna, 18.000 dollár értékben; cink 16 tonna 23.200 értékben; só 4842 tonna, 58.100 dollár értékben; cukor 1566 tonna, 217.000 dollár értékben; pamut 5819 tonna, 2,444.000 dollár értékben; faanyag 13.998 köbméter, 50.400 dollár értékben. Az ilyen levelek nyomán megindulnak a csomagok ezrei, amelyek bár itt jelentéktelennek látszanak, de otthon igen sokat számítanak. Amig a vezéreik által megszabotált hivatalos gyűjtés fél év alatt nem tudott ötvenezer dollár segélyt átküldeni, addig az egyéni segélyzés könnyen elérheti a havi 50 ezer csomag küldését, ami legalább is negyedmillió dollár segélyzésnek felel meg. Ehhez természetesen hozzá kell számolnunk az esetleges pénzküldést is, ami szintén nagyobb lendületet vesz, mihelyt a levelezés meggyorsul. Azért az amerikai magyar követség nem tehet nagyobb szolgálatot a segítségre váró magyar népnek, mintha egyengeti a postaközlekedés gyorsítását. Mert a baj nem itt, Amerikában, hanem valahol a túloldalon van. Mi az a nagy akadály? Nem tudjuk. Azonban a leveleket még ma is nagyon ritkán kapjuk. Egy-egy magyarországi levél még ma is olyan ritkaság, amit a szomszédok egymásnak mutogatnak, — mint tehették másfélszáz évvel ezelőtt. És hamár itt tartunk, azt is megmondjuk, hogy a segélyzés céljaira rendezett dincm-dánomoknak sem vagyunk hívei. A mi esztétikai felfogásunkkal és ízlésünkkel nem egyezik meg az, hogy az otthoni éhezők javára mi itt tele együk és igyuk magunkat mindenféle drága ételekkel és italokkal. Mi nem tudjuk jóétvággyal fogyasztani azt a csirkepaprikást, amelynek árából esetleg egy darabka száraz kenyér jut valamelyik magyar éhező árvának. De azonkívül nem is praktikusak az ilyen eszem-iszo- mok, mert még a, legjobb esetben is az általunk elköltött összegnek csak igen-igen kis hányada jut a segély céljaira. A többit megeszik az itteni költségek még akkor is, ha az ily banket, vagy mulatság mentes minden korrupciótól. Mi tehát azt ajánjuk, hogy az egyéni segélyzésből vegye ki mindenki a részét. Hiszen közismert dolog, hogy mindannyiunknak van otthon valakije ÉS OTT MOST MINDENKI RÁSZORULT A TÁMOGATÁSRA. Az eddig ideérkezett levelekből azt látjuk, hogy Magyarországon most mindenki Ínségben van, mindenki nélkülöz, mindenki éhezik! MUNKÁS LEVELEK MIRŐL ÉS HOGYAN ÍRNAK A BÉRMUNKÁS OLVASÓI Tisztelt Munkástársak: Most önökre bízom, állapit-1 sák meg, igaza van annak a ! közmondásnak: “Hosszú haj, ; rövid ész!” A multkorában egy “bus magyarnál” agitáltam lapunkkal. El is küldtem neki egy lapszámot. Megígérte, hogy egy hét múlva majd tudatja velem, sze- reti-e a lapot. Egy hét eltelte után tehát felhívtam a telefonon és akkor azt mondotta, hogy a lap még most is ott van az asztalán ■— kibontatlanul. Hát most ezt az embert, — akinek rövid haja, tehát a közmondás szerint hosszú esze van, összehasonlítom azon hosz- szuhaju asszonyokkal, akik az elmúlt vasárnap felhívtak, hogy megmondják, milyen nagyon tetszik nekik az a BérI munkás, amiből még csak 3 I vagy 4 lapszámot kaptak, de I amelyeket természetesen végigolvastak. Azt mondották, hogy a lap tele van tudományos dolgokkal és a “pletykáknak” hi- re-hamva sincs benne, azért szerették meg és kérdezték, hová fizessenek elő, mert ők az ilyen lapot nem akarják potyán olvasni. Igazán meg voltam lepődve, hogy ilyen öntudatos asszonyokra akadtam. Hamar felismerték a lap értékét és nemcsak ők maguk fizették elő, hanem mind a két munkástársnő szerzett egy-egy másik ol- sót is. Mrs. Makkos egy uj olvasót, Mrs. J. Kamenár pedig egy uj előfizetőt szerzett, aki szintén nagyon dicséri a lapot. És ha már itt tartok, azt is ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. Ezen hivatalos számadatokhoz most már valóban kevés hozzáfűzni valónk van. Mert ha azt nevezik kifosztásnak, amit ezen adatok mutatnak, akkor azt mondjuk, hogy az oroszok csak folytassák az ilyen “kifosztást” mindaddig, amig arra szükség lesz. A segélyzés legjobb módja Ma már nyilvánvaló, hogy a hivatalos amerikai magyar segélyakció botrányba fuladt. Mi, “régi amerikások”, előre láttuk ezt a dolgot. Előre láttuk azért, mert ismertük azon embereket, akiknek kezébe került a vezetés. Ismertük őket, — úgy a jobb, mint a baloldaliakat, — tehát tudtuk, hogy az egyik csoport szabotálni, a másik meg kihasználni igyekszik ezt az akciót. Ma már mindenki világosan láthatja ezt a tényt. Ily körülmények között a legnagyobb hü-ftóval indított és folytatott segély akció csak nagyon jelentéktelen segítséget nyújtott az éhező magyar népnek. Nem kell sok hitelt adnunk a jövőre vonatkozó Ígéreteiknek sem. Pedig a segítségre valóban nagy szükség van! A még ugyan mindig nagyon gyéren érkező levelek szívfacsaró Ínségről számolnak be. Azt is tudjuk, hogy aki ilyen levelet kap testvéreitől, szüleitől, vagy másféle rokonaitól, esetleg otthon maradt barátaitól, készséggel siet a segítségükre tehetsége szerint. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik ie. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített, szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. ' E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL! ’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel mr ni társadalom Merkezetét éDÍtiiik •» ’•égi társadalon» keretein MHJ
