Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)

1946-01-05 / 1405. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1946. január 5. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG ARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................If2.00 One Year ........... $2.00 Félévre ........................... 1-00 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára ____ 5c Single Copy __________ 6c Osomagos rendelésnél 3c Bundle, Orders ________ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Gntered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___ ______Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ mely oly egyénre, akik kollaboráltak a nácikkal, most még szük­ség van”. A nácik ily kiválogatásában annyira mentek, hogy a polgár- mesteri meg rendőrbirói állásokba helyeztek ismert náci múltú egyéneket. Sőt mi több, az ilyen náci múltú tisztviselők felügye­lete alá helyezték még a fejlődésnek indult szakszervezeteket is. Luebeckben például a szakszervezeteknek a volt náci tisztviselők nem engedtek gyűléseket, majd később a panaszok hatása alatt kegyesen megengedték, hogy 500-on aluli tömegek gyűlést tart­hatnak. A háború előtt a Chamberlain által vezetett angol reak­ciós kormány Hitlert, Mussolinit, Francot meg a többi fasiz- ta és náci vezért igyekezett kielégíteni. A mai angol Labor Party kormány demokratikus, — nem a nagy fasiztákat és nácikat, ha­nem a kisebb férgeket elégíti ki. Ez is haladás, nemde?! Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és* közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás nivatalos felfogásával. A pápa beszéde Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE igpj 42 Csaló törvényhozók A karácsonyi ünnepi hangulatba kellemetlen zavart vegyí­tett Truman elnöknek az a beszéde, amelyben félre nem magya­rázható szavakkal mutatott rá, hogy az Egyesült Államok kong­resszusa, — tehát a törvényhozó testület mindkét háza — mi­lyen csaló módon igyekezett keresztülcsempészni azt a törvény- javaslatot, mely a szövetségi munkaközvetítő hivatalokat felosz­latná, illetőleg azokat teljesen az egyes államok hatáskörébe utalná. Az elnök, valamint a kormány többi tagjai is már többször kijelentették, hogy véleményük szerint feltétlen nagy szükség van a szövetségi munkaközvetítő hivatalokra legalább még más­fél évig. Az egyes államok viszont nagyon szeretnék magukhoz keríteni ezt a hivatalt, részben azért, mert az ezen intézménnyel járó nagyszámú hivatalt ők osztanák ki híveik között, másrész­ről viszont a munkaviszonyokat is könnyebben tudnák formálni az egyes államok nagytőkéseinek kívánalmai szerint. A honatyák nagyon jól tudták, hogy ha egyenest, bátran és tisztességesen meghozzák azt a törvényt, amelyben a munkaköz­vetítő hivatalt átruházzák az egyes államokra, Truman elnök “vétó” alá fogta volna a javaslatot, amely aztán csak úgy mehet­ne keresztül, ha újból beterjesztenék és két-harmad szavazati többséget nyerne. Az ilyen eljárás természetesen felhívta volna erre az ország közvéleményének a figyelmét. Mit tettek tehát törvényhozóink, — az ország szine-java, akiket a nép erre a legfontosabb állásra választott ki? Egysze­rűen csaláshoz folyamodtak. TUDATOSSAN CSALTAK. Úgy csaltak, mint a legközönségesebb börtöntöltelékek. Belopták ezt a törvény egy másik javaslathoz, amelyet viszont Truman elnök követelt. Az elnök az 52 billióval megrövidített kiadások megsza­vazásra kérte a kongresszust, amit meg is tettek a honatyák, de utána, mint függeléket, (amit itt “rider” néven neveznek) hoz­zátették a munkaközvetítőkre vonatkozó javaslatot is. Arra szá­mítottak, hogy az elnöknek annyira szüksége van a költségvetési törvényre, hogy elfogadja ezt a javasalatot a “rider”-rel együtt. Truman elnök azonban észrevette a csalást és vétó alá vet­te a törvényjavaslatot, vagyis visszadobta a kongresszusnak. A vétót megokoló beszédében nyíltan megmondotta, hogy az ilyen csalást milyen károsnak tartja és mennyire elitéli. Az elnök természetesen a diplomaták udvarias nyelvén be­szélt és a honatyák ily csalását csak a “bad practice” kifejezés­sel illette. Mi azonban kénytelenek vagyunk igazi nevén nevezni a gyereket és rámondjuk, hogy bizony ez a legközönségesebb és legdurvább csalások egyike, amely hozzájárul ahoz, hogy az átla­gos polgár kételkedjen nemcsak a kongresszus, mint intézmény becsületességében, hanem a kongresszus egyes tagjai személyi becsületességében is, mert szerintünk azoknak, akik TUDATO­SAN RÉSZESEI AZ ILYEN CSALÁSNAK, nem annyira az or­szág székházában, mint inkább valamilyen más nagy, erős, vasrá­csos ablaku középületben volna a helyük. Náci szimpatizálók Európából érkező hírek szerint nagyon lassan folyik a néme­tek “denácifikálása”, ami alatt a náciktól való megtisztításukat értik. Még ma is igen sok közhivatalt ismert náci egyének tölte­nek be, akik antiszemitizmust és anti demokratikus szellemet ter­jesztenek még mindig. Különösen az angolok által megszállt területen jut nagy sze­rep olyan egyéneknek, akiknek náci szereplése is közismert. Er­re vonatkozólag most ezt az “evolúciós” fejlődést adják magya­rázatul : . • A németek leverése után, tehát még május hónapban az an­gol fővezér, Bemard L. Montgomery marsall ezt a kijelentést tette: “Minden nácit, — hogy úgy mondjam, a HIDEGEN KELL HAGYNI!” Ez legalább is azt jelenti, hogy minden nácit meg kell fosztani minden köztisztviselői állástól. Az alantasabb angol tisztviselők azonban a nyár folyamán igy módosították a fővezér irányítását: “Az AKTIV nácikat kell a hidegen hagyni”. Ezek tehát már a nácik egy részét elfogadhatónak találták. Még ké­sőbb és talán a még alantasabb tisztvisélők szerint “csak a fana­tikus nácikat kell mellőzni.” És végre most az állítják, hogy “né­Mint az előző években, úgy az idén is, nagy beszédet tartott a római pápa a karácsony alkalmából. Ez alkalommal XII. Pius pápa beszédének két kimagasló pontja volt. Az egyikben élesen elitélte a totalitär (parancs uralmi) rendszert, a másikban pedig appellált a győzők kegyes szivére, hogy ne legyenek túl kemé­nyek a legyőzöttekhez. A pápai székben még aligha ült nagyobb képmutató, mint ez a jelenlegi szent atya. Nagyon jól emlékszünk bég a pár évvel ezelőtti beszédeire, amikor nem Ítélte el a parancsuralmi rend­szert, hanem éppen ellenkezőleg, megáldotta Mussolini azon csa­patainak a zászlaját, akik Afrikába mentek gyilkolni a fegyver­telen elthiopiai népet. És nagyon jól emlékszünk még arra is, miként támogatta úgy financiálisán mint erkölcsileg a spanyol nép hóhérát, Francot, aki ugyanakkor Mussolininek és Hitlernek is pártfogoltja volt. Akkoriban nem bűn, hanem egyenest istennek tetsző erény volt a brutális diktátorok támogatása. Most azonban élesen elité­li őket, mert a totalitär jelszót most már csak a Szovjetre értik. És végre arra is emlékszünk, hogy a fasizták és a nácik ke­gyetlenségeiért soha sem lázadozott a szent atya kegyes szive. Csak most jajdult fel, amikor ezeket a fenevadakat végre birák elé állíthatják, hogy büntetést rójjanak ki rájuk. Tudatosan hagytuk el azt a kifejezést, hogy “méltó” bünte­tésben részesüljenek, mert arra a borzalmas, vadállatias kegyet­lenkedésekre, amit a fasizta és náci fenevadak követtek el, nem lehet MÉLTÓ büntetést találni. És miután ezen bestiális szörny dolgok megszövésében és létrehozásában a szent atyának is tevékeny része volt, a mostani tanácsait nem csak semmibe sem kell venni, hanem éppen az vol­na az igazságos, ha ő is a vádlottak padjára kerülne. Erre azonban a vallásos bigottság elterjedtsége miatt semmi kilátás sincs és igy a szent atya majd csak az istenével intézi el, hogy miként vezekelje le az emberiség ellen elkövetett bűnét. RABSÁGBAN A KECSKE PEORIA, 111. — Az itteni rendőrségnek igen nagy gon­dot okozott egy kecske, ame­lyet két fiú hozott a rendőr­ségre. A kecske az utcákon kó­borolt, ami bizonyította, hogy “elveszett”, illetőleg eltévedt és a fiuk azért vitték a rendőr­ségre. A rendőrfelügyelő — miután más helye nem volt, egyenlőre az egyik üres börtön cellába záratta a kóbor kecskét. A ren­dőrök, az őrök, sőt a foglyok is hamarosan tiltakozni kezdtek a kecske által terjesztett szag miatt. Végre is a rendőrbiró hi­vatalosan elrendelte, hogy a kecskét szabadon kell engedni, illetőleg ki kell vinni a város végi szemétdombra, ahol meg­várhatja, mig a gazdája jelent­kezik. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni csszpontosulása a szakservezeteket (trade unions) kép­telenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osz­tálynak a munkásokba heoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal kö­zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- Büntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért. tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉR­RENDSZERREL?’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadat»-* »zerkezeté* építjük . '•égi *ár»«dalow keretein heliü I \

Next

/
Oldalképek
Tartalom