Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)
1946-06-08 / 1427. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1946. junius 8. Kravcsenko,a renegát leleplezése Bizonyára tud az olvasó arról, hogy Kravcsenko kapitány 1944 áprilisában megszökött a szovj te kormány szolgálatából, azután egy könyvet irt “I chose Freedom” címen, ami most meg is jelent. A könyvet az egész reakciós sajtó örömrivalgással fogadta, amelyről hosszabb ismertetéseket hoztak, köztük a New York Times is. Lehetetlen kikerülni a reakciós falkák csaholásait, különösen amidőn nagyon hangosan és dühösen ugatnak, háborúra uszítanak, természetesen Oroszország ellen. Nem tudok semleges lenni akkor, amidőn világossá vált, hogy Kravcsenkót próbálják fölhasználni a reakciós elemek a szovjet elleni háború propagandájára. Ha végig nézünk a vonalon, akkor egy kalap alatt találjuk az összes russzofóbiákat tekintet nélkül nemzetiségük és pártállásukra. Ha pedig megvakarunk egyet, rögtön kibúvik belőle a náci bogár. Ezeket a vakar- gatásokat előszeretettel folytattam mindig a múltban, hogy minél több náci bogarat taposhassak el. Irtanunk kell a bogarakat, ahol csak megtaláljuk őket. Nyelvötltögetéseiket nem szabad észrevenni. Ha azonban nagyon szemtelenek, szemközt kell köpni őket. Semmi esetre sem vitatkozni velük. “Csakis tisz- tessséges ellenfelekkel.” Ezek a bogarak nem tisztességesek és nem is ellenfelek, csak férgek. Különösen irtanunk kell a munkásmozgalom keretein belül. Én örömmel regisztrálom, hogy ebben a munkánkban, még a haladó, liberális sajtó is segítségünkre van. így történik aztán meg, hogy Frederick L. Schu- mant is fölhasználhatom, aki Kravcsenkót teljes egészében leleplezi renegát szerepében, igy aztán az “I chose Freedom”-ot kellő értékén fogadhatjuk. Veszedelmesen félrevezető ez a könyv. Amint látni fogja az olvasó, szereplők nevei, helyiségek nevei, történetek körülményei az iró saját bevallása szerint mind kitaláltak. De beszéljen Schuman: JÖVEDELMEZŐ ÜZLET Vegyünk egy szovjet renegátat és adjunk hozzá néhány professzionális russzofóbiát, keverjük meg jól, hogy tartalma sima legyen, ízesítsük meg nemi dolgok leírásával, csapjunk hozzá egy kis Csehov és Dosztojevsz- kyt, főzzük össze Lugosi Béla és Boris Karloff ismert filmborzalom szörnyűségeivel, öntsük le az egészet vastagon “Liberty”'szósszal és tálaljuk forró és autó munkások is készülhetnek egy újabb harcra, a nagy győzelem után, ami csak két hónappal ezelőtt volt. Stettinius lemondott. A United Nation security councilnál sem megy simán semmi, csak úgy dühöng az egyetértés- A U. S. Steel, meg a Standard Oil, a gyapot király Clayton, autó ügynök Vandenberg nagy nehezen képesek védeni megbízottjaik érdekeit. Nagy az ellenállás, melegen. Ha aztán az étlapra kiírjuk, hogy “Istenbizony valódi igazság” úgy fog elkelni mint a vaj. A szovjet ellenes irodalom ezen receptje, már régóta állandósítva van. Minden könyvkiadó tudja, hogy az ezen kategóriába tartozó könyvek, agyonlesznek dicsérve, Dorothy Thomson, John Chamberlain, M. Eastman, Edmund Wilson, William Hen- • ry Chamberlin, Eugene Lyons és többiek által. Nem szabad elfelejteni, hogy a New York Times mint kinyilatkoztatást fogja vitatni és ráadásul majdnem bizonyos, hogy a “Reader’s Digest” kisegítésképpen csinosan és röviden összefoglalja. Lehet, hogy az uj kommunista ellenes internacionale politikailag cső- dött mondott, de az efajta könyvek a könyvpiacon ugylátszik jól jövedelmeznek. A vörösfalók konyhájának a legutóbbi terméke, az úgynevezett Victor Kravcsenko életrajza, saját tollából, aki a szovjet kormány vásárló bizottságától szökött meg 1944 április 4-én, hogy mint ipari mérnök és vörös hadsereg kapitánya a szovjet kormányt Janus pofáju külföldi politikájáért és zsarnokságáért nyilvánosan megvádolja. Sem az iró, sem a fordító nem tartja érdemesnek megnevezni a kézirat fordítóját és hogy ki segítette “megszerkeszteni amerikai előnyös szempontból,” ámbár a könyv minden tekintetben alkalmazza magát az “amerikai előnyös szempontokhoz” úgymint az iró melódrámai megmenekülései az N.K.V.D. titkos ügynökei elől, akik elpusztítására törekedtek. A rágalmak és ismert befonások szokásos sorai, mérgezések, büntelen népek lemészárlása az ördögi Stalin által. KISZÍNEZI A TÉNYEKET Ahogy Oroszországot lefestette, nem csak véletlen találko- j zása azon impressziónak, amely- I lyel a “Daily Worker” és a “New Masses” éveken át Amerikát meghurcolták, hanem inkább figyelemre méltó az, hogy a Kravcsenkó kiszínezett drámája, még inkább ábrándozó képzelődés és az általa kihangsúlyozott “tények” kevésbé fedik a tényeket, különösen mivel saját maga beismeri, hogy kötelességének tartotta “némely neveket elcserélni és a helyeket álnevek alá bujtatni, bizonyos körülményeket pedig átalakítani” azon okból, “hogy ártatlan embereket megvédjek a Szovjet állam kegyetlen bosszuállásá- től” az elégedetlenség, még a kö- nyöradományok, kölcsönök sem bírnak elég meggyőző erővel. Nem úgy mint az első háború után. Az atombomba is megindította a ‘ láncolatos eseményekét, egyik robbanás a másikat idézi elő, már a tudósok is egyesülnek, szervezkednek, hogy a mlilitaristák ellen felvehessék a harcot. Ez nem az a világ, melyben Stettiniusék jól éreznék magukat. Mint ahogyan a Daily Worker szerint Amerika a szrtáj kólók, demagógok, gangszterek, racketeerek, Írástudatlanok és lincselők hazája; úgy a Szovjet Kravcsenkó könyvében a kémek, szegénység, kontárok, brutalitások, elnyomás és nyomorúság hazája. Azonban az egyensúlyozott távolbalátás és más társadalmi törekvés és jártasság hiánya teljesen félrevezethet bennünket. Ahoz, hogy fölfedje s leleplezze a gonoszt, a demokrácia a szólásszabadságra támaszkodik. A szovjet féle szocializmus pedig az emberek elővigyázatos megválasztása felé törekszik, akik azután megesküsznek arra, hogy a közjót szolgálják, egy fegyelmezett, szervezett rendben. Az orvoslások valamikor mind a két világban eredményekkel járnak, máskor pedig uj visszaélésekhez vezetnek. Az emberi lények a legjobb esetben is gyönge teremtvények, akik könnyen hajlamosak átváltoztatni a szabadságot feljogosításra. Tehát a könyv a szovjettársadalom gonoszság naplója. Az írója pedig élő példája annak, hogy egy technikailag kompetens, de társadalmilag rövidlátó és politikailag megbízhatatlan, karierra törekvő egyénnek meg- engedtték, hogy magas rangra emelkedhetett az uj szovjet előkelőségek között. A Kravcsenkó féle borzalomelőadások inkább csak a papíron léteznek és kevésbé meggyőzőek, mint Stalin saját bevallásai, hogy 1936-ban “elszéditette a siker”, valamint Zsdanov hosz- szadalmas jelentései az 1939-es szégyenteljes pártonbelüli visz- szaélésekről- Saját leírása szerint Kravcsenkó közköltségen kapta a technikai kiképzést és 1929-ben pedig a pártba is befogadták és barátságba hozták Ordjonikidzével. Elmondta továbbá, hogyan vágta ki magát többféle hütlenségi vádak és pénzügyi kicsapongások alól. Hogyan szökött magasra az igazgatóság között, élvezve a jutalmak és előjogok minden formáját, amelyek a szovjet állam kezén vannak. Utoljára följutott egészen a Kremlinig, mint felelős végrehajtó közeg a háborús termelés terén és hét hónapot Amerikában is töltött kormánya szolgálatában, miközben bensőleg meg volt győződve, hogy a sátán szolgálatában állott. Egy ilyen múlt, igazán magyarázatot követel. Saját maga kielégítésére, oldalak százain át demonstrálja Kravcsenkó azt, hogy milyen magas elvű egyéniség, mennyire megcsömörlött a szovjet bestialitástól, hogy a minden idők legfélelmetesebb háborúja közepette kellett neki elhagyni a pártját, hadseregét, hazáját és karierjét. Ott van a kutya elásva, hogy 1932-ben szakított már “bensőleg” a párttal, de azért még tizenkét éven át jövedelmeztette, párttagságát. Azzal mentegette tettét, hogy “nem olyan köny- nyü ám megszabadulni a párttól .. . Azt jelentette volna, hogy kidobnak az iskolából, ami szégyent és üldöztetést vont volna maga után . . . Ezek után már csak arra törekedtem, hogy hűségemet foltozgassam.” Nagyon átlátszó magyarázat. Az olyan emberek, akik azt állítják, hogy éveken át hűségesen szol- • gáltak egy ügyet, amelyről tudták, hogy szörny, azoknak nincs erkölcsi joguk ahoz, hogy barátaikra és fölötteseikre nehezteljenek. Ámbár Kravcsenkó igazi tragédiája az, — föltéve, ha elbeszélése nem költött — hogy sohasem látta az erdőt a fától. Az 1930-as évek iparosítása és kol- lektiválása jó lehet, valóságos gyötrelem volt a szovjet részére, telve megszámlálhatatlan botlásokkal és bűntényekkel; több közülök jobban megrázó volt, mint Kravcsenkó saját élménye. Amit Oroszország fizetett könnyben és vérben lehetett volna-e kisebb? örökre vitatható marad ez. Az eredmény azonban győzelem lett azzal, hogy a szovjet hatalom alapjait lerakták, amely végeredményben meghozza majd a bőséget és a szabadságot a szovjet népnek. Ezen eredményeket az ilyen fajta irodalom nem veszi figyelembe, hanem félretolja. Különössége a dolognak még az, ha nem következett volna be a győzelem, Kravcsenkónak most nem adódott volna meg, hogy kiadja könyvét Amerikában, mert a fasizta hatalmak megverték volna Oroszországot és utána az eegyesült nemzeteket. Hogyan is várhatnánk egy szökevénytől azt, hogy fölismerje és méltányolni tudja azt a viszonyt, ami a cél és az eszközök között van. Szemmel láthatólag keveset tud, úgy a nemzetközi helyzetről, mint a szovjet gazdaság előrehaladásáról. Joseph Davies könyvét is, egy “furcsa tudományos” munkának találta, telve “trágár képtelenségekkel”. Azon módon mint Trotsky, Barmine és mások, Kravcsenkó is szívesebben látta volna Oroszországot elbukni, minthogy oly brutális megszorításokhoz nyúljon, amellyel átalakította a társadalmat és embereit, hogy fölkészüljön a támadás idejére. “A következő lépés biztonságunk felé nem a világszövetségben van” — mondja Kravcsenkó — “hanem az orosz tömegek zsarnokság alóli fölszabaditásá- ban. Nagyon rosszul gondolkoznak azok, akik azt hiszik, hogy ezek az oroszok belügyei, mert a civilizáció biztonsága és a tartós béke függ tőle. Ez a könyv legyen föllebbezésem Amerika és a világ demokratikus népeinek öntudatához.” Nem az a jövő föladata, hogy fegyverekre bízzuk a döntést. Az ilyenfajta “fölszabadítást” amit Kravcsenkó és társai kívánnak Winston Churchill már megpróbál t a 1918- és 19-ben, a tengelyhatalmak pedig 1941-ben. Elvégre Gőbels és Rosenberg sokkal ékesszólóbbak voltak, Hitler és Mussolini pedig tehetségesebbek. Lehet, megint megfogják próbálni a “fölszabadítást”, de az nem hoz szabadságot Oroszországnak és biztonságot a nyugatnak. Hanem a modern emberiség legtöbbjének párává változását. . . . tudja Pál . . . Nézze meg a lapot csomagoló előfizetése lejáratban van-e. Ha igen ne várja lapkezelőnket, hanem az önnél levő barna borítékban küldje el az előfizetését is.
