Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)

1946-06-08 / 1427. szám

1946. junius 8. BÉRMUNKÁS 7 oldal SZEMELVÉNYEK Magyarországi Lapokból Adófizetés Budapesten Azt mondja a postás, ejnye- ejnye, uraságod úgy látszik, nem szeret adót fizetni — fel­szólítást hoztam. Felrémlik előt­tem a nagy igazság, bajban az államháztartás, óriásiak a kia­dások, jelentéktelenek a bevéte­lek, igaza van a derék kézbesítő­nek, az adót fizetni kell, nem­csak adós, hanem bűnös is, aki tartozik. Szalutál a postás és megy. Ott maradok az előszobában én és az adófelszólitás. Megnézem. Fizes­sek be a kerületi adóhivatal pénztárába ezerötven pengő adóhátralókot és hat százalék késedelmi kamatot nyolc napon belül, ellenkező esetben az adó­hivatal ingóságaim végrehajtja, lefoglalja, elszállittatja és elár­verezted. Rohanok a postás után. — Postás ur, postás ur, jöj­jön csak vissza! Mondja, liften jött ön az ötödik emeletre vagy gyalog? PESTI HUMOR óda a textil jegyről Omlanak szivemben Óriási gondhegyek, Ihaj-csuhaj, jönnek Már a textil jegyek. Gondok nem busitják őszbehajló főmet, Csillogó szemekkel Látom a j övömet. Meglesz most már minden, Mire szivem vágyott: Az A-jegyre kapok Tíz deka nadrágot. Ez intézkedésből Roppant haszon árad;. A B-jegyre kapunk Egy harisnya szárat. Kilós fehérneműt Kap a nehéz testi, Grammos kis kombinét A könnyebb pesti­Boldogság dagasztja Most már a begyünket, Emeljük meg mélyen A kalap jegyünket! Gergely Miklós Lemondás Nincsen pénzem, se dohányom, Én már rég nem valutázom! Nagyon felkuszott a fára, Nem is tudom, mi az ára? Nekem millijós is jó lenne, Hogyha értékálló lenne . . .! Most még álom ez a vágyam Csőd előttem, csőd utánam! Hová tűnt a “Mein Kampf” Nem való bokréta gyűrött süveg mellé, Nem való a “Harcom” — Ady Endre mellé! De ha nem akadnak a “Mein Kami” nyomára Annak oka az, hogy szeletekre vágva Másra lett használva! (Ludas Matyi) — Liften. — Fizet ön a liftért vagy sem? Még csak az kellene, hogy fi­zessek, rámenne az egész fizeté­sem. — Nagyon helyes! Mit gondol mennyibe kerül a lifthasználat a ház lakóinak, amit ön most in­gyen igénybevett? — Nem tudom, kérem, de le­galább husz-huszonötezer pen­gőbe. — Úgy van. És most nézze meg ezt az adófelszólitást. Fi­zessek ezerötven pengőt. Mi a véleménye ? Postásomnak nagyon tetszik az ügy, azt mondja, biztosan viccel az adóhivatal, talán a tisztviselőkisasszony akar látni és igy ingyen küldhet levelet. — Ingyen ? Mit gondol, meny­nyibe kerül egy ilyen felszólítás­nak a portóköltsége? — Harmincezer pengő. — Hol itt az ingyen? — Hivatalból díjátalány ózva. — Átalányozva, de nem in­gyen! Még megnyugtatom a pos­tást, hogy nőügyeim mindig függetlenek voltak az adóhiva­taltól és megrázom a kezét, ami­vel e pillanatig ötvenezer pen­gős költséggel az ezerötven pen­gős adófelszólitást kikézbesitet- te. Adópengő van, egyre emelke­dik, bolond ember, aki nem fize­ti pontosan adóját. Elmentem az adóhivatalba fizetni. Hasra fektettem a felszólítást a hosszú asztalon szöveggel lefelé címzés­sel felfelé, most már a felszólí­tás képviseli az érdekeimet, e pillanatban már sorszámmá vál­tozott. Türelmesen, higgadtan, okosan várok, mint ahogy az adóhivatalban szokás- Félóra múlva sorra kerülök, a tisztvi­selő hangosan mondja a neve­met és utána a számot: ezeröt­ven pengő. Az asztalhoz járulok és megint várok, most már állva és egy kicsit izgatottan: a tisztviselő keresi a könyvben a nevem. Jó érzés ez, dolgos, hasz­nos adófizető polgár vagyok, van aki törődik velem, nem tűn­hetek el nyomtalanul, van aki számontart, ha más nem, ott az a hatalmas adókönyv. Megvan a tétel, a tisztviselő számol. Ezerötven pengő plusz késedel­mi kamat (mint a postás: ej- nye-ejnye, uraságod miért nem fizeti pontosan az adót, lám most nem kellene késedelmi ka­matot fizetni). Fizessek ezer- száztiz pengőt, azaz adópengőt, összesen negyvenhatezer h a t- százhusz pengőt. A tisztviselő kitűnő munkaerő, a keresés, szá­molás és az ügyfélnek kijáró le­kötelező mosoly összesen hat percig tart nála. Veszi a tollat és blankettát, írni fog. Bemártja a tollat. — Hopp, tessék megállni, ne tessék bemártani a tollat! Meglepetten néz rám. — Miért? — Mert a tinta többe kerül mint az adósság. Egyszerű, nem? I — Jó pofa uraságod — mond­ja a tisztviselő és bemártja a tollat, kapok egy újabb nyom­tatványt a kezembe — és ezzel szíveskedjék a pénztárhoz fá­radni. A pénztárhoz nem is kell fáradni, ott van egy ugrásnyira, igazán szó sincs fáradságról, in­kább pihenésről. Le lehet ülni és nyugodtan, zavartalanul várhat az ember — stopperórám tanú­sága szerint egy óra és tizenkét percet. Ismét a nevem hallom. Fizetek. Precízen vissza sem kell adni, a negyvenhatezerhatszáz- husz pengő helyett negyvenhét- ezer pengőt, a többit adják a szegényeknek. A pénztáros kisi­mítja a pénzeket és címleten­ként szortírozva, mint egy jó apa gyermekét a bölcsőbe, úgy teszi a bankókat fiókjába. Még nem mehetek, szíveskedjek még néhány percig türelemmel lenni a tétéi naplózva lesz. A pénztá­ros mintaszerű gyorsasággal két perc alatt, a napló vezetője másfél perc alatt intézett el. Az adóhivatal tehát kapott 47-000 pengőt. Ezzel szemben küldött egy felszólítást, amelynek a blankettája több mint húszezer pengőbe kerül, a felszólítást ki­állíttatta egy tisztviselőjével, aki ezért a tevékenységéért munkabért kap, elhozta egy pos­tás -------liften az ötödik emelet­re (villanyárak és áramtakaré­kosság!) a tételt ismét szám­fejtették és a pénztárba eltöl­tött cirka ötnegyedóra után kö­telességtudó állampolgá r n a k érezhetem magam. A postás és a négyütemű tisztviselői össze­sített időtartamát — idevágó szakértői vélemények beható és tüzetes tanulmányozása után ti­zenöt percre becsülöm. A nyomtatványok ára dara­bonként húszezer pengő. Az adó­hivatal tehát rámfizetett. Furdal a lelkiismeret. Én, aki megvetem azokat, akik elhanya­golják a közzel szembeni kötele­zettségeiket, én, aki teljes szív­vel átérzem az államháztartás minden nehézségeit, kárt okoz­tam a kincstárnak, mert adót fi­zettem. Nagy kárt, a befizetett 45.000 pengővel több százezer pengős kárt. Nem számítva azt a majdnem két órát, amelyet az adóhivatalban töltöttem el és az időt oda-vissza az utón. Minden magyar állampolgár munkaereje és munkaeffektusa nemzeti vagyon­Tépelődésem során természe­tesen felvetődött bennem, ha ennyi kárt okozok a kincstárnak azzal, ha adót fizetek, akkor jobb, ha nem fizetek. Viszont, ha nem fizetek, kijön a végre­hajtó. Nem egyedül, jön egy al­tiszttel. Jön és foglal. ír egy jegyzőkönyvet és hátrahagy egy értesítést. Ha erre fizetek, megint kárt okozok a kincstár­nak, ha nem fizetek jön a stráf- kocsi, hat munkás elviszi a búto­romat (a szállító munkások ma különösen drágák), a bútorokat raktározzák, árverezik, jegyző­könyvezik, iktatják, sorszámoz­zák, nem tudom hány ember ci­peli, emeli, Írja, könyveli az én szerencsétlen kis adótartozáso­mat. Azt hiszem a kincstár még mindig olcsóbban jött ki, hogy fizettem., Soha nem hittem volna, mek­kora gondot okoz az embernek egy kis adótartozás. Kelemen István (Magyar Nemzet) EINSTEIN A VILÁGBÉKÉRŐL PRINCETON, N. J. — Albert Einstein világhírű tudós rádión mondott beszédében azt állítot­ta, hogy a világbéke megterem­tése nem lehetetlen, ha azt való­ban akarjuk, azonban a jelenle­gi ilyirányu törekvések nem elég komolyak. A világbékét, — mondotta Dr. Einstein, — csak az Egye­sült Államok és a Szovjet Unió szövetsége teremtheti meg. De mindkét nagyahatalomnak fel kell adni valamit a szuverénitá- sából- Nem lehet'elitélni a Szov­jet Uniont azért, mert gyanak­vó. A múltak eseményei jogot adnak a gyanakvásra. Az ily gyanakvást nem szüntetheti meg az, hogy itt a háború befe­jezte után is 12 millió dollárt költünk fegyverkezésre. Aztán miért kellett a fasizta Argentí­nát felvenni az Egyesült Nem­zetek közé a Szovjet Union el­lenzése dacára is? És miért kell állandóan elodázni az ugyancsak fasizta Spanyol kormány elleni intézkedést? Az ily intézkedé­sek nem segítik elő a két nagy­hatalom barátságát. Pedig most már mindig arra kellene gondolni, — mondotta Einstein — hogy olyan pusztító fegyverekkel rendelkezünk, me­lyekkel a föld bármely részében fekvő nagy területeket pusztít­hatunk el. Ez ellen csak a világ­békével védekezhetünk. IMÁDKOZTAK AZ ESŐÉRT WINDERMERE, England — Ezen vidék lakosai a nyolc hét­ig tartó szárazság következté­ben most naponként imádkoz­nak esőért. Az egyházi hatósá­gok azzal biztatják őket, hogy ha kitartóan elég soká imádkoz­nak, egyszer csak vége lesz a szárazságnak. A WASHINGTONI ÁRAK WASHINGTON — A “Repub­lican Food Study Committee” vizsgálatot folytatott, hogy az Office of Price Administration (OPA) mennyiben rögzítette az élelmiszerek árait Washington árait Washington és környékén. A bizottság 73 különböző élel­miszer árait vette figyelembe és úgy találta, hogy azon élelmisze­rekért, amiket 1939-ben 10 dol­lár és 94 centet fizettünk, ma 18 dollár 6 cent és 26 dollár 20 cent közötti összeget kell ad­nunk aszerint, hogy milyen üz­letben vásárolunk. így Wash­ingtonban az élelmiszerek árai 1939 óta 64—147 százalékos emelkedést mutatnak. VISSZAJÖNNEK PALESZTI­NÁBÓL BÉCS — Több mint 2,000 osztrák zsidó, akik 1938 óta te­lepedtek le Palesztinában, most vissza akarnak térni Ausztriá­ba, jelenti Oscar Helmer, oszt­rák belügyminiszter. A hazaki- vánkozók legnagyobb része az intellektuellek sorából kerül ki. Van közöttük sok orvos, mér­nök, tanító és technikus, akikre nagy szükség lenne Ausztria u j j á é p itésében, azonban az Egyesültek megszálló tanácsa még nem adta meg a hazauta­zási engedélyt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom