Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)
1946-04-06 / 1418. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1946. április 6. Egyről-Másról . .. - ELMONDJA: J. Z. ===== TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK 1917 április 1 — Az Egyesült Államok több nagyobb városban tartott militarizmus elleni gyűléseket a hatóságok karhatalommal oszlatták fel a “demokrácia” nagyobb dicsőségére. 1922 április 1 —• Az Egyesült Államokban 600 ezer szénbányász szüntette be a széntermelést a bér és munkaviszonyok javítása érdekébeni követeléseik kikényszerítésére. 1921 április 3 — Általános bányász sztrájk kezdete Angliában egy millió kétszázezer bányász részvételével. 1914 április 4 — Munkanélküliek tüntetése a new yorki Union Squaren, mely a rendőrség erőszakoskodása következtében, véres lázadássá fejlődött. 1794 április 5 — Danton és Desmaulin, a francia forradalom vezéralakjait gilotinon kivégezték. 1903 április 6 — Általános Sztrájk volt Hollandiában. 1917 április 6 — Az Egyesült Államok hivatalosan belépett az első világháborúba. A MUNKÁLTATÓK SZABOTÁLJÁK A TERMELÉST A háború ideje alatt a mezőgazdasági gépek gyártása nagyrészben szünetelt, ami érzékeny hiányt okozott az egész országban, különösen a kisgazdáknál ,akik a depressziós évek alatt annyira eladósodtak, hogy a következő évtizedben ezt az adóságot nyögték és nem szerelhették fel gazdaságaikat kellően a szükséges gépekkel. Mikor már módjuk lett volna azok beszerzésére, illetve rendelkezésre álltak az anyagiak, hogy a leromlottakat kicseréljék, vagy a hiányzókat pótolják, a háború megállította azok gyártását. Ami keveset gyártottak, azt a “priority”-vel és pénzzel rendelkező nagybirtokosok kapták, igy a kisgazdáknak a géphiányt emberi energiával kellett pótolni. A géphiány természetesen nagyban hátráltatta az élelmiszer termelést ,ami iránt a kereslet, különösen az Egyesült Államokban nagyban megnövekedett, mert nem csak bent az országban volt szükség több Szomorúan kell tapasztaljuk, hogy a népmilliók éhezéséből ismét csak egy cirkuszt csinálnak, ahol ismét Hoover a főbohóc, akárcsak az első háború után. Még a régi római jelszó, “cikuszt és kenyeret a népnek” is megváltozott ott, ahol Hoover és a pápa mosolyognak egymásra. Csak cirkusz van ott a nép részére, semmi más. * * * E sorok írásakor még nem tudjuk biztosan, de több mint valószinü, hogy a szénbányászok sztrájkba mennek ,hogy a bányabáróktól a lejárt szerződésük helyébe uj és előnyösebb szerződést csikarjanak ki. Érdekes, hogy milyen egyöntetű cselekvés van az iparbárók között. Nem adnak azok egyetlen centet sem, akár autóbárók, akár lumberbárók ,akár szénbárók, csak akkor, ha arra a munkások szervezett ereje rákényszeríti őket. Csak most fejeződött be az autómunkások hosszú harca, a nagyobb darab kenyérért, már is itt van a bányászok kenyérharca, amivel mindig élesen szembeállt a legkegyetlenebb kizsákmányolók- kal a bányabárókkal. Hoerv Lewis és vezértársainak milyen más hátsó politika céljaik vannak a bányászok mostani harélelmiszerre, hanem a háború által sújtott országokban a leromlott termelést is innen kellett pótolni. Ezt az élelmiszer hiányt a háború befejezése sem enyhítette, hanem inkább fokozta, mert amint látjuk a legtöbb ország annyira tönkre van téve, hogy a pusztulástól csak az innen szállított élelmiszerekkel lehet megmenteni. A náci hordák, nem csak a nép élelmezését szolgáló szükségletet rabolták el az általuk leigázott országokból, hanem elvitték a termelés eszközeit és állatokat is úgy, hogy a legtöbb országnak évek kellenek, amig képesek lesznek a hiányt pótolni es megtermelni a szükséges élelmiszereket. Ily körülmények között természetesen az Egyesült Államok földművelői sokkal súlyosabb feladatok előtt állnak, mint normális viszonyok között és a háború végeztével nagy megkönnyebbüléssel lélegzettek fel, abban reménykedve, hogy most már a mezőgazdasági gépeket gyártó telepek visszatérnek a békés termelésre és módcában ,azok a célok csak maradjanak a háttérben és előre kell helyezni a kenyérkövetelést, amivel a bányászok a mostani fölsrófolt árvilágban, legalább valamivel többet tudnak visszavásárolni az élethez szükséges árucikkekből. Most még az sem fontos, hogy azelőtt a CIO-ban voltak a bányászok, most meg már Lewis átsétáltatta őket az AFL-be, most csak egyetlen egy nagyon fontos ügy van a bányászok részére és ebben az ügyben az össz- munkásság támogatását bírják, bármilyen nagy harc árán is, nagyobb darab kenyeret a bányászoknak. A bányabárók végtelenül siránkoznak, hogy a bányászok túlsókat követelnek, de az ilyen siránkozás inkább csak azt bizonyítja, hogy a bányászoknak még több követeléssel kellene előállni. Csak hadd kiabáljon az a bányabáró, aki életéből talán 5 percet sem töltött a bányában, hogy nem lehet rövidebb munkaidő, a bányászok szervezett erővel mondják, hogy igen lehet, ma elég hat óra, holnap öt és négy, mert minél kevesebb munkaidőt tölt a bányász a bánya mélyén, annál több ideje marad, az életre, amiről a bányabárók l azt gondolják, hogy csak nekik ! van joguk hozzá. jukban lesz beszerezni az any- nyira nélkülözött gépeket. Azonban ismét csalódás érte a födmüvelőket. Az annyira nélkülözött gépeket nem kaphatják meg, mert az ezeket gyártó telepek levannak zárva. Ebben az iparban a legszámottevőbb vállalat az International Harvester Co. amelynek 10 telepén január 21-ike óta szünetel a termelés. Az ok: ugyan az ami más iparokban is. A háború végeztével ott is, mint más telepeken a túlórázások megszüntetésével a hetibérek annyira leestek, hogy az ott foglalkoztatott munkások képtelenek voltak abból megélni. így az ott foglalkoztatott 30,000 munkás 25 cent órabér javítást követelt, amit a társaság kereken megtagadott. Nem maradt tehát más ut előttük, mint a munkabeszüntetés. A bérkövetelés azonban nem az egyedüli oka a sztrájknak. Az International Harvester Co. létezése óta mindig hírhedt volt a szervezet ellenes magatartásáról. Már 60 évvel ezelőtt is mint a legvérengzőbb munkáltatók egyikéről emlékszik meg a történelem. A McCormick telep — amely elődje volt az International Harvester Co.- nak — előtt volt az a véres harc 1886 május elsején, amely megelőzője volt az öröké emlékezetes Haymarketi tragédiának. És azóta is mindig vezető szerepet játszott a munkásszervezetek letörésében. Bár két hónapi sztrájk után a vállalat hajlandónak mutatkozott az órabéreket 18 centtel emelni, de nem volt hajlandó a szervezet biztonságát szolgáló követeléseket teljesíteni és igy a termelés még mindig szünetel. Bár a kereskedelmi sajtóban elhelyezett oldalas hirdetésekben úgy igyekeznek feltüntetni, mintha a felelőség nem őket terhelné a termelés szüneteléséért, a valóság azonban mégis az, hogy a vállalat makacssága tartja távol a munkásokat a termeléstől. Bár amint állítják, a bér javítást hajlandók megadni, de a munkások jól ismerik a munkáltatójukat és tudják azt, hogy ha most nem hajlandók a szervezet biztonságát szolgáló követelést teljesíteni, sokkal nagyobb feladat előtt állnak majd később és hamar elveszítenék a most kivívott bér ja vitást is, ha alkalmat adnak a munkáltatóknak a szervezet meggyengítésére. Azt állítják a munkáltatók, hogy a főbb követelést teljesítették és a nem teljesített követelés már jelentéktelen. Igen, de ha az annyira jelentéktelen, miért nem teljesitik azokat? Nagy a valószínűség, hogy azok sokkal fontosabbak minden másnál és azok függőbe hagyása alkalmat adna a szervezet tönkretételére. Mert ha nem igy volna, az a harmincezer munkás nem ragaszkodna ahoz több mint két hónapi sztrájk után. Nyilvánvaló tehát, hogy a mezőgazdasági gépek gyártását ugyan azon okok akadályozzák, ami más ipari kellékekét: a munkáltatók összeesküvése a szervezetek ellen, mint tették azt az első világháború után. Akkor sikerült a tervük és a munkásság tanult a maga kárán. A terv gerince megtörött az alapvető iparokban a munkásság szervezett erején és az International Harvester terve is meg fog törni ugyanazon, így a felelőség minden tekintetben a munkáltatókra hárul, akik szabotálják a termelést. EGYÉNI ÉRDEK A KÖZÉRDEK ELLEN A polgári ideológiákkal telitett szakszervezeteknél a vezér- kedési akarnokság mindig súlyos következményekkel járt a szervezetek tagságára. Ha egy- egy vezér bármilyen véletlen, vagy tervezet folytán bekerült valamelyes pozícióba, az illető azt az ő saját hivatás körének tartja, amelyhez neki egész életére istenadta joga van. Ha valaki más csak gondolatban is foglalkozna azzal, hogy őt onnan kimozdítsa, az ellen a pozícióban levő vezér minden eszközt felhasznál, hogy lehetetlenné tegye, mert ő azt a legnagyobb ellenségének minősiti. Hogy ezen állítást gyakorlati példával igazoljuk, vegyük John L. Lewis működését bonckés alá. Amikor évtizedekig az AFL elnöki pozícióját betöltő Sámuel Gompers meghalt. Lewis szerénynek akart látszani és utat engedett William Greennek, abban a reményben, hogy Green korlátoltsága folytán hamar lejárja magát és ő — Lewis — könnyűszerrel kerül majd a husosfazéktól a még húsosabbhoz. Green azonban minden korlátoltsága dacára elég furfangos volt ahoz, hogy Lewis terveit keresztülhúzza és semmi körülmények között sem mutatkozott hajlandónak helyét átadni Lewisnak. így nagy harc fejlődött ki a két vezér között, aminek a vége az lett, hogy Lewis kettészakította az AFL-t és a kiszakadt résszel megalakította a CIO-t. Az uj szervezetnek természetesen Lewis lett az elnöke és minden tehetségét arra használta fel, hogy ellenlábasát tönkretegye. Lewis terve azonban ismét csütörtököt mondott és pár év alatt a CIO-ban is lejárta magát, ahonnan kiszakította bányász szervezetét és néhány évi függetlenség után, néhány hónappal ezelőtt ismét visszatért az AFL-be, hogy ezután ismét onnan próbálja most már a CIO-t tönkretenni. Azonban amint látszik az évek folyamán a CIO annyira megerősödött, hogy Lewisnak már nemcsak a bányász szervezete, de még az AFL sem nyújt elég erőt, hogy azt tönkretegye. Azonban ez a rákfene a CIO- ban is elharapódzott és ma a CIO vezérei is úgy vélekednek, hogy az ő pozíciójuk szent és sérthetetlen és aki őket onnan kiakarja mozdítani az megbo- csáthatatllan bűnt követ el. Erre eklatáns példát szolgáltatott az autó munkások szervezete, amely a közelmúlt napokban tartotta konvencióját Atlantic Cityben és — borzalom még hallani is — akadt egy ember aki R. J. Thomas mellett pályázott az elnöki pozícióra. Lett is nagy zenebona ott a konvención. A vádak és rágalmak egész sorozatát vonultatta fel Thomas, Walter Reuther — a pályázó — ellen és várható volt, hogy az egész szervezet martaléka lesz a versenynek. Bár a szavazásnál Reuther lett a nyertes és Thomas sírva vette tudomásul, hogy távoznia kell. A veszély azonban még
