Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)
1946-03-30 / 1417. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1946. március 30. Az utolsó háború, vagy legyen-e háború? Félelem és feszült figyelemmel lessük újra a híreket. Lessük, melyi percben kapcsolódnak ismét gigászi küzdelembe az imperialista hatalmak páncélos, atombombás hadai. Lessük, hogy melyik pillanatban következik el a vég. Melyik pillanatban tör ég felé a hatalmas biborfelhő, melyik pillanatban vakít meg bennünket a fény, amely után jó darabig a teljes megvakulás, sötétség következik. Lessük, melyik pillanatban tornyosulnak a hatalmas rádió- aktiv gázfelhők, amelyből halált szóró esőként hullanak alá a rádióaktiv részecskék, ami nem csak az állati életet teszi lehetetlenné, de a növényit is. Lessük, mint emelkednek magasabbra és magasabbra a bomba okozta forró gázok, mig hatalmas viharba torkolódnak amelynek halált szóró erősi elvégzik a biblia meséje utolsó ítéletét, — nem isten keze által, hanem az' ember keze által. De hát tényleg meg akar-e halni az emberiség? Tényleg akarja-e az utolsó Ítéletet? Avagy nem volna érdemes már élni? Had szólaltassam meg Dr. Robert H. Montgomerit, aki egy texasi vacsorán ezeket az érdekes szavakat mondotta el, amelyet rádión is közvetítettek: AZ ATOM EREJE Nem fogom önöket viccekkel mulattatni, hanem az élő poklot fogom önökből kiijeszteni, örökös küzdelemben élt az emberiség. Nem is szeretnék, küzdelem nélkül élni. Csak ott a bibi, ha mégegyszer harcolunk, akkor örökre végeztünk a harccal.. A következő háború az utolsó lesz, mert senki nem marad a földön, még csak élet sem. Visszatér a föld villanyosságának kezdetleges állapotába, vagy akárminek is nevezik azon erőt, ami a bombában van. , Azonban, ha valamilyen szerencséből kifolyólag nem lesz egy másik háború és megtanuljuk kihasználni ezen erőt, akkor bármiből csinálhatunk valamit. Meglehet, hogy elküldhetünk egy tizcentes pénzdarabot az East laboratóriumba és azt fognak belőle csinálni, amit parancsolunk. Mondjuk aranyat, gyémántot, egy pohár vizet, vagy cián adagot. Gyermekeinknek vehetünk a jövő évben egy kémiai készülteket, ami már is kísérletezés alatt áll, amellyel átváltoztatni tudják majd az elemeket. Tudakozódtam utána a tudósoktól, ha önöknek kedve telne arannyal lerakni Austin város utcáit, megtehetnék-e? Azt a választ kaptam, hogy könnyen megtehetnék, csak hogy nem valami jó szolgálatot kapnának belőle. Tudnának drágagyöngyből kapukat csinálni, ha volna valami gyakorlati értéke. Van egy újfajta mikroszkópunk, amellyel az összes kórcsirák mibenlétét kutatják. Nem sokára — ha még élni fogunk — megérjük, hogy középiskolai tanulók fogják a kórokozó I csirákból kikezelni a betegeket. Véleményem szerint egy éven belül, minden kórokozó betegség a múlt emléke lesz. Ha megérni engedik, az utolsó földhöz kötött generáció fogunk lenni. Gyermekeink részére megadódik az a két dolog, amit állandóan kutattunk. Egyik: az anyagok végnélküli sora, amelyből bármit csinálhatnak. Azonban ne feledjék el, hogy gyermekeinknek kell először életbe maradniok, hogy ezen általunk épített keresztényinek hangzó világot megérjék ,amelyben testvériesen kell majd az emberiségnek élnie. Testvériesen? Nem szeretem azon elvet, hogy testvéreimnek kell fogadnom az oroszt, az afrikait ,a republikánust és még valamelyik demokratát is, de nem marad más részünkre, nem hagyhatjuk gyermekeinkre, hogy azok határozzanak fölötte. Ezt nekünk kell eldönteni ... ha azt akarjuk, hogy gyermekeink megmaradjanak. “Bob nincsen bombád” — kérdezte egy könyvkereskedő C. M. Ellwell — “mi a poklot csináljak akkor hát,” — Bob megrázta fejét és a következőket mondta: — Nem tudom biztosan, de kövessenek el mindent, hogy tudtára adják Washingtonnak, hogy békét kívánnak és MUSZÁJ, hogy béke legyen. S talán lesz egy világ kormányunk, egy Egyesült Államai a világnak. A FÖLDET TESZI EMBERTELENNÉ Nem hiszek abban, hogy a mai washingtoni kormány meg fogja valósítani ezen elveket és elgondolásokat, amit Robert H. Montgomery néhány mondatban skatulyázott be a világ egyesüléséről, de hiszek abban, hogy valamiképpen, ha az amerikai nép föl fogja az atombombában levő veszedelmet, meg kell neki akadályozni a következő háborút. Meg kell neki akadályozni, hogy Washington használatba vegye ezt a borzalmas fegyvert, az atombombát. Ha valóban békés polgároknak nevezzük mi amerikaiak magunkat, kötelességünk megakadályozni a következő háborút, nem csak azért, mert embertelen és barbár, mert osztályérdeket szolgál és egyesek milliókat csinálnak belőle és sok könnyet és árvát hagy magaután, hanem azért mert a földet fogja embertelenné tenni. Ezt pedig a szó szoros értelmében gondolom. SZERETEM A HARCOT Dr. Montgomery hive a harcnak. Nem fejtette ki, hogy milyen természetű harcnak. Azonban azt világosan tudtunkra adta, hogy a bombával, az atombombával verekedő harcnak ellene van, mert akkor nem harcolhatunk többé. Pedig saját bevallása szerint nagy barátja a harcnak. Én is szeretem a harcot. Valóban, nincs is szebb és ma- gasztosabb, mint az emberiség előhaladása érdekében harcolni. Az emberiség előrehaladásának pedig a munkásmozgalom a legkiemelkedőbb ága. Mondhatnám motorja. Tehát ennek a harcnak vagyok legelső képviselője. Fiatal korom mozgalmas napjaiban megadatott számomra, hogy életem tettem kockára, hogy harcolhassak, hogy harcolhassunk. Horthy terror idején csak élete kockáztatása árán tehette meg valaki, hogy forradalmi írásokat osztogasson, vagy röplapokkal biztassa a sárba taposott magyar népet ez ellenállás- És mégis, előnybe helyezem az úgynevezett békés harcot. Meggyőzni az embereket, hogy egy helyesen berendezett társadalomban érdemes csak élni, ahol nincs ember és ember között különbség, ahol nem nyomja el az erős a gyöngét, ahol nem dolgoztathatja egyik ember a másikat. Ahol nincs arra szükség, hogy agyafúrt gyilkoló eszközöket gyártsunk más népek leigázására, vagy sakkban tartására, ahol mégis van előrehaladás, mégis van élet az életért folytatott harc, viták, szócsaták, emberi hevülések, emberi törekvések, a haladás irányába folytatott harc. Ezek a harcok azok, amiket én szeretek. Ezen harcok megvalósulásáért tettem kockára életemet, hogy vesszen, de mégis legyen előrehaladás, legyen munkásmozgalom ott, ahol Horthyék parancsba foglalták kiirtását. Ha ezeket a verekedéseket érti Dr. Montgomery, akkor vele vagyok, de a háborúért nem. Azért hajlandó volnék verekedni, hogy a jövőben is verekedhessek, de Rockefeller olajáért, Morgan idegen országokba fektetett millióiért már nem. Valóban borzalmas elképzelni olyan harcot, amely után nem maradna többé harc. Nem maradna emberiség, nem maradna élet. Megszűnne minden szó, megszűnne a zene, megszűnne az 'isteni dicséret, meg- berrel együtt. Még az élet is ásitóan unalmas tevékenység nélkül, de oly életet elképzelni amely világon kívüli és harcnélküli, még borzalmasabb. NINCSEN TULVILÁGI ÉLET A hittani órák jutnak eszembe, ahol úgy magyarázták a tulvilági életet, hogy az angyalok és szentek vezetésével örökké dicsérjük az urat himnuszok éneklésével, egymásközti szeretettel és békében. Akkor is már sokat törtem a fejem azon, — de nem mertem megkérdezni, mert sokkal szigorúbbnak tartottam a hittan tanító papot, mint magát az úristent — ha Dömsödi Sanyi meghúzza a hajam hátulról s ha orrom vágom érte, mi történik a menyországban velem? Ott is letolatja velem az úristen a nadrágot és a meztelen fenekemet fogja elporolni? Elhiszi-e az úristen azt, hogy Sanyi valóban meghúzta a hajam? — mert mindig úgy húzta meg, hogy észre ne vegyék. Bizonyos voltam benne, hogy Sanyi kifogja játszani az úristen figyelmét és megfogja csípni nadrágomon körösztül a húsomat, amiért bizonyosan belerúgok Sanyiba. Ezek és ehhez hasonlatos gondolatok kapáltak 9-10 éves fejemben. IGAZI TESTVÉRI SZERETET Később, midőn az első háború után összetalálkoztam Sanyival ,aki velem együtt' csukaszürkébe volt bujtatva, mily boldogan öleltem keblemre, milyen boldogan beszélgettem el vele gyermekkori csinytevése- inkről, a hittanni órákról. Milyen boldogan szorítottam meg Sanyi kezét, aki velem együtt fölismerte, hogy nincs tulvilági üdvösség, hogy a földi életért kell közösen harcolnunk, hogy összefogva kell megváltoztatni a földesúri Magyaror- | szágot. Milyen boldog voltam j azon tudatban, hogy Sanyi most már nem csip a húsomba, hogy Sanyiba nem kell belerúgnom, hogy Sanyi is egy szebb és boldogabb társadalomért küzd és harcol. Milyen boldog voltam, hogy Sanyi sem hisz a harcnélküli tulvilági üdvösségben. Majdnem harminc éves távlat emlékei elevenednek föl bennem. A majdnem harminc évvel ezelőtti harcaink nyernek részleges megoldást a mai Magyarországon. Nehéz nekünk az 1918-19-es harcok résztvevőinek távolról $ figyelni a mai magyarországi eseményeket. Szeretnénk nem csak érzéssel a magyarországi küzdők táborában lenni, hanem ténylegesen is. BÜNÖS-E HORTHY Amint látjuk a magyarországi reakció még mindig él. Sőt egyre erősebben dugja föl a fejét. Félve lessük a magyar- országi fekete reakciót? Mikor kereszteli meg vérrel a magyar nép uj berendezkedését? Mert téved az aki azt hiszi; hogy Voronyezsnél már megfizettek érte. Voronyezs és Auswitznál a Horty-Hitler Magyarországért fizettek meg. Avagy tényleg az volna a bér, amit Orgo- ványon, Siófokon, Zalaegerszegen, Hajmáskéren, Margit-kör- uti fogházban és a még többi föl nem számlált helyeken fizetett érte? Él még Horthy, él még a magyar reakció. Még nem jutott eszébe az uj Magyarországnak, hogy felelőségre vonja a vén gyilkost. Nem Orgo- ványért, nem Siófokért, de még Auswitzért sem. Avagy Voro- nyezsért sem bűnös Horthy? A háború kérdése állandóan napirenden van az újságokban és a rádiókban. Ujong a reakció. Alig várják a vér és nyomor vámszedői, hogy uj milliókat harácsolhassanak össze. Ugylátszik nem ismerik föl á reakciós urak és papi csatlósaik, hogy a “Titanicon” táncolnak. A katholikus egyház pedig hasonlatos az összes pénzét elveszítő kártyáshoz, aki akkor is megüti a bankot, amidőn már egy fillér sem maradt a zsebében. Igaz a magyarországi főpapoknak már nincs veszteni valójuk, de van az alsó papságnak. Jó volna ha ezeknek jönne meg az eszük. . . . tudja Pál . . . Tekintettel a nagy buzahi- ányra a gazdag amerikai nők azt hirdetik, hogy ezentúl kevesebb kenyeret s inkább több kalácsot együnk, ők legalább is igy csinálnak.
