Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)

1945-07-07 / 1379. szám

8 oldal BÉRMUNKÁS 1945. julius 7. Az ikertestvérek (Vi.) Mi sokszor kimutattuk, hogy a náci terrort megszülő német kapitalizmus és az an­gol-amerikai kapitalizmus, na­gyon szerető ikertestvérek és azok egymást segítették min­dég és ezen még a mostani vé­res háború sem változtatott sokat Ezt megerősítik azon amerikai újságírók, akik most alaposan megvizsgálgatják ezt a testvériséget. Többek között Kurt Riess, aki a német nyelvet jól beszéli írja, hogy az amerikai külügyi politika az, hogy közismert és megbízható náci vezéreket, hi­vatalnokokat tegyenek be a hi­vatalokba, sokszor a lakosság, de leginkább a náci ellenesek tiltakozása dacára is. Valamint a német gyárak vezetését tel­jesen meghagyták a régi náci- hü vezetők kezeiben, akik még ma is nagy gyűlölettel visel­kednek és a gyárakból kidobál­ják azokat ,akik a náci elmélet vagy párt ellen beszélni vagy pláne agitálni mernek. Ezek között sok olyan német van ,akik 1937-38-ban innen Amerikából mentek haza, fel­adták amerikai polgárságukat, hogy a nácikat szolgálhassák. Mivel ezeknek jó része tud an­golul beszélni, ezeket használ­ják fel úgy az üzemek, mint a hivatalok vezetői állásait betöl­teni. Példának felhozza a követke­zőket : Weimar városban, egy Kloetz nevezetű legkedvesebb barátja és támogatója volt az ottani, vagyis egész Thüringia náci főnökének. Ezt a Kloetzt tették meg az amerikaiak hiva­talos tolmácsnak. A náci vezér (gauleiter) Saukel itt bujdosik valahol a környéken, az ameri­kaiak keresik, de ha valaki be­akarja jelenteni, hogy hol ta­lálhatnák meg, azt Kloetzon, a kedves barátján keresztül te­heti csak meg. Ezen a vidéken nagyon sok Gestapo és náci ve­zér szabadon jár-kel senki sem meri őket bejelenteni. Riess azt is mondja, hogy több kisebb városban olyanokat tettek be hivatalokba, akik ná­ci ellenességükért Hitlerék ál­tal bevoltak börtönözve, de eze­ket az amerikaiak hamarosan kidobják, azzal a megyjegyzés- sel, hogy azok börtöntöltelékek voltak. Ugyanakkor ha valaki tiltakozni mer az ilyen náci ve­zérek hivatalokba való megtar­tása ellen, azokra mindjárt rá­juk sütik a kommunista bélyeg­zőt és legtöbb esetben az ele­gendő azokat elhallgattatni. Egy kerületben, 51 városban, csak 11 náci ellenes egyén lett polgármesternek jelölve, 40-ben pedig közismert nácik. Laucha- ban a németek eltávolítottak egy nagy és kegyetlen náci ve­zért a polgármesteri állásból, de mivel egy olyant tettek be, akit Hitlerék bebörtönöztek mert náci ellenes volt, az ame­rikaiak kidobták a náci ellenes polgármestert és viss?atették a nácit. Több mint egy tucat ilyen esetet tudna megemlíteni Riess és megjegyzi, hogy az ily náci polgármesterek által uralt városokban nagyon egészségte­len dolog náci ellenesnek lenni. Most hivatalos jelentés sze­rint az amerikai hatóság meg­tiltotta a náci ellenes párt szer­vezését, vagy létezését. Ezzel szemben a magyaror­szági lapok jelentették, hogy Budapesten Vass Zoltánt, akit Horthyék 6 évig börtönben tar­tottak, tették meg polgármes­ternek. Ez minden olyan terü­leten megtörténik, ahol az orosz hadsereg van. Azokon a területeken legjobb ajánló le­vél hivatal elnyerésére, hogy ha valaki azért volt bebörtönöz­ve, mert antifasizta, vagy anti náci volt. Egy másik és még súlyosabb jelentés szerint, két igen nagy és neves náci vezér és iparigaz­gató teljesen szabadon jár-kel az amerikaiak által megszállt területen és végzik munkáju­kat, mintha semmi sem történt volna. Az egyik ur Dr Gerhard A. Westrik, akit innen Ameri­kából is kiebrudalták 1940-ben, mint Hitler megbízottját, aki titkos megbízatásban járt ak­kor itten. A másik nagy kutya, aki egyszersmint a Schutz Staf­fel, terror S.S. csapatnak is fő- parancsnoka volt és az egész világra kiterjedő ipari kartel­nek is tagja, valamint az an­gol kuzinjaival együtt uralja Európa acéliparát az Gróf Kurt Schroeder. Schroeder egyszer­smint a Bank of International Settlementnek is tagja és a há­ború alatt többször konferenci- áztak az angol-amerikai társa­ikkal Svájcban. Ez a két nagy náci vezér, vezérigazgatósági állásokba lett most is meghagyva a “Stand­ard” Electric” néven ismert nagy kariéiban, mely viszont az amerikai “Telegraph és Te­lephone” társulatnak a szerves része. A részvényeiket kicse­rélték, tehát mindkét ország­ban nagyon is érdekelve van­nak. Schroeder unokatestvére az angolországi Henry Schroeder- nek, aki mint egyik legnagyobb nemzetközi bankár van elismer­ve, a sogora meg J. H. Stein báró a coloni bankár. Németor­szág Morganja, vagyis bankfe- jedelme. ________________ Ez a Schroeder hozta össze Thysent, Kruppot Hitlerékkel. Ez bírta rá őket és az angol­amerikai társakat, unoka és ikertestvéreket, hogy nemcsak meg ne akadályozzák, hanem mindenben segítsék a nácikat, hogy minél gyorsabban és mi­nél nagyobb hatalomra jut­hassanak. Ezen szolgálataiért Schroedert Hitler megtette nem csak S.S. főparancsnoknak, ha­nem a német ipari vidék, Raj­na ipari diktátorának is. Dr. Westrick az, aki összebo­i ronálta az amerikai és német iparfejedelmeket és leginkább a náci iparokat, legalább is pa­píron eladni az amerikai ban­károknak, trösztöknek, hogy azokat továbbra is megtarthas­sák, mint a Telegraph és Tele­phon, Westinghouse, General Motors ,Ford, General Electric társulatok németországi tele­peit, valamint ezen tarnsakti- ókban föltétien szükséges egyé­neket, magukat is megmentsék a kivégzéstől, melyet mint há­borús bűnösök nagyon is meg­érdemelnek. De mint az angol­amerikai nagytőkések ikertest­vérei a felelőség alól kifognak bújni. Mert a mi uraink úgy érzik, hogy ha ezeket a náci gonosztevő testvéreiket kivé­geztetnék, akkor ők is vele pusztulnának, mint az összenőtt ikrek halála, mindkettő hálá- la, mindkettő halálát jelenti. Ezért járnak-kelnek Westrick, Schroeder, Stein bárók és gró­fok szabadon még ma is. KÉSZÜLŐDNEK A SPANYOL REPUBLIKÁNUSOK MEXICO CITY, (ONA) — Valószínű, hogy egy republiká­nus spanyol kormány fog a kö­zel jövőben megalakulni fran cia földön. Erre lehet legalább is következtetni abból, hogy tiz ott tartózkodó volt spanyol re­publikánus vezér, köztük Die go Martinez Barrio, a spanyol parlament volt elnöke és Inda- lecio Prieto, volt hadügyminisz­ter, beutazási engedélyt kapott Franciaországba. Martinez Barrio kijelentette, hogy a pillanat kedvező ahhoz, hogy a különböző köztársasági pártok egyezségre lépjenek egymással. Barrio szerint né­zeteltérések már csak a szoci­alista párton belül vannak, de a párt valamennyi vezetője, mint például Ramon Lamoneda, Gonzalez Pena és Alejendro Otero, jóbarátja Dr. Juan Neg- rinek, a republikánusok utolsó miniszterelnökének. “Ha itt Mexicoban megegye­zünk egymással” jelentette ki Martinez Barrio, “akkor azon­nal engedélyt fogok kérni Ca­macho elnöktől, hogy összehív­hassuk a Corteseket.” Barrio hangsúlyozta, hogy az engedélyért való folyamodvány csupán formalitás és hogy Ca­macho enök a legbarátságosabb magatartást tanúsítja a spa­nyol menekültek iránt. Ami Negrin miniszterelnököt illeti, ő teljesen megváltoztatta azt a tavaly januárban hangoz­tatott véleményét, hogy a Cor- teseknek (Parlament) külföl­dön való összehívása ellenkezik a spanyol alkotmánnyal. HARC A CECE LÉGY ELLEN j JOHANNESBURG, (ONA) — Délafrikai villámháborut ké­szít elő a kontinens és általá­ban az emberiség egyik leg- gyilkosabb ellensége a cecelégy ellen. Ennek a villámháborunak legfőbb fegyvere egy uj, rend­kívül hatásos rovarirtó, az úgy­nevezett D.D.T. lesz. A délafri­kai tudósok remélik, hogy az uj rovarirtó véget fog vetni a cecelégy gyilkos hatalmának, amely állatokat és embereket egyaránt tönkretett. A cece­légy tudvalevőleg egy szabad szemmel nem látható élősdit visz át az ember és állat tes­tére : lovaknál ez az élősdi a nagana nevű betegséget okoz­za, amely elsorvasztja az álla-< tokát, mig az emberi testben az álomkór okozója.- Az uj rovarirtót először Dél- afrikának Zululand nevű terü­letén fogják kipróbálni, mert ott a cecelégy csípése egész fal­kát kiirtott. A D.D.T. már a Csendes Óceán déli részén is jó szolgálatokat tett a szúnyo­gok és egyéb rovarok ellen. Ez a rovarirtó a rovarok idegrend­szerét támadja meg és rend­szerint megöli. Kérdés azonban, hogy a bozótos területen az uj rovarirtó permetezése hatásos lesz-e, mert a cecelégy rend­szerint a fák árnyékába kering. NINCS ÉRTÉKE AZ OLASZ PÉNZNEK RÓMA, (ONA) — Olaszor­szágban az árak végnélkül emelkednek s mindennap egyre világosabb lesz hogy aki csak teheti, igyekszik megszabadul- az olasz pénztől. Milanóban a zugpiacon egy csomag amerikai cigaretta ára öt dollár, Rómában körülbelül négy dollár. Amerikában talán csodálkozni fognak, hogy ho­gyan kerülnek az amerikai ci­garetták az olasz zugpiacra? A magyarázat igen egyszerű. Az amerikai katona, ha nem do­hányzik, igen szép jövedelemre tesz szert, ha a neki járó heti nyolc csomag cigarettát elad­ja. Ez annál inkább csábitó a számára, mivel zsoldját olasz lírában fizetik ki. Egy Amerikában készült használt ruhát Olaszországban bárhol el lehet adni 200 dollár­ért. Jó cipő Olaszországban egyáltalán nem kapható s egy gyatra minőségű női cipő ára negyven dohára is felmegy. Minthogy az olaszok nem bíz­nak a saját pénzükben, a legle­hetetlenebb áron készek átvál­tani a lírát külföldi valutáért. A zugpiacon például egy ame­rikai dollárért 400 lírát is ad­nak, vagyis a hivatalos árfo­lyam négyszeresét. Német számítások szerint egy tank elkészítésére 90 ton­na szén kell, egy csatahajó el­készítéséhez pedig 120,000 ton­na. Amig 1927-ben csak 1036 re­pülőtér volt az Egyesült Álla­mokban, ma a “Civil Aeronau­tics Administration” lisztáján 2769 repülőtér szerepel. Minden uj olvasó, a forrada­lom regrutája. Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forra­dalom Forradalmi Ipari hadse­regébe? ^ "Szervezés'1 — "Nevelés" — "Felszabadulás" \Y * \y Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága VV ^ W

Next

/
Oldalképek
Tartalom