Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)

1945-07-07 / 1379. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1945. julius 7. Fasizmus Hitler nélkül “Olaszország volt legelőször elfoglalva a szövetségesek által, ami ' azt jelenti, hogy egyúttal tanulmány tárgyává tehetjük a szövetségesek jövőbeni poli­tikáját Németország és általá­ban Európára vonatkozóan.” A “Fasizmus Mussolini nél­kül” cikksorozatom bevezető soraiban Írtam a fönti megál­lapítást egy hónappal ezelőtt. Még be sem fejeztem a tanul­mányt, már is kezemhez jutott a hir, hogy Bajorországban kormányunk a fentieket igazol­ta, mert ott is a Hitlert támo­gató volt katholikus “Néppárt” embereit emelte vezető állások­ba az amerikai terület /kor­mányzója Charles E. Keegan ezredes New York város volt tanácsosa ,erős támogatója Ed. Flynn a bronxi demokrata gé­pezet fejének. Nem-e Ma*.- Flynn vatikáni látogatásának eredményekép­pen született meg a két reakci­ós egyén kinevezése? Nem-e Charles E. Keegan, “boss”-ának Ed. Flynn-nek rendelkezése folytán neyezte ki Friedrich Scháffert Bajorország minisz­terelnökének és von Seisser ez­redest München város rendőr­ségi elnökének, vagyis vezető­jének? Erős a gyanú, hogy Mr. Flynn néhány hét előtti titok­zatos vatikáni látogatása szo­rosan összefügg ezen reakciós intézkedésekkel, annál is in­kább ,mert látogatása alkalmá­val jelen volt számos német re­akciós katholikus is, köztük Rupprecht herceg, volt bajor trónörökös ,aki az első világhá­ború bűnösei között az első he­lyen szerepelt, aki folyton ar­ról álmodik, mint a reakciós osztrákok és magyarok Ottója, hogy papi monarchiát alapít­son az elszakított Bajorország, ' illetve Osztrák és Magyarorszá­gon. Mig ez utóbbinak kevés a reménye az “istentelen, gonosz bolseviki orosz hadsereg” mi­att ,addig “hála az amerikai katholikus egyház fáradhatat­lan szorgalmának, és Spelman pápai külügyminiszter befolyá­sának” Rupprecht vágyálma valóra válhat, annál inkább is, mivel erősen a papok által irá­nyított reakciós bajor “Nép­párt” akinek Hitler uralma előt­ti vezére Scháffer soha nem semmisítette meg Rupprecht aspirációit a bajor trónra és most Amerika dicsőséges “de­mokratikus intézkedése” foly­tán az amerikai elfoglalt terü­letek legmagasabb tisztviselő­jévé tette a volt vezérét Scháf­fer urat. Verik a dobot az újságok Scháffer mellett, mint aki a ná­cik ellensége volt és még Dach- auba is elkerült. “Well” ... a veszett kutya rendesen és el­kerülhetetlenül belemar a má­sikba, ha útjába esik. Ez a Scháffer volt az ,aki 1923 ele­jén beszédet tartott a bajor képviselőházban és kigunyolta a szociáldemokraták vádjait a destruktiv nácik ellen, “szoci­áldemokrata irigységének ne­vezve «védte a nácikat mint “nemzetünknek legértékesebb pártját”. Még a sörházi puccs után se változtatta állásfoglalá­sát, együtt volt az imperialista Hugenberg nacionalistáival, kik nyíltan támogatták a nácikat. Mint a bajor néppárt reichsta- gi frakciója együtt a nácikkal küzdötték ki az amnesztiát 1930-ban a “Náci Fehme” gyil­kosok részére. Soha esze ágá­ban nem volt megvédeni a wei- mari köztársaságot a nácik el­len, csak amidőn Hitleimek nőt az étvágya a hatalomért és fenyegette a “néppárt” hatal­mát is, tanácsolták a vezérek a porosz kormánynak, végezzen a veszélyes helyzettel, de már későn volt. Együtt a porosz pa­pokkal Brüning és Kaas-sal az- élen a bajor néppárt megsza­vazta a hitleri “fölhatalmazási törvényt“ ami “törvényes” ha­talmat adott Hitler kezébe, nemcsak a munkásmozgalom, radikálisok, kommunisták stb. kipusztitására, de az úgyneve­zett német demokrácia meg­semmisítésére is. Scháffer nagyhangú beszédét, hogy min­den magasrangu náci tisztvise­lőt letartóztat, ha átlépik a ba­jor határt, persze ezen ki­jelentést tett nem követte. Ehe­lyett a bajor kormány tagjait Scháfferrel együtt börtönbe dobták a nácik. így végződött a weimari köztársaság legszor­galmasabb sírásóinak és a ba­jor munkásosztály éppen olyan veszedelmes ellenségének poli­tikai dicstelen szereplése. A müncheni rendőrség elnö­kének Seisser ezredesnek még rosszabb politikai mültja van, ha lehet egyáltalán a politikai múltak rosszasága között válo­gatnunk. Ugyanaz a Seisser ő, aki * Hitlerrel egy platformon állt, vagy Hitler mellett állt a platformon a puccs alkalmával, ahonnan a jövő ‘führerje” irá­nyította sikertelen 1923-ik évi puccsát. Ezért Hitler azon hely­ről rögtön kinevezte Seissert “rendőrségi elnöknek” és ezrek szemeláttára elfogadta ezen ki­tüntetést, ott mindjárt a te­remben. Ámbár később azzal akarta kimagyarázni a dolgot, hogy ő azon nyomás alatt cse­lekedett, hogy von Kahr és von Lo^sow is játszották a komédi­át Hitlerrel. Hogy mégis túl­élte a “Harmadik Birodalmat” az mutatja, hogy nem jelentett veszélyt a nácik szemében. Keegan ezredes ur azon ki­jelentése az ujságirók előtt, hogy nem akar politikai akti­vitást látni Bajorországban “ezen időben” és hogy nem bí­zik egyetlen egy bajor fasizta ellenes mozgalomban sem, te­hát ezért választotta Schaffer és von Sleisser urakat, mert nem politizálnak. Nagyon bal­jóslatúnak tűnik föl előttem, csupán azért is, mert ezen ki­jelentése után pár napra csak úgy véletlenül bukkant a “nem politizáló” Schaffer és von Seis­ser urakra. Ezen cselekvése Keegan ezredesnek nem jelent kevesebbet, mint kiszolgáltatni a bajor népet a Vatikánnak és politikai reakciójának, hogy a legcsekélyebb haloldali cselek­vést Bajorországban a legcsu- nyábban elfognak nyomni és hogy Faulhaber kardinális lesz a politikának ura Bajorország­ban, aki az 1918-as évi forra­dalom után kijelentette, hogy a weimari köztársaság “árulás! és összeesküvés” eredménye. Még az sem gátolta ezen véle- i mény kinyilatkoztatásé ban, hogy azon. időben Bajorország­ban a klerikális “néppárt” volt a hatalmon. Most hasonlítsuk össze ezen esetet a Darlan, Viktor Emma­nuel király, Badoglio esetével és látni fogjuk, hogy együtt­véve sem olyan botrányos mint a bajorországi eset. Micsoda gyalázatosság, kiszakítani egy országrészt és kiszolgáltatni egy becstelen reakciós papi és monarchista csoport részére akinek többet köszönhetünk Hitler uralomra jutásának lét­rehozásán mint bárkinek, mert nekik meg volt a hatalmuk az elhárításához és nem tették, hanem segítették. Már is mutatkozik az ered­ménye ezen reakciós politiká­nak. Mint rendesen most is a munkásmozgalom az ,amely el­sődleges a lisztén. A müncheni jelentések szerint az első terv: a szabad szakszervezeteket be­olvasztják a katholikus egye­sületekbe. Ez azt jelenti, hogy a szakszervezetek fölött átve­szi a reakció a kontrolt Bajor­országban. Hogy ezen iszonya­tos lépést mosolyogva teszi köz­zé egy amerikai katonai kor­mányzó, hogy mindezeket aj­A gázbombák használatát ke­gyetlennek találták a nácikkal szemben, most itten Indiana ál­lamban Elkhartban a munká­sok ellen használják a könnyez- tető gázbombákat. Nagy sze­retettel megspórolták azokat a hazai használatra a náciktól is veszedelmesebb munkásság el­len. Churchill talán azért sietett az angliai választásokkal, hogy a kortes beszédeknek vége le­hessen mire a paradicsom meg­érik, zölden nem freccsen úgy széjjel, mint amikor érett. A belga királyt olyan hide­gen fogadják a kedves alattva­lói, hogy jó lesz neki téli mun­dért felvenni, amikor házé megy, vagy talán még jobb volna páncélinget, mert az job­ban megóvja az ólomzápor el­len. Az Egyesült Nemzetek által kidolgozott Charter is olyan, mint egy szerszámgép, lehet okosan és hasznosan használni és lehet vele rosszat is csinálni, azoktól függ, akik azt használ­ják. így csak1 a jövő adja meg majd a választ, hogy jó-e vagy rossz lesz ez a Charter. A Ford willow runi bombázó telepén juniüs 28-ikán adták ki a 8,685-ik négy motoros bombázó gépet, mely egyszer- smint az utolsó is volt és ezt a telepet mint feleslegeset júni­us 30-ikán teljesen lezárták. Ciano az olasz külügyminisz­ter Mussolini alatt naplót irt, ebben a következőket olvassuk: “Az Ítéletet Mussolini kimond­ta, hogy engem meg kell ölni.” 1 “De én belenyugszom az isten akaratába.” Mi ettől a grófi tók mögött, csinosan öltözött kihallgatások alkalmával csi­nálja, még dicstelenebb táma­dás a német munkásosztály el­len, amely a világtörnénelem szégyenfoltja fog maradni an­nál is inkább, mert alattomo­san, suba alatt hajtották végre. Ezek után most már megint lesz Franconak nyílt szövetsé­gese. Nincs szégyen ezen urak részére. Újból kezdik a játsz­mát élőiről, mert hiszen ezen az utón jött létre Hitler hatal­ma is. Azé a Hitleré, akit első helyen vádolunk millió és millió ember kínzásáért és meggyilko­lásáért hozzáadva azt, hogy több szerepe volt a háború meg­indításában, mint bárki más­nak. Ezen alapon, ahogy kormá­nyunk kezeli Európában az ügyeket, rövidesen ott leszünk, ahol 1939 szeptember elseje előtt voltunk. A különbség ta­lán csak az lesz, hogy nem a náci Németország fog lenni a félelmetes és gyűlöletes, ha­nem a demokratikus köpönyeg­be burkolódzott katholikus egy­házzal és pápával szövetkezett “United States” külügyi hiva­tala. . . . tudja Pál . . . j csemetétől megkérdezhetnénk, ha Mussolini ítélte halálra, ak­kor hol volt az isten akarata? Vagy az a kettő egy személy volt ? __ A feltámadásban hívők most elősegitik a nácik azon híresz­teléseit, hogy Hitler sem halt meg csak alszik és még felfog támadni, megmenteni a kapi­talizmust és a terror rendszert, a barbár bolshevikiektől. A japán miniszterelnök is nagyon sajnálja, hogy az ame­rikaiakkal háborúba kevered­tek. Még kitelik tőlük, hogy azt mondják, hogy ők nem is tudják, hogy történhetett az egész dolog. De legalább ők nem fogják az istenre, mint a jó keresztények szokták. A békebeli kényszersorozás * hívei azt állítják, hogy a béke érdekében kell a fiatalokat jó előre kiképezni a háborúra. Hát csak tekintsünk az öreg euró­pai kényszersorozást élvező or­szágokban, milyen nagyszerű békét teremtettek évszázadok óta, az ilyen kiképzett hadse­reggel, mely állandóan készen­létben volt. FELÜLFIZETÉST ADTAK junius 30-ig: B. Krajnik, Trenton ...... 2.00 J. Rascan, Bridgeport .... 1.00 F. Abraham, Akron ....... 1.00 F. Kekekovics, Phila. .... 1.00 J. Kish, Brunswick ......... 3.00 A. Kucher, Pittsburgh .... 1.00 J. Németh, Cleveland .... 2.00 J. Horváth, Chicago ...... 3.00 Mary Mayer, Phila............ 3.00 P. Dobisz, Newark ............1.00 S. Bihari, Newark .......... 3.00 P. Molnár, Los Angeles .. 1.00 JEGYEZD MEG..;-------------------------Ajánlja: St. Visi.—___________

Next

/
Oldalképek
Tartalom