Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)

1945-07-21 / 1381. szám

1945. julius 21. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZŐNÖM ___CS. . .Ő MEGJEGYZÉSEI MÉG EGYSZER , CSEPEL Már vártam azt, hogy az én , régi “hometown”-om is jelent­kezzen az Uj Magyarország nagy munkájára. Biztos vol­tam abban, hogy Csepel, régi kipróbált harcos vasasai, fásai, kivették a részüket a földalatti munkából éppen úgy ott van­nak most amikor Uj Magyar- országot kell építeni. Lang az esztergályos, Bedes az öntő, Virág a dróthuzó, Fri­ed a lakatos, Feldman a fa­munkás főbizalmiak neveltjei, a csepeli munkások. Élet-halál­ra ragaszkodtak a szakszerve- zeteikhöz, mindig harcra kész tagjai voltak a szociáldemokra­ta pártnak, a központi szerve­zeteikkel szemben, mindig tel­jesítették a kötelességüket, de teljesen függetlenek voltak az ügyeikbe, gazdasági harcaikba, megbízottaik megválasztásába, a szak és párt tisztviselők bele nem szólhattak, a tárgyalások­ban részt nem vehettek, azokat a saját maguk által választott bizalmiférfiak intézhették el. Hat-hét főbizalmi volt a teljha­talmú irányitó mindaddig, amig a tagság bizalmát bírta, de amelyik nem felelt meg a kö­telességnek, azt a bizalmit a legközelebbi gyűlés megfosztot­ta a megbízatásától. A fent felsorolt főbizalmiak, a bizalmiakkal karöltve végez­ték a hatalmas szak és párt szakosztályok adminisztrati v munkáját, tagdíj befizetés, tag­ellenőrzés, a munkások érdeke­inek a védelmét, dacára, hogy, 8-15 ezerig ment az ott dolgozó munkások száma, nem volt fi­zetett alkalmazott, csak 1914 elején az uj választói jog alap­ján történendő választások elő­készítésére lett e sorok írója kiszemelve. A munkából és gyári fizetés arányába alkal­mazva, hogy biztosítsa a saját megválasztását országgyűlési képviselővé. Soha harcosabb, egységesebb és fegyelmezettebb munkástö-1 meget nem láttam, mint Csepel munkásai. Magyarország leg­jobban megszervezett gyára volt. A legnagyobb keresete a csepeli munkásoknak volt és nekik voltak a legjobb munka- viszonyai is. De Csepelre bejut­ni nem is volt könnyű, csak 6 hónapos szakszervezeti tagság­gal lehetett elkezdeni, csakis úgy ha valaki nem emelt elle­ne kifogást munkásmozgalmi szempontból. Az első világháború kitörése­kor a gyár munkásai, kivétel nélkül fel lettek mentve a ka­tonai szolgálat alól, mint nél­külözhetetlen hadimunkások. De ez a kivétel nélküliség csakhamar megszűnt, miután a munkások a háború dacára is ragaszkodtak a kivívott jogaik­hoz, a katonai hatóság a gyár uj igazgatójával karöltve be­vonultatta és rögtön a frontra szállította a főbizalmiakat. A helyüket szakszervezeti bürok­raták foglalták el, akik túlóráz­tak azon, hogy a gyár munká­sainak a harcait leszereljék. A főbizalmiak után még számos I más, harcos bizalmiférfit vonul­tattak be, de csak a csendőri megszállás volt képes ,ugy- ahogy kordában tartani a cse­peli harcos proletárokat. A forradalmak idején is Cse­pel állta meg legjobban a he­lyét, igy nemi volt meglepetés az, hogy a két hét előtti Bér­munkásban újra olvastam Cse­pelről. Csepel az első világhábo­rú előtt fogalom volt, Csepel jelképezte a harcos, fegyelme­zett, öntudatos forradalmi tö­meg szervezetet. Jóleső büszke­ség tölt el, hogy a 30 év előtti munkástársaim és azok utódai ma is méltók a régi “Csepel” nevére. Abban az időben gyakran fe­nyegetőzött a “Népszava” a re­akcióval szemben, hogy “majd bevonul Csepel”. A reakció mindig jól tudta azt, hogy ez nem üres fenyegetés, mert egy- egy tüntetésre Pestre marsoló 4-5 ezer munkás, komoly vesze­delmet jelentett a reakció ré­szére. Innen messziről munkás szo­lidaritási szeretettel üdvözlöm Csepel harcos munkásait és biztos vagyok abban, hogy to­vábbra is méltók lesznek Lang, Virág és Bede, a mártír halált halt főbizalmiaik szelleméhez. NE SÍRJ, NE SÍRJ KUKLA OSZKÁR Megértő ember vagyok, na­gyon meg tudom érteni azt, hogy milyen keserves lehet az, amikor valaki mindent egy kártyára tesz fel. Mikor egy hamiskártyás a huszonegyesnél : a 11-re egy tízest vár és egy disznó jön be és ezzel befucs- csolt, tehát oda minden re­ménység. így jártak azok a hitvány firkászok, akik habzó szájjal köpködtek Magyarország felé, mert ott földet osztanak és urat akasztanak. Nekik egy pipa bagót sem jelentett a 3 millió koldus, földnélküli ma­gyar paraszt, őket nem döbben­tette meg az, hogy a nagybir­tok és a vele szövetkezett Hor­thy rendszer uralmának a biz­tosításáért tízezrével pusztítot­ták el a magyar fiukat, az uk­rajnai síkságon. Nem hatódtak meg, hogy az utolsó hónapok­ba vagy félmillió magyart gyil­koltak halomra és az egész or­szágot romhalmazzá változtat­ták. Az ő szivük nem fáj az éhező, pusztuló magyar' gyere­kekért, ők nem háborodnak fel, hogy a nácik és a nyilasok min­den elvihetőt, vasúti felszere­lést, gyári és mezőgazdasági gépeket, az állatállomány 90 százalékát elvitték Magyaror­szágról. Az ő szivük csak azért fáj, mert a magyar nép visszavette azt a földet, amelyet az urak évszázadokon keresztül bitorol­tak. Az ő szemük csak azért könnyes, mert a volt uraik ne­vei ott díszelegnek a háborús bűnösök lisztáján, vagy “föl­dönfutóvá” váltak (persze a vagyonukat már előre elszállí­tották) vagy börtönben várják a sorsuk beteljesülését. Ezért bőgnek és tehetetlen dühükben ezért mocskolódnak az oroszok, a radikálisok ellen. A magyar amerikai papi la­pok, élükön a harcos klerikális Magyarok Vasárnapja három mákvirágjával, Kukla, Zákány és Györfi papokkal és a leg­hitványabb áruló Róbert Osz­kárral, nagyon jól tudják, hogy a magyar helyzeten csak az változtat, ha valóra válik Hitler álma és a szövetségesek egy­más torkának ugranak és ezzel a régi bandita uralom visszake­rül a magyar nép nyakára. Persze azt még ez a futóbo­lond Oszkár sem hitte el, hogy a magyar urak kedvéért majd háborút indítanak. Azt ők sem hitték el, hogy egyetlen ame­rikai katona is életét kockára teszi azért, hogy az Eszterhá- zyak visszakapják a 290 ezer hold földjüket és vele együtt az az. 1600 nagybirtokos, akik­nek több mint ezer hold föld­jük volt és újra legyen egy mil­lió 800 ezer földműves, kinek egy talpalattnyi földje se le­gyen. De ott volt a lengyel kérdés, ebbe volt minden remény. Itt uszítottak teljes nyíltsággal, hogy háborút a Szovjet ellen, nem csak a fenti papok és cse­lédjeik, hanem a pápától kezd­ve egészen a harangozóig, min­den pap és papcseléd, a londo­ni lengyel kormány hatalomra segítését követelte, remélve, hogy egyben ezzel megoldódik a reakció válsága Európában és visszajutnak hatalomra a lengyel urakkal együtt a többi országok népnyuzói is. De ez a reménység is össze­omlott. A szövetségesek meg­egyeztek, a londoni lengyel kor­mány hoppon haradt a lengyel, magyar, román, stb., felosztott nagybirtokok a nép kezében maradnak, a régi uri-papi ura­lomnak örökre befellegzett. Ezért nagy most a sirás, át- kozódás a cigánysoron, oda minden remény, még talán az is elkövetkezik, hogy az ame­rikai magyar báránykák is lát­ni fognak, észreveszik, hogy a Kuklák és Oszkárok és más hasonló cselédek, nem a magyar nép, nem a magyar haza, ha­nem a régi magyar gentry mágnás, papi uralmat siratják vissza és akkor a veszett fej­szének a nyele is elvész és nem fogja pénzelni sem a papokat, sem a papok utolsó cselédjeit. “Busul a lengyel”, de most vele együtt busul a “hona álla- potján” Kukla, Győrfi, Zákány, Róbert Oszkár is. EGYSÉGFRONT Nagyon rossznéven vették tőlünk a náci ellenes csoportok, hogy mi nem igen lelkesedtünk olyan egységfrontokért, amely­be válogatás nélkül, mindenki betartozhat. E meggyőződésünk az volt, hogy azok az urak, kik 25 éven keresztül kiszolgálták Horthyt, kik nagyon megértő- ek voltak Hitler-Mussolini esz­méivel szemben, amig azok nyeregben voltak, amig úgy hitték, hogy a fasizmus fog győzni az egész világon. Mi nem hittük, hogy ezek megváltoztak, csak a vereség után jónak látták takarodót fújni és az egységfront köpö­nyege alá menekülni. A ma­gyar nép felsegélyzési akciója meghozta a balszárny által annyira óhajtott egységfron­tot, együtt turbékolt ott a Hor­thyt ölő kommunista, a Hor­thyt imádóval, a nyílt és bur­kolt nyilas legényekkel. Mi nyíl­tan megmondottuk, hogy undo­rodunk ettől a perverz szeret­kezéstől és hogy azt nagyon rövid életűnek tartjuk, amiből csak a baloldal és a magyar nép segélyzése kerül ki veszte­sen. Csak .rövid pár hónap kellett hozzá, hogy a sértődött balol­daliak is rájöjjenek, hogy is­mét nekünk volt igazunk. Ma már ők is megtagadják a nyílt fasiztákat, de még együtt ha­ladnak a rosszabbik, a gyáváb­bik részével, akik burkotan, su­nyin bent vannak az akcióban csak ezért, hogy azt elszabo­tálják, megakadályozzák és amellett bujtogassanak a mai magyar rendszer ellen. Ezek az álcázott Horthy legények ve­szedelmesebbek mint azok, me­lyek nyíltan kivonultak a new yorki egységfrontból. Ha az úgynevezett baloldal, komolyan veszi azt, hogy a fasizmus minden megnyilvánu­lása ellen, mindenhol és min­denkor küzdeni kell, ha tényleg sziv-ügyük a magyar nép segé­lyezése ,akkor kíméletlenül ki kell kergetni maguk közül mindazokat, akik csak megbúj­nak az antifasizta jelszó mö­gött, hogy onnét álcázva, biz­tonságosabban terjeszthessék a dögletes eszméiket és főleg, hogy szabotálják a magyar nép segélyakcióját, mert nekik a mai magyar rendszer és az azt támogató magyar nép, gyűlö­letes és azt nem segíteni, ha­nem elpusztítani óhajtják. Higyjék el az egységfronto- zó barátaink, hogy nem a nyíl­tan kivonuló new yorki gang, nem is a segélyakció ellen agi­táló papi gárda a veszedelmes, hanem a belső, a velük együtt levő és az ő munkájukat sza­botáló Kerekesek, Hercegek és a többi Magyar Szövetségi Hor­thy legények, hogy nekünk van ebbe is igazunk, arra nagyon hamar rájönnek a baloldaliak, de akkor megint a fasizmus el­leni harc, a magyar segélyak­ció, — amelyet már úgy is csődbe vittek — fog érzékeny veszteséget szenvedni. Oszladoznak a reményfelhők A napsugaras Californiában alig pár esztendeje a fü mód­jára megnőtt gyárak, amelyek a munkások és azok családjai­nak tízezreit hozták ide az or­szág minden részéből, most hir­telen hervadásnak indultak. Pe­dig még az ágyuk zenéje, ami­ket a munkás kezek a föld min­den részében túlórázva is szol­gáltak el sem hallgattak. Még folyik a vér, amelynek címzete­sen a demokrácia hajtásait kell érlelni és erősíteni. A munká­sok tömegei úgy érezték, hogy most másképpen rendezik a dol­gokat, hogy holnap is lesz mit a tejbe aprítani. A repülőgépgyár ezrével te­szi már le a munkásokat, akik még tegnap azt vallották, hogy nekik a gyáros is, meg a kor­mány is állandó munkát, a munkanélküliségtől mentes idő­ket ígért. Ez a kép előreveti árnyát an-

Next

/
Oldalképek
Tartalom