Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-07-07 / 1379. szám
1945. julius 7. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN---------------------------(gb) ROVATA--------------------------MUNKÁSOK VAKÁCIÓJA Mostanában a “mi” gyárunkban igen gyakran hallom, amint egyik munkás kérdezi a másiktól: “Hát te mikor mégysz vakációra?” De mert igen jól tudom azt, hogy a “mi” gyárunk semmiféle különlegességgel sem rendelkezik, igy elképzelem azt, hogy az Egyesült Államok legtöbb nagyobb ipartelepein éppen olyan nagy a vakációra való készülődés, mint nálunk. Bizony, bizony, nagy dolog ez a fizetett' vakáció! Szerintem itt nem csupán a vakációs időre kapott fizetést kell néznünk, mert ebben a kérdésben sokkal fontosabbnak tartom az erkölcsi, mint az anyagi értéket. Ha megkérdeznének, hogy mit akarok inkább, olyan fize- tésjavitást-e, ami kiteszi a vakációs idő összegét, avagy kimondottan a fizetett vakációt, minden habozás nélkül az utóbbit választanám. Sőt ezt választanám még akkor is, ha a fizetés javítás az éven át jóval többet tenne is ki. És azt hiszem, hogy a legtöbb munkás igy gondolkodik. Szó sincs róla, nemcsak én, de minden munkás nagy örömmel veszi a vakációját, hiszen egyénileg nagy élvezetet jelent neki. Ezt mindenki tudja s erről nem is kellene irni. Éppen ezért nem is az individuális munkás, hanem a munkásosztály szempontjából nézve kívánok egyet-mást mondani a fizetett vakációra vonatkozólag. Az ipari munkások részére KIJÁRÓ fizetett vakáció nem olyan régi keletű. Mi, idősebb munkások jól emlékszünk arra az időre, amikor az ilyesmit még álomnak is túl merésznek tartottunk volna. Vakáció csak az irodai munkásoknak, tanítóknak, bankhivatalnokoknak, városi, állami vagy szövetségi alkalmazottaknak, stb. járt. A vakációt kapó gyári munkás ritkább volt még a fehér hollónál is. Éppen azért a munkások valahogyan úgy képzelték, hogy vakáció csak a két “magasabb” osztálynak jár ki. Az egyik ilyen “magasabb” osztály a gazdagok hada, akiket nem annyira a “magasabb”, mint “legmagasabb” határozóval kellene illetni, mint inkább a sokkal igazabb “élősdi” jelzővel. A lapok mindig tele voltak nyaraló, vagy telelő vakációs helyek hirdetéseivel, ahol egy-egy napra annyit kell fizetni, mint a munkásnak az egész heti keresete. Olyan helyekre munkás nem mehetett, hanem csak az, akinek a munkások dolgoztak, gyek közé bujtatott nyaralójukban figyelik az időt. Elmentek. De itt maradt a gyár, itt maradtak a munkások. Itt mennek mellettem, ki csomaggal a kezükben, ennivalót visznek éjszakára szűkszavúak, kemény tenkitetüek. Életükben először mennek éjszakai túlórára, szabad akaratból. Marsall László (“Szabad Nép”) aki kizsákmányolta őket. Ez a kizsákmányolás volt és még ma is létalapja a “legmagasabb” osztálynak. A MORÁLIS ÉRTÉK Aztán vakációra mentek a kereskedők és az úgynevezett “lateiner” népek, a tanultak osztálya. A vakáció segített kinevelni azt a tévhitet, hogy ez a két osztály “magasabb”’ fontosabb, értékesebb, mint a munkásság. Amig náluk a felsőbb- ségi, addig a munkásságnál az alsóbbrendüségi érzést váltotta ki és növelte a demokrácia ar- culcsapására. Én úgy látom, hogy ez a vakáció az egész munkásosztályt felemelte. Még a legalázatosabb munkás agyában is felmerülhet az a gondolat, hogy most ő is-éppen olyan, vagy még különb ember, mint a másik két osztály tagjai, akiknek eddig kiváltságai közé tartozott a vakáció is . És méltán büszke is lehet az amerikai munkásság erre a fizetett vakációra, mert nem igaz ám az, hogy ezt Roosevelt elnök, a New Deal, vagy bárki más is ezüst tálcán hozta eléjük. Kemény harcok eredménye a most már csaknem teljesen általánossá lett fizetett vakáció. Kemény harcok eredménye, amely harcokat a szervezett munkások vívták, de amelynek gyümölcsét most élvezik még a nem szervezett munkások is. Kiváncsi voltam, hogy az Egyesült Államokban milyen arányúvá fejlődött a gyári munkások részére adott fizetett vakáció. Meghozattam tehát a Department of Labor 811-es számú bulletinját, amelynek címe: “Paid Vacations in American Industry”. A 30 oldalra terjedő füzetből az alábbi érdekes dolgokat tudtam meg. SZERZŐDÉSBE VETTÉK Az amerikai iparokban a fizetett vakáció csak az utóbbi években lett igen széleskörű. Noha az ily irányú mozgalom megkezdődött mindjárt az első világháború után, mégis csak az utóbbi pár évben nyert nagy teret. Ez annak tudható be, hogy a munkás uniók az utóbbi években a kollektiv szerződések egyik sarkalatos pontjává tették a fizetett vakációt. Oly nagy súlyt helyeztek erre a kérdése, hogy jelenleg a gyári ipar alkalmazottainak kilenc- tizedrésze részesül fizetett vakációban a szervezett telepeken, a nem szervezetteken pedig a munkások három—negyed része. A vakációs egyezmény nagyon különbözik. Abban mind megegyeznek, hogy a vakáció terjedelmét az ugyanazon helyen (cégnél) eltöltött munkaidőtől teszik függővé. Vannak gyárak, ahol már hat havi munka után is adnak vakációt; a legtöbb helyen azonban az első vakációra egy évi munka jogosít Sok helyen a vakáció terjedelme növekszik három, négy vagy öt évi munka után; van[ nak azonban olyan gyárak is, ahol csak egyféle vakációt kap mindenki. A Department of Labor statisztikai hivatala 15,172 ipartelepnek az 1943 és 1944-es vakációs tervét vette vizsgálat alá. Ezen üzemekben 4,676,543 munkás dolgozott, még pedig 3,622.877 a gyárban, mig 544,- 666 az irodákban. Ezen ipartelepek 115 városban fekszenek, szerte az országban. Az igy nyert statisztikai adatok alapján úgy találták, hogy a szervezett gyártelepeken a munkásság 90 százalékának van fizetett vakációja, amig a nem szervezett gyárakban (manufacturing establishments) 81 százalékának. A szervezett nem gyári termelő iparokban (ke- keskedelmi házak, építkezés, transportáció, stb.) 75 százalék, mig a nem szervezett helyeken 87 százalék kap vakációt. (Ennek a magyarázata az, hogy idetartoznak a hivatalnokok ,akik már régóta kapnak vakációt szervezet nélkül is, mivel a munkáltatók mintegy lekenyerezték ezt az osztályt.) De azonkívül a szervezett munkások ebben a csoportban leginkább az építkezési iparba tartoznak, amely szezon munka s ennek következtében ott még nem kapnak vakációt, mert nem töltenek elég időt egy-egy munkáltatónál. (Az építő munkások legújabban követelik azt, hogy a munkáltatók fizessenek bizonyos összeget egy központi irodába, amely iroda finanszírozná a szezon munkások vakációit.) A Department of Labor statisztikai hivatalának számítása szerint ebben, az évben 32,400,000 alkalmazott kap fizetett vakációt. Ily tekintélyes számú vakációzás az egész országra nagy hatást gyakorol. Gazdasági szempontból nézve is, csak 50 dollárt számítva átlagosan, kitesz 162 millió dollárt, aminek nagyobb része a munkásosztály életnívójának az emelésére megy. És nem szabad elfelejtenünk, hogy a vakációs feltételeket egyre javítják, illetőleg harcolnak érte a munkások. Tény az, hogy a munkásság életnívójának, moráljának emelésére a nagyobb kereset nem számit annyit, mint a munkaidő leszállítása. A fizetett vakáció valójában a munkaidő megrövidítését jelenti, amelyet, hogy úgy mondjam, egész éven át öszegyüjtögetünk, hogy egyszerre élvezhessük. Éppen azért a szervezeteknek arra kell törekedni, hogy minden évben valamivel javítsák a Vakációs feltételeket. Különösen az olyan ipartelepeken, ahol minden évben alkudozni kell rá. A baj az, hogy sok helyen, — például nálunk is, — elfogadják az előző évi feltételeket anélkül, hogy jobbat követelnének. Pedig, a fizetett vakációból soha sem lehet túl sokat kapni. Hogyan Ízlett a vakáció? kérdeztem például az egyik velem dolgozó munkástól, aki mindjárt az első héten kivette a vakációját, — mert mint mondotta, nem lehessen tudni, mi történhetik az emberrel a mai világban! És ami már meg van, az mégis csak biztosabb. — Nem sokat ér ez igy, — sóhajtott fel az emberem, •— mindössze csak egy hét! Legalább is három hónapig kellene tartania, hogy az ember igazán kiélvezze! — Nohát, — feleltem neki, — azt már látom, hogy a kívánságban maga sem lusta! — Hát bizony, — mondotta, — ebben a tekintetben én is azokkal az angolokkal tartok, akiknek a jelszava: Better and bigger vacations! KI ÁLMODTA? John A. Keck amerikai alezredes állítása szerint német tudósok “halálsugarak” feltalálásán dolgoztak. Kitűzött cél- jük, — Keck állítása szerint, — az volt, hogy “úszó álványt” helyeznek el 5000 mérföld magasságban, ahonnan nagy reflektorok segélyével irányítanák a gyilkoló kozmikus sugarakat a föld bármely részére. John C. Bowen, Menlo Park, California, városban tüskementes fekete szeder bokrokat termel, amelyeken nagy, hosz- szukás, igen jóizü gyümölcs terem. Pennsylvania State College három tanára módszert dolgozott ki arra, hogy a papírgyártásnál keletkező' erjedésnek indult mérges anyagokat miként lehet műtrágyának felhasználni. Az amerikai papírgyárakban évente 27 millió tonna ilyen folyadékot eresztenek a folyókba, ahol kiölik a halak egy részét. így az uj találmánynak nemcsak a földművelők, de a halászok is hasznát fogják venni. Egy köbláb száraz levegő, — az általános hiedelemmel ellenkezőleg, valamivel nehezebb, mint egy köbláb vízgőzzel telitett levegő. A háború alatt 8 és fél millióval több munkás dolgozott, mint a háború előtti legnagyobb termelés idején. A békebeli termelésre való visszatérésnél mi lesz a munkásokkal? A FÖLDMUNKÁSOK MINIMÁLIS BÉREI MAGYARORSZÁGON Magyarországi lapok hírei szerit a földmivelési minisztérium ,a munkaadók és munkások képvselői megegyeztek a következő minimális bérekben a földmunkások' számára: Éves szerződés esetén: (1) 16 métermázsa búza természetben. (2) 7 métermázsa rozs. (3) 1800 négyszögöl kukorica föld termése. (4) 400 négyszögöl ve- teményföld. (5) 40 kilogram szalonna. (6) 36 kilogram só. (7) 26 kiló petróleum. (8) Ingyenes fűtés. (9) 1 tehén tartása, vagy 2 liter tej naponta. (10) 12 csirke és egy kakas. (11) a birtokos fizeti az or7 vost ,orvosságot és aggkori biztosítást. (12) 1 pár csizma, 1 pár fűzős cipő. (13) 600 pengő készpénzben. (14) Szoba-kony- hás lakás. (15) 8 fizetett ünnepnap egy évben.