Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)

1945-12-08 / 1401. szám

1945. december 8. BÉRMUNKA S 5 oldal A pesszimizmus védelme (Egyik akroni munkástár­sunk október 20-iki lapszá­munkban “Akroni proli” alái- rásu cikkében pesszimista vi­lágnézetének adott kifejezést. Visi munkástársunk, aki nem látja az amerikai munkások helyzetét olyan sötétnek és re­ménytelennek, november 3-iki lapunkban irta meg erre vonat­kozó véleményét. “Akroni pro­li” most hosszabb levélben is­merteti azon okokat, amelyek a pesszimista világnézetet ki­váltotta belőle. Noha ezt a le­velet nem közlésre szánta, úgy véljük, hogy mint minket, úgy az, olvasókat is érdekelni fogja a levélben felsorakoztatott ada­tok. — Szerk.) * * * “Egy elrejtett usághir” cim alatt, a Bérmunkás okt. 20-iki számában megjelent közlemé­nyem végén kértem az olvasó közönséget, hogy nyilvánítsák véleményüket ezen kérdésben, mert én a munkásosztályra életbevágó kérdésnek tartom, hogy ezen borzalmas mészárlás befejezése után (ha ugyan mondhatnánk, hogy befejező­dött, mert amint látjuk a vi­lág több részében újra dühöng a mészárlás) mi fog következ­ni. Mit tanult belőle a munkás­ság? Mit tanultak azok, akik abban közvetlen résztvettek, a katonák? Vájjon meglátták-e hogy ezen tragédia újra meg ne ismétlődhessen, akkor a mai profitrendszert kell elpusztíta­ni. Ettől függ a béke, ettől függ a munkásosztály jövője és ha ez nem történik meg, igenis elrettentő jövő vár a munkásosztályra. Én éppen úgy, mint minden osztálytudatos munkás, figye­lemmel kisérem az eseménye­ket és a pokoli zűrzavarból pró­bálom kibogozni az alapvető té­nyeket, a társadalmi téren szerzett szerény tudásom alkal­mazásával. Sajnos eddig a je- iek nem nagyon kecsegtetőek, legalább is az én nézetem sze­rint és azért kértem mások vé­leményét, hogy mit látnak vagy gondolnak ők. Itt még leszöge­zem, hogy az én írásom csakis figyelmeztetés akart lenni, hogy mi várhat a munkásokra, ha nem fognak máskép gondol­kodni, mint idáig és nem pedig ijesztés, mint ezt talán valaki értelmezi, de erről később töb­bet. Én azt gondoltam, hogy ta­lán több munkástárs hozzáfog szólni a tárgyhoz és igy ki fog domborodni az általános véle­mény azok között, akik a Bér­munkás körül csoportosulnak, de sajnos csak egy hozzászó­lás történt (Vi.) munkástárs részéről, ő kifejti nézetét és próbálja tényekkel bizonyítani, hogy népi igy néz ki a helyzet, amint én körülírtam és ő több biztató jelt lát a jövőre vonat­kozólag. Ez mind rendben vol­na és nem is szándékoztam én sekinvel vitatkozni, tehát nem is szóltam volna semmit, mert hát én kértem a hozzászóláso­kat, igy tehát nem is lett vol­na illő dolog, én beérem azzal, hogy tudom mások véleményét. De mivel (Vi.) munkástárs az ő hozzászólását olyan han­gon tette meg, amely több he­lyen olyan célzásokat tesz, ame­lyek úgy az én személyemet és az általam megirt dolgokat az olvasók előtt úgy tünteti fel, mint akire nem érdemes sok fi­gyelmet fordítani, mert egy ijedős emberről van szó, aki­nek rémlátományai vannak. Ha nem is igy fejezte ki, de ezt a benyomást kelti, mert röviden kifejezve viccet akar csinálni úgy személyemből, mint az Írá­somból. Én az ő helyében nem igy csináltam volna, hanem egysze­rűen megírtam volna miben nem értek egyet az Íróval és felsorakoztattam volna az én érveimet állításom igazolására, kiküszöbölve minden személyes célzást és az illető állításainak a kigúnyolását. Ha ő ezt teszi, akkor ezen levél sem Íródott volna meg. De igy szükségesnek tartom, hogy a szerkesztőségnek egy kis magyarázatot nyújtsak sa­ját magam felől is és úgyszin­tén kifejezéser juttassam azt is, hogy milyen választ lehetne adni (Vi.) munkástársnak is, de hát nem hiszem, hogy elő­nyös volna a lapon keresztül ezt megtenni, mert ha én olyan hangon válaszolnék inkább ká­ros következménye lenne mint hasznos, s mivel a közmondás is azt mondja ’’amilyen az ad­jon isten, olyan a fogadj is­ten” s ebben van valami. Tehát igy elállók a választól s csak röviden írom le, hogy milyen is lehetne a válasz. Magamról nem irok' sokat, az rosszul hangzana csak any- nyit, hogy nem szoktam olyan könnyen megijedni, még a Mit­chell Palmer és Daugherty kor­szakban sem ijedtem meg (csak olyan esetben, ha agitá- cióm közben valamelyik háznál néha harapós kutyával talál­kaztam) ha már ennél tartunk, én azt állítom, hogy a Palmer- féle razziák olyan csapást mér­tek a munkásmozgalomra, hogy még ma sem heverte ki, mert nagy számmal voltak munkások, akik kezdtek érdek­lődni, de aztán még ha volt ná­luk irodalom, még azt is eléget­ték, vagy bárhogyan tudtak, túladtak rajta, nehogy bajba kerüljenek és a gyűlésekre, so­ha többé nem mentek. Hogy néhányan éppen akkor edződ­tek meg? egy fecske nem csi­nál tavaszt, de még egy pár sem. A tény az, hogy akkor az IWW is többet hallatott magá­ról. A világ ugyan nem dőlt össze akkor, de úgy hiszem, azt (Vi) munkástárs is tudja, hogy azóta már egy jó része összedőlt, mert összedöntötték és arról is tudunk, hogy ma már olyan robbanószer is van, amellyel az egészet összelehet dönteni. Miért van ez igy? Mert a forradalmi gondolkozá- su munkásság még mindig csak egy csepp a tengerben és még az is széthúz, gyűlölködik egy­mással. Amikor írunk, ugyhiszem mindannyiunknál megtörténik, hogy valamit véletlenül kihagy az írásból, ami pedig fontos lett volna, hogy benn legyen. Én is ilyen hibát követtem el, amikor azt írtam, hogy az ipa­ri feudalizmus elrettentő árnya közeleg felénk, amelyet a tő­kések a hatalmukban levő fegy­veres haderővel fognak reánk kényszeríteni. Még hozzá kel­lett volna tennem, hogy — ugyancsak igénybe véve egyik leghathatósabb fegyverüket is ehhez a propagandát. A tő­kés propaganda az, amelynek használata a legnagyobb kárt okozza a munkásosztály sora­iban, beviszi a rákfene bacillu- sait még azok közé is, akikről pedig feltételeznénk, hogy vi­haredzettek, meggyőződöttek. Kell-e erre egyéb bizonyíték, mint az, hogy még az IWW tagjai között is akadtak olya­nok, akiket megcsípett a náci bogár s fasizta propogandát kezdtek, nagy kárt csinálva a mozgalomban. Nézzük csak, hogy miért vannak az osztályharcba belefá­radt öntudatos munkások, ezt igazan könnyű megmagyaráz­ni, sok példát lehetne felhozni, de csak röviden. Egyik ok, mégpedig azt is mondhatjuk fő ok, éppen a bel­ső viszálykodás. Egy olyan munkást, akit öntudatosnak vagy osztálytudatosnak nevez­hetünk, mert ezt kiérdemelte, soha nem fáradna bele az osz­tályharcba, ha mankón jár­na is, ott lenne az elsők között, ha látná, hogy munkájának van szemmel látható eredmé­nye. De amikor körülnéz és azt látja, hogy miután sok esetben évtizedeket, sőt mondhatjuk egy emberéletet eltöttött ezen harcokba néjjelt napallá téve, nem törődve anyagi és fizikai áldozatokkal, fejlődés helyett visszaesés történik, a tagok ahelyett, hogy. vállvetve küzde- nének a közös ellenség ellen, kicsinyes személyeskedésre és egymás elleni huza-vonára fe­csérlik az időt és igy nem jut idő a mozgalom kiépítésére. Nem elég az, hogy a papi és hazafias maszlagok által meg­tévesztett munkások által gyű­lölve vagyunk, de még a tagok között is gyülölség fejlődik ki, s még ezen felül az idő súlya is nehezedik a vállra, mivel nem minden embernek van egyfor­ma idegrendszere és hogy ugy- nevezzük birka türelme, hát bi­zony mégesik, hogy egyik-má­sik félreáll, ez érthető, de van­nak olyanok is, akik nem áll­nak félre, de nem tevékenyked­nek, nincs hozzá guts-uk, hogy bevallanák az igazat — ez nem érthető. Ahol biztató jel van azt én is meglátom, például, hogy kü­lönböző szervezetek tagjai egy­mást kisegítik^ rokonszenvi sztrájkokkal, továbbá hogy hogy nagy a szervezett munká­sok száma és hogy sok esetben, a szokottnál nagyobb a kitar­tásuk stb. Itt le a kalappal, de én meglátom a hátrányos jele­ket is, hogy hány helyen van­nak sztrájkok, ahol különböző uniók állnak szemben egymás­sal és nem a tőkésekkel. Fé­nyes (hogy ne mondjuk elret­tentő) bizonyíték erre a holly­woodi Warner Bros. moziválla- latnál lefolyt hosszú sztrájk, ahol két különböző union pü- fölte egymást és természetesen a tőkések kozákjai is püfölték mind a kettőt. Ott van a detro­iti választás, a sok ezer autó munkás között elbukatt Fran- kensteen a CIO jelöltje, mert a más uniók ellene voltak. Ha éz nem elég bizonyíték, néz­zünk le Washingtonba, mi tör­ténik ott a Labor-Management konferencián — nem irom le, hiszen önök úgyis tudják, a gyárosok küldöttei nagyot rö­högnek a markukba (Vi.) mun­kástárs jól tette, hogy ? jelet tett oda, mikor azt mondta, hogy az AFL is most jobb mint azelőtt volt. Itt a Goodyear localban, amely legerősebb local az U.R. W.A. szervezetben, egy olyan csúnya belső harc dúl, amely­ről árkusokat lehetne irni. Én ugyhiszem az sem a legjobb jel, hogy a bányászok unióját, az AFL-hez akarják visszacsa­tolni, nem gondolják jobb jel volna, ha az IWW felé közeled­nének? Hogy többet ne is em­lítsek, nem tehetek róla, de én úgy látom a rossz jel több, te­hát azért Írtam meg az olva­sóhoz azon figyelmeztetést. De (Vi.) munkástárs hozzászólása után mégis csak gondolkoztam felette, hogy nem-e én mégis egy kicsit ingadozók és túl sö­tétnek látom a jövőt, amikor (gb...) munkástárs, akit úgy ismerek mint az írógárda egyik tagját, igy tehát kipró­bált és nem csüggedő, segítsé­gemre jött. Kicsit talán fur­csán hangzik, de igy van. Ugyanis a régebbi lapokat né­zegetve a szept. 1-i számban a szerkesztői oldalon, szemembe ötlik egy cikk: “A munkálta­tók megkezdték a támadást’” címmel. önöknek meg van a szám, tehát tudhatják mit tar­talmaz, én csak néhány sort idézek belőle. Ezeket mondja többek között: “Ellenben azt már látjuk most, hogy az ame­rikai kapzsi munkáltató osz­tály azonnal hozzáfogott a munkásszervezetek letöréséhez. Továbbá: “Ideiglenes-e az a munkanélküliség vagy sem, a munkáltatók nem törődnek ve­le. Itt van az alkalom, mondják és azonnal megkezdték a szer­vezetek szétrombolását. Erre megint csak azt a már nagyon régi módszert használják, hogy munkást munkás ellen uszíta­nak.” Ismét tovább: “Vannak aztán olyan gyárosok, ahol a hazatért szabadságolt katoná­kat igyekeznek kijátszani a munkások ellen. Azt mondják, hogy ki vérét ontotta a hazáért azt előnyben kell részesíteni. Azon veteránok, akik bedülnek ennek a frázisnak, nem látják, hogy a szervezet megtörésén kívül a saját apjukat, testvérü­ket vagy barátaikat dobatják ki a munkából, ha ezt az irány­elvet nagymértékben fogják al­kalmazni és igy tovább.” Figyelemre méltó, hogy ezen sorok a szerkesztői oldalon je­lentek meg, továbbá az, hogy milyen párhuzam van ezen so­rok és az én Írásom között, mintha csak utánozni akartam volna az említett cikket, amit soha nem szoktam megtenni, csak akkor irok valakivel egy­formán, amikor valakivel egy­forma véleményen vagyok, én már régen el is felejtettem, hogy ilyesmit olvastam volna, mert az én közleményem vagy két héttel később jelent meg, vagyis okt. 20-án. így tehát (gb.) munkástárs is megtette hozzászólását előre. Most már próbálom rövidre fogni a leve­let, csak még »néhány fontos kérdéshez pár szót. Hogy a tőkések elnyomó tör-

Next

/
Oldalképek
Tartalom