Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-11-10 / 1397. szám
1945. november 10. BÉRMUNKÁS 7 oldal A “bérrendszer“ (Vi.) A canadai munkástársnak adott választ a “gb” rovatban, arra késztet, hogy a fenti szó értelmét és hatását a társadalmi rendszerben bonckés alá vegyem és én is hozzájáruljak, hogy ezt mentői többen megértsék. Ugyanis nem csak Tóth István munkástársunk, de sok más magyar munkástárs nem tudja elképzelni a világot bérrendszer nélkül, igy nagyon érthetetlennek) hanzik előttük az IWW azon felkiáltása, hogy LE A BÉRRENDSZERREL! Amig a bérmunkás szó nem, de a “bérenc” szó nagyon utálatos legtöbb munkás előtt, még is mind a kettő a bérrendszernek az eredménye, amig a munkást a mások részére való munkálkodásra bérelik fel, a bérencet, a piszkos munkák, mint gyilkolás, besugás, elnyomatás, butítás elvégzésére bérelik fel, de mind kettőt felbérelik. így a Magyarországon közhasználatban 'Jevő “béres” szó, nagyon is helyes és teljesen alkalmazható minden bérmunkásra a gyárakban is. És bizony az elég lealázó szó, nem csak otthon, hanem itt is. Ezzel szemben, amikor önön magunknak dolgozunk, tehát nem bérért, akkor nem vonatkozik ránk ez a szó. És éppen ezért az üzletembereket nem veszik fel az iWW-ba, mert azok nem bérmunkások. A “bérrendszer” megszüntetése tehát azt jelenti, hogy azután nem kell, hogy eladjuk, j vagy bérbeadjuk magunkat. Nem lesz lehető senkinek, hogy a reá eső munkát, * másokkal, bérbe végeztesse el, vagy másokat felbéreljen, gyilkolásra, kémkedésre, butításra, mivel az ilyen piszkos munkák elvégzéséért rendesen nagy bért kell fizetni és azt a bér és haszon I rendszer eltörlésével, nem igen bírná senki megfizetni, meg nem is lenne haszna az ilyen bérencek félfogadásából, mert maga a rendszer tenné azt sikertelenné. Amig a bérrendszer létezik, addig másokat nem csak, hogy felbirnak bérelni a piszkos áruló munkák végzésére is, hanem szinte kényszerítve vagyunk bérmunkára vállalkozni, másoknak bérért, rendesen azok javára dolgozni, mely haszonból viszont bérenceket, butitokat bírnak felbérelni, hogy a rendszerüket megvédjék, tovább fenn tartsák. Például ma több család van itt Amerikában, amelyeknek az évi haszna a bérmunkások után felülmúlja a kétszáz millió dollárt. Hány tanárt, irót, szónokot, politikulst bírnak azok felbérelni ezen az összegen ? Hogy azokat, akiket ezen nagy ösz- szeget bérért előteremtették, tovább is megtartsák ezen bérrendszer mellett, ne hogy az eszükbe jusson azt eltörölni a föld színéről. Legjobb példát meg kell említeni, hogy a Bérmunkás Írógárdája, szerkesztője, titkára, minden bér nélkül, csak a közérdekért végzi nehéz és pontos munkáját. Ezzel leghelyesebben és legfényesebben bemutatják, hogy bérrendszer nélkül még jobb munkát képesek az öntudatos emberek végezni, mint azok a bérencek, akik csak pénzért, bérért Írnak, igy azt írják, amit diktálnak nekik, ami a bérlőknek, az uraknak tetszik. Szinte természetes, hogy minden Írónak, tanítónak, szónoknak azt kell csinálni, amire j felbérelték és bérlőinek az érdekeit szolgálni. Mint egy mun- j kásnak is megmondják, mit I kell csinálni és mit nem szabad csinálni, amig bérért odaadja magát a termelési és szétosztá- si eszközök tulajdonosainak. A . bérrendszer leghelyesebben kifejezi az elnyomatás, kizsákmányolás, butítás, félrevezetés és megalázkodást, a szolga sorsunk mivoltát, amikor arra kényszeríti a munkásság millióit, ezek között tanárokat, tudósokat, Írókat, hogy bérért azoknak és azt csinálják, akik és amit parancsolnak nekik, mert a rendszer azoknak adja a gazdasági hatalmat, akaratukat és rendszerüket végrehajtani, védeni. Mert még azoknak az élete, jóléte is a bérrendszer kényszerítő hatása által, azoktól függ, akik a béreket fizetik. Tehát ne ijedjenek meg munkástestvéreink azon követelésünktől, hogy elakarjuk törölni a bérrendszert. Attól sokkal jobb és tökéletesebb rendszert akarunk és fogunk felállítani, ahol nem lesz senki kéi- pes másokat bármire is fölbérelni, hanem bér helyett a díjazás, jobb megélhetés, gazdasági biztonság és az a lelkesítő tudat, hogy nem bérért, hanem a köz érdekéért, nem másoknak, egyéneknek, hanem magunknak, a közösségnek dolgozunk és munkánk hasznát sem bírják ellenünk fordítani, bérenceket felbérelni rajta, hogy bennünket tovább is szolgaságban, béreseknek tarthassanak meg. Sem emberi, sem gazdasági szabadság nem létezhet a bérrendszer keretein belül. így a legtudományosabb, legtökéletesebb követelés, hogy LE A BÉRRENDSZERREL. A BÉRMUNKÁS NŐI GÁRDÁJA 1945-46 ÉVRE: Alakszay S.-né, Hollywood 2.00 id. Farkas J.-né, Akron .... 2.00 Farkas J.-né, Akron ....... 2.00 Fodor J.-né, Cuy. Falls .... 2.00 Gáncs. L.-né, Carolina .....12.00 Suzan Hering, Buffalo .... 1.00 Kern P.-né, Akron ........... 2.00 Kucher A.-né, Pittsburgh 4.00 Lefkovits L.-né, Cleveland 2.00 Vizi J.-né, Ákron ............. 2.00 Zára J.-né, Chicago .......... 2.00 TÁRCA A hegyek között Irta: Kaczander József A katskilli farmok nagy távolságban vannak egymástól. Ott, ahol én laktam, kora hajnaltól késő estig dolgoztak. A négyéves gyerek éppen úgy, mint a család többi tagja. Ke- vésbeszédü, jó emberek, akiknek semmi más gondjuk nincsen, minthogy a termést be fogják-e takaríthatni. Katskill farmerjei a világ minden részéből odavetődött különféle nyelvű emberek. Van ott mindenféle nemzetiségű, talán még tőzsgyökeres amerikai is. A mi farmerünk egy- részben cseh-német volt, másrészben magyar, a gyermekeik már amerikaiakká lettek. Szegényes tengődéssel élnek a katskilli farmerek. A földjük vaskövekkel van teleültetve éc nagy, kínos fáradtsággal meg verejtékes türelemmel hányják ki azokat szántás, boronálás közben. Amit a föld nem hoz ki, azt az üdülni akaró vagy beteg városi munkásemberek ellátásáért járó kevés kis ösz- szeg pótolja. Körülbelül két mérföldnyire tőlünk, svédek laktak. Jámbor, a világgal mitsem törődő emberek, akik talán még azt sem tudják, hogy miféle rettenetes fölfordulás van a földnek mind az öt részén. Valóságos eszkimó életet éltek, akiknek egy a kívánságuk: sok tatárkát, bő kukoricatermést, burgonyát és a marhának takarmányt adjon az isten. Ezek a svédek most vendéget kaptak. Nagyvárosi, törékeny leányt. Egyedül jött. Tehát nem úri leányt, mert azok nefti utaznak egyedül. A műhely lökte ki magából néhány hétre. Gépek zaja, túlzsúfolt műhelyek undoritó bűze sápad- tá, színtelenné tette. Megfakult arca színe hirtelen megváltozott amint a harmincmér- földes autóutat megtette a vasútállomástól a svéd farmig. Halvány pirosságot meg gyönge, de tulboldog mosolyt varázsolt az arcára, az ajkára az erdő levegője. Kis kézitáskáját gondosan maga mellé tette és mikor a déli enyhén sugárzó nap elborította az egész testét, ledobta magáról kicsi, kopott köpenyét. Most lehetett látni testének teljes formáját. Fejlődésben levő tizenhétéves leány volt, akinek hirtelen akadt meg a természetes kiépülése. Arcát megfestette a bágyatag pirosság színe, ami a nagyvárosi beteges színből most hirtelen ütközött ki a fenyő, a hárs, a mező tiszta, szennytelen illatától. Úgy szívta magába, mint az éhes ember az eledelt. Mohón, kapkodóan. Jobbra-balra tekintgetett. Ilyet még sohasem látott. Az erdőt dalos madaraival, mély- csöndjével; a végtelen mezőt gyönyörű, ezer színben pompázó vadvirágaival, pirosló- mosolygó szamócát, epret meg egymásbahajló .gyöngén rengő í millió fűszálat. Olyan gyönyörűnek látszott előtte minden mintha álmodná.. A szive megdobogott, amikor az árok szélén előbukkant ököl- nyi nyulacska kidugta fejét és ijedten rohant le a mély völgynek egy eldugott bokrába. Sohase látott ő még eleven nyu- lat. Nagy, ismeretlen madarak röpködtek előtte, fölötte. Pacsirta trillázott és lehunyt szemekkel, szédülten kéjelgett a hangjában . . . Halotti csöndben surrant el az automobil az erdő kanyargó örvénylő szűk utján. Mintha mesebeli tündérlugas alatt haladt volna el aranyos hintón. Fák ágai súrolták az automobil tetejét. Kidugta apró, sovány kezét és hangosan fölkacagva tépett le egy igazi zöld gályát. A kebléhez szorította, az ajkához nyomta. Azután koszorút font vele a haja köré . . . Hintázott az autó hegyről le, hegyre föl. Egy farm előtt surrant el a gép. Fehérre meszelt nagy faház volt. Előtte tornác. Az épület alatt százados fa emelkedett a magasba. Egészen beárnyékolta a kis tanyát. Két'sarkán a háznak rózsabokrok húzódtak meg. Ezer meg ezer pirosrózsa mosolygott felé, az egészséges, ápolt tömegélet szinbóluma. Elbódult a képzelt illatától . . . Két fa közé hintaágy volt kifeszitve. Karcsú leány feküdt benne hanyagul, kezében könyv. Aludt vagy olvasott. Odaképzelte magát és hátrahanyatlott és úgy tett, mintha álmodozna ő is. Hátha beletudja magát képzelni tökéletesen abba a mélységes boldogságba . . . Sivalkodó, mezitlábos, piros- képű gyerekek egymást kergették kacagva, kiabálva. Csak a fejük látszott ki a tarka mezőből, a virágok közül. Elszomorodott . . . Mikor ő gyerek volt, az apja is, az anyja is dolgozni mentek reggel és este jöttek vissza, ő meg az utcán volt addig. Odaült a járda szélére és nézte a nagy teherkocsikat, a vadul iramló automobilokat. Piszkos macskával játszott vagy az utca többi gyerekeivel fölkapaszkodott a jegeskocsira, a villamoskocsi hágcsójára. Egyszer le is lökték róla a föltolakodó gyerekek. Betörte az orrát és kékre ütötte a könyökét. Nagyon sirt. De másnap azért ismét megtette. Mikor aztán kikerült az iskolából tudatlanul, nagy műhelybe ment, ahol éppen olyan kislányok meg nagyobbak, meg gyerekes anyák és öregasszonyok dolgoztak az erős férfiak mellett. És járta az utat a magasvasuton kora reggel a műhelyig, este a lakásig. Az emberek a műhelyben megfogdosták, megcsipkedték; durva szókat mondtak neki. És mikor már évekig járt a műhelybe, mindig sápadtabb, gyöngébb, erőtlenebb és betegesebb lett. Vért is köpött és még se hagyta abba a munkát. Csak akkor, amikor egy napon a láztól már nem tudott fölkelni. Az orvos azt mondta neki menjen vidékre. Hegyes vidékre. Ahol a levegő tiszta, balzsamost. Meg fog gyógyulni . . . Nem volt mivel elutaznia. Ismét dolgozni ment és hetekig kellett várnia. mig össze
