Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-10-20 / 1394. szám
1945. október 20. BÉRMUNKÁS 5 oldat Diplomaták konferencián IRTA: HAROLD J. LASKI LONDON, szeptember, 1945 — A nagy fényes automobilok díszesen vonultak föl a “Lancaster House” elé. A hevenyében összesereglett kis tömeg mind közelebb és közelebb tolta magát, hogy egy pillantást vessen az államférfiakra, kik gyorsan áthaladtak és eltűntek a főbejáraton. A rendőrség titkos őrei éber szemmel ügyeltek, nehogy valami politikai alvilági egyén is átcsússzon velük a főbejáraton. Amnt a külügyminiszterek beléptek, vagy ötven újságíró kamarája fogadta őket, amely nem kevesebb, mint húsz nemzet tudósítói voltak. Közömbös nemtörődömséggel vették a fotográfusokat, éppen mintha nem is ők kerülnének a történelem központjába, mintha holnap reggel nem az ő ciferblatjukat vizsgálnák az újságok hasábjain feleségeik, gyermekeik, barátaik és ellenségeik. Miután az utolsó államférfi is megérkezett, a rendőrség kedélyesen oszlatta el az összereglett tömeget, biztosítva őket, hogy a cirkusznak vége, legalább is egy napra. Miután az előkészületeket megtették az államférfiak megkezdték a munkájukat. Mindegyik mellett helyetteseik elhelyezkedve, papírjaik csinosan elrendezve tökéletes rendben, készen az elintézendő ügyek végzésére. A miniszterek mögött titkárjaik másod példányokkal fölszerelve, netán ha valamelyik példány papírral szerencsétlenség esne. A titká- hok mögött a szakértők, történelemtudósok, akik hiba nélkül tudják, hogy a bécsi kongresz- szuson mit mondtak és határoztak, a szociológusok, kik kétszer is vettek népszámlálást Trieszt lakosságáról. Fiatal buzgó amerikai ügyvédek, kik olyan könyedséggel szedtek adatokat Trentinoról mintha a “Teamsters Union”-ról Seattle (Wash.)-ban szedték volna. És ezen szakértők a legkevésbé ismerték azon nép életét, egyikőjük sem élt azon férfiak és nők között egy ugyanazon életet, akiknek sorsáról segítségükkel dönteni fognak. Csupán azért választották őket, mert vagy féltucat országnak olvasták a kiadatlan irattárát a már korábban meghalt szaktekintélyek emlékiratai nyomán, vegy egy ügyes sugalmazással kisegítettek egy minisztert, midőn egy fontos mondat közepén megakadt, vagy pedig fontos egyéniségnek elolvasták az iratait és igy megkímélték az öreg urat az olvasástól és a szemei rongálásától. Ezek sorai mögött helyezkedtek el a titkárok titkárai, kik csodálatos képességeikkel örökítettek meg minden egyes szót, ami elhangzott, hogy aztán késő esti órákban átadják a hibátlan másolatot a rangban utánuk következő hivatalnok seregnek és még később ezek után a szakértők fogják megmagyarázni a minisztereknek a dolog lényegét, amelyre vállalkoztak és amit aztán a szenvedő tömegekre rónak, akiknek a föladatuk semmi egyéb, mint várni a miniszter urak határozatát. Minden egyes résztvevő nemzet tisztában van a dolog fontosságával, amit a “Lancaster House”-ban végeznek. Nagyon nehéz feladat ilyen fáradt embereknek, akik közül többen csak először állnak szemben az üggyel, ami fölött most dönteniük kell. Mindegyiket sújtja a hiányos előkészület és a fölötte sok anyag és a mellé- rendeltség nehézsége. Ugyan megvilágitotta-e Molotov álláspontját kellően, hogy Bevin tökéletesen megértse ? Megtudta- e érteni Byrnes, hogy mi van Bidault súlyos kijelentése mögött, amely a britt szakértőket annyira megdöbbentette ? Az egyik legnagyobb félelmére a másik külön egyezményeket köt, tapogatózik ezen vagy azon irányban, a háborús céljaik egyesülésétől gyorsan elfordulva a béke bölcseletének ösz- szeegyezhetetlen széthúzása felé. Ámbár mind megegyeznek abban, hogy csupán a nagyhatalmak képesek egyengetni a béke útját, mindegyik vigyázva tanácskozik a kisebb hatalmak képviselőjével, akik kivannak zárva a belső tanácskozásokból, kik pótlást találnak kérvények benyújtásában, folyosókon, előszobákban való kijárásokban, valamelyik kimagasló újságíróhoz fordulva, hogy tegye közzé a propagandájukat, vagy eresszen meg egy baljóslatú hirt érdekükben. Vannak azután fogadtatások, nagy ebédek, amelyek nélkül egy konferencia sem teljes. A legtöbbje előkelőén kiszínezve, egy kis rémületet, sőt rettegő tiszteletet keltve. Vagy mit jelentsen az, hogy a jugoszláv miniszter erre az ebédre hivatalos és a másikra már nem ? Jó volna tudni, mi van Noel Baker ur komoly mosolygása mögött is, amint a francia követhez beszél? Vagy nem volna annak jelentősége, hogy egyik sarokban Bevin ur az olasz képviselővel folytat szemmel láthatólag eleven beszélgetést, ki ékesszólását gesztikulásával árulja el? Vagy amidőn Byrnes ur egy magasrangu britt katonatiszthez beszél: mi lehetett a mondat többi része, amelyből egy francia diplomata csak azt a szót kapta el, hogy “atombomba”? Vagy nem volna annak jelentősége, hogy az ott tartózkodó britt miniszterelnök és a mosolygó de bátortalan Benjamin Cohen az amerikai delegáció tagja, úgy viselkedtek, mintha némajátékba kezdtek volna? A miniszterek által tartott végnél- . küli esti zabálások, az akadé- I mikus szakértők vidám fölszó- I lalásaikkal egyensúlyozva, nem rongálják-e meg emésztésüket? A félvilágnak erre a folyton tartó fogadtatására és a befolyásos kevesek részére adott ebédekre van szükségünk, hogy az újságok nélkül érintkezzünk? Vagy azon unalmas diplomáciai szertartások közé tartozik ez is, amit egy negyed századdal ezelőtt House ezredes bosszu- i san irt le naplójába, hogy: “a konferencia legtöbb idejét arra fecsérelte, hogyan kerüljék ki egymás bohócos sértegetéseit.” Egy napon talán Sir Edward Crankshaw, akit kevésbé nyom a felelőség és a legbensőbb titoktartás mint a britt kormány államtitkárát, Lord Hankeyit, összeszedi tehetsége minden morális és értelmi képességét és egy “post-pradial” érintkezésbe (ebéd utáni) dacára a jegyzőkönyvnek kikivánkozik önkénytelenül minden belőle. Én kétsége vonom, hogy bárki, akármilyen tisztes közelségről figyeli ezen díszes társaságot, ezen lassú mozgású balet- táncosokat, hogy kitudná olvasni róluk azt, hogy tisztában vannak-e vele, hölgy Európa népeinek milliói kóborolnak az utakon, fiatalok, öregek, emberek, asszonyok, gyerekek, katonák és civilek, lengyelek, németek, zsidók, spanyolok s olaszok. Azért-e, hogy rosszat csináltak, vagy pedig éppen a rósz azon tényen, hogy kétfelé lesznek osztva. Azokra akik megfognak halni ezen a télen és azokra, akik életbe maradnak. Legtöbbje egy fillér nélkül; mind éhesen, sok közülök ragályos betegségben. A rendőrségi erőszak közepette álmodozhatnak azon, hogy > megtalálják majd a megértő szivü nagyhatalmú bűvészt, a britt vagy az amerikai katonák egyenruhája alatt. Nem tudják hová mennek, vagy valaha is megérkeznek egy helyre, ahol megpihenhetnek, csak minden nap egy halom pusztul el belőlük, miközben a diplomaták konferen- ciáznak és a katonai hatóságok a megszállt területeken készülődnek a tömeges temetésekre. Ha a miniszter urak gyűléseiről egy jeles jegyzőkönyvet készítenénk, túlzásnak mondhatnák-e a benne foglaltakat a népvándorlásról haláltáncnak ? Egy fiatal asszony a “Chelsea” völgyében félő szívvel reménykedik és mindig csak várakozik.. Férje felől utoljára azt a hirt kapta, hogy Singapore mellett — egy nappal előbb mint elfoglalták — sebesült meg. Éveken át várta a táviratot, amely sohasem érkezett meg. őrült kétségbeeséssel telefonált barátainak, hogy nem-e van egy bejárójuk valamelyik kimagasló hadügymi- nisztériumi személyiséghez és küldene egy sürgős távratot Singapore-ba férje felől tudakozódva Azután személyesen ment föl a hadügyminisztériumba. Végig küzdötte magát egy szívélyes hivatalnok irodájáig, aki aztán azzal biztatta őt, hogy mindent megtesznek ami tehető és minden információt megszereznek ami megszerezhető. Szeretném ezen fiatal asz- szonyt, akinek életét a várakozással kínozzák, vagy pedig az elhagyatott marsolók hadseregéből egy öreg fáradt zsidót a “Lancaster House” gyüléster- mébe ültetni, akik helyesen szimbolizálnák a külügyminiszter urak tanácsának és helyetteseinek valamint szakértők és titkáraik vitatkozásainak valódi lényegét. Lehet ráeszmélnének, hogy nem Szent James Londonjában találkoztak, hanem a golgothán, ahol meg kell találniok az utat, hogy az emberiséget az újból keresztre feszítéstől megmentsék. A “Nation”-ból fordította . . . tudja Pál . . . A liharkovi tárgyalás Cleveland és környékén mostanában mutogatják a “We accuse” cimü mozi képet, amely azt mutatja be milyen borzalmas atrocitásokat követtek el a németek Kharkov és vidékén. Az állati bestiálitásokért három németet és egy orosz “quislinget” bíróság elé állítottak .elitéltek és felakasztottak. A kép ezt a tárgyalást mutatja be oly módon, hogy a tanuk vallomásait szemléltetően, hát- borzongató rémségeket mutató képekben tárják a nézők elé. A kép megnézése után két munkástársunk vitába keveredett, hogy mikor foglalták visz- sza az oroszok Kharkovot, a harmadik legnagyobb orosz várost? Az egyik azt állította, hogy 1943 februárjában; a másik pedig ugyanaz év augusztus hava mellett kardoskodott. Végre is hozzánk fordultak, hogy melyiküknek van igaza. Utána néztünk a dolognak és úgy döntöttünk, hogy mindkét munkástársunknak igaza van mert Kharkov a háború folyamán négyszer cserélt uralmat. Először 1943 február 17-én foglalták vissza az oroszok, de hamarosan újból elvesztették és csak augusztus 23-án került véglegesen a kezükbe. A képben bemutatott tárgyalást csak 1943 augusztus 23-ika után tartották. Nagyon jól tudjuk, hogy a munkások között évtizedeken át szóbakerül, hogy ez vagy az a fontosabb háborús esemény mikor is történt. Hogy minden vitának elejét vegyük, a Bérmunkás 1946-os naptárában, — a naptári részben, felsoroljuk a a második világháború legfontosabb eseményeinek a dátumait. Több mint 300 ilyen dátumot adunk Úgy véljük, hogy ezzel naptárunk értékét lényegesen emeljük. Naptárunk két legfontosabb cikke természetesen az, amelyik a munkások szervezkedésével foglalkozik. Az egyik, amelynek cime “Mennyi jót hoz a munkásszervezet?”, azt magyarázza, hogy mit értek el már eddig is a munkások szervezett erejük felhasználásával. A másiknak a cime “Ipari demokrácia”. Ez a szervezkedésnek azt a leghelyesebb módját ismerteti, amelynél a szervezet nemcsak a mindennapi előnyökért folytatott harcokban a leghatásosabb, hanem egyben végcéllal is bir. Ez a végcél a profit rendszer megszüntetése és helyébe az ipari demokrácia kiépítése. Az olvasók méltán kérdezhetik : mire való a Bérmunkás naptárának ez a többszöri be- hirdetése hiszen, úgyis megveszi minden olvasó, mint az előző években tették? Erre a kérdésre a Bérmunkás Lapbizottsága az olvasókhoz küldött kör-
