Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-10-06 / 1392. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1945. október 6. Magyarok üldözése Szlovákiában Megint csak a régi bajok A CSEHSZLOVÁK KORMÁNY 550,000 MAGYART AKAR KITELEPÍTENI, NOHA CSAK 30,000-RE BECSÜLIK A FASIZ- TA MAGYAROK SZÁMÁT. — AZ ANTISZEMITIZMUST IS MEGTŰRIK. (Az alábbi tudósítást a new yorki P.M. újságnak küldte Hal Lehrman nevű tudósítója ,aki a cikkben foglalt adatokat Pozsony és Budapest városok meglátogatása alkalmával szerezte.) BRATISLAVA (Pozsony) — Ide utaztam Budapestről, hogy megtudjam mi igaz abban, hogy Szlovákiában üldözik a magyarokat és hogy antiszemitizmust is lehet tapasztalni. Megbízható egyénekkel folytatott beszélgetéseim alapján azt állapítottam meg, hogy mind a két vád igaz. Két óra hosszán át beszélgettem Dr. Joseph Lettrichel, a szlovák nemzeti tanács elnökével, aki ebben a tekintetben követi a csehszlovák miniszter- elnök Dr. Zdenek Fierlinger, valamint a külügyminiszter, Jan Massaryk által megszabott irányt .Ezek szerint Szlovákia eltökélte, hogy »meg fog szabadulni a magyaroktól, akik dacára annak, hogy a háború előtti időkben igen jó bánásmódban részesültek, mégis hűtlenekké lettek, amikor Horthy- ék elfoglalták Szlovákiát. Természetesen első sorban is azt a 25—30,000 fasizta magyart fogják eltávolítani, akik a müncheni egyezség után jöttek át Szlovákiába. Dr. Letrich kijelentette, hogy MUNKÁSSORS A 440-es ipari szervezet clevelandi kibontakozásánál, a szervezet első sztrájk megmozdulásánál, az Ohio Foundry munkásaival került a szervezetbe Szántó Samu munkástárs, aki nemcsak unió munkás lett, de tehetségéhez képest segítségére volt a szervezetnek mindvégig, amig a halál lázadó szellemét elcsendesitette. A munkán a romboló gázok belélegzése támadta meg az 53 éves Szántó munkástárs szervezetét, amely gyorsan végzett vele. Az utóbbi években a szervezet egy másik telepén, a Draper hordó gyárban dolgozott. Szeptember 29-én ment végbe temetése, ahol a 440-es szervezet titkára F. W. Thompson munkástárs angolul beszélt ismertetve Szántó munkástárs érdemeit a szervezet építése és erősítése körül, majd Gulyás János munkástárs magyarul mondott mélyen szántó, harcos szellemű búcsúztatót a szervezet és munkástársai nevében, nem különben a Kulcsár családtól ,akik nem csak a legjobb barátai voltak, de betegségében is mint családtagot ápolták. A sirkertben is Gulyás munkástárs mondott búcsút a megpihent harcos proletárnak. Tudósitó HOLNAPY BÉLA, lapunk Cleland west sidei olvasóját szeptember 20-án ágyában halva találták hozzátartózi. Az 57 éves munkás szive adta fel a működését alvása közben. Hol- napy Béla a Fisher Body gyár munkása volt. Nagyszámú családja és barátai kisérték utolsó útjára. 1 annak a körülbelül fél millió magyarnak is el kell hagyni Szlovákiát, akik ott születtek s akiknek ősei már századok óta ott élnek. Ezeket azonban a csehszlovák kormány kiakarja cserélni a Magyarországon lakó szlovákokkal. Vádolja Budapestet, hogy a magyar kormány nem akar kooperálni ebben a dologban, “pedig a magyar probléma rendezése elengedhetetlen tényezője Európa békéjének”, — mondotta. “Mi hajlandók vagyunk a magyarok deportálására anélkül, hogy a fasizmusért vád alá fognánk őket, de Budapest lezárta a határokat. Ennek következtében a deportálás előtt állók nagy nehézségeknek vannak kitéve, mert nem engedik be őket Magyarországba”, — jegyzte meg Dr. Lettrich. Megkérdeztük, hogy képzelik a kissebbségek kicserélését, amikor Magyarországon mindössze csak 75,000 tót él, Gyöngyösy János magyar külügyminiszter állitása szerint. Hogyan lehet tehát 550,000 magyart letelepíteni a 75,000 szlovák által kiürített területen, még ha Magyarország. hajlandó is lenne a csere kitelepítésre? De azonkívül a magyarok azt állítják, hogy onnan a szolvák kisebbség nem akar kiköltözni. Ennek ellensúlyozására Let- richék azt állítják, hogy magyarországi szlovák küldöttség már járt náluk és kérték, hogy telepítsék át őket Szlovákiába. Egyébiránt azt állítják, hogy a legutolsó magyar cenzus szerint Magyarországon 346,000 egyén beszélt tótul. Erre viszont Budapesten azt mondották, hogy az úgynevezett “polyglot” (többnyelvű) vidéken számosán két vagy több nyelvet beszélnek, ami azonban nem jelenti azt, hogy a 346,000 egyén, akik tótul is tudnak, tót nemzetiségűek. Azonban még ha elfogadnánk a szlovákok számadatait, akkor sem lehetne 550,000 embert letelepíteni 346,000 helyébe. Erre Dr. Lettrich megjegyezte, hogy “mi hajlandók vagyunk kicserélni 346,00-t, a többi maradhat Szlovákiában. A Lettrichnél tett látogatásomat megelőzőleg meglátogattam azt a 2 telepet Bratislava környékén, ahová összeterelték azon magyarokat, akiket deportálni akarnak. Megtudtam, hogy sokaknak csak fél órát engedtek, hogy kis batyuját összeszedje s úgy vitték a-koncentrációs táborba. Hogyan egyeztethető ez össze az uj demokráciával ? — kérdeztem. Lettrich azt mondotta, hogy ily bánásmódban csak a fasizta magyarok részesültek. Mikor aztán megjegyeztem, hogy a rint most igen sok zsidót is mint fasiztákat deportálni | akarnak. Noha ez inkább még (a.l.) A történelem azt bizonyítja, hogy mindig az országok határain belüli bajok azok, amelyeket a legnehezebb lebonyolítani. Természetesen azért, mert az uralkodó osztály sohasem törődik az átlagos nép érdekeivel. Náluk mindig az a fontos, hogy ők legyenek a társadalom- teljhatalmú urai. Kifelé nagy hangon “demokráciát” ordítozni, belül pedig a legsötétebb reakció érvényesülését tolják előtérbe. A reakció minden törekvése csak arra irányul, hogy minden ténykedésével a magántulajdonra épült kapitalista rendszert védelmezze. Azok a törvényjavaslatok, melyek arra irányulnak, hogy a munkások nagy tömegét munkában tartsák, nem irányul semmilyen társadalmi változás behozatalára. Sőt védelmezi a mai kapitalista rendszert az összeomlástól. A kaptalista rendszert vakon védelmező reakciósok, minden legkisebb reform intézkedésben a magán kapitalizmus létjogosultságát látják veszélyben forogni. Természetesen a kapitalista rendszerben az érdekelt felek sohasem nézték a nép érdekeit, csak kizárólag a vagyon harácsolás volt mindig egyetlen céljuk. Állandóan ragaszkodtak ahoz, hogy a munkások lehetőleg a leghosszabb munkaidőt dolgozzanak alacsony bérek mellett. Ezáltal a munkaerő piacon állandóan akad elegendő munkás, hogy az esetleg elégedetlenkedőket még sokkal alacsonyabb fizetésért pótolni tudják. Ha most maga az állam akar olyan intézkedéseket hozni, hogy minden dolgozni akaró munkás munkához jusson, ez már sehogyan se alkalmas törekvés a magánkapitalizmus részére, mert ha nincsen felesleges munkaerő a munka piacon, akkor a kapitalisták kényszerülve vannak magasabb bé-. reket fizetni a munkásoknak. Sokan ma elitélik a harcoló munkásokat azért, hogy magasabb fizetést követelnek. Azzal érvelnek, ha a munkások több fizetést követelnek, akkor az árak megint feljebb mennek. A statisztikai kimutatás szerint ,amit maga az Egyesült Államok kormányának munkaügyi osztálya adott ki, az átlagos megélhetési lehetőség 1940 óta 50 százalékkal emelkedett. A mostan folyamatban levő sztrájkokkal a munkások csak jogosan akarnak lépést tartani az áremelkedéssel. Szóval a profitéhes kapitalizmus kényszeríti a munkásokat cselekvésre. Azok a dolgozó munkások, akik napi munkájuk után nem képesek a megélhetéshez legszükségesebb anyagiakat megkeresni, csak akkor nyúlnak a sztrájk fegyveréhez, amikor már más ütjük végképpen nincsen. Észszerű az a megállapitas, hogy amig a háború tartott, mindenhol a munkások hosszú munkaidőt dolgoztak. A legrövidebb általgos munkaidő heti 48 óra volt, de a legtöbb esetben a munkások még ennél sokkal hosszabb időt is dolgoztak. Nem igen zúgolódtak, mert a hosszú munkaidő által keresett bérekből jobban futotta, hogy a drágaság dacára is valahogyan fedezték a napi kiadásokat. Most azonban, hogy a háborús munka megszűnt, ami által a sok túlórázás is véget ért. A munkások nagyrésze abba a helyzetbe jutott, hogy a rövidebb munkaidő behozatalával nem képesek a magasra felszökött árukat megvásárolni. Nem kellenek vörös agitátorok, hogy a munkásokat harcba szólítsák a helyzet javítására. A munkások gazdasági helyzete kényszeríti őket harcba .1 megélhetésért. Most a “demokrácia” hazájában megint odajutottunk, ahol mindig voltunk, hogy gigászi harcot kell folytatni a megélhetési lehetőségért a munkásságnak. A mai kimutatás szerint körülbelül 700 ezer munkás sztrájkol az Egyesült Államokban. A reakció már vörös mumust kiabál, pedig a megállapítás szerint a legkonzervativabb szervezeteknek munkásai vannak ma sztrájkban, ezeknek egyike az olajmunkások ,a másik pedig az AFL-hez tartozó fürésztelepi munkások. Az elmúlt nagy világháború bizony nem hozott nagy “demokráciát” a hazai fronton, mert a profitéhes kapitalizmus a háború ideje alatt harácsolt és profit étvágya megnövekedett. Mi, akik hosszú évtizedeket töltöttünk el a forradalmi munkásmozgalomban, bennünket mostan sem lep meg a kapitalizmus szörnyű profit vágya. Most is csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy a munkások nagy tömegei, úgy mint a múltban, mint alázatos rabszolgák fognak meghunyászkodni, vagy pedig mint tényleges emberek, akiknek tudniok kellene, hogy éppen olyan joguk van az élet javaihoz, mint bárkinek, fognak harcolni. Igen ezekért a jogokért addig fognak szünet nélkül küzdeni, amig a jelen kizákmányolásra épült kapitalista rendszert fel nem cserélik a dolgozók szabad ipari társadalmáért, hogy a bajok a jövőben többé meg ne ismétlődhessenek. táborban sok asszonyt és gyereket is láttam, erre azt felelte, hogy azok a fasizta magyarok családjai. Arra meg egyáltalán nem adott kielégítő választ, hogy vájjon ezen fasizta magyarok bűnügyét tárgyalták-e már? Bratislavában az a hir var elterjedve, hogy most mindazokat ki akarják űzni az országból, akik az 1930-as cenzus alkalmával magukat a magyar vagy a német kisebbség körébe tartozónak mondották. Eszecsak fenyegetés, annyi azonban tény, hogy sok visszatért zsidónak nem adnak “politikai és erkölcsi” igazolványokat, a lakásokat osztó irodáktól nem kapnak lakóhelyeket. És az is tény, hogy a szlovák rendőrség ma is ugyanazon emberekből áll, akik segítettek a németeknek a zsidókat deportálni. Számtalan esetet jelentettek, amikor a visszatért zsidóknak nem engedték meg, hogy régi otthonaikba, vagy üzleteikbe belépjenek.
