Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)

1945-10-06 / 1392. szám

VOL. XXXIII. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1945 OCT. 6. NUMBER 1392 SZÁM Harci tűzben a világbéke A magyar kormányt Amerika hajlandó elismerni (f.) Ha léteznének olyan em­berek, akik a háborús idősza­kot átaludták és most csak úgy egy pillanatra kinyitnák szeme­iket és a világhelyzetre tekin­tenének, hát nem igen tudnák hirtelenében megállapítani azt, hogy most a béke vagy háború kezdeténél vagyurik-e ? Az ágyuk nem dörögnek a háború frontján, csak a szövetséges nemzetek külügyminiszter e i morognak egymásra s az ilyes­mi az újabb ágyudörgéseknek az előjele. Az itthoni munka fronton a tőke és munka nász- utja végétért és a háború alat­ti “boldog” házastársak bent vannak a boxolási ringben és nem is egészen a szabályok sze­rint püfölik egymást. Mint tudjuk a szövetségesek külügyminiszterei Londonban tanácskoztak és ennek a ta­nácskozásnak a célja az lett volna, hogy a végleges béké­nek az akadályait a nagy béke­tárgyalás előtt, amennyire csak lehet elsimítsák. Éhez elsősor­ban szükséges lett volna, hogy az országhatárokat és a kormá' nyokat legalább nagy vázlatok­ban megrajzolják. Hogy ez mennyire nem sikerült nekik, azt tudhatjuk azokból a jelen­tésekből .melyek arról szóltak, hogy amikor egy egy ország határvonalát kezdték tárgyalni, a tanácskozások mindig meg­szakadtak. Az öt testvérnem­zet külügyminiszterei annyira testvéries érzéssel viseltetnek egymás iránt, hogy tartottak olyan tanácskozásokat is, ahon­nét kettőt, a testvérek közül távoltartottak. A legtöbb baj ezen a tanács­kozáson a legnagyobb öklü testvér miatt volt ,amit Molo­tov szimbolizált. Azt mondják hogy Molotov egész más modo­rú ember lett a postdami kon­ferencia óta. Ugyanis ott, ahol Stalin, Truman és Churchill majd később Attlee egyetérté­se a legteljesebb volt. Molotov is az egyetértési parancs értel­mében mosolyogni volt köteles. Igen ám, de akkor még az atom bomba fénye nem árasztotta el a világot. Az atom bomba nap­fényre kerülése óta más a helyzet. Az oroszoknak különö­sen nem tetszik, hogy a nagy testvéries ölelkezés dacára is, őket nem avatták be az atom bomba titkaiba. Ezt nagy bi­zalmatlanságnak tekintik az oroszok, amit Molotov viselke­désével adtak tudtára a testvé­ri együttesnek. Az oroszok úgy érzik, hogy talán ő ellenük tar­togatják ütőkártyának az atom bombát az amerikai és angliai testvérei. Azt mondják, hogy leginkább csak azért állt elő Molotov uj bázisok követelésével, olyan helyeken, ahonnét egy lépéssel az angolok tyúkszemére tapos­hat. Ilyen körülmények között ért véget a külügyminiszteri tanácskozás, mely után Truman elnök sajtó konferenciát adott az atom bombáról. A Szakér­tői tanácsok alapján, Truman kijelentette, hogy nincs semmi biztosíték aziránt, hogy • az atom bomba titkait az oroszok nem-e tudják rövid időn belül kitalálni. így tehát az a kérdés merül föl, hogy nem-e volna jobb őket is beavatni az atom bomba titkaiba, amivel ez a bi­zalmatlanság véget érne. Zhu­kov orosz hadvezért, vendég­ségbe hívta meg Truman, aki elfogadta a meghívást. Egye­sek szerint az atom bomba ál­tal előidézett bizalmatlanság­nak az elintézése van ennek a vendéglátásnak a hátterében. Az itthoni munka frontján, mint jeleztük hasonló a hely­zet. Egyik sztrájk a másik után tör ki és az eddig minden hatalmat jelentő War Labor Board, most egyenlő a semmi­vel. Mert rendeletre nem adnak munkásoknak élelmiszert, csak pénzért, már pedig a háború befejezése óta a munkások pay envelop ja mindig soványabb és soványabb lett. Az olaj munká­sok sztrájkja után a múlt hé­ten New Yorkban a liftkezelő munkások léptek sztrájkba/ Ezeket a munkásokat úgyszól­ván semmibe sem vették és még a szakmunkások is lenéz­ték őket, mert nincs képessé­gük tényleges termelő munkát végezni. Ezek a lenézett mun­kások megemberelték magukat és olyan szolidáris sztrájkot harcoltak 5 napon át .amely például szolgálhat a fölpöffesz- kedett szakmunkásoknak is. Ugyanis amidőn már megso- kalták az ide-oda ráncigálást a tanácskozásokon tett ígérete­ket és amikor azt látták, hogy a béremelés helyett, az ő fize­téseiket is levágni akarják, a WLB rendelete ellenére sztrájk­ba léptek; Ennél a sztrájknál látszott meg a munka valódi hatalma. A new yorki hatalmas felhő­karcolók értéke egy csapásra egyenlő lett a kunyhók értéké­vel. A 20, 30, 40 emeletes épü­letek, legfeljebb csak a mada­rak részére meredtek a felhők­be. Kihalt azokból minden em­beri lélek. Csak most látszott Politikai és gazdasági felé­pülés nagyon meg van nehezít­ve amidőn egy ország kormá­nyát el nem ismerik .ignorál- ják a nagyhatalmak. Ezt a fegyvert használják Magyar, Román, Bulgár országok elleti az angol-amerikai nagyhatal­mak. De ugyan akkor az argen­tínai spanyol és portugál kor­mányait is, csak az tartja ha­talmon, hogy azokat elismerik és ezáltal nagyban megerősitik. A Londonból és Budapestről jövő hírek szerint Amerika és talán későbben az angol mun­káspárti kormány is hajlandó lesz a jelenlegi magyar kor­mányt elismerni, amely novem­ber 4-ikére már elrendelte az (V.) Sokat beszéltek nekünk arról, hogy ezt a világháborút előkészítő kartelokat felfogják oszlatni. Ugyanis a régi trusz- tok, a fejlődés folytán karte- lokká egyesültek, melyek kö­zött legismertebbek voltak az acél, olaj és muníció, valamint a vegyészeti kartelok. A világ olajtermelésének 80 százalékát az angol-amerikai tőkések uralják, igy ezek kö­zött kötött egyezség az olaj ipar egész világra szóló bitor­lását, uralmát jelenti. A múlt évben kötött egyezménnyel, az amerikai olajfejedelmek nem voltak megelégedve, mert ben­ne volt egy szó, amit még az akkor dühöngő háború és a jé­gen tartott Atlantic Charter miatt szükségesnek láttak be­tenni. Ez a tisztességes ár “Fair price’ volt’ amit mostan verseny szóval cserélték ki. De alapjában véve ezen két ország egyesült olajfejedelmei maguk meg, hogy a liftkezelők milyen fontos munkát hajtanak végre az iparok vérkeringésének a mozgásban tartására. A ruha iparban, amelynek központja New York és a gyárak ezekben a nagy épületekben vannak, mintegy 30 millió dollárra be­csülik az üzleti kárt, mig a ru­haipari munkások több mint 5 millió dollárt vesztettek mun­kabérekben. A liftkezelők nél­kül ezek a gyárak örökre be­zárhatnák az üzemeiket, a moz­gásban tartásukhoz a liftkeze­lők épp oly fontos munkát vé­geznek, mint a szabászok, vagy általános választásokat, minden kormányhivatalra. Ámbár kevés és még kevés­bé közvetlen híreket kapunk Magyarországról, de azt köny- nyen megérthetjük, hogy az angol-amerikai elismerés nem csak hogy megjavítaná a belső viszonyokat, hanem meg is nyitná a közlekedést, levelezést és szállítást Magyarországgal és nehéz megérteni, hogy ép­pen az angol munkáspárti kor­mány nem akarja azt a kor­mányt elismerni, melynek egy- harmada csak kommunista és három párt összetételéből ala­kult így ha ezen hírek igazak, hamarosan vissza áll a közleke­dés, levelezés az óhazával. között osztották szét a világ fölötti uralmukat és még a tisztességes ár szabályozást is kidobták, amelyett a verseny alapján, vagy is olyan magas áron, amilyen árakat csak ki­bírnak préselni, fogják eladni minden országnak, amelyek azt megbirják fizetni. Ezt jelentették Londonból, ahol Harold Ickes és a mun­káspárti Emmanuel Shinwell dobta ki az árszabályozást, vagy ezen irányban való Ígére­tet, hogy méltányos áron fog­ják az olajat árulni. Ezt a Rockefellerét, Mellonék, Sin- clairék világ kiterjedő olajfeje­delmek nagyon ellenezték és szép csendesen, minden na­gyobb zaj és kiabálás nélkül egy kis nyomás itt, egy kis nyomás ott és az egész kartelt átformálták úgy, hogy mind­két ország iparfejedelme és bankárai meglettek vele elé­gedve. a képzett szabók ,akik előállít­ják a ruhákat. Az Egy Nagy Szervezet eszméje ebben a sztrájkban gyönyörűen bonta­kozott ki szemeink előtt. így néz ki az egész ország­ban, a háború utáni békének a kezdete ,mig a világhelyzetben a londoni tanácskozás fest ar­ról hü képet. Mindezek dacára nincs mit csüggednünk, sőt el­lenkezőleg azon meggyőződé­sünk erősödik meg még job­ban, hogy “nem lehet béke mindaddig ,amig éhség és nél­külözés található az emberek milliói között”. Az olaj kartel hatalmasabb lett HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD in tered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland. Ohio nnder the Act of March 3, 1879

Next

/
Oldalképek
Tartalom