Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-03-31 / 1365. szám

1945. március 31. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN (gb) ROVATA1 PROSTITUÁLT ÚJSÁGÍRÓ Munkáskörökben sok szór halljuk a “prostituált újságí­ró” kifejezést. Ezt a jelzőt oly ujságiróra alkalmazzák, aki nem meggyőződésének megfele­lőig, hanem jutalomért teljes lelkiismeretlenséggel írja tá­madó vagy dicsérő cikkeit, aszerint, hogy mire fogadják fel őket. Miután a munkásszer­vezetek nagymértékben gátol­ják a munkások szabad kizsák­mányolását, egészen természe­tes, hogy a munkáltató osztály számos ilyen prostituált újság­írót pénzel munkásellenes pro­paganda írásokért. Ez annyira jövedelmező mesterség, hogy egész csoport újságíró “specia­lizált” ezen a téren. így sokkal többet kereshet, mert jórészük csak nagyon is átlagos újság­író, aki tisztességes munkával csak elveszne a többi között. Azért nevezik őket prostituál­taknak, mert eladják magu­kat tekintet nélkül arra, hogy írásaikkal milyen kárt okoz­nak a munkásosztálynak, mely- héz valójában legtöbbjük tar­tozik. Miután a tőkés osztály jólé­te a profiton alapszik; a profi­tot viszont csak a magántulaj­don jogán álló termelési rend­szer hozza, igy a “private en- teprise“ rendszer urai nagy pénzeket költenek Oroszország ócsárlására. Nem az orosz né­pet, még csak nem is a kormá­nyát, hanem az Oroszországban már behozott termelési _ rend­szert támadják. Azt akarják elhitetni a világ munkásaival, hogy annál valami borzalma­sabb és rettenetesebb szenve­dést el sem lehet képzelni, mint amiben az orosz munkásoknak részük van az uj termelési rend­szerük miatt. Az ilyfajta Írá­sokból is egész sereg újságíró él, akik természetesen méltán kiérdemelték a “prostituált” jelzőt. ELLENTÉTE AZ APJÁNAK Nem ezért mondom ezt, mintha Szovjet Oroszországot, a kormányát, vagy akár a ter­melési rendszerét is kritizálni nem lehetne, vagy bármi oknál fogva is szemet kellene hunyni akkor, midőn bírálatra szükség van. Azonban azon Írások, me­lyekre célzok és amelyből egy- gyel itt külön foglalkozunk, nem egyebek szemenszedett rosszakaratú hazugságoknál. Alaptalan támadások, rágalma­zások és a tényeknek oly torz beállításai, hogy az olvasóban Szovjet ellenes érzelmeket kelt­senek. Amit eddig itt elmondottam egyáltalán nem uj dolog és a Bérmunkás olvasói már évtize­dek óta ismerik, hogy most mégis a rovatba kerül, annak oka az, hogy a napokban alapo­san lefüleltek egy ilyen kibé­relt újságírót, aki az oroszok elleni gyűlölet árulásából él. Annál feltűnőbb ez a dolog, hogy ez az újságíró, aki jelen­leg 44 éves, fia annak a Willi­aih Allen White újságírónak, aki mint az Emporia (Kas.) Gazette nevű lap szerkesztője mint az amerikai újságírói tisztesség megszemélyesítője volt ismeretes. A fia W. L. White azonban, — ha tovább is igy halad, — akkor éppen az ellenkező végleten, mint a leg­mocskosabb és a leghazugabb újságíró nyeri el majd a ba­bérkoszorút, melyhez már elég sok levelet szerzett eddig is. Az 1939-es orosz-finn hábo­rú idején tűnt fel először, ami­kor orosz atrocitásokról szóló hazug hírekkel látta el az ame­rikai sajtót. Később London­ba tette át székhelyét, ahonnan tovább folytatta az orosz elle­nes propagandát. Jelenleg a Reader’s Digest egyik szerkesz­tője, noha az apja halála óta az Emporia Gazette is az ő ke­zeibe került. Pár héttel ezelőtt Visi mun­kástársunk tette szóvá, hogy ez a W. L. White micsoda hazug­ságokkal felitett, gyalázatos cikket irt a Reader’s Digest­ban. Az a cikk valójában csak rövid kivonata volt mostaná­ban megjelent könyvének, amelynek “Report on the Rus­sians” címet adta. NÉVTELEN INFORMÁLOK A “report” megírásához úgy jött ,hogy a Szovjet Uniont meglátogató Eric Johnston, az amerikai kereskedelmi kamara elnöke, magával vitte. Az oro­szok nagyon naivul bebocsáj- tották, sőt szívesen fogadták, noha ismerték a múltját. Való­színűleg nem számítottak arra, hogy ezt a rövid látogatást még most a háború alatt is, a legszemérmetlenebb hazugsá­gokra fogja felhasználni. A tény az, hogy White már az­zal a szándékkal ment arra az útra, hogy a Reader’s Digest ré­szére valamilyen bolsevik-elle­nes íráshoz gyűjtsön anyagot. Az anyag gyűjtés azonban nem sikerült neki, mert amit látott, arról csak dicsérőleg kellett megemlékeznie. White azonban gyalázó dolgokat akart írni, igy az olyasmit mások­nak, — névvel meg nem jelölt egyének szájaiba adta. így pél­dául az orosz nők erkölcstelen életéről “egy amerikai őrmes­ter“ informálta, akinek valami dolga volt Moszkvában. Egy másik esetben pedig “egy na­gyon intelligens amerikai fia­talembertől hallotta,” hogy mi­kor a németek közeledtek Moszkvához, a moszkvai nép le­dobálta a Lenin és Stalin ké­peket és készenállt a nácik üd­vözlésére. Egy harmadik eset­ben egy “portertól értesült,” hogy az orosz orvosok milyen tudatlanok. Az orosz orvosok átlagos tudása nem több, — mondja az ínformálója után, mint az amerikai ápolók kép­zettsége. Ilyesmikből áll ez a hírhedt könyv, amelyet a P.M. cimü lap március 18-iki számá­ban részletesen bírálnak. Azonban az a kivonat, ami a Reader’s Digestben jelent meg, amelyen mohón kapott a mun­kásság minden ellensége, már előzőleg nagy port vert fel. El­sősorban is Eric Johnston adott ki nyilatkozatot, amelyben ki­jelenti, hogy noha W. L. White- nak joga van Írni azt, amit akar, azonban ő, vagyis John­ston, nem látta azon dolgokat a Szovjet Unionban, amit Whi­te felsorol, sőt igen sok eset­ben éppen az ellenkezőjét ta­pasztalta. SAJÁT KOLLÉGÁINAK ÍTÉLETE A Reader’s Digest cikke azonban a legnagyobb megrökö­nyödést keltette a Moszkvában időző amerikai újságírók köré­ben. Amikor megkapták a Dig­est, gyűlést tartottak és lapja­ikat értesítették, hogy White cikke (tehát a könyve is) merő rosszakaratú hazugságok gyűj­teménye. (Érdekes, hogy a leg­több lap figyelmen kívül hagy­ta moszkvai levelezőjének ezt a táviratát.) A moszkvai angolnyelvü lap- tudósitók egyesületének bizo­nyos Stone nevű ujságiró a tit­kára. Felkérték, hogy az egye­sület nevében táviratozza meg az amerikai lapoknak a White cikkre vonatkozó véleményüket. Stone azt táviratozta, hogy azon jelzőket, amiket a moszk­vai angol újságírók Whitera mondottak, pontosan, szósze- rint nem táviratozhat ja meg, Most Németország is úgy van, mint az az ember, aki egy hordóban akar a Niagara víze­sésen keresztül menni. Nem lé­nyeges, hogy ki kormányozza, a viz sodra sokkal erősebb, mint hogy valaki azt kormá­nyozhatná. Most még lehet is annak a ténynek örvendeni, hogy köz­tudomás szerint, nem fognak kis Hitlerek maradni. Japánban nagy sóhiány van. Só nélkül még a rizsa sem íz­lik, de még kevésbé azok a sok vereségről szóló hírek. No de ha el is veszti Japán ezt a háborút, jó üzletet fog­nak majd csinálni, győzelmi jelvényeket gyártanak az ame­rikaiak részére. Owen Latimore azt mondja, hogy Chiang kínai diktátor há­borúját a vörösök ellen, angol­amerikai jóváhagyással foly­tatja. Latimore már csak tud­ja, hiszen hivatalos tanácsadó­ja volt Chiangnak. Utolsó alkalom a náciknak, úgy meghalni, mint uraknak — mondják a náci prédikátorok. Hamarosan ők jutnak arra a sorsra, melyre más népeket ítéltek. De azért azt is elhitetjük a sok kósza hírből, hogy most a nácik szeretnének békét legjob­ban. William White, saját beval­lása szerint a könyvének 47-ik oldalán azt bevallja, hogy még mert a táviró hivatal nem to­vábbit olyan kifejezéseket. Majd hozzátette: Nekem még nem sikerült megkapnom a Di­gest és igy a vélemény nyilvá­nítástól tartózkodom. Pár óra múltán ez az ujság­iró egy másik táviratot is kül­dött Amerikába. Ebben a má­sodik táviratban csak ezt irta: Kerítettem egy Digest. Elol­vastam a White cikkét. Maga­mévá teszem mindazon jelző­ket, amiket a kollegáim mon­dottak és amiket nem lehet megtáviratozni; Nos, én is azzal zárom ezt a rovatot, hogy nem irom le ide azon jelzőket, amit egy ilyen prostituált ujságiró kiérdemel, mert a szedő munkástárs úgy sem szedné ki, de még a posta sem engedi meg az ilyen kife­jezések szállítását. Szóval gondoljon az olvasó olyan jelzőket, amilyenek ép­pen ráillenek az ilyen emberek­re. Csak azt akarom még meg­jegyezni, hogy előttem nem fontos az, hogy az illető orosz- ellenes propagandából él. Ne­kem egészen mindegy, hogy milyen tárgykörből meríti ha­zugságait a prostituált ujság­iró. Én most csak egy ilyen új­ságírót akartam bemutatni és egész véletlen, hogy ez a White éppen az orosz kérdéssel kap­csolatban került pellengérre. Johnston helyett is ő itta meg a vodkát. Nem csoda, hogy oly mámoros az egész könyve. Az amerikai urak nagyon akarják a kényszer sorozást be­hozni a háború utánra is. így kérdezhetjük, ki ellen készül­nek? Hiszen csak Anglia és Oroszország lenne elég erős szembeszállni. Csak annyira bíznak a békében, melyet most igyekeznek megcsinálni ? Oh jaj nekünk itten Detroit- ban, a Mead szenátusi bizott­ság megint jön vizsgálódni. A kormány hivatalosan Be­jelentette, hogy megint vágják a hús adagokat. Úgy gondolják, hogy most már zöldül a fü és mehetünk legelni. Hivatalos megállapítás sze­rint, ma egy munkás keresete a megélhetéshez arányitva 30 százalékkal kevesebb, mint az 1939-es években volt. LEGYEN önnek is mondaniva­lója nekünk és a Bérmunká­son keresztül Munkástársa­inak, azokról, amiket a mun­katelepen vagy másutt lát és amiknek az ön meglátása szerint MÁSKÉNT kellene történni. írja meg ezeket le­velében. írjon MINDEN HÉ­TEN! Olvasás után, adja la­punkat más magyar kezébe! JEGYEZD MEG... ........— Ajánlja: St. Visi. ............

Next

/
Oldalképek
Tartalom