Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-03-10 / 1362. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1945. március 10. Meghiúsult cselszövény Angol tőkések és jugoszláv reakciós politikusok cselszövénye Jugoszlávia kizsarolására. Az angol és a menekült kormányok reakciós politikusai között szoros összeköttetés áll fen. Irta: LOUIS ADAMIC (Louis Adamic szerb származású amerikai iró, számos kö/iyv szerzője, aki az utóbbi években nagymérvű antifasiz- ta működést fejtett ki. Igen nagy része volt a chetnikek és Mikhailovich leleplezésében. Az utóbbi időben “Today and Tomorrow” név alatt havonként megjelenő folyóiratot ad ki, amelynek februári számából vesszük át az alábbi szerfelett érdekes adatokat tartalmazó cikket. — Szerk.) Jugoszláviából Angliába menekült néhány reakciós politikus összejátszva pár angol kapitalistával 1942-ben tervet kovácsoltak Jugoszlávia kizsákmányolására, amelyből ugyan Tito győzelme következtében nem lett semmi, azonban ennek a cselszövénynek az adatai még igy -is elég érdekesek arra, hogy mindenki ismerje. A terv szerint az érdekelt tőkések néhány millió angol font befektetésért olyan monopóliumokat kaptak volna a jugoszláv kormánytól, amelyek mérhetetlen hasznot hajtottak volna nekik. Úgy tervezték, hogy a haszon egy részét újból tőkésitik és már az első évtized végén 300 millió font (másfél billió dollár) érdekeltségük lesz, illetőleg ilyen tőke után húznak kamatokat. Az egyezség szerint ez a tőkés csoport monopóliumot kapott volna a Jugoszláviában termelt élemiszereknek külföldre való szállítására. Konzerv gyárakat akartak felállítani, amelyekben a gyümölcsöket és húsféléket előkészítették volna a kivitelre. De azonkívül tervbe Vették a réz ,az ólom, chrom és más ércek kiaknázását is, sőt még a nagy erdősegekről sem feledkeztek meg. Szóval egy angol tőkéscsoport és jugoszláv politikusok egyezségre léptek Jugoszlávia munkáshiányt és követelik a munkások kényszer, sorozását. Az igazság beismerése szerint, most látják időszerűnek, hogy az aktiv unionistákat, bizalmi embereket kipucolják az üzemekből. Melyhez nagyban hozzájárul az union tisztviselő- ségnek a mi nevünkben tett azon fogadalma ,hogy még ezért sem szabad lesz sztrájkba menni. A gyárosok és azok csatlósai tudják, hogy ha most sikerül az aktívabb unionistákat kirúgni a gyárakból ,akkor ha nem is megsemmisíteni, de megtudják az uniont, gyengíteni úgy, hogy a béke termelésre való átszervezés ideje alatt teljesen tehetetlenné teszik. A ‘Head Lineok” legjobban megvilágítják a lapok és gyárosok célját, melyek között a napokban az volt, hogy a War Labor Board újabb ultimátumot küldött az unionnak. Azt megelőzőleg már kettőt küldött, melyeknek semmi hatása nem volt, igy küldtek egy ujabtermészeti kincseinek és munkaerejének a kiaknázására. Ennek első elengedhetetlen feltétele az volt, hogy Jugoszláviában a Mikhailovich csoport kerüljön uralomra. Jugoszláv részről azonban mégsem Mikhailovich állt ezen cselszövény központjában, hanem Milan Gavrilovich, egy másik szerb politikus, akit a külföldön nem nagyon ismernek. (Nem szabad összetévesztenj Stoyan Gavrilovich Íróval.) A FŐVEZÉR Ez a Milan Gavrilovich a szerb Agrár Párt jobb szárnyának volt a vezére, körülbelül hatvan éves, igen energikus egyén, aki 1930 óta mint angol ügynök szerepelt a Balkánon. Midőn 1941-ben a szerbek szem- befordultak a Hitlerhez csatlakozó kormányukkal, a zavaros időben Gavrilovichot Moszkvába küldték Jugoszláviát képviselni, ahonnan azonban rövidesen Londonba került. Itt mihamar úgy lett ismertté, mint az az egyetlen jugoszláv politikus, aki akkor mehet be Anthony Eden külügyminiszterhez, amikor csak akar. Az első újjászervezett menekült jugoszláv kormányban Yo- vanovics miniszterelnöks égé alatt igazságügyminiszter lett. Amikor ebből a kormányból Ninchich külügyminisztert eltávolították, Gavrilovichet tervezték a helyére tenni, de ebből nem lett semmi, mert az oroszok kijelentették, hogy ez a Szovjet Unionra nézve valóságos sértést jelentene. Később Yovanovichot Trifunovich követte a miniszterelnöki székbe, a külügyminiszter pedig bizonyos Milan Groll lett, azonban mindezen kormányokat valójában Gavrilovich uralta, tekintettel arra, hogy olyan bizalbat .De az ultimátum küldése rendesen háborúra vezet. Ezzel a nagy lapok, a WLB és a gyárosok beismerik, hogy hadat- üzentek az unionnak és a munkásoknak. Azt is, hogy a WLB teljesen a gyárosok mellé állt ezen harcban. Ámbár azzal fenyegetik a munkásokat, hogy a katonaság veszi át a gyárakat, melytől a munkások egyáltalán nem ijednek meg, sőt szeretnék. Ma 12,000 ember kint van sztrájkon és 35,000 meg tétlenül áll azon ürügy alatt, hogy nem kapnak részeket a sztrájkoló gyárakból. De ugyan akkor a Packard és a Ternstedt- nél fizetik le a munkásokat, mivel nem bírták őket sztrájkra ingerelni és munkát nem tudnak nekik adni. A tény, hogy a hadimunka nagyban előre van és megszűnő félben, tehát már készülnek a végelszámolásra mielőtt az utó gyártást elkezdik. más lábon állott az angol külügyminiszterrel. Az egymást követő jugoszláv menekült kormányok egyebet sem tettek, mint a szerb-horvát ellentétek fölött vitatkoztak, avagy azon törték a fejeiket, hogy a fiatal Péter királyt megnősitsék-e vagy sem. Voltak ugyan még mások is ebben az összeesküvésben a ju- goszlávok részéről, mint például Bozdihar Purich, Edennek egy másik barátja, aki a francia Lavalnak volt a bámulója; Kikha Krek, a Szlovénián klerikális párt vezére; Mato Rusko- vich, Gavrilovich kebel barátja; Maria királynő, Péter anyja és még mások is, akik azonban már nem olyan nevesek. A “HIRES” ÍRÓNŐ Angol részről meg kell említenünk Rebecca West Írónőt, aki a férjével, Henry Andrews- szal együtt már 1930 óta bejárták Jugoszláviát, hogy adatokat gyűjtsenek az Írónőnek “Black Lamb and Gray Falson” cimü munkájához. (Andrews családi vagyona a gyarmati befektetésekből keletkezett és angol pénzügyi összeköttetésein kívül érdekelve volt a berlini “Schroeder Bank”-ban is.) Rebecca West a szerb népmeséket és legendákat mint jugoszláv történelmet igyekezett bemutatni, de soha sem feledkezett meg arról, hogy fel ne említse, milyen nagy áldás is erre az egyszerű emberekre, hogy az angol tőkések hajlandók az ércbányáikat kiaknázni. Körülbelül 1912-ben Miss West és Gavrilovich elhatároz- ták, hogy az oly széleskörű ösz- szeköttetéssel biró pénzügyi tekintélyt, Henry Andrewst, (Rebecca férjét) fogják megtenni az “Amgot” (Allied Military Government) gazdasági osztályának vezetőjévé. Ezt elérhetőnek tartották Gavrilovicsnak az Edennel való összeköttetése révén, másrészt pedig Mikhai- lovichtól is jó hirek érkeztek, hogy megsemmisítették Tito partizán csapatait és a chetnikek érdekében pedig nagy propagandát indítottak. A terv igen egyszerű volt. A felszabadított Jugoszláviában Gavrilovich vagy miniszterelnök lesz, vagy pedig a minisztérium legbefolyásosabb tagja, Andrews az Amgot gazdasági tanácsosa, Mikhailovich a haderő főnöke, Rebecca West pedig a külföld informálója lesznek, így a politika, a pénzérdekeltség és az irodalom egyesültek ebben a cselszövényben. Az angol közvélemény persze erről a tervről mitsem tudott. Miss West, a hires jugoszláv “szakértő” áradozva irt a chetnikekről és azok vezéréről a hős Mikhailovichról. Az ellenzőket kommunistá k n a k vagy horvátoknak nevezték. Angliában Mikhailovich egyesületeket szerveztek. Miss West segített barátnőjének Lady fihondda-nak ,a reakciós “Time and Tide” nevű folyóirat szerkesztőjének .valamint az F.A. Voight által szerkesztett “Nine- teeth Century and After” folyóiratban a Mikhailovich propaganda írásában. Voight különösen nekifeküdt a Mikhailovich védelmének. Azt hangoztatta, hogy Mikhailovich győzelme elengedhetetlen tényezője az angol birodalom jövőjének. Általában az említett lapok és személyek körül csoportosultak képezték az úgynevezett “Cliveden set”-et. KELET-EURÓPAI KONFEDERÁCIÓ Gavrilovich és Andrews terve azonban jóval szélesebb körű volt mint itt vázoltuk. Kiterjedt Romániára, Magyarországra, Görögországra és Bulgáriára is. Andrews, Voight és a többiek “Kelet-Európai Kon- federációról” álmodoztak és ezen eszmének ugylátszik megnyerték nemcsak Edent, hanem Churchillt is. A görög menekült kormány szintén velük tartott. Eden nyíltan támogatta a dolgot egészen 1943-ig, amig csak a Szovjet Union részéről ellenállásra nem akadtak. Azonban semmi sem lett ebből a nagyszabású cselszövény- ből, amit egészen az apró részletekig kiterveztek és amelyről Gavrilovich, West, Andrews, Voight, Rhondda és a többiek álmodoztak. Nem lett belőle semmi azért, mert Jugoszláviában Tito és partizánjai felülkerekedtek és végre a Jugoszláv Nemzeti Mozgalomnak sikerült leleplezni Mikhailovichot. De hogy ez a terv mennyire komoly volt, mutatja az, hogy 1943 nyarán ebben az ügyben Londonban több konferenciát tartottak, amelyeken hat nagy londoni bank, — köztük a The Bank of England, Barclay és Martin bankok is képviseltették magukat. Nem is tartották ezt a dolgot titokban, mert hiszen minden a törvényes formák keretein belül ment volna. A terv szerint mindezen országokban az “erős kormány” álcája alatt diktatúrát akartak teremteni s akkor Jugoszláviában például a jugoszláv királyi hadsereg segített volna elverni az ellenzőket, akiket kommunistáknak bélyegeztek. Andrews kijelentése szerint ez éppen olyan törvényes és “honorable” eljárás lett volna, mint például hasonló tőke befektetések Indiában, Kenyában vagy a Malaya szigeteken. Igen, ez törvényes, tisztességes és hazafias terv volt, mely jó lett volna úgy Angliának, mint Jugoszláviának és a civilizációnak; már mint az ő Angliájuknak, az ő Jugoszláviájuknak és az ő általuk képviselt civilizációnak. NEMZETKÖZI PROPAGANDA A cselszövők nagy nemzetközi propagandát csaptak. Itt, Amerikában Constantine Fo- tich, jugoszláv nagykövet képviselte őket, méghozzá jó ideiig igen hatásosan. Két Ízben is ellátogatott Londonba, hogy Gavrilovichcsal tanácskozzon. Itt kontrolálta az Amerikai Szerb Orthodox Egyházat és a nagy szerb testvéri egyesületeket (betegsegélyzőket), amelyeket a londoni cselszövénnyel kapcsolatos politikai célokra használtak ki. Fotich és ügynökei megalakították a Szerb Védelmi Bizottságot, amelynek
