Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-05-05 / 1370. szám
1945. május 5. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN-------------------------------(gb) ROVATA----------------------------AZ UR A POKOLBA IS UR A napokban egy úgynevezett “press release”-t kaptunk, az az olyan kőnyomatos Írást, amit szétküldenek a lapokhoz közlés céljából. Minden laphoz tucatszámra érkeznek az ilyen “press release”-ek a legnagyobb részük a papírkosárba vándorok Ezzel azonban most érdemesnek tartom foglalkozni, jobban mondva érdemesnek tartom lefordítani angol nyelvből magyarra, mert bizonyítja, hogy a törvény előtti egyenlőség nem egyéb a demokratikus államokban használt szép frázisnál. Sőt, amikor ezt az értesítést elolvassuk, akkor inkább arra goncküunk, hogy az igazság istenasszonyának azért kötik be a szemét, hogy ne lássa a nagy igazságtalanságot, amit a nevében elkövetnek. Egyébiránt úgy veszem ki, hogy ezt az uj- ságértesitőt a lelkiismeretes ellenállók védelmére adták ki, noha nincs rajta semmi jelzés, hogy milyen egyesület áll mögötte. Csupán a szétküldőjének a neve és cime: James Peck, 140 Claremont Ave, New York City, van rajta. Az itt adott anyag azonban olyasmi, amiről már másutt is olvastunk, noha nem ilyen részletesen. íme a közlésre szánt értesítés: KEDVEZMÉNYT ADNAK A CSALÓNAK A méregtollal iró Westbrook Pegler “country club”-nak nevezte a Danbury városban fekvő szövetségi börtönt. Pegler akkor az adóbevallásnál csaló Joseph P. Schenk mozimágnásról irt, aki 1942-ben került börtönbe. Hát a Danbury börtön valóban csak “klubház” a mozi-1 mágnások és egyéb a kiváltságos osztályhoz tartozó bűnözőknek, de nem az átlagos raboknak. Schenk kiszabadulása óta több nagykorporáció tisztviselője került ebbe a börtönbe, kiket azért ítéltek el, mert a háborús rendeléseknél megcsalták az államot. És dacára annak, hogy az Egyesült Államokat össze és ott a kastélyban, vagy uradalmi lakban tartsanak diszebédet a földosztás után, vagy előtte. Nekem erre azt mondták, hogy ez ízléstelenség.» Én azt mondom, hogy ez az Ízlés dolga. Lehet, hogy a régi földbirtokosnak ízléstelenség, de min- mindenki azt mondja, hogy a földigénylők boldog örömmel léptek a kastélyba, ahová azelőtt meggörnyedt háttal tudtak csak belépni és most emelt fővel, büszkén, az uj gazda tudatával léptek be. Ezért mi, tekintet nélkül arra, hogy ízléstelennek tart- ják-e egyesek, továbbra is azt tanácsoljuk a földigénylőknek, hogy igenis üljenek be a kastélyokba és ott üljék meg annak a nagy napnak az emlékét, amikor a magyar háború alatt hadiszerek szállításánál csalták, tehát veszélyeztették amerikai katonák életét, ezek a rabok kiváltságos jogokat kaptak. Ebben a börtönben háromféle módon adnák kedvezményeket. Először is nagyon rövid időre büntetik őket, olyan rövid időre, hogy az egyáltalán nincs arányban az általuk elkövetett bűnténnyel. Másokra sokkal kisebb bűncselekményekért hosszabb börtönbüntetéseket szabnak ki. Másodszor kivétel nélkül a legrövidebb időn belül “paro- le”-t kapnak, vagyis kiengedik őket. Csak az ily rabokat engedik ki azonnal, mihelyt megkapják a kegyelmet. Más raboknál beletelik legalább két hétbe, gyakran négybe is, amig a parolet foganatosítják. Ami pedig a balszárnyhoz huzó lelkiismeretes ellenállókat illeti — mint például szociálistákat, IWW tagokat, vagy olyanokat, akiknek rekordja az unionok- ban való működést mutat, a parolera való eshetőségük azonos a zéróval. Harmadszor a nagy kompániák börtönbe került tisztviselői kedvezményes bánásmódban részesülnek a börtönben is. Rendesen az úgynevezett “fehér galléros” kívánatos munkákra jelölik ki őket, mint hivatalnokok dolgoznak a nevelési de- partmentben, a parole irodában vagy a kórházban. Az őrök és a börtön tisztviselők nagy tisztelettel beszélnek velük, nem olyan durva hangon, mint a többi rabokkal. A szabályok kisebb áthágását nem is veszik észre náluk; nem kényszerítik őket, hogy a kemény pádon két órán át mozdulatlanul üljenek, mint más rabokat, akiket igy büntetnek az apróbb szabálytalanságokért. És soha sem teszik-őket magánzárkába büntetés képpen, mint másokat. A GYÉMÁNT CSEMPÉSZ A Danbury börtönben az ily kiváltságos rabok egyike volt Anton Smit, nagy nemzetközi gyémánt kereskedő, akiről azt állítják, hogy közvetítő gyanemzeti függetlenségi kormány végre teljesítette sokszáz esztendős követelésüket és földhöz juttatta őket. Minden oldalról az hallom, hogy az uj földhözjutottak örömmel, könnyek között veszik át bhtokbahelyezési levelüket és hogy tenyereikbe veszik a rögöt és szeretettet simogatják, nézik, hogy milyen a föld minősége. Életükben először élvezik saját tulajdonukat, saját földjüket. Én boldog vagyok, hogy a magyar paraszt örömkönnyeket sir. A keserűség könnyeit sokszáz esztendőn keresztül sírta és nagy elimerés a Nemzeti Kormány számára, hogy sok százezer magyar paraszt örömkönnyek között emlegeti tetteit és cselekedeteit. í nánt szerepelt a háborús felek mindkét oldalához tartozó gyémánt kereskedők között. A börtönbe azért került, mert rajta- csipték, hogy ipari gyémántot csempészett a náciknak s azonkívül kivett 65,000 dollárt a németalföldi “befagyasztott” (lefoglalt) amerikai tőkéből. Mindezekért csak egy év és egy napi börtönt kapott, ami ugyancsak kis büntetés ilyen gaztett tért s mégis később még leszállították a büntetést négy hónapra. A börtönben kórházi hivatalnok munkát kapott. Fogsága alatt nagymennyiségű check érkezett hozzá aláírás végett s noha a törvények tiltják, hogy a rabok üzleteiket folytassák a börtönből, neki speciális engedélyt adtak az ily checkek aláírására. Ebben a Smit ügyben a Chase National Bank is érdekelve volt, de a tárgyalásnál tagadta a részesedését. Ugyancsak ilyen kiváltságos rabok voltak Anthony J. McAllister és Walter Krauss is, akik mint a Sullivan Dry Dock and Repair Co. elnöke és pénztárnoka csaltak a submarinok építésénél és javításánál. Ezért börtönbüntetést kaptak, de a börtönben mindkettő “white collar” munkakört kapott és mindkettő a lehető legrövidebb idő alatt kiszabadult. A “country club” más ilyen vendégei voltak az Anaconda Wire and Cable Co. négy tisztviselője. Mint ismeretes, ezek 1 évtől 18 hónapig terjedő börtönbüntetést kaptak, mert a Signal Corps részére hibás drótot szállítottak. Ezek: William A. Morley, Jacob Eagelson, Lowell K. Morrow és William Eagelson, mindannyian fehér galléros munkakört kaptak és mind a négy a lehető legrövidebb idő alatt megkapta a kiszabadulási engedélyt is. PROPAGANDA A BÖRTÖNBEN A raboknak van egy kis házi újságjuk, amelynek cime: “The Little Nutmeg”. A cim alatt ott van, hogy ezt a “rabok érdekében adják ki”. Morley, aki mint editor szerepelt egy darabig, vezércikket irt, amelyben azt mondotta, hogy a börtön műhelyben a munkát meg kell gyorsítani. Szerinte a műhely viszonyokkal a rabok meg vannak elégedve. Ez éppen az ellenkezője a valódi tényeknek, mert a rabok nem igen hajlandók napi 7 és fél centtől 12 és fél centig menő órabérért agyondolgozni magukat. A rabok megírták ezt, de á “Little Nutmeg” nem közölte. A “Little Nutmeg” jelenlegi szerkesztője, Robert W. Carter pedig a “free enterprise” védelmére irt cikket, a rabok érdekében irt újságban. Idézte Churchill ezen szavait: “Árbocunk tetején ott leng a free enterprise zászlaja”. Aztán hozzátette: “Jelenleg a tendencia a kormány mindnagyobbmérvü beavatkozása. Az OPA évi költsége máris 175,000,000 dollár. Mi megjósoljuk, hogy a háború után Amerika hépe vissza fog térni a free enterprise rendszerhez és azt működésben is fogja tartani. Carter, aki az Industrial Laboratories Inc. cég elnöke egy év és egy napi börtönt kapott a társulat tikárával egyetemben azért, mert háborús anyagot más célokra használtak fel. Maxwell E. Culer, a War Production Board Newark, N. J. kerületének igazgatója szerint ez a cég olyan csalást követett el, aminőhöz hasonlót nem találtak eddig az egész országban. Gépeket és nyersanyagot fkért és kapott azon célból, hogy katonai kórházak részére lepedőket s azonkívül a repülők részére készítenek felszerlést. Azonban az igy kapott gépekkel és anyagból uszómhákat, sapkákat és hasonló dolgokat készítettek privát, nem háborús használatra. És mégis az ilyen emberre bízták a börtön újságjának a szerkesztését. Úgy ő, mint a társa minden bizonnyal a lehető legrövidebb időn belül el fogják hagyni a “country clubot”. A SZÜLETÉS IS SZÁMIT Az is érdekes megjegyzésre, hogy ezen nagyszabású csalók rendesen ötezertől tizezer dollárig terjedő pénzbírságot kapnak, amit könnyen kifizethetnek az óriási hadi profitból. (Smit kivételképpen 102,000 dolláros büntetést kapott). Az ily kiváltságos elbánásban nemcsak a pénzes zsákok részesülnek, hanem azok is, akik tagjai a “felsőbb osztályoknak”, a társadalmi előkelőségeknek. Ugyanakkor, amidőn az egyszerű lelkiismeretes ellenállók New Yorkban minimum három évi börtönbüntetést kaptak, Robert Trill Spence Lowell Jr. csak egy év és egy napot kapott ugyanazon vád alapján. Ez a Lowell tagja a Boston város előkelői közé tartozó Lowell családnak, unokatestvére A. Lawrence Lowell a Harvard egyetem volt elnökének. Amikor Sámuel Mandelbaum biró kimondotta Lowellre az ítéletet, sajnálkozásának adott kifejezést: “Ön egy nagyon előkelő családnak a tagja és ezzel a tettel megszégyeníti a családi tradíciót”, — mondotta a biró és egy év és egy napra Ítélte ezt a vádlottat, mig a többiek három, vagy annál is több évet kaptak. A Lowell családi tradíció fényét már elhomályosította az a tény, hogy az említett A. Lawrence Lowell elnöke volt annak a speciális vizsgáló bizottságnak, amelyik Sacco és Vanzet- tit ártatlanul a villanyos székbe ültette. A lelkiismeretes ellenállók ajánlották a most elitéit Lowellnek, hogy olvassa el Upton Sinclair “Boston” cimü könyvét, amelyben leleplezi a Sacco és Vanzetti elleni összeesküvést. Lowell azonban ragaszkodott ahoz, hogy a két munkás mártír megérdemelte a büntetést, ha az ő unokafivére bűnösnek találta őket. Olvasás után, adja lapunkat más magyar kezébe!
