Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-05-05 / 1370. szám

1945. május 5. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN-------------------------------(gb) ROVATA----------------------------­AZ UR A POKOLBA IS UR A napokban egy úgynevezett “press release”-t kaptunk, az az olyan kőnyomatos Írást, amit szétküldenek a lapokhoz közlés céljából. Minden laphoz tucatszámra érkeznek az ilyen “press release”-ek a legna­gyobb részük a papírkosárba vándorok Ezzel azonban most érdemesnek tartom foglalkoz­ni, jobban mondva érdemesnek tartom lefordítani angol nyelv­ből magyarra, mert bizonyítja, hogy a törvény előtti egyenlő­ség nem egyéb a demokratikus államokban használt szép frá­zisnál. Sőt, amikor ezt az értesítést elolvassuk, akkor inkább arra goncküunk, hogy az igazság is­tenasszonyának azért kötik be a szemét, hogy ne lássa a nagy igazságtalanságot, amit a ne­vében elkövetnek. Egyébiránt úgy veszem ki, hogy ezt az uj- ságértesitőt a lelkiismeretes ellenállók védelmére adták ki, noha nincs rajta semmi jelzés, hogy milyen egyesület áll mö­götte. Csupán a szétküldőjének a neve és cime: James Peck, 140 Claremont Ave, New York City, van rajta. Az itt adott anyag azonban olyasmi, amiről már másutt is olvastunk, noha nem ilyen részletesen. íme a közlésre szánt értesítés: KEDVEZMÉNYT ADNAK A CSALÓNAK A méregtollal iró Westbrook Pegler “country club”-nak ne­vezte a Danbury városban fek­vő szövetségi börtönt. Pegler akkor az adóbevallásnál csaló Joseph P. Schenk mozimágnás­ról irt, aki 1942-ben került bör­tönbe. Hát a Danbury börtön valóban csak “klubház” a mozi-1 mágnások és egyéb a kiváltsá­gos osztályhoz tartozó bűnö­zőknek, de nem az átlagos ra­boknak. Schenk kiszabadulása óta több nagykorporáció tisztviselő­je került ebbe a börtönbe, ki­ket azért ítéltek el, mert a há­borús rendeléseknél megcsalták az államot. És dacára annak, hogy az Egyesült Államokat össze és ott a kastélyban, vagy uradalmi lakban tartsa­nak diszebédet a földosztás után, vagy előtte. Nekem er­re azt mondták, hogy ez íz­léstelenség.» Én azt mondom, hogy ez az Ízlés dolga. Le­het, hogy a régi földbirto­kosnak ízléstelenség, de min- mindenki azt mondja, hogy a földigénylők boldog örömmel léptek a kastélyba, ahová az­előtt meggörnyedt háttal tudtak csak belépni és most emelt fővel, büszkén, az uj gazda tudatával léptek be. Ezért mi, tekintet nélkül ar­ra, hogy ízléstelennek tart- ják-e egyesek, továbbra is azt tanácsoljuk a földigény­lőknek, hogy igenis üljenek be a kastélyokba és ott üljék meg annak a nagy napnak az emlékét, amikor a magyar háború alatt hadiszerek szállí­tásánál csalták, tehát veszélyez­tették amerikai katonák életét, ezek a rabok kiváltságos jogo­kat kaptak. Ebben a börtönben háromfé­le módon adnák kedvezménye­ket. Először is nagyon rövid időre büntetik őket, olyan rö­vid időre, hogy az egyáltalán nincs arányban az általuk elkö­vetett bűnténnyel. Másokra sokkal kisebb bűncselekmé­nyekért hosszabb börtönbünte­téseket szabnak ki. Másodszor kivétel nélkül a legrövidebb időn belül “paro- le”-t kapnak, vagyis kiengedik őket. Csak az ily rabokat enge­dik ki azonnal, mihelyt meg­kapják a kegyelmet. Más ra­boknál beletelik legalább két hétbe, gyakran négybe is, amig a parolet foganatosítják. Ami pedig a balszárnyhoz huzó lel­kiismeretes ellenállókat illeti — mint például szociálistákat, IWW tagokat, vagy olyanokat, akiknek rekordja az unionok- ban való működést mutat, a parolera való eshetőségük azo­nos a zéróval. Harmadszor a nagy kompáni­ák börtönbe került tisztviselői kedvezményes bánásmódban ré­szesülnek a börtönben is. Ren­desen az úgynevezett “fehér galléros” kívánatos munkákra jelölik ki őket, mint hivatalno­kok dolgoznak a nevelési de- partmentben, a parole irodá­ban vagy a kórházban. Az őrök és a börtön tisztviselők nagy tisztelettel beszélnek velük, nem olyan durva hangon, mint a többi rabokkal. A szabályok kisebb áthágását nem is veszik észre náluk; nem kényszerítik őket, hogy a kemény pádon két órán át mozdulatlanul üljenek, mint más rabokat, akiket igy büntetnek az apróbb szabályta­lanságokért. És soha sem te­szik-őket magánzárkába bünte­tés képpen, mint másokat. A GYÉMÁNT CSEMPÉSZ A Danbury börtönben az ily kiváltságos rabok egyike volt Anton Smit, nagy nemzetközi gyémánt kereskedő, akiről azt állítják, hogy közvetítő gya­nemzeti függetlenségi kor­mány végre teljesítette sok­száz esztendős követelésüket és földhöz juttatta őket. Minden oldalról az hallom, hogy az uj földhözjutottak örömmel, könnyek között ve­szik át bhtokbahelyezési le­velüket és hogy tenyereikbe veszik a rögöt és szeretettet simogatják, nézik, hogy mi­lyen a föld minősége. Életük­ben először élvezik saját tu­lajdonukat, saját földjüket. Én boldog vagyok, hogy a magyar paraszt örömkönnye­ket sir. A keserűség könnye­it sokszáz esztendőn keresz­tül sírta és nagy elimerés a Nemzeti Kormány számára, hogy sok százezer magyar paraszt örömkönnyek között emlegeti tetteit és cselekede­teit. í nánt szerepelt a háborús felek mindkét oldalához tartozó gyé­mánt kereskedők között. A bör­tönbe azért került, mert rajta- csipték, hogy ipari gyémántot csempészett a náciknak s azon­kívül kivett 65,000 dollárt a né­metalföldi “befagyasztott” (le­foglalt) amerikai tőkéből. Mind­ezekért csak egy év és egy na­pi börtönt kapott, ami ugyan­csak kis büntetés ilyen gaztett tért s mégis később még leszál­lították a büntetést négy hó­napra. A börtönben kórházi hi­vatalnok munkát kapott. Fog­sága alatt nagymennyiségű check érkezett hozzá aláírás végett s noha a törvények tilt­ják, hogy a rabok üzleteiket folytassák a börtönből, neki speciális engedélyt adtak az ily checkek aláírására. Ebben a Smit ügyben a Chase National Bank is érdekelve volt, de a tárgyalásnál tagadta a részese­dését. Ugyancsak ilyen kiváltságos rabok voltak Anthony J. McAl­lister és Walter Krauss is, akik mint a Sullivan Dry Dock and Repair Co. elnöke és pénztárno­ka csaltak a submarinok építé­sénél és javításánál. Ezért bör­tönbüntetést kaptak, de a bör­tönben mindkettő “white col­lar” munkakört kapott és mind­kettő a lehető legrövidebb idő alatt kiszabadult. A “country club” más ilyen vendégei voltak az Anaconda Wire and Cable Co. négy tiszt­viselője. Mint ismeretes, ezek 1 évtől 18 hónapig terjedő bör­tönbüntetést kaptak, mert a Signal Corps részére hibás dró­tot szállítottak. Ezek: William A. Morley, Jacob Eagelson, Lowell K. Morrow és William Eagelson, mindannyian fehér galléros munkakört kaptak és mind a négy a lehető legrövi­debb idő alatt megkapta a ki­szabadulási engedélyt is. PROPAGANDA A BÖRTÖNBEN A raboknak van egy kis há­zi újságjuk, amelynek cime: “The Little Nutmeg”. A cim alatt ott van, hogy ezt a “ra­bok érdekében adják ki”. Mor­ley, aki mint editor szerepelt egy darabig, vezércikket irt, amelyben azt mondotta, hogy a börtön műhelyben a munkát meg kell gyorsítani. Szerinte a műhely viszonyokkal a rabok meg vannak elégedve. Ez ép­pen az ellenkezője a valódi té­nyeknek, mert a rabok nem igen hajlandók napi 7 és fél centtől 12 és fél centig menő órabérért agyondolgozni magu­kat. A rabok megírták ezt, de á “Little Nutmeg” nem közöl­te. A “Little Nutmeg” jelenlegi szerkesztője, Robert W. Carter pedig a “free enterprise” vé­delmére irt cikket, a rabok ér­dekében irt újságban. Idézte Churchill ezen szavait: “Árbo­cunk tetején ott leng a free enterprise zászlaja”. Aztán hoz­zátette: “Jelenleg a tendencia a kormány mindnagyobbmérvü beavatkozása. Az OPA évi költ­sége máris 175,000,000 dollár. Mi megjósoljuk, hogy a hábo­rú után Amerika hépe vissza fog térni a free enterprise rend­szerhez és azt működésben is fogja tartani. Carter, aki az Industrial La­boratories Inc. cég elnöke egy év és egy napi börtönt kapott a társulat tikárával egyetem­ben azért, mert háborús anya­got más célokra használtak fel. Maxwell E. Culer, a War Pro­duction Board Newark, N. J. kerületének igazgatója szerint ez a cég olyan csalást követett el, aminőhöz hasonlót nem ta­láltak eddig az egész ország­ban. Gépeket és nyersanyagot fkért és kapott azon célból, hogy katonai kórházak részére lepe­dőket s azonkívül a repülők ré­szére készítenek felszerlést. Azonban az igy kapott gépekkel és anyagból uszómhákat, sap­kákat és hasonló dolgokat ké­szítettek privát, nem háborús használatra. És mégis az ilyen emberre bízták a börtön újság­jának a szerkesztését. Úgy ő, mint a társa minden bizonnyal a lehető legrövidebb időn belül el fogják hagyni a “country clubot”. A SZÜLETÉS IS SZÁMIT Az is érdekes megjegyzésre, hogy ezen nagyszabású csalók rendesen ötezertől tizezer dol­lárig terjedő pénzbírságot kap­nak, amit könnyen kifizethet­nek az óriási hadi profitból. (Smit kivételképpen 102,000 dolláros büntetést kapott). Az ily kiváltságos elbánás­ban nemcsak a pénzes zsákok részesülnek, hanem azok is, akik tagjai a “felsőbb osztá­lyoknak”, a társadalmi előkelő­ségeknek. Ugyanakkor, amidőn az egyszerű lelkiismeretes el­lenállók New Yorkban mini­mum három évi börtönbünte­tést kaptak, Robert Trill Spen­ce Lowell Jr. csak egy év és egy napot kapott ugyanazon vád alapján. Ez a Lowell tagja a Boston város előkelői közé tartozó Lowell családnak, uno­katestvére A. Lawrence Lowell a Harvard egyetem volt elnö­kének. Amikor Sámuel Mandelbaum biró kimondotta Lowellre az ítéletet, sajnálkozásának adott kifejezést: “Ön egy nagyon előkelő családnak a tagja és ez­zel a tettel megszégyeníti a családi tradíciót”, — mondotta a biró és egy év és egy napra Ítélte ezt a vádlottat, mig a többiek három, vagy annál is több évet kaptak. A Lowell családi tradíció fé­nyét már elhomályosította az a tény, hogy az említett A. Law­rence Lowell elnöke volt annak a speciális vizsgáló bizottság­nak, amelyik Sacco és Vanzet- tit ártatlanul a villanyos szék­be ültette. A lelkiismeretes el­lenállók ajánlották a most eli­téit Lowellnek, hogy olvassa el Upton Sinclair “Boston” cimü könyvét, amelyben leleplezi a Sacco és Vanzetti elleni össze­esküvést. Lowell azonban ra­gaszkodott ahoz, hogy a két munkás mártír megérdemelte a büntetést, ha az ő unokafi­vére bűnösnek találta őket. Olvasás után, adja la­punkat más magyar kezébe!

Next

/
Oldalképek
Tartalom