Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-04-14 / 1367. szám

1945 április 14. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN-------------------------------(gb) ROVATA--------------------------­MAGYARORSZÁG TÜKRE Megírtuk annak idején, hogy a felszabadított Magyarorszá­gon első ízben Debrecen város­ban adtak ki magyar újságot, amelyekből pár példány elju­tott már Amerikába is. Ezeket a “Magyar Jövő” és a “Szabad­ság” hü másolatban spkszoro- sitották és melléklet gyanánt szétküldték. Multheti lapszá­munkban Kovács munkástárs már említést is tett róluk a ro­vatában. Dacára annak, hogy ezen la­pok hírei már elavultak, én mégis a mai rovatot a NÉPLAP március 2-án megjelent számá­nak szentelem, mert úgy vé­lem, hogy az én tudatosan fej­lesztett megfigyelő képessé­gemmel igen sok olyan érdekes dologra tudok rámutatni, ame­lyek fölött az átlagos olvasó könnyedén elsiklik. Maga a NÉPLAP körülbelül olyan nagyságú, mint a mi la­punk, de csak négy oldalra ter­jed. Első sorban is azt keres­tem, hogy kik a kiadói, a tulaj - donosái? Van-e valamilyen hi­vatalos színezete? Erre azon­ban semmi választ nem talál­tam. Az első oldalon két incses betűkkel szedték a lap címét, amely alatt csak ez a felvilágo­sító sor áll: DEMOKRATIKUS NAPILAP. A cim fölött balról olvashatjuk, hogy ez a szám már II. évfolyam, 48 szám. Jobbról pedig a dátum és kö­zépen az ár, amely 50 fillér. Ugyancsak láthatjuk még eb­ben a “fej’’-ben a szerkesztő­ség és a kiadóhivatal címét és az előfizetési árat, amely egy hóra 12.50 pengő, negyedévre pedig 37.50 pengő. Gondoltam, hogy talán belül is találok valamilyen “fejet”, ami bővebb felvilágosítást ad, de bizony semmit sem talál­tam. Később azonban, midőn a hirdetésekkel tele negyedik ol­dalt olvastam, a hirdetések kö­zött, ugyancsak hirdetés alak­jában, eldugva rátaláltam, hogy a felelős szerkesztő Dr. Taris- ka István, a szerkesztő pedig Radó István. Azonkívül itt van a nyomda cime is, de semmi to­vábbi információ. Sehol semmi jelzés sincs arra, hogy van-e ennek a lapnak valami kapcso­lata valamilyen párttal, vagy csoporttal, avagy csak egysze­rűen magánvállalat. A KOMMUNISTÁK FELÉ HAJLIK Ebben a számban azonban úgy a vezető cikk, mint a 3-ik oldal leghosszabb cikke a Moszkvából hazatért Rákosi Mátyásnak a budapesti népgyü- lésén elmondott beszédével fog­lalkozik, a negyedik oldalon pe­dig a Magyar Kommunista Párt debreceni szervezetének két gyűlését is hirdeti, amely­ből az egyik csak “tagértekez­let”. Ezekből és általában a hí­rek tónusából arra lehet követ­keztetni, hogy ez az újság vagy a kommunistáké, vagy ha nem is, de nagyon szoros viszony­ban van velük. Ismétlem, hogy ez csak az én következtetésem, mert erre vonatkozólag semmit sem írnak, de ez csak meg­egyezik a kommunisták legú­jabb irányvonalával, hogy sok esetben nem hirdetik a párt- szervezettel való kapcsolatukat, hanem, hogy úgy mondjam, ál­cázva igyekszenek híveket sze­rezni. Lehet, hogy a cél szentesíti az eszközöket, nekem azonban az ilyen taktika mindig ellen­szenves volt és lesz a jövőben is. Én hive vagyok az olyan taktikának, amit a Bérmunkás­ban követünk, hogy nyíltan hirdetjük úgy a végcéljainkat, mint azt, hogy hová tartozunk és csak azokra számítunk, akik mindezeket tudva állnak sora­ink közé. A háborús hírei, mint mon­dottam, már rég elavultak. Itt csak az felemiltésre méltó, hogy az orosz frontról jövő hí­rekben a “mi csapataink” győ­zelméről Írnak. Sietve néztem meg, hogy vájjon ily “szövet­ségesek” lettek-e már a nyuga­ti fronton is, de az onnan szóló hírek csak az amerikai, az an­gol és francia seregek győzel­meiről számolnak be. EGY TÁL ÉTEL S EGY KARAJ KENYÉR A helyi, az az a debreceni hirek a németekkel kollaboráló egyének letartóztatásáról Ír­nak. Ilyenek Went István or­vosprofesszor, továbbá az Ist- ván-malom, hadiüzem vezetői: Szilágyi Mihály és Stettka Kál­mánná, letartóztatásai, akik sok munkást juttattak a gesz- tapo kezére. Ugyancsak ismer­teti Vas Zoltán kormánybiztos budapesti rendelkezését is, amely szerint a gyárakban “közélelmezési szelvényeket” adnak a munkásoknak, ame­lyekkel az élelmezési elosztó helyeken “meleg egy tál étel­hez és egy karaj kenyérhez jutnak.” Ez Budapest felszaba­dításának első napjaiban tör­tént s minden részletes hírnél tisztább képet nyújt arról, hogy milyen ínség lehetet Bu­dapesten. Rámnézve azonban a lap leg­érdekesebb részét a hirdetések képezik, amelyekből a tragikus, meg a humoros dolgok özöne bukkan ki. Még a háborúra vo­natkozólag is tisztább képet nyerünk a hirdetésekből, mint a hírekből. A három hasábot kitevő apróhirdetések fele pél­dául az egymást kereső férj, feleség, szülők, gyermekek és rokonok hirdetéseiből áll. íme itt van egy pár, mutatónak: “Barna főmolnár Mátészal­kán jól van. Keresem családo­mat, tudassák, hol vannak.” Egy másik: “Keresem lányo­mat, Kovács Rózát, aki lakott Budapesten, VII. kér. (stb.)” Avagy nézzük ezt: “Reich Ibo­lya kéri hozzátartozóit adjanak élet jelt magukról.” Van az ilyen kerestető hirde­tések között több olyan, ame­lyek a háborús borzalmakat még jobban kimutatják. íme, például ez: “Kétezer pengő ju­talom annak, aki fiam, Fisher István Tamás, 18 éves, munka­szolgálatos hollétéről értesít, (cim).” Itt a MUNKASZOL­í GÁLATOS szóra akarom fel­hívni az olvasók figyelmét. Ez a hirdetés valójában azt jelen­ti, hogy a nácik ezt a 18 éves gyereket elvitték rabszolgának. Mert az a kényszermunka való­jában rabszolgaság volt. Ez volt a náci uralom egyik leg­borzalmasabb gaztette. ORVOSOK “SZABAD SZERVEZETE” Mint már említettem a hirde­tési oldalon ott látjuk a kom­munista párt hirdetéseit, az egyik PÁRTHÍR cim alatt je­lent meg. A következő hirde­tésnek a fejeimé viszont SZAK- SZERVEZETI HÍREK. Ebben szakszervezeti bizottság tagja­it hívják gyűlésre, majd a rok­kant épitőmunkásokat hívják fel valamilyen jelentkezésre és ugyanezen focim alatt felszólít­ják az “üzemképes cséplőgép- tulajdonosokat”, hogy bizonyos cim alatt azonnal jelentkezze­nek. Ugylátszik, hogy annál a lap­nál még összezavarják a szak- szervezeteket és az ipartestü­leteket. A géptulajdonosok hir­detése jobban beillett volna azon másik csoport hirdetésbe, amelynek ez a fejeimé: “Ipar- testületi közlemények.” Itt az ipartestület — vagyis a mun­káltatók — keré'kgyártó és ci­pész szakosztályainak a hirde­téseit találjuk. így ez a lap úgy a munkások, mint a mun­káltatók egyesületeinek a hir­detéseit közli. De azért mégis tapasztalha­tunk például valami haladást is. Ilyen haladásra enged kö­vetkeztetni ez a hirdetés: “Ma tartja az orvosi szabadszerve- zet az alakuló gyűlését.” Szóval az orvosok is uniont alakítot­tak. Ez határozottan haladás. De viszont vannak olyan hirde­tések, amelyek sok “szaktárs­ban” felébresztik a hajdani “boldog időket”. íme például ez: “Egy jó családból való fiút tanulónak felveszek”. Nagy Béla, uriszabó mester ur még mindig válogatja a családokat. Közönséges munkás, vagy pa­raszt gyerek neki még mindig nem elég jó. SPORT De érdemes elolvasni azt a hirdetést is, ami a SPORT cim alatt jelent meg. Ebben a hir­detésben valami Székely nevű “szakosztály elnök” az hirdeti, hogy az “MTE birkózó szakosz­tály tagjai és a birkózó sport­tal foglalkozni kívánó munkás- ifjuság az ipariskola tornater­mében minden kedd és péntek délután 3 órától kezdődőleg a birkózásból szakszerű oktatást kaphat.” Az ember valóban joggal csodálkozhat, hogy az annyira lerombolt városban, ahol azonkívül még nagy élel­miszer hiány is van, akadnak olyanok, akik hetenként két hétköznap délután a birkózó sportot űzhetik. Erre amerikai munkásoknak még békeidőben sem lenne idejük és alkalmuk. Hogy birkózás helyett meny­nyire inkább a rombadőlt háza­kat kellene javítani és felépí­teni, arról számos hirdetésből következtethetünk. A lakáshir­detések jórészben a “bombasé­rült” kifejezést találjuk. íme mutatónak egy ilyen hirdetés: “Egy szoba, konyha, speiz, bombasérült, kiadó a javítás­ért.” Egy másik hirdetés vi­szont azt mutatja, hogy a te­lekspekulánsok még a bombá­zásból is pénzt tudnak csinálni. “Keresek megbízóim részére le­bombázott házakat”, — mond­ja ez a hirdetés. Egyes hirdetések belőlünk, “öreg amerikásokból” mosolyt csalnak ki. íme például ez: “Kétszemélyes nagy pehely dunna eladó.” — Oh, az a drá­ga jó pehely dunna, amely egész családot áld és betakar! Amelyek mint a szállóigék, nemzedékről-nemzedékre ma­radnak! Egy másik hirdetés speciálisan debrecni karakterű: “Elveszett (cim alól) heréit pejcsikó. Ismertető jele, fél­hold homlokon. Nyomravezető 200 pengő jutalomban része­sül.” Amerikában, ahol már csak automobilokat lopnak, mo- solytkeltő a homlokán félhol­dat viselő, heréit pejcsikó eltű­nése. Persze, persze, mint a nó­ta is mondja, Debrecenben még mindig csak csikót lopnak. BLACK-MARKET HIRDETÉS Ugyancsak meghökkentem, amikor ezt a hirdetést olvas­tam : “Moslék és krumplihaj kapható.” Még akkor is feltűnő az ilyen hirdetés, ha sertések hizlalására kínálják a moslé­kot, mert itt a vendéglősöknek még fizetni kell azért, hogy a “garbage” név alá foglalt étel­maradékot elviszik tőlük. De ugylátszik, hogy akinek van elég pénze, ott is szerezhet élel­miszert. Erre vall ez a hirde­tés : “Vagyonmentő, megbízói részére vásárol kávét, teát, cukrot, mézet, szalonnát, zsírt, füstölt húsokat és kolbászt.” Hát itt, Amerikában, a “szabd- ság hazájában” és ahol állító­lag több élelem van, mint Deb­recenben, egész biztosan azon­nal lefognák ezt a “vagyonmen- tőt”, mert nyilvánvaló, hogy black-marketet hirdet. A nagymérvű háborús ínsé­get festik az ilyen hirdetések: “A Zöldkereszt-tanácsadó (Haj­dú Szoboszló) kéri azokat a mamákat .akiknél babakelengye van, sürgősen hozzák be, elma­radt kölcsöndi jakkal együtt.” A “Zöldkereszt” tanácsadót nem kell összetéveszteni az it­teni pelenkákat szállító társu­latokkal, amelyeknek szolgála­tait azért veszik igénybe a ma­mák, mert nem akarják mosni a pelenkákat. Sok kis lakásban nem is igen lehet. A Zöldke­reszt tisztán adja kölcsön és használat után megint tisztán kapja vissza, hogy másoknak tovább kölcsönözze a baba fel­szerelést. Egy másik hirdetésben szét­bontott horgolt áruk fonalait kínálják megvételre stoppolás- ra. Keresnek azonkívül rongyot megvételre és árulnak viselt ruhákat és használt “ruha­anyagot”. És végül megemlítem még azt a hirdetést, amit a lerom­bolt épületek következtében be­állt lakásínség még feltűnőbbé tesz: “Lakótársnak ingyen szép lakást adok Kismaroson.” Kár, hogy az illető nem tette oda, hogy a férfi vagy a nő­nemhez tartozik-e ? így nem érdemes elmenni Kismancsra, hogy bővebb információkat sze­rezzünk a lakásról, meg a hir­detőjéről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom