Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-04-14 / 1367. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1945. április 14. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG A RAIN ORGAN OF THE I. W. W Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ...................$2.00 one Year ........................$2.00 Félévre .......................... 1-00 Six Months .......... 1.00 Egyes szám ára ........... 5e dingle Copy __________ 5c Gsomagos rendelésnél 3c Bundle Orders _______ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. (íntered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Európai szabad szakszervezetek (gb.) Az American Federation of Labor multévi konvencióján elfogadtak egy határozatot, amely szerint egy millió dollárt gyűjtenek az európai “szabad szakszervezetek” támogatására. Ezen határozatnak megfelelőleg ez év január havában egy körlevelet küldteb szét a szövetséghez tartozó összes lokálokhoz, miután úgy látják, hogy az ügyben az idő elérkezett a cselekvésre. Ennek a 424-es számmal jelzett körlevélnek leglényegesebb szakasza igy hangzik: “Európa igen sok országában a nácik elpusztították a szak- szervezetek helyiségeit és a .munkásotthonokat; tönkretették könyveiket és mindennemű irodai felszereléseiket; igen sok szak- szervezeti vezért meggyilkoltak másokat koncentrációs táborokba szállítottak, akiknek jórésze most az eltűntek közé tartozik. A szabad szakszervezeteknek tehát most mindent élőiről kell kezdeni, még a legegyszerűbb felszerelést, mint Írógépek, mimi- ográf és egyéb irodai kellékeket is vásárolniok kell. Azonkívül helyiséget kell szerezniük. Szervezőket és egyéb tisztviselőket fizetni kell. Sürgős szükség van szakszervezeti tisztviselők kiképzésére, akik pótolni fogják azokat, akik ennek a háborúnak tragikus áldozatai lettek.” Határozottan szép és dicséretre méltó gondolat a tönkretett európai munkásszervezetek anyagi segítése, hogy újból talpra- álljanak. Feltételezzük, hogy ebben az esetben a “szakszervezet” (trade union) kifejezést nem szószerint veszik, hanem ezt a segítséget meg fogják adni minden gazdasági munkászerve- zetnek, tekintet nélkül arra, hogy szerkezeti formája szakmai, vagy ipari jellegü-e. Ebben a tekintetben aligha lesznek véleménykülönbségek. Ennek a millió dolláros adománynak az értékét inkább az szállítja le, hogy William Green és társai nagyon erősen kihangsúlyozzák, hogy csak SZABAD szakszervezetéket akarnak támogatni, természetesen maguknak tartják fenn a jogot annak megszabására, hogy melyik munkásszervezet szabad, vagy nem. A nemrégiben Londonban tartott nemzetközi szakszervezeti kongresszuson például az American Federation of Labor azért nem vett részt, mert nem akartak leülni a tanácskozó asztalhoz az orosz szakszervezeti kiküldöttekkel, akik szerintük NEM SZABAD, hanem a kormánytól függő munkásszervezeteket képviseltek. A londoni gyűlésen azonban kitűnt, hogy az angol szakszervezetek agyobb mértékben figyeltek az angol kormány kívánságára, mint az orosz delegátusok a Szovjet kormányéra. És végre, nagyon különösen hangzik ez a vád attól az American Federation of Labor szervezettől, amelynek vezetői a tagság megkérdezése nélkül feladták a sztrájkjogot és amely szervezet a végletekig megy, hogy a kormány által propagált tőke és munka “testvériségi” eszméjét érvényre juttassa. így kilátás van arra, hogy Greenék ezt az egymilliós alapot Herbert Hoover módon fogják használni, aki az első világháború után, mint az élelmezési segélybizottság feje, nem szállított élelmet olyan helyekre, ahol nem követték az általa kijelölt politikai irányt. Úgy néz ki, mintha az American Federation of Labor ezt az egy millió dollárt nem annyira segélyzésre, mint az európai munkásmozgalom feldarabolására akarná felhasználni. Az American Federation of Labor tipikus képviselője azon munkásszervezeteknek, amelyek a mai termelési viszonyokat megrögziteni igyekeznek. Náluk a végcél az, hogy a munkások fizessék a tagdíjakat, a munkáltatók ismerjék el az unionokat és ők, az örökös tisztviselők végzik a két csoport között a közvetítést. A mindennapi előnyökért folyó küzdelmet mi is fontosnak tartjuk, de nekünk ez nem végcél. Az ily küzdelmekkel bizonyos mértékig leszállíthatjuk a kizsákmányolás fokát, de ez csak arra jó, hogy az igy megerősödött munkásosztály tovább küzdhessen fokozottabb erővel a teljes felszabadításig. Ma még nem látjuk tisztán, hogy az Európában uj életre kelő munkásszervezetek milyen karakterűek lesznek. Vájjon megelégszenek-e csak a napi előnyökért folyó küzdelemmel, mint az AFL, avagy folytatni fogják a harcot a munkásosztály teljes felszabadításáért, — vagyis kitüznek-e maguk elé olyan végcélt, mint az I.W.W. teszi. Az Amerikából eredő segítségnek azonban semmi esetre sem szabad olyannak lenni, hogy ezen végcél kiszabásában akadályozza őket, mert akkor éppen az annyira kihangsúlyozott szabadság nevében fosztanák meg őket a szabadságuktól. Már megint imádkoznak (gb.) Amint az Egyesült Nemzetek és a Vörös Hadsereg által képezett acélgyürü szorosabb és szorosabb lesz Hitler Németországa körül, mint gyakrabban emlegetik, hogy rövidesen elérkezünk az európai háború végét bejelentő naphoz, amit rövidítve “VE DAY” néven említenek. Megtörténhetik ugyan, hogy a németek nem fogják megadni magukat egy tömegben, az az nem lesz olyan központi kormány, amely ezt elrendelné és ebben az esetben minden kisebb-nagyobb fanatikus csoportot, amely a végsőikig kitart, ki kell irtani. Azonban most már annyira várják ezt a “VE DAY” jelzésű napot, hogy még ebben az esetben is ki fognak jelölni valamilyen dátumot erre a célra. És tudván, hogy a múlt háború végén milyen nagy zajjal és teljes tétlenséggel ünnepelték ezt a napot, most ezt el akarják kerülni tekintettel arra, hogy a japán háborút még tovább kell folytatni. így, a lapok hírei szerint, — csaknem minden városban már előre összeállították a VE DAY ünneplésének a programját, amelyben legnagyobb súlyt fektetnek az imádkozásra. Ez a nagymérvű és mindenféle hivatalos közegek által támogatott imádkozás jellemzője mai társadalmunknak. Jellemző leginkább azért, mert az imádkozást propagálók óriási többsége csak a néptömegek elbolonditására tartja a vallást, amit maguk nem gyakorolnak, azonban szükségesnek tartják a munkásság részére, mert igy jámborak, türelmesek maradnak. Azok, akik nem követik a babonás világnézetet, nem tudják megérteni, miként hiheti el bárki is, hogy az ilyen imádkozásra bármilyen szükség is legyen. Most például azért fognak imádkozni, hogy az istennek nevezett természetfeletti lény beszüntette a háborút. így tehát aki imádkozik, az elismeri, hogy az általa elképzelt fogalomtól függött a háború. Ha most be tudta fejezni akkor ugyancsak ő volt a kezdeményezője is, — vagyis az a borzalmas világégés, az embermilliók lemészárlása valójában az ő rendeletére történt. így ez a mostani hálálkodásnak az értelme az, hogy megköszönik az eddig kiosztott borzalmakat. Úgy tesznek, mint az a gyerek, akinek meg kell köszönni az apjától kapott verést, mert különben még egy pár nyaklevest kapna. De azonkívül azt is számításba kell venni, hogy a németek is éppen úgy imádkoznak, méghozzá azt mondják, hogy ugyanazon istenhez. És mint a háború eseményei bizonyítják, addig, amíg a fegyverkezésben előre voltak, az isten rájuk hallgatott. Most azonban, hogy az egyesültek is eléggé felfegyverezték magukat, az isten elfordult a németektől, ami világosan bizonyítja, hogy ez a képzeletbeli lény nem azt nézi, hogy melyik fél a bűnös, melyik az ártatlan, hanem azt, hogy melyiknek vannak jobb fegyverül, jobb hadi módszerei, stb. Másszóval világossá lett, hogy ez az isten az erősebbet segíti, ha midjárt millió és millió ártatlan ember esett is áldozatul És végre a japánok esetében láthatjuk legtisztábban, hogy mennyire nevetséges ez az egész imádkozási babona. A japánoknak maga Hirohitó császár az istenük, akit ez a háború személyesen is annyira érdekel, hogy esetleg a feje is legurulhat. Elképzelhető, hogy ily körülmények között segítené csapatait, ha tudná. Lesznek, akik azt mondják, hogy ez a hasonlat sántít, mert hiszen éppen az a tény, hogy nem tud segíteni, ^bizonyítja, hogy Hirohito nem isten. De ha a németeket kérdezzük, akkor most ők ugyanazt mondhatják ugyanarról az istenről, akinek itt hálálkodni akarnak. Tény az, hogy Japánban az intelligencia nem hisz a császár istenségében, de nagyon őrködek ezen eszme fentartásában, mert annak segélyével a japán népet fanatizálni és egyben kizsákmáELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni csszpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet, a szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- Büntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. „ E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A RE.R. RENDSZERREL'’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a őkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belüf
