Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-04-07 / 1366. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1945. április 7. világnyelveken kívül a szláv és , a keleti nyelveket is. A komün | bukása után hosszú ideig a har­madik Internacionalé egyik tit­kára volt. Ma úgy szerepel, mint a Magyar Kommunista Párt vezére. Beszédéből kiviláglik, hogy a munkástömegek elégedetlenek az ideiglenes kormány működé­sével. Kifogásolja, hogy a re­akciósok mind nagyobb szerep­hez kezdenek jutni, ezért iga­zoló bizottságok és Nép bírósá­gok felállítást követeli, hogy mindenkinek a működése vizs­gálat alá kerüljön és akik a múltak bűnösei, azok a nép bí­róság elé kerüljenek. A kisebb bűnösöket munkásszázadokba kívánja beosztatni, hogy azok végezzék el a szétrombolt Bu­dapest felépítését. Tiltakoztak az ellen is, hogy Budapestet amúgy Horthy módra mostoha gyerekként ke­zelik úgy az élelmezés, mint pe­dig a kormányzásba való részt- vétel terén. A földosztás kérdésében min­den 100 holdon felüli birtok fel­osztását követeli, még pedig, hogy az ebben az évben befe­jezést nyerjen. Sürgeti a munkásság egység­frontját és befejezésül az uj nemzeti hadseregbe való beál­lására sürgette a budapesti munkás ifjúságot. Úgy ez a szám, mint a Ma­gyar Jövő által leközölt márci­us 2-iki számból azt látjuk, hogy ezideig a kormányzat ép­pen úgy, mint a román, belga, olasz kormányok, csak olyan se hideg, se meleg módon ke­zelték a fasizta elemek gazsá­gait és Magyarországon is kezd kialakulni egy tömegnyomás, amelynek a hatása alatt vagy elvégzi a Miklós kormány azt, amire vállalkozott, vagy pedig el kell pusztulnia a helyéről. Az, hogy ennek a tömeg akció­nak az élén Rákosi Mátyás áll, azt mutatja, hogy az oroszok nem csak, hogy nem gátolj á,k annak a kialakulását, hanem jó szemmel nézik azt. Feltűnő az, hogy az említett két lapszámban, alig van a bel­ső helyzetről leírás, talán a lap kis terjedelme miatt, amelynek majd egyharmadát apróhirde­tések foglalják el, amelyek vi­szont rávilágítanak a magyar tragédiára, mert a hirdetések nagyrésze eltűnt, elhurcolt hoz­zátartozók után kutat, vagy ilyen módon adja a tudtára az ismeretlen helyen tartózkodó hozzátartozóinak, hogy még életben van. Más hirdetések viszont élel­miszert keresnek, amelyért ma­gas árat ígérnek. Mint nagy jelentőségű ese­ményt jelenti be a lap, hogy Budapest munkássága ezután naponta egy tál meleg ételt és egy karaj kenyeret kap az el­osztó helyeken, a gyárakban kapott utalványokra. Ez a tény élénken igazolja, hogy milyen nagy nyomorúság lehet Ma­gyarországon. Bár az újságban nincs róla szó, de ugylátszik Debrecen­be nagyon korai záróra lehet, mert a szinház délután fél négykor tartja az előadását, a mozi is 4 órakor tartja az utol­só előadását, a szakszervezeti j gyűléseket is kora délutáni órákra hívják össze. Már is bajok vannak (a.l.) Mi sohasem hittünk abban, hogy a kizsákmányolásra épült kapitalista társadalmi rendszerbe valaha is lehet igazi bé­két teremteni. Még néhány hét választ el a san franciscoi nem­zetközi konferenciától és még mielőtt megkezdődött volna — már is bajok vannak. A bajok okait természetesen a féltékeny­ség okozza. Szóval mint mindig a politikai sakkhuzások azok, amelyek jó előre minden rossznak megalapozói. Hogy azután a háttérbe természetesen az uralmon levő gaz­dasági rendszer urainak egyéni érdekeik a mozgató erők. A Dum­barton Oaks-i konferencián hozott határozatok értelmében, min­den nemzet egy szavazattal képviselhető. Most azonban, hogy már a nemzetközi “béke” alapját kell nyélbe ütni, a politikai sakkhuzásokhoz folyamodnak. Angoloroszág, amely görcsösen ragaszkodik világhatalmának további megtartásáért, hogy azu­tán valahogy biztosítsa magának a további hatalmát, hát úgy határozott, hogy a san franciscoi konferencián 6 szavazattal kép­viselteti magát. Az anyaország és mind az öt tartomány egy sza­vazatot képviselne. .Hogy ..azután a .versengés teljes legyen, Oroszország is bejelenti, hogy a yaltai tanácskozás értelmében nekik is három szavazat kell és úgyszintén az Egyesült Államok­nak is három szavazata lesz, ezt jelenti a washingtoni adminisz­tráció. Most azután megkezdődik a vita akörül, hogy tényleg jo­gos-e vagy nem a több mint egy szavazat. Sokakra meglepően hatott a hir, hogy az angol hat szavazat meg a U.S.A. és a Szov­jet három szavazat felett a yaltai konferencián egyeztek meg. Ugylátszik, hogy tényleg titkos tanácskozás folyt Yaltában, mert a fenti határozatok csak most jöttek napvilágra. Hej pedig sokan már helyeslőleg alá is Írták Yaltának min­den határozatát. Vannak nagyon sokan, akik előre kitudnak szimatolni min­den jót, csak azt nem tudják előre megállapítani, hogy hol és mi­kor fog a titok büzleni! Most azután a politikai körökben nagyon nagy a mestersé­ges felháborodás. A napokban a szenátusi bizottság minden ol­dalról kérdésekkel ostromolta a külügyminisztert, hogy esetleg többet is megtudjanak. A kijelölt itteni delegátusok azzal fenyegetőznek, hogy le­mondanak, ha nem Dumbarton Oaks hatátrozatok szerint, lesz a képviseltetás. Ugyan azon elemek, akik most ezen határozatokra hivatkoznak, néhány héttel ezelőtt, minden alkalommal úgy­szólván hatályon kívül helyeztek minden ottani határozatot. Még egy keréktörés, hogy a san franciscoi kocsi felboruljon. Éppen ma jelenti a moszkvai rádió, hogy varsói ideiglenes kor­mány részére okvetlen képviseltetést követel a san franciscoi konferencián. Hogy azután mindenkinek legyen beleszólása, hát az itteni lengyelek pedig a londoni országnélküli lengyel kor­mány képviseltetését szorgalmazzák. Ez még csak mindég az eleje, hogy azután, amikor a végért jutunk majd az állandó béke alapjából, egy olyan keveréket fog­nak csinálni, hogy bizony még az éhező kínai kulik gyomra sem venné be. Ahogyan készül az állandó világbéke, éppen olyan tar­tós is lesz. Mi, akik olyan színtiszta valóságnak tarjuk az IWW elvi- nylatkozatának azt a sarkalatos pontját, hogy “nem lehet béke mindddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek között”, a san franciscoi konferencia hátterében nem láthatunk más egyebet, mint az iparilag fejlett nagy nemzetek feltétlen akarják uralkodó osztályuk részére a világpiacot biztosítani. Hogy aztán fog-e valamilyen társadalmi változás történni a tár­sadalom jövőbeni irányítására vonatkozóan, azt csak annyiban látjuk lehetségesnek, mennyiben a magátulajdon rendszerén épült kapitalista rendszer hajlandó lemondani eddigi kiváltságos gazdasági előnyeiről. Hogy mi, osztálytudatos munkások a kapitalista osztály em­berséges jóhiszeműségében nem bízunk, azt a múltak tapasztala­taiból merítjük. Vannak akik nagy reményeket fűznek a jövő ki­alakulásához, de csak azok, akik a mai társadalom további fen- tartásának oszlopos védői. Azok az elemek, akik azt mondják magukról, hogy ők nem politizálnak, ők sem a jobb, sem a bal ol­dalt nem támogatják. Ezek az elemek a társadalmi fejlődésnek tudatlan kerékkötői. Mert ha az emberek gondolkoznának lega­lább csak azon, hogy az állandó békét hogyan lehetne tényleg el­érni, akkor minden politizálás nélkül megtudnák állapítani a tör­téntekből, hogy addig, amig gazdasági különbözetek tagolják szét osztályokra az emberi társadalmat, addig mindig lesznek gazdasági ellentétek és ezek a gazdasági ellentétek úgy nemze- tileg, mint nemzetközileg előidézői minden belső és külső vesze­delemnek. Hogy bajok lesznek a san franciscoi konferencián, az egész bizonyos, mert ottan nem az összemberiségnek a jövőbeni jólété­ről fognak tárgyalni, hanem a különböző nemzetek jövőbeli üz­leti összeköttetéséről. CARVER CO-OPERATIVE MICH.-BEN Detroit vidékén az union tag­ságán keresztül a co-operative üzletek és vállalkozások szapo­rodnak. Most legújabban Car­ver, azon hires néger tudós ne­ve alatt nyílt meg egy Inkster- ben. Itt az UAW tagjai legna­gyobb részben négerek, egy fo­gyasztási szövetkezetét, co-ope­rative üzletet szerveztek meg, amely büszkesége lehetne még a fehér unionistáknak is. FIGYELEM CLEVELANDI OLVASÓINK! A Bérmunkás clevelandi Női Bizottsága a lap javára április 14-én, szombaton este 9 órai kezdettel, 3930 Lorain Avenuen, a felsőemeleti nagy teremben TÁRSAS VACSO­RÁT rendez. Ezúton is kérjük, hogy a meghívóval küldött postakár­tyán írják meg, hogy há­nyán jönnek, hogy a beszeer- zésnél tudjuk, hogy mennyit kell készítenünk. Tisztelettel, a Bizottság. A Bérmunkás Női Gár­dába befizettek 1944-45-re befizettek: Helen Alakszay, Van Nuys 7.00 Bischof József né, Akron 12.00 Buzay Jánosné, Clevaland 6.00 Deák Jánosné, Akron ..... 7.00 Detky E.-né, Phila ........... 3.00 özv. Farkas Imréné, Akron 7.00 ifj. Farkas Imréné, Akron 5.00 Fay Vilmosné, Akron ......12.00 Feczkó J.-né, New York .. 8.00 Fodor J.-né, Cuyahoga ....12.00 Ganch L.-né, Carolina .....12.00 Helen Kanchar, Bay City 5.00 Kern Péterné, Akron ..... 5.00 Kollár Józsefné, Clev........ 6.00 Kucher Andrásné, Pittsb. 9.00 Lefkovits, Lajosné, Clev. 6.00 Mary Mayer, Phila ......... 7.00 Molnár A.-né, Cleveland 5.00 Schwindt Gy.-né, Canton 12.00 Székely S.-né, Cleveland 6.00 Udvarnoky K.-né, Flint .... 5.00 Visi Istvánná, Detroit .... 4.00 Vizi Józsefné, Akron ....... 7.00 Zára Jánosné, Chicago ....10.00 Uj név került a Gárdába. Buzay János munkástárs az el­múlt hetekben megnősült és olyan megértő feleséget szer­zett, aki szükségesnek tartja, hogy neki is kapcsolata legyen ahoz a szervezethez, amelyben férje egy emberöltőn át harcolt egy szebb és jobb rendszerért. A napokban Buzay munkás­társnő megjelent közöttünk az­zal az elhatározással, hogy ő is tagja kíván lenni a Női Gárdá­nak. — üdvözöljük közöttünk. ELŐFIZETÉST KÜLDTEK március 31-ig: E. Semega, Bridgeport ....... 1 J. Nemes, Kanada ............... 1 G. Scherhaufer, Novelty .... 1 J. Feczkó, New York ....... 2 A. Székely, Cleveland ......... 3 A. Somló, Cleveland ......... 3 St. Nagy, Cleveland ....... 1 J. Asztalos, Phila ........... 2 M. Schmeltzer, Akron ......... 1 G. Kuhn, Akron ................... 1 A. Kucher, Pittsburgh ....... 2 D. Rosenthal, Phila ..._........... 1 J. Vlad, Chicago .................. 1 St. Győrfi, Chicago ............. 1 J. Vizi, Akron ...................... 1 J. Tenkács, Cleveland ...... 1 J. Buzay, Cleveland ............. 2 A. Patchy, Duarte ............... l Verhovay Home Clev............. 2 A. Miklós, Chicago ............... 1 J. Penyácska, Brunswick .... 2 J. Mogor, Cleveland .’............ 2 G. Horváth, Akron ___ 1 J. Walter, Akron ................... 1 P. Csorba, New York ............ 1 Mrs. M. Danka, Cleveland .. 2 Wm. Fay, Akron ................... i

Next

/
Oldalképek
Tartalom