Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-08-12 / 1332. szám
1944. augusztus 12. BÉRMUNKÁS 7 oldal A "Keresztes Háború" MÁR NEM LELKESEDNEK A CSATLÓS ÁLLAMOK NÉPEI. — A “HŐSÖK” LEGTÖBBJE ODAVESZETT. — MÁR A RABLÁS SEM LELKESÍT. — A NÁCIK ÁGYUTÖLTELÉKEI. A “Basler National Zeitung” nevű svájci újság hosszabb cikket ir arról, hogy a nácik amikor az oroszok elleni háborút megindították, azt a “bolshevizmus elleni keresztes háborúnak” nevezték. Ez az újság most összegezi a “keresztes hadjárat” eredményeit. Az OWI jelentése szerint ebben a cikkben a következőket olvashatjuk: *-----------------------------------------A keresztes seregek marsaljait északról Mannerheim marsai, délről pedig marsai Anto- nescu fedezte. Ez a hatalmas hedsereg hasonlított azon nagy égitesthez, amelyeket holdakkal biró planéták vesznek körül. Ilyen planéták és holdak voltak az olasz divíziók, az Első Magyar Honvéd Hadsereg, a szlovák gyors gyalogsági divízió, a romániai, a finn, a horvát és az úgynevezett “önkéntes” csapatok a semleges országokból, mint például Doriot francia csapatai, amelyeket megáldottak az Invalidusok templomában; továbbá a Spanyol Kék Divízió, a németalföldi S S Brigád, stb. Hová lettek már ezek a keresztesek?! Egy részük talán hazatért, de a legtöbbjük elveszett a három éve folyó keleti harcokban. Sok esetben a csapatok teljesen odavesztek. Persze nem szabad elhallgatni azt, hogy a németek az ily segítő csapatokat helyezték a legveszedelmesebb állásokba. Azonkívül a visszavonulásoknál is az ily csapatokat használták hátvédnek és rendesen segítség nélkül a saját sorsukra hagyták őket. Más esetekben viszont az összes jármüveket lefoglalták a német csapatok szállítására és igy a segítő csapatok képtelenek voltak a visszavonulásra. Ez a sors érte például a román csapatokat a negyedik ukrajnai fronton, — a hadifoglyok vallomása szerint. De a németek még az osztrák csapatokkal is hasonló módon jártak el. Az “Alpini” olasz sereget már 1942-ben megtizedelték Rostov város mellett. A Magyar Honvéd Sereg a Voronez melletti ütközetben vérzett el, a meg- maradtakat lefegyverezték. A Doriot Legion Smolensknél semmisült meg, maradványait később az olasz frontra küldték. A szlovák csapatok nagyrésze is elveszett. Előbb Minsk mellett véreztek, majd lejjebb, Uk- sokan szöktek át a csehekből ' rajnában.- Miután közülök igen sokan szöktek át a csehekből alakult és az oroszokkal harcoló csapatokhoz, a szlovág hadsereg maradványait is az olasz frontra vitték. Ezzel aztán véget is ért a “keresztes hadjárat”. Ma már nem hangoztatják a németek, hogy keresztes háborút folytatnak a bolshevizmus ellen. Ezzel már nem tudnak lelkesedést támasztani. Már az oroszok elleni hadjárat első évfordulóján a bolshevizmus ellen jelszó mellett más újabb valamit is kellett adni, mert az első téli hadjárat nagyon kiábrándította a “keresztes vitézeket”. Azért Goebbels propaganda miniszter azt hangoztatta, hogy Oroszországban megtalálják a győzelemhez szükséges ércet, olajat és gabonát. A rablási vágy felélesztése még segített valamit, éppen úgy, mint valaha az igazi Keresztes Hadjáratokban, a 11 és a 12-ik századokban. Azonban amikor rájöttek, hogy az oroszoktól nem lehet olyan könnyen rabolni, mint a náci propaganda következtetni engedte, már az ilyen jelszavak sem használtak. így most már nem halljuk, hogy a nácik a bolsevizmus elleni szent háborúra hívják fel a csatlós államok népeit, sőt már rablással sem kecsegtetik őket. Legújabban a barbár “amerikanizmus” elleni védekezés az egyetlen, amivel lelkesedést vélnek önteni a végleg letört csatlós államok népeibe. ÉPITŐGÁRDA 1943-44. évre A. Alakszay, Los Ang...... 7.00 G. Barca, Bridgeport ......12.00 J. Bischof, Akron ........... 3.00 J. Bodnár, Bridgeport .... 5.00 J. Buzay, Cleveland .........12.00 P. Csorba, New York ....... 5.00 M. Danka, Cleveland ........12.00 L. Decsi, Akron ...............12.00 St. Detky, Phila ............... 9.00 J .Duschek, Nutley ......... 2.00 J. Engli, Cleveland ...........12.00 J. Farkas, Akron ...............12.00 L. Fishbein, New York ....12.00 J. Fodor, Cuyahoga Falls 12.00 L. Fülöp, New York ....... 7.00 J. Geréb, Cleveland .........12.00 P. Hering, Buffalo .:....... 6.00 J. Kollár, Cleveland ......... 9.00 E. Kovách, Cleveland ....... 6.00 J. Kozsány, Saratoga Sp. 12.00 A .Kucher, Pittsburgh ....12,00 A. Lelkó, Pittsburgh ........10.00 L. Lefkovits, Cleveland .... 9.00 J. Lengyel, New York .... 1.00 J. Mogor, Cleveland .........12.00 J. Munczi, Cleveland ....... 4.00 A. Molnár, Cleveland ........12.00 G. Nagy, New York ....... 1.00 J. Nagy, New York ....... 1.00 J. Pataky, New York.......12.00 P. Pika, Chicago ...............12.00 J. Policsányi, Triadelphia 9.00 L. Rost, Phila ................... 9.00 M. Stefankó, New York .... 8.00 A. Székely, Cleveland ..... 8.00 J. Szilágyi, Cleveland ..... 6.00 J. Spisák, New York ..... 2.00 G. Vaszkó, New York .... 2.00 J. Varga, Cleveland ......... 9.00 Jos. Vizi, Akron .............12.00 J. Zára, Chicago .......... 12.00 TÁRCA A TARLÓN Irta: Csizmadia Sándor Béresgyerek voltam akkor. A j hajam kóczosan lógott le a nyakamba, mig a fejemtetején egy kisebb csomó a lyukas kalapon kukucskált ki a fényes napvilágra. Ruházatom természetesen piszkos és zsíros volt, mivel a tanyákon azt tartják, hogy úgy szép a béres, ha piszkos. Erről látszik meg, hogy dolgos ember. Az összhang kedvéért egész héten nem mosdottam. Mindazonáltal nem mondhatnám, hogy valami kitűnő béres voltam; dolgozni tudtam, a munkámat elvégeztem jól, de sohasem valami nagy kedvvel. Még a legkellemesebb munkák sem voltak rokonszenvesek előttem. Például a vályogvetés nyáron. Térdig gázolni a hűvös sárban kánikulában, nem megvetendő mulatság. És csudálatosképpen még azt se szerettem. Olyanformán éreztem magamat, mintha pályát tévesztettem volna. De erről akkor még világos fogalmaim nem voltak. Csak most, ha visszaemlékezem akkori állapotomra, tudom magyarázatát adni az örökös unalomnak, mely szakadatlanul kin- zott. Bizonyos, hogy a szombat esti vacsora mely rétesből vagy lepényből állott, az én képzeletemre is csak olyan izgató hatást gyakorolt, mint a többi béresére, de nem elégített ki. Eszembe’ volt a bibliai mondás: nemcsak rétessel él az ember. Alig vártam a nyarat, mikor jönnek a részesek és egy kis változatosságot hoznak a tanyába. Az egyik részes Ferencz bácsi volt, a másik meg a Tóni oácsi. Ferencz bácsi már a hatvanast járta. Évei szarna azonban csak szürke haján mutatkozott, mert ő maga egyébként olyan szorgalmas volt, mint valami gummilabda. Szikár, csontos tagjainak nem esett nehezére a fürgeség, ő maga is érezte azt, hogy van benne valami kiválóság, azért abban a hitben volt, hogy ő mindent jobban tud, mint más. Tóni bácsi csendes ember volt s nem is akart különb lenni másoknál. Pedig ambíció lehetett volna benne, mert még nem haladta túl a harmincz esztendőt. Egy nevezetes tulajdonsággal birt: nagyon szépen tudott dalolni. Ezért szerette a gazda ugyannyira, hogy helyette nem könnyen fogadott volna másik részest. Ha még hozzávesszük, hogy másokat szeretett beugratni, akkor készen vagyunk Tóni bácsi rajzával. Én magam csak félrészes voltam, a mi annyit jelentett, hogy nem volt muszáj, csak felényit dolgoznom, mint az embereknek. Ha egy rendet vágtam volna, mig ők kettőt, akkor sem lett volná baj. Persze én nem hagytam magamat, mindig ott kaszáltam, ahol a többiek. A részesek ezért hálából szeretetük- kel tüntettek ki. Ferencz bácsi kaszált elől. Haladni elég jól haladt, csak az volt a baj, hogy nagyon nya- kalta a gabonát. Amint elhaladt a talpon maradt gabona mellett végig térdig érő tarlót hagyott. Alig hogy a kalászokat lecsapta. Az élénk fantáziájú ember előtt úgy tűnnek föl az ilyen lenyakazott gabonaszálak, mintha kiabálnának: — Hej, bátyó, jöjjön kend vissza és csapkodjon le bennünket tisztességesebben! A nyakalás nagyon csúnya mesterség, éppen azért nincsen a kaszás emberre nagyobb sértés, mintha azt mondják neki, hogy nyakai. De a gazda se szereti a nyakalást. Ha kettészakított százasokat ragaszt jókedvében a czigány homlokára, az még a kijózanodás perczeiben sem fáj úgy neki, mintha a szalma félig van levágva. A tulajdonképpeni pazarlás nála ott kezdődik és ott is végződik, ahol a szalma a tarlón marad. Tóni bácsi sunyit egyet s odaint magához: — Te, Sándor, jó lenne, ha egyszer az öreget figyelmeztetnéd, hogy ne nyakaljon. Nagyszerű tréfa lenne. Én elborzadtam ilyen vakmerőségtől. Egy ősz embernek azt mondani, hogy nem tud kaszálni! Hiszen ez rettenetes! Annál inkább megrémültem ettől a gondolattól, mert akkoriban még szentül meg voltam győződve, hogy az öregebb nemcsak öregebb, hanem okosabb is. Tóni bácsi azonban nem hagyott nyugtot. Reggelenként, jobban mondva hajnalonként, mikor kimentünk a harmatos búzába kötelet csinálni, jó mesz- szire keresett magának helyet. Egy ideig némán csavargattuk a köteleket. Napf el jöttével aztán megeredt lassan a szó. — Mit álmodtál, szép öcsém? — kezdte Ferencz bácsi. — Nem tudom; különben nem is értem rá, mert sietnem kellett az alvással. — No, azért álmodhattál volna. A lovakkal, ha mással nem; azok úgyis legközelebb vannak hozzád. . — Nem álmodtam én azokkal se! — Akkor rossz béres vagy te öcsém. Nem feleltem rá semmit, némán tűrtem el a sértést. Soha sem akartam büszke lenni rá, hogy jó béres vagyok. Csak hadd legyen jó béres, aki akar. A távolból Tóni bácsi alakja egyenesedett fel, amint a lapos üveget tele pálinkával nyújtogatja az ég felé, olyan formán, mintha hívni akarna. Mikor látja, hogy a csábitó integetés nem használ, megereszti hangját is. — Gyere no! Szálasabb itt a búza; jobb kötél van belőle! Vetek még egy-két kötelet, megolvasom, hányat csináltam hajnal óta, csomókba kötöm, aztán nekivágok a búzának. Utánam összecsapkodnak a lucskos kalászok, vízbe mártva jómagámat nyakig. Itt-ott nehéz repüléssel csapódik föl előttem az anyafürj ,csak úgy bug a két szárnya. Oda se nézek. Akkor még nem is tudtam, hogy idegenek is vannak a világon, nem hogy bajom lett volna velük. Mikor Tóni bácsihoz érek, nincs bennem száraz egy szikra sem, még a korcz is csupa viz. A karjaimat alig merem megmozdítani, mert igen csik- landósan esik, ha a kora reggelen hozzáér a vizes ruha a testhez. Tóni bácsi idenyujtja az üveget. — Húzd meg! . . . (Folytatjuk)
