Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)

1944-08-05 / 1331. szám

1944. augusztus 5. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL ___CS...Ő MEGJEGYZÉSEI LIGONIER LELKE Az Amerikai Magyar Szövet­ség, mint már megírtuk a ligo- nieri Református Egylet kon­venciójának a szellemét a ma­gáénak vallotta a szétküldött propaganda cikkében és szem­telenül azt állította, hogy a re­formátus papok által uralt kon­venció fejezi ki az Amerikai Magyarság lelkivilágát, gondol­kozását. A konvenció ugyan el­ment idáig a nácizmus kérdésé­ben, ameddig — tekintettel ar­ra, hogy Amerika a háborúban van — kénytelen volt. Egy pár ovatos üres frázis a nyílt szí­nen, de nyílt, semmi kétséget nem hagyó hitleri fajelmélet, Horthy védelem, amikor a tisz- teletes urak együtt voltak, ma­guk között. Már megírtuk, hogy miként hurrogták le Takaró Géza new yorki református pap, nyílt Horthy és zsidóellenes állásfog­lalását, mint mutatkozott meg ligoneer igazi szelleme, amely­nek most folytatása van, mert a vezér urak, illetve papok kö-‘ zül Borshi Kerekes, Herczegh, Ladányi és Dr. Melegh, az utób­bi egy levélben, amelyet Takaró Gézához irt, megindokolja a re­formátus papok állásfoglalását, amely egy szikrával sem de­mokratikusabb, mint akárme­lyik Hitler legény propaganda cikke. Takaró Géza leközölte megfe­lelő kommentárral ezt a “ligo- nier lelkét” kifejező levelet az “Ember” cimü lapban. Magam helyett ennek a förtelmes levél­nek a bírálatát rábízom Rév. Melegh egy szaktársára, ki ná- lamnál járatosabb abban, hogy a Ligonier lelkét a krisztusi szellemmel összehasonlítsa. “CHICAGO. — Ha magán­cégnek az alkalmazásában vagyok és a főnököm utasí­tásaival homlokegyenest el­lenkező módon végzem a munkámat: perceken belül úgy kiröpülök az irodából, műhelyből vagy gyárból, hogy a lábam se éri a földet. Ha állami szolgálatban állok és szembefordulok felettes hatóságom világos rendelke­zésével: meglepően rövid időn belül az utcán találom maga­mat — s nézhetek más mun­ka után ... Nincs senki emberfia, akit állásában zavartalanul meg­hagynának, miután felettese­ivel komoly konfliktusba ke­rült — csak a keresztény pap viselheti az egyházi tisztsé­get jelképező talárt még ak­kor is, ha a legszemérmetle­nebb módon szembefordult egyháza alapítójának, urának és mesterének: a názáréti Jé­zusnak világos szavakba fog­lalt parancsaival . . . Lehet valakinek a lelke sá­táni indulatokkal, embertelen gyűlölködéssel, förtelmes go­noszságokkal tele — ha elég vastag a bőr az ábrázatján, hogy palástot tegyen a vál­lára és a “Reverend” címet a név elé biggyessze és akad egy jószándéku, de rövidlátó csoport, amely hajlandó őt meghallgatni: pap ő, Isten­nek jámbor szolgája, Krisz­tus Igéinek ékesszavu hirde­tője. Hogy szeretet helyett gyülölséget hirdet; hogy megértés helyett egyenetlen­séget szit; hogy irgalom he- liyett irgalmatlanságot gya­korol — a Krisztusnak dedi­kált palást leple alatt —, at­tól ő még vígan paposkodha- tik . . . Nincs senki, aki szá- monkérje vétkeit; nincs sen­ki, aki kipenderitené a tiszte­letes urat a helyéről, hogy röptében hetet bukfencezne. Hívei nem ismerik fel kétla- ki, jellemtelen kilétét; kollé­gái pedig, akik ismerik, mi fán termett a “Reverend”, egyhuron pendülnek vele és különben is : egyik holló nem vájja ki a másiknak a sze­mét . . . Jézus, a Fögäzda, nem igen jár mostanában a föl­dön, de tudomistenem, ha itt járna, hej de szaporán csat­togna a jeruzsálemi szentély előcsarnokában használt os­tor az ilyen szemérmetlen, méltatlan szolgának az ábrá­zatján. A fenti gondolatok aközben cikkáztak át az agyamon, hogy Dr. Melegh Gyula ref. lelkésznek és Református Egyesületi vezérférfiunak a leveléből olvastam néhány részletet, amit Dr. Takaró Géza tett közzé a múlt héten. Takaró esperes megjegyzi cikkében, hogy ezeket a för­telmes részleteket is csak or­cájának pirulásával másolta le Melegh Géza leveléből . . . De hozzátehette volna azt is, hogy zsidógyülölet dolgában Hitler, Göbbels, Steicher, Al­fred Rosenberg és Sztojay- Sztojákovich egytöl-egyig suszterinasok Melegh Gyulá­hoz, az Ur jámbor szolgájá­hoz képest . . . Mert nem hi­szem, hogy a “Mein Kampf” ban, a “Voelkisher Beobach­ter’ *ben, a “Der Stuermer”- ben vagy bármely más náci- eredetű “irodalmi alkotás­ban” gonoszabb, undorítóbb formed vény valaha is megje­lent az össz-zsidóság ellen, mint amilyent Melegh Gyu­lának csak úgy hevenyében sikerült egy pár paragrafus­ban összesüriteni . . . Nem fogom megismételni az ő ki­jelentéseit — nekem tudniil­lik nemcsak az orcám pirul­na, miközben lemásolnám, ha­nem — Uram bocsá’ — még tán a bicskám is magától ki­nyílna a zsebemben . . . Csak egypár szóval hadd összegez­zem Melegh tiszteletes ur nem nagyon kenetes monda­nivalóját: Ez a rabló, kizsák­mányoló bűnszövetkezet (már mint a zsidóság) rászolgált arra a sorsra, amiben most része van — miért segítsünk hát rajtuk? Hiszen még je­lenlegi sorsából is tőkét akar kovácsolni magának . . . Kö­vetkezésképpen azoknak a papoknak van igazuk, akik — Borshy-Kerekessel és La­dányival az élükön — lehur­rogták Takaró Gézáékat, mi­kor ezek Ligonierban szót mertek emelni a halálra Ítélt egymillió magyar zsidó mel­lett . . . El tudom képzelni, milyen felfordulást fog okozni ez a levél ... De nehogy azt hidd, olvasóm, hogy Melegh Gyu­lát fogja a felébredt papi lel­kiismeret felelősségre vónni és — ha mindjárt a legeny­hébb szavakkal is — megdor­gálni; oh dehogy: Takaró Géza lesz a céltábla, aki egyik “tisztességben megő­szült szolgatársát az Ur szöl- lejében” ilyen meggondolat­lanul, ilyen áruló módon pel­lengérre állította, hogy a hoz­zá intézett bizalmas levél egy ilyen kényes részletét nyilvá­nosságra hozta és elég vak­merő volt ahhoz, hogy Me­legh Gyulát a maga igazi mi- voltájban prezentálja az ame­rikai magyar közönségnek. Hát ez felháborító! Hogy a tiszteletes ur állí­tólagos hitvallásával, papi fogadalmával és minden em­beri jóérzéssel hadilábon álló indulatokat táplál a maga lel­kében; hogy az Ur eme ki­váló szolgája sáros lábbal be­lerúg Mesterének alapvető tanításaiba; hogy ez az em­berszeretet Igéjének a hirde­tésére felszentelt demagóg a legpokolibb gyűlöletnek a ter­jesztésére használja fel lelké- szi talárját — az mind rend­ben van, azért őt Semmiféle bántódás nem fogja érni; de hogy Takaró Géza mindezt egy lapban szellőztetni merte, az olyan hétországra szóló bűn, amit sem a földön, sem az égben megbocsátani nem lehet . . . Milyen szomorú, hogy egy­millió magyar alattvalónak a tragédiája kellett ahhoz, hogy kiderüljön, milyen alá­való karakterek ülnek az amerikai magyar közélet egyik-másik vezéri székében és milyen “lelkipásztorok” vezetik az amerikai magyar hívek különb sorsra méltó nyájait. De ha már kiderült — legalább vegyük hasznát ennek a felismerésnek: te­gyünk róla, hogy az ilyen lé- lekkufárok, akikben a krisz­tusi szeretetnek egy parányi szolgája sem él és mégis Krisztusról merik magukat nevezni, úgy letűnjenek dics­telen szereplésük színhelyé­ről: a magyar közélet meze­jéről, hogy hirük-poruk se maradjon! Ha továbbra is megtűrjük őket, akkor nem is érdemiünk. mi különb ve­zetőket . . . Rev. GROSS A. LÁSZLÓ.” Ehhez nincs hozzátenni való, legfeljebb még meg kell emlé­kezni arról, hogy ezzel a díszes társasággal szorosan együtt dolgozik egy pár Horthy zsidó, kik miként valamikor odahaza, minden-nagy urnák meg volt a házi zsidaja, ki megfelelő ha­szon fejében, intézte a nagy ur pénzügyi dolgait. Lenézték, a szobába be nem eresztették, ke­zet vele nem fogtak, de a házi zsidó, mert szemei előtt a pro­fit lebegett, elnyelt minden megaláztatást és hűséggel szol­gálta a nagy urát. Minden zsi­dózás, ülepbe rúgás dacára is, ott nyalakodnak az amerikai Horthy legények sima részei körül, mint egy igazolást adnak ennek a náci társaságnak a te­vékenységére. Lányi főrabbi, Dr. Márk hitközségi elnök vég­zik el ezt az ízléstelen munkát, egy nagyon valószínűtlen profit fejében adják el a hitsorsosaik hulláit, amelyeket Horthy szál­lított a lengyel gázkamrákba. A Napilapunk vezércikkben dicsőítette nem Rév. Takaró bá­tor kiállását, hanem a Lányi, Márki, Kerekes, sörös poharak mellett elmondott nyavajgását és felszóllitotta az amerikai ma­gyar református papokat, hogy a zsidó papokkal együtt csinál­janak ők is egy kis cécpt, de a papok a fülüket sem mozdítsák, illetve az említett vezércikk­re Rév. Melegh adta meg a vá­laszt, amely bizony szól a ma­gyar napilapok szerkesztőinek is. Azt hiszik a szerkesztő urak, hogy csak az eső esett, de mi jól látjuk, hogy amúgy Magyar Miskásan szemközt köpték az urakat. Azt ma már a félbolond is lássa, hogy Hitler-Mussolini- Horthy bandita uralom órái megvannak számlálva, az elkö­vetett borzalmakért jönni fog a könyörtelen leszámolás, ma hi­vatalosan és félhivatalosan már vitatkoznak azon, hogy a táma­dó fasizta államok milyen meg­torlásba fognak részesülni, akik az orruknál tovább látnak, azok . igyekeznek elválasztani Hitler­től a német népet, Horthytól a magyar népet, hogy ez milyen sikerrel fog járni, az attól függ, hogy a német, illetve a magyar nép itt és főleg Magyarorszá­gon, milyen módon mutatja ki azt, hogy tényleg nincs köze a kormányzó gazságaihoz. Az ily ligonieri szellem, amely a re­formátus papok és a Magyar Szövetség állásfoglalásába meg­nyilvánul, azokat igazolja, akik azt a álláspontot vallják, hogy az események azt igazolják, hogy a német és a magyar né­pet nem lehet elválasztani a kormányaiktól. Horthy és a magyarországi, valamint az itteni csatlósai oly helyzetet teremtenek a gyalá­zatos náci ténykedésükkel, mely Magyarországot jobban össze­töri, mint Mohács vagy Tria­non. Ezen mi nem csodálko­IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT Az Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése

Next

/
Oldalképek
Tartalom