Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-12-09 / 1349. szám
1944. december 9. BÉRMUNKÁS 7 oldal A magyar nép védelmére Pár héttel ezelőtt lapunk első oldalán közölt vezécikkünk- ben .azt fejtegettük, hogy noha minden nép felelős a kormányáért éppen úgy, mint a kormányok a népeikért, mégis a legnagyobb igazságtalan s á g lenne a magyar népet felelősségre vonni és megbüntetni a Horthy kormányok gazságaiért, mert a Horthy uralmat nem a magyar nép választotta, hanem külföldi hatalmak erőszakolták rája. Megemlítettük azt is, hogy a mai modern fegyverekkel egy kis számból álló, de jól felfegyverzett terror csapat nagy tömegeket, esetleg egy ország összes lefegyverzett lakosságát meg tudja rémíteni és képes rémuralmat tartani. Ez az eset áll fen a magyar népre vonatkozólag. Itt azonban a legfontosabb tényező, az, hogy ezt a terror csapatot azon külföldi államok segítették hatalomra, amelyek most hivatva lesznek a magyar nép bűnössége fölött dönteni, azért a gaztettekért, amiket az a terror csoport követett el, amelyet 1919-ben ők erőszakoltak rá a magyar népre. Sőt mi több, nem csak ráerőszakolták a terror csoport uralmat a magyar népre, hanem midőn a terror uralom elől menekültek kimutatni igyekeztek, a Horthy uralom gazságait, ezen országok, de különösen Amerika képviselő segítettek a gazságok, a siófoki, az orgo- ványi és egyéb rémtettek el- tussolásában. Ennek a gaz uralomnak a szolgálatában álló magyar származású amerikai polgárok egész a napjainkig védelmezték azt a bűnös uralmat és a fasizmus megteremtőit mint az emberiség megváltóit igyekeztek bemutatni az amerikai közvéleménynek. A gazságok leleplezése mindenkor kötelessége minden tisztességes embernek. így nem kérünk és nem várunk semmi külön elismerést azért, mert mi negyedszázadon át szakadatlanul fáradoztunk a Horthy uralom leleplezésén. Ma azonban ez nem elég. Ma százszorozott erővel kell kiáltanunk, hogy a magyar népet igazásgtalanul vonják felelősségre a Horthy uralom bűneiért. Ennek bizonyítására leközlünk pár oldalt Garami Ernőnek “Forrongó Magyarország” cimü emlékirataiból. Garami Ernőről, a budapesti Népszava húsz éven át szerkesztőjéről barát és ellenség egyaránt elismerik, hogy a magyar munkásmozgalom legképzettebb és egyik legőszintébb harcosa volt. Azon tényeket, amiket emlékirataiban felsorol és az alábbiakban leközlünk, más forrásokból is ismerjük; igy semmi kétség sem merül fel aziránt, hogy azok megfelelnek az igazságnak. Szerintünk a magyar nép ügyének legnagyobb szolgálatot tehetünk ezen események f eluj itásával, ismertetésév e 1, mert ezek bizonyítják, hogy annak idején a magyar népnek nem volt más választása, mint vakon engedelmeskedni az erőszaknak. A KÁROLYI KORMÁNY HELYZETE “A Franchet d’Desparev-vel kötött fegyverszüneti megállapodást az uj környező államok egy pillanatig sem tartották be. A megállapodás szerint csak az ország déli részén, a jugoszláv és román határ mentén lett volna joguk ezeknek az államoknak a megállapított demarkációs vonalig megszállni az ország területét, azonban ott is magyar kézben kellett volna a közigazgatásnak maradnia. A fegyverszüneti szerződé s b e n egy szóval sem kaptak jogot a csehek arra, hogy az északi határ mentén ők is bevonuljanak és megszállják az ország egy részét. Mindamellett nemcsak ez történt meg, hanem Jugoszlávia és Románia sem maradtak állva azokon a határokon, amelyeket az aláirt szerződés megállapított, hanem önkényesen tovább vonultak és mind nagyobb és nagyobb területeket szálltak meg, ugyanakkor kezükbe véve a közigazgatást is. Természetes, hogy ez óriási izgalmat keltett az országban. Természetesen, hogy a kormány tekintélyét a környező államoknak ez az önkényes magatartása a legnagyobb mértékben aláásta. De nemcsak ily erköcsi hatása volt ennek a jogosulatlan inváziónak, hanem a megoldhatatlan problémák halmozódtak egymásra. A megszállott területekről ezrével és tízezrével menekült a magyar lakosság, menekültek a magyar tisztviselők. Magyarországot és tőleg Budapestet lepték el ezek a hajléktalan, kenyértelen menekültek és tették a maguk tűrhetetlen helyzetével együtt mind tűrhetetlenebbé a régi lakosság helyzetét és állították megoldhatatlan feladatok elé a közigazgatást. 1 Ezzel karöltve haladt az, i hogy minél inkább nyomultak előre a megszálló csapatok, annál lehetetlenebbé vált az amugyis guzsbakötött gazdasági életnek valamelyes módon való továbbfolytatása. A megszállás elvágta Magyarországot szén és vasbányáitól, erdőitől; a délvidéken, Bácskában és a Bánátban élelmező kamrájától, úgy, hogy a regrövidebb idő alatt a legsúlyosabb gazdasági problémák jelentkeztek és bizonyultak megoldhatatlanoknak. A csehek még azt is megtették, hogy nemcsak a saját bányájukból eddig Magyarországba szállított szenet tiltották be, hanem megakadályozták azt is, hogy Németország vagy Lengyelország küldjön a megszállott területeken keresztül szenet Magyarországnak. Magyarország bányáiban is mind nehezebbé vált a termelés, mert se Erdélyből, se a Felvidékről bányafát kapni nem lehetett és néhány hét alatt rettenetes szén- és. fainség szakadt az országra, párhuzamosan a kenyér és zsirinséggel, amely a Délvidéken tartalékolt élelmiszerek elzárásával következett be. A kormány kétségbeesetten tett meg minden lépést e bajok elhárítására. A környező államoknál és Párisbah hol kérve, hol követelve, hol szép szóval, hol hivatkozva az ünnepélyesen aláirt szerződésre, tiltakozott ez ellen a bánásmód ellen. Hiába! Károlyi és a kormány számos tagja beszédekben uj- ságnyilatkozatokban, külföldre juttatott intervjukban, diplomáciai akciókban igyekeztek elhárítani az országról a most rászakadt bajokat. Hiábavaló volt minden ünnepélyes tiltakozás és kétségbeesett könyörgés, az antant és a környező államok ridegen megmaradtak álláspontjukon és napról-napra szorosabbra fogták a Magyarországot fojtogató vasgyürüt. A Károlyi kormány helyzete természetesen mindinkább lehetetlenné vált a lehetetlen bánásmód következtében.” (Forrongó Magyarország 77 és 78 oldal) HORTHY URALOMRA JUTÁSA Garami, aki mint kereskedelmi miniszter, tagja volt a Károlyi kormánynak, valóban tisztán irta meg ezen kormány bukásának az okait. Az elmúlt negyedszázad teljesen igazolta a fenti pár szakaszban leirt tényeket. De igazolta a Horthy Miklós uralomra jutásától irt feljegyzéseit is. j* (Folytatjuk) TÁRCA BÁNKI BÁCSI Irta: Csizmadia Sándor (Folytatás) — Igen, én, Bánki György, a magam pénzén dicsérem az istent! Kinek mi baja vele?! Ilyenkor már valósággal ordított. Majd hirtelen elhatározással nekidült háttal a kerítésnek és botjával visszakézből végighuzott a deszkákon. A kutyák ugattak, vonyitottak, a ru- czák hápogtak, az udvarokon az asszonyok lármáztak, egyszóval olyasféle zenebona keletkezett, mint amikor a sintér megyen végig az uccán. Nem is ismertek a kutyák a sintéren kívül senkit olyan jól, mint Bánki bátyánkat. Ha nem járt volna olyan nagy zajjal, nem is lehetett volna tudni, ő jön-e, vagy a sintér, mert akármelyikük jött, a kutyák egyformán vonyitottak, ugattak, zenebo- náskodtak. Máskor meg a kasznárt mosta meg, amint elkocsizott előtte a vágott hátulju kocsin; persze a kasznár nem hallotta. — A lókötő! Még azt mondta a múltkor, hogy én elittam a vagyonomat. Már mint én! Én, Bánki György! Megfenyegette a kasznár eltűnt kocsiját. A szemei olyanok lettek, mintha íölgyuj tóttá volna őket valaki.-— Elittátok ti! Te meg a cimboráid ott a községházán. Jó a szivar ugy-e?! De én fizettem meg az árát? Hát ittam én, mikor még megvolt a va- gyonom? Most se sokat iszok, de akkor még annyit se ittam. Csak mikor elkezdett menni az egyik hold a másik után, akkor eresztettem meg a kantárszárat, hogy most már hadd menjen! Hadd menjen! Szivarozzanak az urak ott a hűvösön! összecsikorgatta a fogát és toporzékolt. — Hadd menjen! Én mondom most már, Bánki György. — De azért én csak Bánki maradok ! így dülöngérezett, lármázva, veszekedve végig az uccán. Olykor megjuhászkodott és csak magában morfondírozott. Kezeivel úgy hadonászott, mintha valakivel vitatkozna. Majd rákezdett megint az énekre és mondta nagy áhítattal, buzgón és emelkedő hangon; a kutyák meg még jobban ugattak és vonyitottak. A saját háza elé érve nem ment be, hanem nekitámaszkodott a kisajtónak és onnan lármázott bele a faluba. Mindenkire rákiabált, akár ismerte akár nem. Ha pedig ismerőse akadt, azt nagyfontoskodva magához csalogatta, kezet fogott vele és nem eresztette el egyhamar. — Antal öcsém! Ismered a menyeimet? Vasalnak! Zörgős, suhogós, ránczos szoknya kell nekik. Tudod, olyan, amelyik minden lépésre úgy csapódik, mintha akarná a fehércseléd. Vasalnak! Hogy mutatósak legyenek. Haj, az én menyeim! ösmered őket, Antal öcsém? — Gyere be, nézd meg, hogyan vasalnak. Tudnak ám vasalni! Gyere be, nézd meg a menyeimet. Az illető szabódott, hogy most úgy meg úgy nem ér rá. Hanem majd máskor. — Máskor? Hát jó! Akármikor jösz, az én menyeim mindig vasalnak. Jóvérű menyecskék. Nem is gondolod, hogyan tudnak vasalni! Egy szép tavaszi délután nagy lárma hallatszott ki Bán- kiék udvarából. A zajba kocsizörgés és sürü ostorsuhogás vegyült. A kocsi olyanforma reszelődést hallatott, mintha folyton forogna vele valaki az udvaron; mint mikor kocsival járatják a szérűt. Majd asz- szonysivalkodás csapott bele a zagyva lármába. A járókelők megálltak a ház előtt és a kerítés hasadékain borzadva látták, mi történik az udvaron. Két ló volt a kocsiba fogva. Bánki bácsi fönn ült a kocsi elején és harsány hangon biztatta a csikókat. A saroglyá- hoz pedig a felesége volt kötve egy kötőfékkel s Bánki bácsi úgy vonszoltatta a szegény asz- szonyt föl s alá az udvarban. Néha-néha hátracsapott az ostorral anélkül, hogy odanézett volna. Csak nagynehezen tudták a. feleségét kiszabadítani a keze közül. S mikor pirongatták, hogy miért követ el olyan bor- zasztóságot, nevetve mondta: — Csak meg akarom mutatni, hogy én vagyok az ur a háznál. Azután meg szeretem is a feleségemet. Nem tudjátok a bibliából, hogy az isten is azt a gyerekét veri, amelyiket legjobban szereti?
