Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-12-02 / 1348. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1944. december 2. költ dohány pálcikát a számba veszem, nem csak közundort keltő csúnya eljárást követek, hanem valószínűleg még az egészségemnek is ártok.” Hát amint mondom, nagyon feldühösödtem, de a választások, Budapest orstroma stb. mégis elterelt a szándékomtól s csak most valósítom meg az akkori elhatározásomat és az emberiségnek a nagy többségét “megvédem” gb. támadásával szemben. Mert tény az, hogy amióta a nők is szívják a cigarettákat, bizony többségben vagyunk azok ,akik azt hisszük és úgy érezzük, hogy a dohányzás élvezetet, szórakozást, sőt szükségletet jelent. Soha sem szerettem a reformereket, kik az emberiséget leakarják szoktatni, a dohányzásról ,az ivásról, stb. különösen ha azok ezt a leszoktatást nagyon türelmetlenül végzik el. Már pedig gb. türelmetlen és túlzó, amikor Ízléstelennek, csúnyának és egészségrombolónak nevezi a dohányzást. Az ízlések és a pofonok különbözőek, amit gb. ízléstelennek és csúnyának tart, azt mások talán Ízlésesnek és kellemesnek tartanak és nagyon nehéz volna megmagyarázni azt, hogy miért csúnya a cigarettázás és szép a gumirágás, vagy a nyakkendő viselés, amely nem kevésbé felesleges, mint a cigarettázás. Ami az egészség rombolást illeti, hát az sem nagyon bebizonyított. Az én apám, mikor 90 egynéhány éves volt, még akkor is állandóan szájába volt a pipa, pedig már akkor vagy 75 éve folytatta az egészségének a rombolását méghozzá a borocskát sem vetette meg. Nagyon rosszul áll gb.-nek az ilyen reformálási szándék. Megvagyok győződve, hogy az emberiség soha sem hagyja el ezt a “csúnya” szokást, mint ahogyan akkor sem hagyta el, mikor azért mert valaki pipázott a pipaszárt a nyakán szúrták keresztül az akkori kor urai. Kedves jó gb. munkástársam ne bántsa a cigarettámat, nem is tudja azt elképzelni, hogy milyen jól esik most rágyújtani egy másik cigarettára, amikor befejezem ezt a kis írásomat. Ahelyett, hogy a cigaretta ellen harcolna, inkább szerezzen nekem egy-két csomag jó cigarettát, még azt sem kötöm ki, hogy milyen gyártmány legyen. Ugye megteszi nekem? MIÉRT? Sikolt fel a Verhovayak Lapjának szerkesztője ,egy drámai hangú cikkben, amelyben leírja azt a szomorú, fájldalmas helyzetet, amelyben Magyarország ma van ,ahol bomba robban, vér folyik patakokban. Miért? Kérdi a cikkíró és felel is rá, de a felelete hazugság és hamisítás, amikor azt állítja, hogy azért, mert a magyar kormány békés revíziót hirdetett, hogy amiért meg akart egyezni Romániával, hogy amiért tiltakozott Jugoszlávia megtámadása ellen. A magyar földön dúló háború befejezését sürgeti Roosevelt elnöktől. Még ma is csak olyan náci ez a Rettman Farkas névre fülelő pap-szerkesztője a Verhovayak Lapjának, amilyen akkor volt, amikor még Hitlernek jól ment és nem Farkas, hanem Wolf gangnak irta magát és büszke volt arra, hogy német. Nem Hitler, nem Horthy és aljas bandája az oka annak, hogy. ma a magyar földet, amely az uraké és papoké, vérrel trágyázzák, hanem a Szovjetek. Mintha nem is Horthy küldte volna a magyar hadosztályokat Ukrainába az oroszok ellen, mintha nem még ma is a magyar csapatok állnának ellent a németek oldalán. A szivünk fáj minden kiontott vérért, de természetesen fokozottan fáj amikor a magyar nép borzalmas szenvedéseire gondolunk. De mi s minden becsületes ember jól tudja azt, hogy ez mind Horthy és a gangjének a bűne, amelyért felelniük is fog kelleni. Jól tudja ezt a Farkas is, aki ugyan kényszer oknál fogva ma amerikai és magyar hazafi, de belülről és valóságban ő ma is Wolfgang, azaz náci, ki a magyar Amerika vezéreivel, papjaival együtt, halálosan , gyűlölik a Szovjeteket, a vörös hadsereget .amely megállította azután megverte , a Szovjet földről kiverte, ma német és magyar földön üldözi a “diadalmas, verhetetlen” német hadsereget, amelyre olyan nagyon büszke volt ez a Wolfgang. Sta- lingrád és Pearl Harbor óta csak sunyin lehet keseregni, uszítani, de a Farkas tógája alól is kilátszik a Wolfgang lólába. A náci nagykutyák között Gőring volt a legiskolázottabb. Nagyon ismeri a történelmet, igy amikor meglátta, hogy Berlin ég körülötte, felvette a római tógát, hogy Nérót utánozhassa. NEMI BETEGSÉGEK ELLENŐRZÉSE WASHINGTON (OWI) — Az Egyesült Államok közegészségügyi osztálya, amely a Federal Security Agency-hez tartozik, hangsúlyozza, hogy ha majd a katonákat leszerelik, a nemi betegségek nagyobb fokú ellenőrzésére lesz szükség.. E célból az állami közegészségügyi osztály néhány intézkedést javasol, melyet a polgárok személyileg vagy közösen foganatosíthatnak s amelyeket már North Carolina állam egészség- ügyi osztálya is körvonalazott. Ez intézkedések a következők: 1. Beszéljük meg a helyi közegészségügyi osztállyal, hogy a községben milyen kórházi felszereléssel rendelkeznek a nemi betegségek gyógyítására. Ha úgy találjuk, hogy ez a felszerelés elégtelen, akkor járjunk el a helyi hatóságoknál, hogy azt kibővítsék, illetve megjavítsák. 2. Vetessünk vérvizsgálatot saját magunkról és beszéljünk rá másokat is, hogy hasonlóképpen járjanak el. 3. Igyekezzünk odahatna a helyi hatóságoknál, hogy az ismert nemi betegségek kezelését szigorúan ellenőrizzék. 4. Nézzünk utána, vájjon van-e községünkben olyan szervezet, mely a közönséget a neValahol szakadni kell (a.l.) Minket munkásokat a gazdasági érdekeink kényszerítenek, hogy szervezkedjünk. Ez az év volt ebben az országban az általános választási év. Nem is igen hallottunk mást, mint politikai kampányt. Úgy annyira, hogy a gazdasági alapra szervezett CIO lapjai meg gyűlésein is, mindig a főkérdést a választási kampány foglalta le. Úgy tűnt fel, mintha a CIO tényleg egy politikai szervezet lenne, de különösen azoknak véleménye szerint, akik az ipari szervezkedést másképpen képzelik el, akik tudják, hogy a munkásosztálynak kizárólag csak egy tényleges ereje van, ez pedig semmi más, mint a termelő erő. Mi ipari unionisták tudjuk, hogy minden politikai párt, kizárólag az ígéreteken alapszik. Azért ,akik valamelyik politikai pártnak hívői és a párt nem valósítja meg Ígéreteit, úgy a következő alkalomkor elfordulnak tőle és más politikai tanyát keresnek maguknak ,abban a reményben, hogy talán a másik a tényeken és nem pedig az Ígéreteken alapszik. így aztán a sok ígérgetések közepette, mindig újabb politikai pártok hivatnak életre, amelyeknek platformjaik sokkal többet ígérnek, értve alatta, a köznépnek. A politikai pártoknak ténylegesen csak azok lehetnek hívei első sorban, akik a létező rendszert helyeslik, mert, hogy a politikai párt nem más mint osztályintézménye a fennálló gazdasági rendszernek. Azok az elemek, akik nem hívei a kizsákmányoláson alapuló kapitalista rendszernek és mégis a politikai szavazó urnát választják céljaik elérésére, azok még mindig nem jutottak a tényleges szocializmus kezdetleges abc-jéhez. Minden nyíltan látó osztályharcosnak tudni kell azt, hogy a kapitalista osztálynak, nem a politika szabja meg a hatalmát, hanem az a magántulajdon rendszerére alapított gazdasági erő, amely által ők rendelkeznek az élet javai felett. Maga a CIO szervezet, amely gazdasági alapon kezdte megszervezni az amerikai munkásokat, — amiről a homályos agy- gyal gondolkozók azt állapították meg kialakulásakor, hogy egy forradalmi ipari szervezet, a hetedik országos konvencióján, ahol (5,850,000) öt millió nyolcszázötven ezer jóttálló tagot képviselt, a konvenció fő pontja a múlt konvención hivatalosan elfogadott politikai akció további megtartását fogadták el. Azonkívül elfogadták továbbra is a sztrákj ellenes hűséget a háború időtartamára. Mostan minden csendes, de, hogy a háború befejezése után hogyan fog a tagság lázadni a ráerőszakolt határozatok ellen, amit a politikai párt .indorszálása fog majd kelteni, az a közel jövőben fog megnyilvánulni. Tudvalevő dolog, hogy minden munkásnak ha máshol nem nem is, de a gazdasági téren egyforma érdekeik vannak és e végből tömörülnek gazdasági szervezetekbe. Hogy azután magában a gazdasági szervezetben a politikai nézetek hogyan lesznek azonosak azt már előre láthatjuk. Ahány tag, annyi politikai nézet. Ha most már a gazdasági szervezeteket kortes tanyává akarják sülyeszteni, nem lehet, hogy csak egy politikai pártot indorszál- janak. Akárhogyan is fog a helyzet kialakulni, a háború befej é- se után valahol szakadni fog. Mindazok, akik abban a hiszemben élnek, hogy a politikai pártok vagy a munkásszervezeteknek politika felé hajló irányzata reformokat fog biztosítani a munkások részére, ebből a feltevésből hamar kijózanodnak. A politikusok, akik előre látók, tudják, hogy a mai rendszert csak úgy lehet még ideig óráig megtartani, ha valamelyes reformokkal próbálják tarthatatlanságát befoltozni. Más oldalról pedig azt is tudja minden épeszű ember, ha a gazdaságilag megszervezett milliós munkás tömegek egyszer tényleg az általános sztrájk fegyveréhez nyúlnak, a politikai kártyavárak romokban fognak heverni és az összedülő kapitalista társadalmi rendszer minden intézményeivel együtt fog heverni, a gazdaságilag megszervezett munkások lábai alatt. Ugylátszik a történelem megismétlődik. Az, IWW megalakulásakor haladó elemek megegyeztek abban, hogy az ipari fejlődés képtelenné tette a szakszervezeteket arra, hogy a megváltozott ipari termelési viszonyok között eredményes harcokat tudjanak vívni a munkások részére. Ám de a hatalomra törekvő politikusok másképpen látják mindig a helyzetet. Ugyan úgy volt az 190^-8 időszakban, amig a politikusok a forradalmi ipari unionisták szervezeteit kortestanyává sülyesztették, amit a tényleges ipari forradalmárok idejében észrevették és az 1908-as konvención szakítottak minden létező politikai párttal. Éhez hasonló esetek fogják majd szaggatni a háború befejezése után a milliós tagot számláló CIO szervezetet, amikor majd a kapitalista érdekeket képviselők örömmámorba fognak úszni, hogy nem kellett nekik fizetett kémeket küldeni a CIO szétrombolására, mert a különböző politikai frakciók azt ingyen elfogják végezni, a kapitalista osztály javára. mi betegségekről felvilágosítja? 5. Segítsük a rendőrséget és a bíróságokat a prostitúció haszonélvezőinek lefogásában és megbüntetésében. A prostitúció haszonélvezői ugyanis legfőbb okai a nemi betegségek terjesztésének. A közönség felvilágosítására szolgálnak az oktató filmek, füzetek, röpiratok és plakátok.