Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)

1944-11-18 / 1346. szám

1944 november 18. BÉRMUNKÁS 7 oldal Kik rettegnek legjobban a Szovjettől? (Vi.) A munkások között so­kan akadnak, akiknél a Szov­jet ellenes érzelmeik a logikus kritikán túlmegy és vak gyű­löletté alakult át. Azok öröm­mel adják vissza, terjesztik mindazon Szovjet ellenes pro­pagandát, mely érzelmeiknek megfelel azt sem nézik vagy vizsgálják meg, hogy kiktől is erednek azok. Figyelni nemcsak érzelmeikre kellene, mely gyak­ran csal, hanem mindenki a tu­dományos megállapitás szerint bírálni, mely azt állapítja meg, hogy “a gazdasági érdekek szabják meg az emberek gon­dolkozását és cselekvését”. Akik a saját gazdasági érdeke­ik ellen cselekszenek, agitálnak azok maguk ellen követnek el bűnt. Ez a legjobb irányvonal melyen keresztül megítélhetjük úgy a propaganda forrását, mint azoknak a céljait. így érdemesnek találom ezen cikket leginkább azért, hogy az olvasóinki ráismerj enek az ilyen Szovjet ellenes propaganda forrásra és céljaira és ezek sze­rint bírálják meg azokat. Ha nem cselekszünk igy, úgy segí­tő társaivá szegődünk azon gazdasági érdekcsoportoknak, akik minden eszközzel legtöbb­ször hazugságokkal, rágalma­zásokkal támadják a Szovjet gazdasági rendszerét, hogy sa­ját gazdasági érdekeiket meg­védhessél TÁRCA Közös nyomorúság Irta: Bársony István A nyíri homokon lassan koco­gott egy négyes fogat; a nehéz hintót alig bírták a lovak. Ku­tyának való meleg idő volt s a szegény párák egyre prüszköl­tek a borzasztó porfelhőben. Már túlhaladták a pusztatere­mi erdőt, vigasztalan sivatag terült előttük Vasvári felé. A hintóbán két urforma volt, csupa homok mind a kettő. Aki jobbról ült; egyre fészkelődött, annál csöndesebb volt a másik, majd kiesett a hintóból, úgy bólingatott bóbiskolva. — Péter? — szólt egyszerre a nyughatatlan ur. — Hm! . . . tessék! — ria- dozott a baloldalt alvó ember. — Mondja csak, mikor is lesz a sülelmedi vásár? De ugyan ne aludjék már örökösen! Nem szégyenli, ilyen fiatal ember létére ?! Péter, az inspektorátus Írno­ka, gyorsan pislog, azzal bizo­nyítja, hogy a szempillái mi­lyen virgoncak, pedig csaku­gyan majd leragad a szeme, oly álmos. — Kérem, nem aludtam; igenis, a sülelmedi . . . (megint bóbiskol). — Azt hát, a sülelmedi. — Mikor is lesz? — kérdezi Péter fölrezzenve. — Ejnye! hiszen én kérdez­tem, — dörmögi bosszúsan az Senator Reynold, N. Caroli- na-i senátor, egyszermint több­szörös milliomos dohánykirály, aki sok dohányt csinált dohány trösztön keresztül és a senáto- ri foglalkozása csak mellékes, csak arra jó, hogy az alábbi ki­jelentéseinek nagyobb fontossá­got és terjedelmet adjanak a lapokon keresztül. Ez a Rey­nold a legreakciósabb körökbe tartozik. Még a “Under Cover” cimü könyvben is, mely az itte­ni náci ügynököket ismerteti, meg van jelölve és általánosan elismerve, hogy a náci és fasiz- ta eszmék legnagyobb barátja és támogatója. Ez a Reynold a Hearst újsá­gokban és majdnem minden ha­sonló lapon keresztül, (Hearst lapok évente 400,000. dollárt kaptak Hitleréktől, hogy a ná­ci eszméket és érdekeket véd­jék s terjesszék) a következő jóslásokat tette a Szovjeteket illetőleg. “A Szovjet akarják uralni a Földközi tengert, lefoglalni a Dardanellákat és Szuez csator­na kontroljában osztozkodni az angolokkal. “Lefoglalni Románia, Bulgá­ria, Magyar, Görög, Jugoszláv, Lengyel, Latvia, Litvánia és Esztonia országokat. “Kiterjeszteni a kommunista kontrolt Olaszországra és forra­dalmat szítani Spanyolország­ban. inspektor ur. — Hallja, igazán borzasztó, hogy maga éjjel­nappal mindig csak alszik. A lovak már csak lépésben haladnak, úgy elfáradtak; kí­nozza szegényeket a pőcsik; a gyeplős egyre rángatja az ist­rángot, az ostorhegyes kínjá­ban folyvást rázza a fejét: süt a nap, mintha agyon akarná a világot pörkölni. Még olyan ember is ellan­kadna ilyenkor, aki máskülön­ben éber természetű. Az ins­pektor ur egy csöppet sem fá­zik, leveszi a kalapját és azzal legyezi magát, de akkor meg napszurás fenyegeti, hát in­kább megint csak izzad a ka­lap alatt. Dühösen bevágódik a hintó sarkába, hátha ő is eltud­na aludni, mikor az egész világ álmos. Biz’ az sehogyse megy; ha lehunyja is a szemét, hall min­den hangot: a pipiske szavátj a kerék kattogását, meg azt, hogy milyen jóízűen horkol Pé­ter. őt meg halálra gyötri az álmatlanság. Dühös tekintetet vet a jám­bor álomszuszira. íme, nincs több huszonötévesnél s milyen lomha! Aztán milyen borzas, rendetlen, se nyakkendője, se keztyüje. Mégis irigyen nézi egy dara­big, mialatt azon gondolkodik, hogy miféle ürüggyel kéne fel- költeni. Rágyújt egy szivarra s a füstöt mind belefujja az Ír­nok képébe, de bizony nem használ az. Valahára befordul a kocsi a fasorba, már látsza­nak a gazdasági épületek, a hintó is sokkal jobban halad, egyszer csak megállnak a lo­vak az ispán lakása előtt. Kár­| “Kommunista kormányt szol­gáltatni Francia és Németorszá­gok részére. “Elősegíteni India felszabadu­lását az angol uralom alól és azokat Szovjetek befolyása alá vonni. “Kínában az északi vidéke­ken levő kommunista kormányt egész Kínára kiterjeszteni és ott is megszervezni a Szovjet befolyást.” Reynoldék és Hearsték meg vannak ijedve, hogy ámbár az amerikaiak letörik Japánt, de szerinte nagyobb veszedelem az, hogy Szovjet Kínát fogják lehetővé tenni ezáltal. Tehát ha a rendes mértéket használjuk az ilyen ömlengé­sek, jóslások, vészharangok megbirálására, akkor megért­hetjük, hogy Reynoldséknak, Hearstéknek, McCormickéknak és a többieknek, nagyon is jó okuk van az ijedelemre, hogy ezek a jóslások beválnak. De miért ijednek meg ettől a mun­kások? Miért kellene nekünk attól félni, hogy az indiai nép­tömeget a Szovjet segítségével esetleg felszabadítják az angol uralom alól? Vagy miért kelle­ne nekünk azért rettegni és a Szovjetet gyűlölni, hogy Kíná­ban átveszik a kormányt a re­akciótól és köztulajdonba ve­szik a termelési eszközöket? Kizárják a külföldi bankárokat és iparfejedelmeket. Talán még fel is akasztják a háborús spe­kulánsokat, zsarolókat, akik még az életüket feláldozó ka­tonaságtól is ellopják az élel­met, hogy drágán eladhassák ? örömmel csap az inspektor az írnok vállára. — Kelljen fel no, megérkez­tünk már! maga hétalvó! Nem tudja tűrni, hogy más ember még nappal is aludjék, mikor ő éjjel se hunyja be a szemét. Ez a borzasztó, örökös ébrenlét nem hagyja nyugton; egyre járja miatta a gazdasá­gokat: hátha kifáradna? hátha a változó levegő elálmositanáv Gyűlöli azokat, akik édesdeden tudnak szunyókálni, de legjob­ban gyűlöli Pétert, aki szaka­datlanul ott van mellette s sza­kadatlanul alszik. Már régen kitette volna va­lahová a gazdaságba, de hátha nem kap más embert maga mellé? Akik mellette voltak, mind megszöktek; ez az egy, úgy látszik, bírná; szenved ugyan, de türelmes, mint egy birka. Csak azt ne tenné, hogy még olyankor is alszik, amikor diktál neki. Az ispán ur alázatos mosoly- lyal siet ki a hintórobogásra. — Pfüh! micsoda kánikula ez! Van-e valahol egy kis ár- nyékja, ispán ur? — Hogyne! van itt minden, még behütött savanyu viz is. (Az ásványvíz nagy gyöngéje az inspektor urnák.) Az omnipotens egy pillanat­ra elfeledi minden egyéb baját s igazán örvend. — No csak elő vele! Csinos környéke van az ispá­ni háznak; egy kis keritetlen zöld udvar, benne néhány akác, a ház előtt petuniás virágá­gyak s egy felfutóbabbal körül­vett lugas. Ha nincs nagyon meleg, itt eszik az ispán. Az inspektornak is eszébe jut, MIKE LINDWAY November 18-án, szombat este az I.W.W. clevelandi tag­jai vacsorát rendeznek, amely­nek jövedelmét a Mike Lind- way védelmi alapra adják. Mike Lindway az osztályharc foglya. A munkásmozgalomban kifejtett aktiitásából kifolyó­lag került Ohio állam börtöné­be. Mint mechanikus dolgozott a clevelandi National Screw Companynál, amelynek gyárá­ban 1935-ben sztrájkra mentek a munkások. Lindway nagyon erélyesen vett részt ebben a sztrájkmozgalomban. Olyan hévvel szolgálta sztráj­koló munkástársait, hogy fel­tűnt a munkáltatóknak és egy rendőr meg is mondotta neki: “Még a kezeink közé fogsz ke­rülni!” Még a sztrájk folyama­ta alatt rendőrök mentek a lakására, amikor Lindway nem volt otthon és a pincében, mely- höz a ház többi lakóinak is ré­szesedésük volt, állítólag dina- mitot találtak. Erre aztán vá­dat emeltek ellene, hogy a di- namittal a gyárat akarta fel­robbantani. Noha az ilyen bizonyítékok alapján normális körülmények között nem Ítélhetnek el senkit, ebben az esetben azonban Ohio állam legfelsőbb törvényszéke olyan magyarázatot adott a törvényeknek, hogy Lindwayt elitélték. Az I.W.W. Egyetemes Védel­mi Bizottsága újból kísérletet tesz, hogy a Lindway ügy uj elbírálás alá kerüljön. A fent említett vacsora jövedelme ezt a célt fogja szolgálni. . hogy tán ide kellene bevonulni, úgysem soká tarthat már a hő­ség, esteledik. — Ugyan, menjen csak, Pé­ter, hozasson ide egy kis italt. Mikor Péter indul, a princi­pális meglöki az ispánt. — Nézze csak, még járásköz­ben is alszik. Sose láttam ilyen álmos embert. Az ispán minden erejével csudálkozik, felhúzza a szem­öldökét s megcsóválja a fejét. Aztán beülnek a lugasba s vár­ják sk. italt. Csakugyan kelle­mes itt; a nap csak rézsutosan érinti a kövér sürü bablevele­ket; légy nincs, nem szereti a babot a féreg. Egy kicsit meg­hányják-vetik a gazdaság dol­gait, az inspektor ur meg van elégedve a felvilágosításokkal, rendben van itt minden. De most már csakugyan itt lehet­ne az a kis ital. Az ispán felugrik s szalad Péterért. A konyhában azt mondják, hogy egy félórával azelőtt járt ott, bement a téns- asszonyhoz, minthogy annál vannak a pincekulcsok. A házi­gazda végigfut a lakáson s az ebédlő bőrdivánján megtalálja Pétert. Alszik a szerencsétlen. — Az istenért, Írnok ur! ho­va gondol? A principális mind­járt meghal szomjan. Pétgr felugrik s ijedten néz körül. Mikor látja, hogy nincs itt az inspektor, megered a sza­va. — Ugyan hagyjanak nekem békét! hallott már valaha vala­ki ilyet? próbálnák meg csak egyszer! látott már olyan em­bert, aki két hónapja nem jut hozzá, hogy kialudja magát? (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom