Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)

1944-10-07 / 1340. szám

1944. október 7. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL ___CS...Ő MEGJEGYZÉSEI NINCS IGAZSÁG?! “Van még lámpa vas Van még lámpa vas Mindegyikre egy Horthy gaz És van még lámpa vas.” Hetek óta mélységes elkese­redés, lehangoltság vesz rajtam erőt, amely annál különösebb, mert 25 éves álmom, vágyam áll megvalósulás előtt. Ez a nyomasztó érzés jól tudom nem csak engem fog el, hanem sok, sok ezer társamat is, akik szét­vannak szórva az egész világon. Hogy mi az oka a nagy le­vertségemnek, azt röviden igy írhatom le. A vörös hadsereg 100, én pedig jó 3000 mérföldre vagyok Budapesttől. Ezt az ér­zést csak az érti meg, aki velem együtt az 1918-19-es magyar forradalomnak menekültjei és kóstolót kaptak a fehér terror rémségeiből, akik látták, hogy egy életen keresztül felépített munkásmozgalmat, hogy tapos­sák szét Horthy bitangjai,, kik a román szuronyok védelme alatt, a magyarság legértéke­sebb elemeit űzték világgá, me­lyek közül annyi értékes egyé­niség pusztult el az emigráció nyomorúságos utján, országról- országra üldözve, hogy végül éveken keresztül való bujdosás után, Hitler-Horthy hóhérainak a kezeibe kerüljenek, vagy ezt elkerülve önkezükkel vetettek véget, hányatott életüknek. Huszonöt éve, egy negyed százada, hogy a fehér ellenfor­radalom, a románok és a győz­tes antant támogatásával ura­lomra került és nem csak visz- szaállitotta a régi rendszert, hanem felrúgva minden látszat alkotmányosságot, olyan ter­rort vezetett be, amilyet addig a modern történelem nem is­mert. Az újra uralomra került földes ur és nagytőkés, nem1 akarta még egyszer veszélyez­tetni az uralmát, tehát intéz­ményesen biztosítani akarta azt úgy, hogy egyrészt fizikai­lag kiirtotta a munkásosztály legjobbjait, ezreket vetett bör­tönbe és üldözött világgá, más­részt hozzáfogott egy olyan erő­szak szervezet kiépítéséhez, amely képes legyen letörni min­den olyan kísérletet, amely a hatalmat kiakarná venni a ke­zükből. A kis csonka Magyar- országnak, több csendőre, ren­dőre, bírája volt, mint a régi nagy Magyarországnak, nem számítva azt, amit félhivatalos karhatalomként építettek ki, mint a “Viézek”, tiszti különít­mények, diákszövetségek, stb. A terror, a börtön és az akasztófa elől menekültek, akik a magyar határhoz közeleső Bécsben találtak menedéket. Éveken keresztül reményked­tek abban, hogy rövidesen vál­toznak a viszonyok és visszake­rülhetnek a hatalomra, meg­bosszulhatják a társaik kion­tott vérét. Siófok, Orgovány, Kelenföldi laktanya, Británia szálloda, stb., stb. Ezek a rém­ségek végsőkig fokozták a gyű­löletet a Horthy rezsim ellen az emigránsokban, kik állandóan ugrásra készen állottak, hogy az első kedvező alkalommal új­ra szembe kerüljenek a gyilko­sokkal. Élénk fantáziával képzeltük el, hogy mi fog történni, ha még egyszer vissza megyünk. A bécsi tartózkodást és vállalt foglalkozást csak időlegesnek tekintettük, valójában úgy érez­tük, hogy azok vagyunk és le­szünk, ahonnan az ellenforra­dalom elüldözött bennünket. Nagyon élénken eltudom képzel­ni azt, hogy rövidesen eljön az idő, amikor megint együtt lesz­nek a kecskeméti, szolnoki, sze-! gedi és bácskai paraszt fiukból óta öntötték az amerikai magyarságba azt a tévhitet, hogy a Szent Istváni eszmét szolgálják, midőn a Duna völgyében élő né­pek közötti gyűlöletet hirdették és szították. Most azonban már elérkeztünk ahoz a korhoz, amelynél a fajgyűlölet álcája alatt kiváltságos kis csoportok nem zsákmányolhatják ki többé oly za­bolátlanul az összes népeket. A világ népei összefogtak a német, a magyar és más fasizta vagyis mások fölött erőszakkal ural­kodni akaró hatalmak ellen és kipusztitással fenyegetik őket. A Szent Istváni eszme tehát a mai értelemben az, hogy a magyaroknak is nem URALNI KELL AZ ŐKET KÖRNYEZŐ NÉPEKET, HANEM AZOKKAL KOOPERÁLNI A BÉKÉS ÉLET MEGTEREMTÉSÉRE. Ennek természetesen első feltétele megbüntetése és meg­semmisítése azon elemeknek, akik a Szent Istváni eszme hazug magyarázatával takarózva a teljes pusztulás elé vitték a magyar nemzetet. A mai kor Szent Istvánja tehát nem az, akinek szájá­ból egyre dűl a magyarországi nemzetiségek elleni szidalom, aki a magvar és a környező népek kizsákmányolóit védi, hanem az, aki A KÖRNYEZŐ NÉPEKKEL VALÓ BARÁTSÁGOT ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉST HIRDETI. Valószínűnek tartjuk, hogy ha Szent István tudomást tudna szerezni arról, hogy a nevében milyen aljas csalást vittek végbe, akkor az az állítólagos jobb keze, amit Budán őriznek, ökölbe szorulna. Persze, persze, hiszen a Szent Jobb is csak olyan csalás, mint minden, amit a magyar uralkodó osztály eddig elkövetett, hogy annál könnyebben kizsákmányolja a népet. álló ezredeim, akik a második Vörös Hadosztályt alkották. Mások éppen úgy népbiztosok­nak, tanácstagoknak, politikai megbízottaknak érezték magu­kat és abban is megyeztek, hogy másodszor jobban csinál­ják. Múltak az évek, a várt alka­lom csak nem jött el, egy-egy gyenge reménység még fel-fel villanyozta a lelkeket, hogy az­után még sötétebb színben lás­suk a jövendőt. Az európai ka­pitalizmus, valljuk meg őszin­tén a politikai munkásmozgal­mak segítségével konszolidáló­dott, újra erőre kapott, a reak­ció előrenyomult, a munkás- mozgalmat testvérharcok gyen­gítették, azok előtt akik érté­kelni tudták a viszonyokat nyil­vánvaló lett, hogy nem lehet rögtönös változásokat várni. Horthy rendszere a nagytőke segítségével erőre kapott, lát­szatra úgy nézett ki, hogy rend és alkotmányosság uralkodik, a szoc. dem. párt megalkuvása, megerősítette ezt a látszatot, igy újra hozzá kell fogni a rendszeres munkához, az élet minden terén, megkezdeni nem­csak a megélhetéshez szüksé­ges munkát, hanem aktivan be­lekapcsolódni a munkásmozga­lomba is, ott ahova a sors, ez esetben Horthy terrorja vetet­te őket. Megkezdődött a bécsi emig­ráció felszámolása, jutott belő­le a világ minden részébe. Sok elkallódott, de sok nagyon érté­kes erőt jelentett ott, ahol elhe­lyezkedett. Azután következett Mussolini, Hitler és az emigrá­ció mint egy üldözött horda me­nekült országról országra és csak egy kis hányada tudta ma­gát átmenteni, a többség bele­fulladt abba a vértengerbe, me­lyet a náci banditák szabadítot­tak a világra. Minden csapás, kilátástalanul sötét helyzet dacára is, az igazi emigránsból soha sem halt ki az a reménység, hogy egyszer mégis megdől az a bitang ura­lom és ha mi nem is állunk már a sokszor megálmodott régi posztunkra, hiszen megöreged­tünk, megtörtünk a 25 év haj­szájában, de ott leszünk, ami­kor az utódaink megfizetnek a mártírjainkért, az emigráció szörnyű szenvedéseiért. Láttuk és remegve figyeltük, amikor a fasizmus csillaga kez­dett halványodni, egymás után verték ki a meghódított terüle­tekről. A nácik szövetségesei egymás után hagyták el a sü- lyedő hajót, mint a menekülő patkányok, csak a magyar ural­kodó osztály tart ki végsőkig Hitler mellett jól tudva, hogy a 25 éves gazságokért nincs és nem lehet kegyelem, nekik együtt kell pusztulniok Hitler banditáival. Látjuk, hogy a Szovjet diadalmas Vörös Had­serege, mérföldes léptekkel ha­lad Budapest felé, érezzük és hisszük, hogy a sokat szenve­dett, a szenvedésbe már egészen elfásult magyar népre, hitvány uraitól való megszabadulást és j talán újra való harcos ébredést I jelent az, amikor Budapest há­zain újra sarló-kalapácsos zász­ló fog lengeni. A rádió bemondó jelenti, mi­kor e sorokat irom, hogy a Vö­rös Hadsereg 100 mérföldre van már Budapesttől, még ha megköveznek is érte Horthy itt levő csatlósai, akkor is beval­lom, hogy életem egyik legna­gyobb örömét jelentette be a rádió, de egy mélységes szomo­rúság is elfogott, amikor annak a tudatára ébredtem, hogy a 25 éves álmom füstbe ment és nem lehetek ott, amikor a hóhért akasszák. Három ezer mélföldről, teljes lelkemmel együtt masírozok a Vörös Hadsereggel, hiszem és remélem, hogy amikor elérik Szegedet, akkor hozzájuk csat­lakozik az Október és Március hadserege is és együttesen vo­nulnak be Budapestre, útközben felszedve a magyar alföld volt vörös katonáit, vagy azok fiait. Behunyom a szemem és lá­tom magam előtt az én régi Budapestemet, az én Váci úti és Csepeli munkástársaimat, kik­nek a lábuk alatt újra dong a Kőrút kövezete és látom Buda­pest lámpavasait, amelyen az őszi szél kedélyesen himbálja Horthyt a banditáival, vitézei­vel, nyilas keresztesekkel egye­temben. Ha ez az elképzelésem valóra válik az meg megvigasz­tal azért is, hogy magam nem lehetek ott a nagy diadalnál. Jól tudom, hogy a Szovjet hadsereg nem viszi és nem is viheti végbe a felszabadulást, az igazi felszabadulást a ma­gyar munkásoknak maguknak kell megvalósítani, de hálával kell gondolni azokra a katonák­ra, akik ennek a lehetőségét elősegítik. Nekünk amerikai munkások­nak sem hozzák ezüst tálcán a felszabadulást, azt ingyen nem adják, azért harcolni és küzde­ni kell magának az amerikai munkásnak, különösen ma, ami­kor az európai fasizmus pusztu­lása után, itt készül a reakció azt újra életre hozni. Ritka emigráció volt az a tör­ténelem folyamán, amely dia­dalmasan került haza, a Horthy rezsim pusztulása sem úgy kö­vetkezik be, ahogy azt elképzel­tük. A fasizmus ahol uralomra jutott, oly kegyetlenül kímélet­len, hogy lehetetlenné tette azt, hogy a saját népe rázza le az igáját, ehhez a katonai vereség volt szükséges, ezt jól tudtuk és azért nem hittük, hogy a munkásosztálynak közömbös az, hogy melyik fél kerül ki győz­tesen. A nácizmus győzelme reménytelen elnyomást, a szö­vetségesek győzelme a felszaba­dulásért való harc lehetőségét jelenti. A nácizmus már dögro­váson van, most a munkásosz­tálytól függ, hogy tud-e, akar-e élni a felszabadulás lehetőségé­vel. Mire ezek a sorok nyomtatás­ban megjelennek, addigra talán elfogy az a száz mérföld is, ak­kor ki fog tűnni, hogy nem-e jelent uj csalódást a magyar munkások viselkedése nekünk, IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT Az Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom