Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)

1944-10-07 / 1340. szám

1944. október 7.

BÉRMUNKÁS

3 oldal

MUNKA KÖZBEN

(gb) ROVATA'

VÁLASZTÁSI

GONDOLATOK

Nem kell a naptárt tanulmányoznunk, úgyis tudjuk, illetőleg tudatják velünk, hogy közeledik november 7-ike, a választások napja. Akarva, nem akarva tudomást kell vennünk róla, mert a napilapok és a rádió éppen olyan teret adnak a kortes beszédeknek, mint akár a háborús híreknek. Sőt vannak napok, amikor a korteskodás háttérbe szorítja a háborút, — mármint a lapokban és a rádió leadásokban.

Körüljártam a műhelyben, kiváncsi voltam, hogy ez a szerfelett kiélesitett választási cé- có, milyen befolyást gyakorol a velem dolgozó munkásokra. Odamentem, ahol páran beszélgettek és figyeltem, hogy mit mondanak, nem kérdezgettem, tehát nem igyekeztem befolyásolni a véleményeiket.

Szükségesnek tartom ezt megjegyezni, mert a legtöbb esetben, amidőn a lapokban állítólag valamely népréteg ’’keresztmetszetének” a véleményét adják vissza, a legszemérmetlenebb csalással élnek. Már rendesen előre elhatározzák, hogy milyen véleményt fognak találni. Sok esetben nem létező neveket és címeket adnak az előre megállapított, rendesen valamilyen érdeket szolgáló vélemény leadóinak, mint például az egyik new yorki napilap is csinálja, amely még azt is figyelmen kívül hagyta, amikor a másik lap megírta, hogy az adott címekre küldött levelek mindegyike visszajött.

Mondom, én csak hallgatóztam és azt próbálom visszaadni, amit hallottam. Azonban el kell döntenünk előbb azt a kérdést is, hogy vájjon a mi gyárunkban dolgozó munkások az amerikai népesség “keresztmetszetét” mutatják-e? Én azt hiszem, hogy nem. A nálunk dolgozó munkások nagy többsége bevándorolt szülőknek itt született gyermekei, — vagyis úgynevezett második generáció. Származásra nézve olasz, magyar, lengyel, szlovén, német eredetűek, elvétve persze találunk közöttük más nemzetiségű eket is. A következő nagy csoportot maguk a bevándoroltak alkotják .akik között szintén az olaszok, lengyelek, magyarok és szlovének vannak túlsúlyban. Itt harmadik generációs amerikait már alig találunk és a munkásfaló Pegler által igazi amerikainak nevezett George Spelvint, akinek ősei már Washington idejében itt voltak, hiába keresnénk ezen az ipartelepen.

MIRŐL BESZÉLNEK

Azonban tekintettel arra, hogy itt is csak polgárokat vettek fel munkára, igy minden munkás, ha szavazni fog, a szavazata éppen annyit ér, mint Pegler George Spevinjének a szavazata. Amig azonban az őseivel dicsekedő Spelvin most nagyon korteskedik, köpi a markát, hogy igy meg úgy visszaszerzi Amerikát az amerikaiaknak, addig az én munkástársaim rá sem hederitenek

a választásokra.

Be kell vallanom, hogy a mi műhelyünkben a beszélgetés hatvan százalékának a tárgya mindig a munkáról folyik. Nem mintha a munka annyira érdekelné őket, hogy annak technikai részével foglalkoznának, avagy azt tárgyalnák, hogy milyen szolgálatot nyújtanak a társadalomnak a nálunk készülő munkatermékek előálitásával, stb. Dehogy is kerül ilyesmiről szó! A munkáról csak azért beszélnek annyit, mert nálunk az a gyalázatos bonusz fizetés rendszer van, amelynél egyik munkán lehet keresni, a másikon pedig nem. így tehát mindig azt halljuk, hogy “miért kaptam én ezt a rossz munkát és miért kapta amaz azt a jó munkát, holott én már egy évvel tovább dolgozom itt, mint amaz. És mire való az union, ha ilyesmit megenged? stb. stb.” Rendesen azok beszélnek igy, akik soha nem mennek el az union gyűléseire és még a kezeiket sem mozdítják a fizetési rendszer megváltoztatására.

Ez a dolog tulajdonképpen nem tartozik az elnökválasztási hadjárathoz. Azonban azt akarom illusztrálni, hogy miről beszélnek nálunk a munkások és igy nem hallgathatom el azt a tárgyat, ami fölött a legtöbbször rágódnak. A másik tárgy, amiről szintén igen sokat beszélnek, ugyannyira, hogy második helyen kell felemlítenem, az a sport. Nehogy azonban azt gondolja az olvasó, hogy a mi munkásaink annyira sportolnak, mint ebből a mondatból következtetni lehetne. Dehogy is sportolnak! Hiszen még egy labdázó csoportot sem sikerült nekik összehozni, noha a kompánia megcsinálta nekik a játszóteret.

NEM IZGULNAK

Itt megint be kell vallanom, hogy az én munkástársaimat a sportok nem mint sportok, hanem mint hazárdirozási tényezők érdeklik. Nagy fogadásokat tesznek nemcsak lovakra, hanem a football és a baseball játékokra, meg az öklöző viadalokra is. A hazárdirozás, a nyerészkedés az egyetlen, ami őket a sport figyelésére ösztökéli.

Ami kis idő még megmarad az említett két tárgy elintézése után, azt a magánügyeik, részben pedig a háború és a választások között osztják meg. Másszóval azt akarom mondani, hogy eddig a mi gyárunkban a munkások nem igen izgulnak a kortes beszédek hatása alatt. Ugylátszik, hogy mindegyik már régen elhatározta, hogy kire fog szavazni és a kortesek minden érve mint falrahányt borsó pattan le róluk.

Ez elég szomorú dolog, mert egyben azt is bizonyítja, hogy mint ahogyan a kortes beszédek nem hatnak rájuk, úgy mindenféle más érveléssel szemben is érzéktelenek maradnak. Azért mondottam, hogy véleményem szerint a mi gyárunkban dolgozó, vagy általában a clevelandi munkások nem adják az amerikai munkásság kereszt- metszetét.

Az olyan városokban, mint Cleveland is, a nehéz munkát végző napszámos bevándorlók telepedtek meg, akik jóidéig távoltartották magukat a szervezett munkásoktól és teljesen az egyházaik befolyása alá kér rültek, ami egyben azt is jelenti, hogy intelligenciában és a demokratikus eszmék iránti fogékonyságukban messze elmaradtak. Ez természetesen meglátszik még a második generáción is.

ÖNÁLLÓ GONDOLKOZÁSRA

KÉPTELEN

Az ilyen, politikailag elmaradt munkásnak a szavazatát a papja irányítja. Ha aztán a papok a plutokratákkal szövetkeznek, — ami igen gyakori, akkor az önálló gondolkozásra képtelen szavazók akár egy Hitlert is hatalomra juttatnak.

Egyet azonban megfigyeltem. És ez az, hogy a különböző jelöltek politikai kortesfogásait, ravasz érveléseit nem is értik meg, egyet megértettek a múltban; méghozzá azt, hogy a WPA munkán könnyű szerrel kerestek annyit, amivel eltengették magukat a nagy pangás idején. Erre vonatkozólag többen tettek megjegyzést pár héttel ezelőtt, midőn John W. Bric- ker, a republikánus alelnökjelölt nagyhangon kijelentette, hogy “nekünk nem kell WPA munka”. Persze, hogy neki nem kell, — mondották a munKások. “Nekünk sem kellene, ha any- nyi fizetést kapnánk, mint Governor Bricker.”

Szóval én úgy látom, hogy az olyan féle munkásokra, mint nálunk is dolgoznak, a választási érvelés, semmi befolyást sem gyakorol. Legalább is eddig nem gyakorolt. Lehet, hogy New York és más városokban, ahol a munkások nagyobb tömegei foglalkoznak politikai kérdésekkel, a választási izgalom jobban látható, mint itt. Pedig ennél a választásnál valóban mindent elkövetnek az izgalom felcsigázására. A jövő számban majd ezzel fogok foglalkozni.

Nyolcszázezer pár cipő

Cipőnek még itt is nagy szeme van, a háború következtében időközönként majd minden vásárlási jegyet ideiglenesen, vagy véglegesen megszüntettek csak a cipő jegy marad szigorúan meg a korlátozás alapján, (a férfiak nagy szomorúságára, mert az ő jegyeiket elhasználják a nők). A katonáknak sok cipő kell, igy volt már a múlt háború idején is, odahaza a civileket a fatalpu cipőkre szoktatták rá, mi katonák meg a hadiszállítók jóvoltából papir- talpu cipőt kaptunk bőrtalpú cipő gyanánt. Ha a cipő illetve a bakancs elszakadt, nem volt szabad eldobni, össze lett gyűjtve és a használható részei újra fel lettek dolgozva.

Különösen a németek vették szigorúan az anyag kímélését és újra való felhasználását. Ma még nagyobb a hiány, igy a német pontosság még alaposabban vigyáz arra, hogy semmi anyag ne menjen veszendőbe.

Olvastuk a lapokban, hogy a visszafoglalt Lublinban, milyén modernül felszerelt, halálgyárat rendeztek be a nácik a kivégzésre szánt tömeget szépen levetkőztették, megfürdették, hogy gyorsabb legyen a kivégzési idő, igy kevesebb gáz fogyjon el, azután 250-et betereltek egy légmentesen elzárt terembe, rájuk eresztették a gázt és pár perc múltán megindították a mozgó padlót, amely a hullákat az égető kemencébe szállította. A megmaradt hamu és csontok az őrlőgépeken keresztül hordókba kerültek és műtrágya gyártására használták fel.

Az áldozatok ruháit, cipőit azután szépen leltárba vették és azt elszállították Németországba feldolgozás céljából. A vörös hadsereg gyors előnyomulása lehetetlenné tetfe a felhalmozott cipők elszállítását és egy nagy raktárban vagy 800 ezer pár cipőt találtak. Közel félmillió nő, férfi és gyermek cipő, Európa minden részéből. Csizma, papucs, bocskor, facipő és a rajtuk levő cégjegyzések mutatták, hogy az ott megölt, több mint egy millió civilt az egész Európából terelték a halálgyárba, orosz, lengyel, magyar, szerb, holland, cseh, belga, francia nép fiai, de főleg a zsidói lettek kipusztitva.

Nem egyéni bűnökért, mert azok, akik a nácik ellen vétkeztek, azokat “szabály”-szerüen ítélték el és végezték ki, de a halálgyár áldozatainak azért kellett meghalniok, mert zsidók, lengyelek, oroszok stb. voltak. Nehéz megállapítani, hogy miért követték el a németek ezeket a szörnyűségeket, miért tették utáltá, gyülölté a fajukat, különböző ‘verziók állnak fenn. Egyik azzal indokolja, hogy tudatosan kiakarták irtani, megritkitani minden olyan népet, amelynek a lázadására számítottak.

Mások szerint Hitlerék a felesleges fogyasztóktól kívántak megszabadulni és a meggyilkoltaknak a ruháit a hadviselés céljaira felhasználni.

Az a feltevés is elfogadható, hogy az elállatiasodott náci vezetők előtt tényleg ott volt a fenti elgondolás, de amellett azt is számításba vették, hogy a német hadsereg tagjaiba az állatiasságot, a kíméletlen kegyetlenséget akarták belenevelni, mert csak egy állatiasan fegyelmezett, kegyetlen hadsereg lehet az alapja olyan átkozott célkitűzésnek, amit Hitlerék a német népnek kijelöltek.

Akár mi is volt az indító ok, egy kétségtelen, hogy ilyen borzalmas tömeg kiirtását ártatlan civileknek, még a történelem nem ismer. Azt a 800 ezer cipőt nem szabadna sem felhasználni, sem elpusztítani, meg kellene tartani, a világ minden részébe elszállítani, mint egy elriasztó képet, amely megmutatja azt, hogy mi vár a világra, ha nem olyan társadalmi rendszert teremt ,amely lehetetlenné és feleslegessé teszi a háborút. Ha most elmulasztja, akkor a halálgyárak működni fognak a világ minden részén, amelyekben elpusztítják az elégedetlenkedők, a feleslegessé váltakat.

Kovách E.