Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-02-26 / 1308. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1944. február 26. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................$2.00 Une Year .......................$2.00 Félévre .......................... 1-00 Six Months .................... 1.00 Egyes szám ára ......... 5e Single Copy' .............. 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ______ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Kartel uralom (gb.) Lapunk mulheti számában részletesen ismertettük a Kilgore kongresszusi vizsgáló bizottságnak a németekkel paktá- ló, kartelban álló amerikai cégekről szóló jelentését. A jelentés adatainak alapján az igazságügyi minisztérium számos amerikai céget a háború sikeres folytatásának akadályozásával vádolt. Bizonyára a Kilgore jelentés adataira támaszkodott Assistant Attorney General Wendel Berge is, midőn rádió beszédében a következőket mondotta: “Ma már általánosan elismerik, hogy nem nyerhetünk gazdasági szabadságot mindaddig, amig privát csoportoknak megengedik, hogy az iparok felett kiváltságos hatalmat szerezzenek. Ily kiváltságokat szereztek a kartelek, amelyek valójában igazi kiváltságos gazdasági kormányokat alkotnak. És amig a nemzetközi béke vagy gazdasági szerződéseket hosszas nyílt vita után kötik meg, amelyeket még a szenátusnak is jóvá kell hagyni, addig a kartel egyezségeket, amelyek nagy befolyással vannak úgy az amerikai gazdasági életre, mint a külpolitikára, zárt ajtók mögött, titkosan kötig meg. Sem az Atlantic Charter, sem a “jó szomszéd- sági” irány, sem pedig a viszonylagos vámrendszer meg nem valósíthatók addig, amig a kartelek hatalmát meg nem törjük.” A Bérmunkás hasábjain már nagyon sokszor foglalkoztunk a kartelekkel. Sőt még azzal is eldicsikedhetnénk, hogy már évekkel ezelőtt rámutattunk a kartelekben rejlő nagy veszedelemre, tehát akkor ,amidőn a különböző vizsgáló bizottságok még nem hozták nyilvánosságra a kartelekre vonatkozó adataikat. Mi már akkor megírtuk, hogy a tőkés termelési rendszernek ez a legutolsó, tehát a legmagasabbra fejlett stádiuma, amelyben a világ népének kizsákmányolása egy kis csoport nemzetközi tőkés kezében egyesül. A profithajhászó tőkések előbb csak az áruikkal versenyeztek. Amint az egyes kisiparosokból gyárosok, úgy a gyárosok némelyikéből iparmágnások lettek az ipartelepek egész csoportjait bírták bankjaik révén. A tőkés termelésnek ezt a korszakát finánc kapitalizmusnak nevezik. A nagy bankárok végre rájöttek, hogy a profitjaikat állandóvá és biztosabbá tehetik, ha a versenyt kiküszöbölik, szövetségre lépnek, felosztják maguk között a piacot és igy határtalanul zsákmányolhatják ki a fogyasztó közönséget. Az ily szövetkezés, amely túllépte az ország határokat, a kartel, amely ellen most sokat Írnak és beszélnek úgy itt, mint Angliában. A kartel alakítás természetes fejleménye a “free enterprise” név alatt ismert magán vállalkozásnak. Igaz, hogy a kartelokat támadók nem használják a “free enterprise” kifejezést, de védik a jelenlegi tőkés termelési rendszert, vagyis az élethez szükséges javaknak oly módon való előállítását, amelynél a termelők a mások tulajdonát képező szerszámokkal dolgoznak. Akármilyen nevet is adjanak ennek a rendszernek, az mindig csak a profit érdekében való termelés lesz és az, aki a profitot védi csak úgy támadja a kartelokat, hogy komolyan meg ne sértse azokat. Berge segéd igazságügyminiszter, Walles alelnök meg a többiek, akik most a kartelok ellen hadakoznak csak azt akarják, hogy az ilyen gazdasági szerződéseket az államon keresztül lehessen kötni. Tehát korlátozni akarják a kartel kapitalizmust is éppen úgy, mint ahogyan korlátozzák ezt a profitért való termelést az ország határokon belül, — már amennyire korlátozni képesek. Mi, mint évekkel azelőtt, most is csak azt mondjuk, hogy a karteleket csak úgy lehet igazán megtörni, ha a termelésből kiküszöböljük a profitot. Azt azonban nem várhatjuk el, hogy ezt azon kormányközegek csinálják, akiket az ily termelési rendszer éltet. A profit rendszer megszüntetése csak a munkásosztály érdeke. így ne is várjon arra a munkásság, hogy mások fogják azt elintézni a számukra. Viszont a termelési rendszer megváltoztatására a munkásságnak olyan nagy erőre van szüksége, amit csak jól felépített gazdasági szervezettel érhet el. A kartelok ismertetése azonban mégis nagyon hasznos, mert ! a munkások millióinak nyitja fel a szemeit, akik úgy tartották, hogy a termelési módszer mindig olyan volt és mindig olyan marad, mint most, amin tehát változtatni nem lehet és ellenszenvei fogadtak minden felvilágosító Írást vagy beszédet. A sztrájkok okai (gb.) A munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala szerint 1943-ban jóval több sztrájk volt, mint 1942-ben. Az elmúlt évben 3750 sztrájkot jegyzett fel a Department of Labor statisztikai hivatala, ami az előző évhez viszonyítva 25 százalékos emelkedést mutat. _ Megtudjuk továbbá Miss Perkins munkaügyi miniszter jelentéséből, hogy az elmúlt évben a munkások egy-tizennegyed (0.14) százaléka sztrájkolt, ami majdnem háromszorosa az előző évi 0.05 százaléknak. Az előző években a sztrájkolok arányszáma a következő volt: 0.32 százalék 1941-ben, 0.10 százalék 1940-ben és 0.28 százalék 1939-ben. így még a múlt évi 0.14 százalék is nagy esést mutat a háborút megelőző évekhez hasonlítva. A munkaügyi minisztériumnak azonban másféle statisztikai adatai is vannak. így például időről-időre kimutatja a drágaság emelkedését. A legutóbbi kimutatása szerint a drágaság 1941. január elseje óta 23.4 százalékkal emelkedett, vagyis kevesebb, mint egy-negyeddel. Ezt a kimutatást nemcsak a munkássajtó, hanem még a polgári lapok egy része is hihetetlennek tartja. Nincs az a háziasz- szony, akinek ilyesmit be lehetene beszélni. A drágaság emelkedésének kiszámítására azonban annyiféle mód van, hogy nagyon különböző eredményt lehet kimutatni, — mindenki olyat, amilyet csak akar. Éppen azért a szervezett munkásság részéről is több csoport adatokat gyűjtött, hogy megállapítsák, mennyivel is emelkedett a megélhetés, mert a “Little Steel” formula szerint a béreket is annyival kellene emelni. Phillip Pearl, az AFL News Service szerkesztője ily adatok alapján arra az eredményre jutott, hogy a drágaság az utóbbi két év alatt 43.5 százalékkal emelkedett. Ugyancsak ily kimutatásokat adott közzé a CIO-hoz tartozó több union is. Ezek szerint a drágaság 50, 60 vagy annál is nagyobb százalékkal emelkedett a háború kitörése óta. Miután a War Labor Board úgy határozott, hogy a drágaság csak 15 százalékkal emelkedett s igy a munkásoknak a béreit is csak ily arányban engedte emelni az elmúlt évben, igy valóban azt lehet csodálni, hogy a sztrájkok száma csak olyan kevéssel emelkedett. A “Little Steel” formulát azzal a feltevéssel állapították meg, hogy a drágaság nem fog tovább emelkedni, sőt, még a már nagyon kiemelkedő árakat is vissza fogják szorítani. Erre azonban nem voltak képesek, sőt meg arra sem, hogy a drágaság további emelkedését elvágják. Amig tehát a “Little Steel” formulával a béreket megrögzitették, addig a drágaság emelkedését nem tudták megakadályozni. És amint az emelkedő drágaság mind nagyobb mértékben nyelte el a béreket, a munkásság követelése annál jogosabb lett. Az ily jogos követelések előli merev elzárkózás aztán megszülte a sztrájkokat. És ha a drágaság emelkedése és a bérek emelkedése közötti aránytalanságot nézzük, akkor nem azon csodálkozunk, hogy az elmúlt évben még a háború dacára is voltak bérharcok, hanem azon, hogy csak olyan kevés sztrájk volt. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltat.! osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett “‘Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért ezt a forradalmi jelszót iriuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERRELf ’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor [ a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom i szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
