Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-02-26 / 1308. szám
1944. február 26. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN---------------------------(gb) ROVATA--------------------------/ . ■ EGY SZTRÁJK TANULSÁGAI Megszoktuk már, hogy a radikális gondolkodású munkások minden sztrájkkal rokonszenveznek. Radikális körökben általánossá lett az a nézet, hogy a sztrájkok az osztályharc ütközetei s még a vesztett sztrájkok is hasznosak a munkásságra, mert azokban edzik magukat a további harcokra. Mint teória ez igen szépen hangzik, de idővel a sztrájkoknak is olyan elfajulásaihoz jutottunk, hogy azt a bizonyos szimpátiát korlátoznunk kell, mert rájöttünk, hogy nem minden sztrájk szolgálja az osztályharcot. Sőt mi több, láttuk, hogy voltak olyan sztrájkok is, amelyek még a sztrájkban álló munkások érdekeit sem szolgálták. Ilyen sztrájkok voltak például azok, amelyeket egyes csaló, úgynevezett “graftelő” szak- szervezeti tisztviselők rendeltek el egyes munkáltatók meg- zsarolására. Az ily zsaroló tisztviselőknek sikerült pár szakszervezetet korruptálni és ezt a tényt használja ki Westbrook Pegler a szervezkedés ellen irányuló propagandára. De hasonlóan károsak az úgynevezett jurisdikcionál i s sztrájkok is, amelyeknél nem magasabb bérekért, vagy jobb munkaviszonyokért sztrájkolnak a munkások, hanem csupán azért, hogy a munkáltató melyik csoportot ismerje el. Az IWW mindig elitélte a jurisdik- cionális sztrájkokat és kétszeresen is bűnnek tartottuk azt, amikor az ugyanazon anyaszervezethez, — az American Federation of Laborhoz tartozó két union élet-halál harcot vívtak egyhással csak azért, hogy bizonyos műhely vagy gyár alkalmazottaitól melyikük szedje a havidijakat. VA múlt héten egy hasonló természetű sztrájk okozott jókora izgalmat, különösen a Det- roit-Toledo-Cleveland körzetben. Ezen a vidéken számos gyárnak a munkásai a Mechanics Educational Society of America (MESA) unionhoz tartoznak. Többek között ide tartoznak a Toledo városban fekvő Willys autógyár szerszámkészítői (tool room munkások) is. A többi munkások részben szervezetlenek, részben több unionhoz tartoznak. Pár héttel ezelőtt a munkások egy része követelte a National Labor Relation Boardtól (NLRB), hogy szavaztassa le a munkásokat, melyik szervezethez akarnak csatlakozni. PÁR NAPOS SZTRÁJK MESA ellenezte ezt a szavazást, mert nem volt kilátása arra, hogy a többi munkásokat megnyerje, sőt valószínűleg még a tool room munkásait is elvesztette volna. Midőn a National Labor Relation Board nem vette figyelembe ezt a tiltakozást, azt adván okul, hogy MESA csak egy igen kis hányadát képviseli a gyár munkásainak, ezen szervezet vezetősége tiltakozásul sztrájkba hívta a kötelékébe tartozó ösz- szes munkásokat, mintegy ötvenezer embert, akik az említett három város különböző gyáraiban dolgoznak. A sztrájk csak pár napig I tartott. Matthew Smith, a szer- j vezet központi titkára vissza- I rendelte a munkásokat és újból tárgyalásokat kezdett a kormány közegekkel. A sztrájk rövid tartama alatt azt hangoztatta, hogy a MESA a független unionok létkérdéséért harcol. Ezzel szemben a munkásellenes sajtó természetesen “a hadifrontokon küzdő katonáink hátbatámadásáról” irt. Persze az egyik éppen olyan alapnélküli túlzó kijelentés, mint a másik. Akadtak persze radikális szerkesztők, akik hősként üdvözölték Matthew Smithet és társait már csak azért is, mert ez a szervezet nem adott Ígéretet arra, hogy a háború tartamára lemond a sztrájk jogáról. Mások viszont követelték, hogy Smithet és társait börtönbe kell dobni, mint szabotá- lókat. Itt is mindkét oldalról alaposan bakot lőttek. Véletlenül abban a helyzetben vagyok, hogy meglehetősen ismerem ezt a szervezetet és vezetőinek egy részét. E rovat olvasói talán még emlékeznek, hogy éppen most két éve kidobtak egy gyárból, ahol segédkeztem a szervezésnél. Azt a gyárat a MESA akarta megszervezni, de a munkások any- nyira tudatlanok, gyávák és reakciósok voltak, hogy midőn párunkat kidobtak, a szervezkedésből semmi sem lett. Én akkor ismerkedtem meg ezen szervezettel és vezetőivel. Már máskor is használtam azt a kifejezést, hogy vannak olyan igazságok, amelyek valójában hazugságok. így tény, tehát igazság, hogy a MESA nem adott sztrájk megszüntetési ígéretet, de csak azért nem, mert nem kapta meg érte azt, amit követelt, hogy a szándék meg volt, azt biztosan tudom. A MESA központi tisztviselői mindent elkövettek, hogy a szövetségi kormány velük is paktáljon úgy, mint az AFL vagy a CIO szervezettel és közülük is vegyenek be valakit valamelyik kormány hivatalba, — a War Labor Boardba, vagy az NLRB irodába. Jó ideig állandóan kilincseltek a washingtoni hivatalokban, de eredmény nélkül. Pedig még az union gombjuk is mutatta, hogy ők mennyire hazafiak. A gomb az amerikai címert ábrázolta ezzel a felírással: MESA Defense Worker. NEM JOBB, NEM ROSSZABB A sok kilincselés és próbálgatás azonban nem járt eredménnyel, pedig egész bizonyos, hogy ha Smith, Hunter, Bizov- sky, vagy akárki más a vezető embereik közül kormányhivatalt kapott volna, akkor ők is feladták volna a sztrájkolás jogát a háború idejére. Sőt, hogy nagyobb eredményt érjenek el, még egyesíteni is próbálták a független kis szervezeteket az akkor még kompánia unionok- kal is szóbaáltak. Mindezeket nem azért mondottam el, mintha le akarnám bunkózni a MESA szervezetet, hanem csak azt akarom megértetni, hogy ez az union sem jobb, vagy rosszabb mint az AFL vagy a CIO vasipari szervezetei. És most nézzük annak a sztrájknak a lényegét. Matthew Smith azzal vádolta a National Labor Relation Boardot, hogy miután abban az AFL és CIO képviselői benn vannak, ez az iroda kijátsza a független kis szervezeteket a két nagy szervezetnek, amelyeket “kormány” vagy “nemzeti” szervezeteknek nevez. Szerinte ez a jkét nagy szervezet éppen olyan alárendeltje itt a szövetségi kormánynak, mint például a német szakszervezetek a náci kormánynak, vagy az orosz szak- szervezetek a szovjet kormánynak. Smithék tehát azt hangoz* tátják, hogy a függetlenségüket, a létüket védelmezik ezzel a sztrájkkal. A tények azonban éppen az ellenkezőjét bizonyítják. A tény az, hogy Smithék ezzel a mostani sztrájkkal rá akarták kényszeríteni a kormányközegekre, hogy VÉDJÉK MEG AZ ő SZERVEZETÜKET. Smith és társai éppen úgy a saját tulajdonuknak tekintik a munkaalkalmat azon gyárakban, amelyekben egyszer már szerződést kötöttek, mint az AFL vagy a CIO tisztviselői. Úgy tartják, hogy a gyárban nem a munkások, hanem ők, a központi tisztviselők, akik a szerződést aláírták, jogosak a munkaalkalmak ellenőrzésére, amiért természetesen fejadó jár nekik. SAV ANYU A SZŐLŐ A MESA sztrájkja valójában azt követelte, hogy egy szervezett gyár vagy műhely munkásainak többé ne legyen joguk szervezet megcserélésé- re. Tegyük fel, hogy abban a gyárban, ahol én dolgozom, megelégelnénk az AFL-hez tartozó szervezetet és elhatároznánk, — mondjuk igen nagy szótöbbséggel, hogy átmegyünk az IWW-ba. Smithék azt követelik, hogy a KORMÁNY ERŐSZAKKAL AKADÁLYOZZON MEG ILYESMIT. Azt követelik, hogy mi, munkások, bármit is csinálunk, bárhogy is gondolkodunk, ebben a gyárban csak akkor dolgozhatunk, ha lefizetjük a fejadót az AFL- hez tartozó International Association of Machinist szervezetnek, mert ez az unió kötötte meg egyszer a szerződést a mnkáltatóval, tehát ezért most már örökre joga van ezen munkaalkalmak után a havidijat szedni, habár mi, munkások, már másféle szervezetet akarnánk. v Akik tehát alaposan megfigyelték ezt a sztrájkot láthatták, hogy éppen azt követelik a kormánytól, ami ellen kiabálnak a munkások előtt. Én hive vagyok az IWW azon tanításának, hogy minden ilyen gazdasági kérdésben a munkások kezében legyen a döntés joga. A munkásoknak legyen meg az a szabadsága, hogy olyan szervezethez csatlakozzanak, amilyet választanak. De az ilyen csatlakozás alatt azt értem, hogy akkor annak a műhelynek vagy gyárnak azzal a szervezettel kell egyezkedni. Az IWW műhelyekben szigorúan betartják, hogy minden ilyen kérdést a gyárban dolgozó munkások döntőnek el és nem a központi irodából intézik. Ha Smithék meg akarják tartani a tagjaikat, akkor adjanak azoknak nevelést, szerezzenek nekik magasabb béreket és jobb munkaviszonyokat, mint a versenytárs unionok, akkor nem kell félniök a szavazástól. Mert a munkások előtt csak ezek számítanak. A kormánnyal való paktálás vádja csak mese, aminek még a saját tagjaik sem ültek fel, azért nem mentek ki a sztrájkba több műhelyben és szavazták meg a gyors , leszerelést, mert a munkáltatók ellen semmi követelésük sem volt. És különösen furcsán hangzik az ilyen vád azoktól, akik annyira utánajártak a kormánnyal való paktálás után, mint a MESA főtisztviselői, de akik ma Úgy tesznek, mint a róka a szőlővel, amit nem ért el, — rámondta, hogy úgyis “savanyu a szőlő.” FIGYELEM CHICAGO! Az IWW chicagói csoportjai 1944 márc. 11-én, szombaton este nagyszabású tanc- estélvt rendeznek az IWW sajtó javára, a Blue Hallban, 333 W. North Ave. ízletes' vacsora és hűsítők. Tánc. A jövedelem az “Industrialist i” finn nyelvű napilap és a “Bérmunkás” támogatását szolgálja. A Bérmunkás olvasóit es ismerőseiket ezúton is meghívja és elvárja a Rendezőség. ^k ^ "Szervezés" — "Nevelés" — "Felszabadulás" ^ W * W Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága W * W
