Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)

1944-02-26 / 1308. szám

2 oidai BÉRMUNKÁS 1944. február 26. áktól és öt hónap múltán a francia Weygand tábornok ve­zérlete alatt messze visszaszo- szoritották a. kifáradt oroszo­kat. Ezen győzelem'alapján ké­pesek voltak a határvonalat az 1921 március 18-án kötött bé­kében kitolni messze keletre és ez a határ megmaradt 18 éven át. Nem szabad tehát elfelejte­ni, hogy ezt a határvonalat a lengyelek erőszakkal, háború segélyével nyerték. Az “Encyc­lopaedia Brittanica”, amely szintén nem rokonszenvezik az oroszokkal, az idevágó törté­nelmi értesítést igy fejezi be: “A szovjet kormánynak igen nagy árat kellett fizetni a bé­kéért.” A lengyelek által igy nyert terület Ukrajna és Byelorussia nyugati részein fekszik, kitesz 78.000 négyzetmérföldet és a lakosok száma 12,775,000 volt a háború előtt. Körülbelül ugyanezt a területet foglalták vissza az oroszok a németek tá­madása után 1939-ben. Azt még a lengyelek is elis­merték, hogy a vitás területen a lengyel nemzetiség a kissebb- séget képezte. Az 1931-es cen­zúra szerint a számuk csak 40 percentet tett ki. Ukrajnaiak 36.6 százalékot, zsidók 7.9 szá­zalékot és a fehér oroszok 6.6 százalékot tettek ki a lengye­lek által adott kimutatás sze­rint. Társadalmilag és gazdasági­lag ez a terület volt Európa egyik legelmaradottabb, leg- nyomorgóbb fészke. Ezer meg ezer holdakat felölelő nagy lati­fundiumok (el nem adható, csak örökölhető földbirtokok) urai zsákmányolták ki a vidéki lakosságot. Radziwill herceg, a leggazdagabb lengyel mágnás 85.000 holdat birt, — 379 tu­lajdonosnak volt 2500 holdon felüli birtoka. A lengyel nemes­ség több mint két és fél millió holdat birt a vitás területen. ELVESZTETTÉK KIVÁLTSÁGAIKAT A lengyel mágnások egyben részvényesei voltak a nagy “Ipotech” (hitel) banknak is, amelyen keresztül az ország összes jelentékenyebb iparait a kezeikben tartották. Az orosz okupáció végetvetett a lengyel mágnások kiváltságainak az el­foglalt területen. Most az At­lantic Charterbe kapaszkodva akarják visszaszerezni a birto­kaikat. De lehet-e,'’szabad-e az Atlantic Chartert úgy magya­rázni, hogy annak segélyével osztályuralmat teremtsenek Ín­séges népek fölött? A Versailles Béke alakította lengyel állam 1939 szeptember 28-án megszűnt, amikor War- so hősies védői megadták ma­gukat. A lengyelek független­ségéért folyó harc azonban nem szűnt meg. A lengyel had­erő egy része Románián keresz­tül Franciaországba menekült, ahol Sikorski tábornok újjá­szervezte a sereget, amely a belgákkal és a franciákkal har­colt együtt a francia összeom­lásig, amikor megint sikerült a sereg egy részét átvinni Angli­ába, ahol a minden irányból menekült lengyelek kiegészítet­ték a csapatokat és jelenleg egy egész lengyel divízió áll készenlétben Angliában. De van egy másik lengyel hadsereg is. Midőn a németek megtámadták a Szovjet Uniont, az oroszok és a lengyelek szö­vetségre léptek a közös ellen­ség ellen. - Az erre vonatkozó szerződést Londonban írták alá 1941 julius 30-án. Az egyezség szerint az orosz fogságba esett lengyel hadifoglyokból hadse­reget szerveztek, amelyet a Szovjet kormány szerelt fel. Elább csak 30,000 emberre szá­mítottak, de 1942 február ha­vában már 73,415 felszerelt és kiképzett katonát számított a lengyel sereg. A menekült lengyel kormány Wladislaw Anders tábornokot nevezte ki ezen hadsereg pa­rancsnokává. Ez az Anders túl­zó nacionalista és vehemensen orosz ellenes, aki jobban gyű­lölte az oroszokat, mint a né­meteket. Kétszer is harcolt az oroszok ellen, 1918-20-ban és 1939-ben, amikor az oroszok fogságába került. Az oroszok, noha ismerték Anders táborno­kát, eleget tettek a szerződés­nek, a lengyel sereg teljhatal­mú parancsnokává engedték tenni Anderst. NEM MENTEK A FRONTRA Noha Anders állítása szerint Stalin személyesen Ígérte meg neki, hogy a felszabaduló len­gyel földre először ez a lengyel hadsereg teszi a lábát, mégis mindent elkövetett, hogy sere­gét a frontra ne vigyék. Az eredeti terv szerint már 1941 október havára harcképesnek kellett volna lenni ennek a se­regnek, de Anders mindenféle kifogásokkal halasztotta az in­dulás idejét, mig végre is az oroszok gyanút fogtak. Végre nyíltan megkérdezték Anderst 1942 februárjában, hogy miért nem hajlandó a már kiképzett csapatokkal a frontra menni? A válasz az volt, hogy az egyik divíziót csak nem küldheti ad­dig, amig a másik kiképzés alatt áll. ígéretet tett, hogy az egész hadsereg készen fog áll­ni a frontra vonulásra junius elsejére; Közben a japán támadás az Egyesült Államokat is bevonta a háborúba. Ennek következté­ben az Amerikából jövő hadi­anyag és élelem megcsappant annyira, hogy az orosz kor­mány az adagokat mindenki, tehát a lengyel sereg számára is leszállította. A lengyelek fel­használták ezt az okot a duzzo- gásra és kirendelték a lengyel hadsereget Iránba (Perzsiába). Előbb 31,488 ember vonult ki és az oroszok, akik alaposan ki­ábrándultak Anders tábornok­ból, nem akadályozták meg, sőt megengedték, hogy még a bennmaradt 44,000 ember is az előbbi sereg után menjen. Azon­ban a további lengyel toborzást orosz területen betiltották. Az Anders viselkedése a Szovjet kormányban felkeltette azt a nézetet, hogy a lengyel hadse­reget nem a németek ellen szervezik. Az oroszok természetesen Anders viselkedéséért a mene­kült lengyel kormányt okolják, ami jogos is, mert ettől a kor­mánytól kapta a kinevezését és utasításait. így nem csoda az, hogy a Szovjet kormány meg­szakította a menekült lengyel kormánnyal az összeköttetést és hallani sem akar arról, hogy ugyanazon emberekkel, akik minden valószínűség szerint a Szovjet ellen építik a hadsere­güket, bármilyen egyezségre is lépjen. Változó események (a.l.) Olvasgatva a napi eseményeket és ha azokat számon is tartjuk, akkor igen érdekes adatokat gyűjthetünk magunk­nak arra vonatkozólag, hogy a mai társadalom milyen ferdesé- geken alapszik. Alig néhány éve, csak a háború megkezdése előtt, legtöbb ipartelepen olyan szabályokat alkalmaztak, hogy a munkásoknak munkába való felvételét 40 vagy még annál is alacsonyabb élet­korhoz kötötték. A piaci versenyre alapított kapitalizmus soha­sem folytatott emberséges taktikát, de különösen ott, ahol tö­megtermelés már tetőfokát érte. Természetesen tudni való do­log, hogy a nehéz napi munkában kifáradt proletárok, akik zsen­ge 12—13 éves korukban már hosszú napi munkaidővel voltak a munkapádhoz kötve, bizony 40 éves korban már nem bírják azt a gyors ütemet a termelés szinterén, mint a fiatalok, aminek ré­vén a kapitalista rendszer a már ilyen öregedő munkásokból nem tud annyi profitot kisajtolni. Mivel a fejlett géprendszerben állandóan kevesebb munkae­rőre van szükség és mivel mindig akadt bőven fiatal munkaerő a rendelkezésökre, azért hoztak a nagy iparvállalatok olyan sza­bályokat, hogy idősebb embereket nem alkalmaztak. Azok a gyenge és kezdetleges munkásvédő törvények, természetesen semmi megélhetési garanciát nem nyújtottak az öregedő munká­sok részére. A csekély társadalmi biztosítást csak 65 éves kora után kapja meg a munkás, hogy azután 40-től 65-ig hogyan tengeti legtöbb ember az életét, akiket békeidőben úgy az állami, mint magánvállalatoknál nem alkalmaztak, azzal egyáltalán nem tö­rődtek. Természetesen a törvényhozó testületekben legtöbbnyi- re mind olyan elöregedett honatyák ülnek, akiknek minden tény­kedésük odairányul, hogy a jelenlegi ferde alapokra épült társa» dalmi rendszert megtartsák. Most azonban változtak a viszonyok, a fiataljaink katonai szolgálatot teljesítenek és a háború ideje alatt a kapitalista vál­lalatok óriási hasznot vágnak zsebre anélkül, hogy versenyezni kellene a piacért és mivel rendesen úgy kapnak fizetve, hogy hány munkást alkalmaznak, azért azután ma nem is csodálko­zunk azon, ha a napi sajtóban látjuk, hogy itt-ott egy 70 éves, vagy még annál is idősebb munkást, vagy munkásnőt, a terme­lésben alkalmaznak. Azután megjegyzésül azzal is dicsekednek, hogy ezeknek legnagyobb részük letért a nyugdíj alapról és visz- $za ment az iparba. Hogy azután mi lesz a jelenlegi sürgés-forgás után, amikor ismét majd fegyverszüntetet rendelnek el. Annak jelei már ma is mutatkoznak. A jelenleg uralmon levő kapitalis­ta osztály, hallani sem akar egy igazságosabb társadalmi beren­dezkedésről. A honatyák már előre élesítik nyelveiket azokra a vitákra, amit a jelenlegi adminisztráció ellen fognak-végrehajtani a há­ború utáni programjuk megvalósítása ellen. Ugyanis a jelen adminisztráció első sorban a háború utáni társadalmi biztosítást vette tervbe kibővíteni. Természetesen ez ellen a milliárdokkal rendelkező biztositó társaságok, minden követ megmozgatnak, hogy a kormánynak ezt a tervét tönkretegyék. Azzal érvelnek, hogy az állam nem lesz képes arra, hogy a biztosítottak meg is kapják majd az ígért biztosítást. A kormány másik intézkedése a háború utáni időre egy olyan tervezet, hogy megoldja a leszerelési időt úgy, hogy ne le­gyen egy munkanélküli káosz a háború befejezése után. Ebben az intézkedésében a jelenlegi kormány olyan terveket dolgozott ki, amely szerint maga az állam segítene a közmunkákkal a be­állt helyzeten — természetesen állami befolyás alatt. Itt van azután a kutya elásva. A magántulajdonra épült mai kapitalista rendszer, minden követ megmozdít, hogy ennek elejét vegye. A honatyáink, akik azt mondják, hogy a népek vá­lasztottjai már előre láthatólag a kiválasztott néposztály érde­keit fogják ezzel az ajánlattal szemben képviselni. (Még az úgy­nevezett “jó” demokraták vagy republikánusok is.) A napi ese­mények ugyan nagyon színesen változnak, de annál kevésbé fog­nak változni a társadalmi események. A hiszékeny munkásosz­tály amely most is mint már sok hasonló esetben, másokra fogja bízni osztályhelyzetét. Akármilyen vérmes reményeket táplálnak sokan a háború utáni igazságos és igazi demokratikus rendszer megvalósulása iránt, a dolgok maradnak a régiben mindaddig, amig a háború­ba duplán megtollasodott kapitalizmus gazdasági ereje és szer­vezetei révén diktálni fogja életsorsunkat, amig maga a munkás- osztály fel nem ismeri, hogy a gazdasági hatalommal szemben, csak annál nagyobb gazdasági erő felvonultatásával lehet győze­delmeskedni. Ezt az erőt kell a munkásoknak megszerezni, egy hatalmas forradalmi ipari szervezet révén, ha tényleg a munkásosztály egy igazi demokratikus társadalmi rendszert akar megvalósítani, amely rendszerben már többé nem lesznek osztályok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom