Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)

1944-01-29 / 1304. szám

o uiaai üÉKMLiNhÁS 1944. január 29. Visszapillantás (a.l.) Nem szándékozok egy olyan történelmet irni, ami csak hosszú kutatások révén lehetséges. A könnyebbség okáért csak azokat a megtörtént eseményeket akarom felsorakoztatni, amelyek az elmúlt 25 év leforgása alatt mentek végbe. Remélve azt, hogy legalább is azok, akik részesei voltak az eseményeknek, gondolkozni fognak, mert a megtörtént események, amelyeknek ők voltak a tényleges szereplői, kell, hogy ráeszméljenek most arra, hogy a feltörekvő munkásmozgalomnak ők voltak a gonosz­tevő megölői. Ha mostan elsősorban vizsgálat alá vesszük az 1914-18-as világháborút, értve alatta magát az úgynevezett munkásmozga­lom és a szociálista pártok akkori ténykedéseit. Azt tudjuk, hogy az elmúlt világháború, nagy megpróbáltatás elé tette ma­gát a munkásmozgalmat. Maga a szocializmus eszméje abban áll, hogy az emberi tár­sadalmat úgy formáljuk át, hogy senki ember fiának ne legyen sem joga, sem hatalma arra, hogy mást vagy másokat kizsák­mányolhasson. Ebből a szempontból bírálva az eseményeket, sem a szocialista pártoknak, sem a munkásmozgalomnak bármely csoportjának, nem lett volna szabad 1914-18 közötti imperialista háborút támogatni. Az európai sok millió tagot számláló szak- szervezetek és az azokat úgyszólván telj hatalmi irányitója a Szociáldemokrata Párt, az imperialista érdekeket védő németor­szági szocialista képviselők Libknecht Károly kivételével, szí­vesen csatlakoztak a német császár háborús követeléseinek a megszavazásához. Természetesen itten Amerikában, mi, akik sohasem hittünk közvetett képviseletben, akkor is erősen támadtuk a németorszá­gi szocialista képviselők árulását a munkásokkal szemben. A je­len időben magukat kommunistáknak nevező senkik, kidülledt szemekkel igyekeztek védeni az európai szocialistákat. Úgy érveltek, hogy a mi állításaink valótlanok, a háború alatt nem lehet azoknak a híreknek hinni. A háború 1918-ban véget ért és minden állításunk valóság volt. Mi, akik az elmúlt háború idején szándékos ellentállást tanúsítottunk. Szóval meg­maradtunk a forradalmi munkásmozgalom porondján — ha ve­rettünk is — ha tagjainkat ezerszámra börtönözték is be, de még is azt hirdettünk, hogy az osztályharcnak nem szabad szünetelni, még akkor sem, ha azért áldozatokat kell hozni. Amikor 1918-ban a háború véget ért, az “elvtársak” úgy menekültek a szocialista pártokból, mint patkányok a sülyedő hajókról. Azt azonban soha el nem akarták ismerni, hogy itten Amerikában az IWW volt az egyedüli szervezet, amely megma­radt a forradalmi munkásmozgalom szellemében. A volt szoci­alista “elvtársak” legnagyobb része úgy tett, mint a piszkos ma­lió ilyen kisebb automatikus fegyvert gyártottak erre a cél­ra. De azóta, nagyon sok náci­barát francia le lett puffantva, ezek között Darlan is. Az áru­lók annyira megijedtek, hogy rokoni és üzleti kapcsolataik révén rábírták Churchilléket, hogy ezen nagy segítségről le­mondjanak, ne vegyék igénybe, mert azokat az elemeket fogják a földalatti lázadók kiirtani, akikre az angol-amerikai tőké­seknek nagy szükségük lesz, a Darlanokat és a többi köpeny­forgatókat, akik éppen olyan hűen tudták szolgálni a náci­kat, mint majd az angol-ameri­kai tőke szogálatát elvárhatják tőlük. Ez a formula szól minden nemzetre, ugyanis nem halljuk többet az angol rádiókon ke­resztül, hogy a tömegek lázad­janak, harcoljanak a nácik és az árulók ellen. Nem hívják a népet forradalomra, sőt még a beígért fegyverszállítást is megállították, pedig a repülő­gépek, buvárhajók segítségével ezt könnyen megtehetnék. Emi­att nem akarták Tito csapatait segíteni. Az angol-amerikai tő­kések jobban félnek az európai nép felfegyverzésétől, mint a nácik, akik beígérték, hogy ha nekik pusztulni kell, magukkal rántják az egész kapitalizmust. A nácik maguk jó példát mu­tatnak a tömegnek, hogyan kell az árulókkal elbánni, akik­ről gyanítják, hogy eladták a nácik ügyét, azokat legyilkol­ják és nem kímélik azokat sem, akik az árulók szerepét játszot­ták a részükre, mert tudják, hogy ha egyszer elveszítik a kontrolt, akkor a tömeg, amely oly sokat szenvedett és azok, akiknek a hozzátartozóit ke­gyetlenül kiirtották, bosszút fognak állni rajtuk és ezt per­sze Chürchillék akkor sem tud­ják megakadályozni, ha nem adnak fegyvert a nép kezeibe. Mert minden háború megszűné­se, a hadseregek felbomlása, sok fegyvert hagy hátra, mely a legnagyobb ellenőrzés dacára is, azon kezekhez jut, akik majd azt nem csak a nácik, ha­nem a hazai árulók ellen is fog­ják használni. Chürchillék minden ország­ban legszívesebben megegyez­nének azokkal, akik a nácik mellett voltak, de elég kegyet­lenek volnának a rendet olyan formában visszaállítani, mely megmentené az árulók és a kapitalizmus hü csatlósai éle­tét. Nemcsak Darlan, Badoglio, hanem Horthy és Antonescuék is kedves társaknak befogadha­tok volnának, hiszen ezek már bebizonyították, hogy feltudják tartani a rendet, mely a ma­gántulajdon rendszerét védi. Az angol-amerikai befektetéseket éppen olyan biztosan megvéde­nék, mint most a nácik rend­szerét. Sőt ezt a jelet látva, még a németek is azzal biztatják ma­gukat, hogy nekik is van kék­vérű Badogliojuk, hercegjeik és ha már minden veszve látszik, azokat rántják elő és minden [jó lesz. darak, hogy saját fészkükbe rondítottak. “Közben feszítsd me- get kiabáltak!” Vegre azután eljött 1919-ben a nagy nap, amikor a minden megalkuvásra kapható Amerikai Kommunista Párt megalakult. Csendes hallgatója voltam annak a konvenciónak, ahol az “elv­társak” egymást tulharsogták. Mig végre azután olyan feszült­té vált a helyzet a küldöttek között, hogy szétszakadtak, az egyik fél kivált és megalakították a Kommunista Labor Pártot. A ré­gi szocialistáktól sokban különbözött ez a tömeg, mig az elmúlt szocialista konvenciókon higgadt emberek, akik a szocializmus elméleten állottak, nyugodtan tárgyaltak, addig ezek az “elv­társak” hangosak és minden tudás hiányában az volt a legböl- csebD, aki mindenkit túl tudott kiabálni. így került az akkori kormány egyik nagyhangú ügynöke a Kommunista Párt központi titkári állásába. Moszkvai látogatása után azt a rendeletet adta, hogy az IWW szervezetét fel kell osz­latni, na simán nem megyen, szét kell rombolni. Később azután, 1921-ben ugyan ilyen határozatot hoztak a “Vörös Internacioná- ie” legelső és úgyszólván egyedüli konvencióján, is. Természete­sen a volt sárga szociálisták ból újjászületett legforradalmibb kommunistáknak minden ténykedésük a diszkreditáláson alapult. Az IWW-t szét kell rombolni, mert nem hajlandó moszkvai ren­deletre, szajkó módjára cselekedni. A tényleges szociálistákat pedig valóságban terrorizálni kell. Ezt tették Weltnerrel Ameri­kába érkezésekor. Vincze Sándor első chicagói előadását terro­rizálni kell jelentették ki. El is jöttek ezek örömlegények az IWW-isták által behir­detett Vincze Sándor előadásra, ahol úgy kezdtek viselkedni, mint a ketrecből kiszabadult vadak .Az IWW-isták pedig nyu­godt módszerekkel, de dagadt orrokkal és kék szemekkel távo­lították el őket a teremből. Később Göndör Ferencet, az “Ember” szerkesztőjét terrori­zálták kőrútján. Még az akkoriban megjelent Uj Előre ezeket irta “Elvtársak vigyázat, egy Horthy bérenc van körúton, Gön­dör Ferenc névre hallgat, úgy bánjanak vele, mint azt az ilyenek megérdemlik.” Közben azután Hitler uralomra jutott, a kom­munisták balkezes taktikája révén még pedig azért, hogy — ha nem lett volna meg bennük a szociáldemokraták elleni gyűlölet és ahelyett, hogy minden áron diszkreditálni igyekeztek volna őket — ha már tényleg hisznek a szavazásban, akkor ahelyett, hogy Hitlernek engedték volna a többséget, úgy a 6 millió szoci­álista és az 5 millió kommunista szavazat egysége nem adott volna alkalmat Hitlernek uralomra jutni. “Késő eső után köpö­nyeg.” Hitler uralomra jutása után, az “elvtársaknak” más ren­delet jött. Jött az egység front. Az eddig sárga földig lealacsonyított szociálisták egyszerre jók lettek. De nem csak a szociálisták, ha­nem minden egyházi közeg, a nemrégen még Horthy fasiztáknak titulázókkal együtt kell működni. De természetesen a tiszta osz­tályharc alapján állókkal nem, mert azok ismerik már őket lega­lább annyira, hogy megállapíthatjuk azt, hogy “kutyából nem lesz szalonna”. Most azonban legördült a függöny a legforradalmibb párt színpadán. Hogy ezek a prostituáltak hogyan fogják ezeket majd mind kimagyarázni, az már az ő dolguk. Csak azt nem tudom megérteni, hogy tényleg nem akad közöttük egyetlen egy, aki saját fejével tudna gondolkozni és megálljt harsogna! Megmondaná nekik, hogy a kapitalista és a munkásosztály között semmiféle érdekközösség nincsen, az osztályharcnak foly­ni kell mindaddig, amig a kizsákmányolást meg nem szüntessük. Világ békéről csak úgy lehet beszélni, ha a gazdasági osztálykü­lönbözeteket megszüntetjük. Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy Szovjet nyomásra majd az egész világ kapitalista osztálya felfogja adni rendszerét. Ebből a célból a munkásosztálynak nem az kell, hogy a teendője legyen — megalkudni a kapitalizmust védő polgári elemekkel, hanem építeni minden időben a munká- kások forradalmi ipari szervezeteit, a termelő eszközök tulaj­donba vételére és a termelt javak egyenletes szétosztására. Le a megalkuvó munkásárulókkal! A politikai demokrácia tükre (Vi.) Ezen haszonvédő rend­szert úgy akarják beállítani, mint a demokrácia mintaképét melyért érdemes meghalni és mindazokat börtönbe juttatn vagy deportálni, akik nincsen- nek vele megelégedve. Hiába mutatjuk ki a gazdasági és tár­sadalmi demokrácia hiányát, ők ezzel szemben a politikai de­mokrácia létezését és mindent kárpotló mivoltát igyekeznek velünk elhitetni. Egy megrajzolt fokmérő fek­szik előttem, mely mutatja, hogy mennyi van abból a min­dent meggyógyító politikai de­mokráciából, melyet mint pa­tent orvosságot minden társa­dalmi bajra, mint biztos szert ajánlanak nekünk. A legna­gyobb politikai demokrácia, vagyis ahol legtöbben szavaz­nak Indiana államban is csak 38 százalékot érte el. De van 13 amerikai állam, ahol még a 10 százalékot sem érte el, vagy­is a lakosság 10 százaléka sem szavaz, részben nem engednek nekik szavazni, mint a déli ál­lamokban, vagy nem látják ér­demesnek szavazni, mint az északi államokban. Mert azt minden gondolkozó embernek be kell látni, hogy akárkit is választ a képviselő házba, azok csak a vagyonoso­kat szolgálják és védik, ami természetes, hiszen az ilyen képviselői tisztség, melyért fi­zetnek 10 ezer dollárt, csak ajánló levél a nagy korporáci­óknál jobban fizetett pozíciók­hoz, melyeket hűséges szolgála­tokért osztogatnak ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom