Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-01-29 / 1304. szám
o uiaai üÉKMLiNhÁS 1944. január 29. Visszapillantás (a.l.) Nem szándékozok egy olyan történelmet irni, ami csak hosszú kutatások révén lehetséges. A könnyebbség okáért csak azokat a megtörtént eseményeket akarom felsorakoztatni, amelyek az elmúlt 25 év leforgása alatt mentek végbe. Remélve azt, hogy legalább is azok, akik részesei voltak az eseményeknek, gondolkozni fognak, mert a megtörtént események, amelyeknek ők voltak a tényleges szereplői, kell, hogy ráeszméljenek most arra, hogy a feltörekvő munkásmozgalomnak ők voltak a gonosztevő megölői. Ha mostan elsősorban vizsgálat alá vesszük az 1914-18-as világháborút, értve alatta magát az úgynevezett munkásmozgalom és a szociálista pártok akkori ténykedéseit. Azt tudjuk, hogy az elmúlt világháború, nagy megpróbáltatás elé tette magát a munkásmozgalmat. Maga a szocializmus eszméje abban áll, hogy az emberi társadalmat úgy formáljuk át, hogy senki ember fiának ne legyen sem joga, sem hatalma arra, hogy mást vagy másokat kizsákmányolhasson. Ebből a szempontból bírálva az eseményeket, sem a szocialista pártoknak, sem a munkásmozgalomnak bármely csoportjának, nem lett volna szabad 1914-18 közötti imperialista háborút támogatni. Az európai sok millió tagot számláló szak- szervezetek és az azokat úgyszólván telj hatalmi irányitója a Szociáldemokrata Párt, az imperialista érdekeket védő németországi szocialista képviselők Libknecht Károly kivételével, szívesen csatlakoztak a német császár háborús követeléseinek a megszavazásához. Természetesen itten Amerikában, mi, akik sohasem hittünk közvetett képviseletben, akkor is erősen támadtuk a németországi szocialista képviselők árulását a munkásokkal szemben. A jelen időben magukat kommunistáknak nevező senkik, kidülledt szemekkel igyekeztek védeni az európai szocialistákat. Úgy érveltek, hogy a mi állításaink valótlanok, a háború alatt nem lehet azoknak a híreknek hinni. A háború 1918-ban véget ért és minden állításunk valóság volt. Mi, akik az elmúlt háború idején szándékos ellentállást tanúsítottunk. Szóval megmaradtunk a forradalmi munkásmozgalom porondján — ha verettünk is — ha tagjainkat ezerszámra börtönözték is be, de még is azt hirdettünk, hogy az osztályharcnak nem szabad szünetelni, még akkor sem, ha azért áldozatokat kell hozni. Amikor 1918-ban a háború véget ért, az “elvtársak” úgy menekültek a szocialista pártokból, mint patkányok a sülyedő hajókról. Azt azonban soha el nem akarták ismerni, hogy itten Amerikában az IWW volt az egyedüli szervezet, amely megmaradt a forradalmi munkásmozgalom szellemében. A volt szocialista “elvtársak” legnagyobb része úgy tett, mint a piszkos malió ilyen kisebb automatikus fegyvert gyártottak erre a célra. De azóta, nagyon sok nácibarát francia le lett puffantva, ezek között Darlan is. Az árulók annyira megijedtek, hogy rokoni és üzleti kapcsolataik révén rábírták Churchilléket, hogy ezen nagy segítségről lemondjanak, ne vegyék igénybe, mert azokat az elemeket fogják a földalatti lázadók kiirtani, akikre az angol-amerikai tőkéseknek nagy szükségük lesz, a Darlanokat és a többi köpenyforgatókat, akik éppen olyan hűen tudták szolgálni a nácikat, mint majd az angol-amerikai tőke szogálatát elvárhatják tőlük. Ez a formula szól minden nemzetre, ugyanis nem halljuk többet az angol rádiókon keresztül, hogy a tömegek lázadjanak, harcoljanak a nácik és az árulók ellen. Nem hívják a népet forradalomra, sőt még a beígért fegyverszállítást is megállították, pedig a repülőgépek, buvárhajók segítségével ezt könnyen megtehetnék. Emiatt nem akarták Tito csapatait segíteni. Az angol-amerikai tőkések jobban félnek az európai nép felfegyverzésétől, mint a nácik, akik beígérték, hogy ha nekik pusztulni kell, magukkal rántják az egész kapitalizmust. A nácik maguk jó példát mutatnak a tömegnek, hogyan kell az árulókkal elbánni, akikről gyanítják, hogy eladták a nácik ügyét, azokat legyilkolják és nem kímélik azokat sem, akik az árulók szerepét játszották a részükre, mert tudják, hogy ha egyszer elveszítik a kontrolt, akkor a tömeg, amely oly sokat szenvedett és azok, akiknek a hozzátartozóit kegyetlenül kiirtották, bosszút fognak állni rajtuk és ezt persze Chürchillék akkor sem tudják megakadályozni, ha nem adnak fegyvert a nép kezeibe. Mert minden háború megszűnése, a hadseregek felbomlása, sok fegyvert hagy hátra, mely a legnagyobb ellenőrzés dacára is, azon kezekhez jut, akik majd azt nem csak a nácik, hanem a hazai árulók ellen is fogják használni. Chürchillék minden országban legszívesebben megegyeznének azokkal, akik a nácik mellett voltak, de elég kegyetlenek volnának a rendet olyan formában visszaállítani, mely megmentené az árulók és a kapitalizmus hü csatlósai életét. Nemcsak Darlan, Badoglio, hanem Horthy és Antonescuék is kedves társaknak befogadhatok volnának, hiszen ezek már bebizonyították, hogy feltudják tartani a rendet, mely a magántulajdon rendszerét védi. Az angol-amerikai befektetéseket éppen olyan biztosan megvédenék, mint most a nácik rendszerét. Sőt ezt a jelet látva, még a németek is azzal biztatják magukat, hogy nekik is van kékvérű Badogliojuk, hercegjeik és ha már minden veszve látszik, azokat rántják elő és minden [jó lesz. darak, hogy saját fészkükbe rondítottak. “Közben feszítsd me- get kiabáltak!” Vegre azután eljött 1919-ben a nagy nap, amikor a minden megalkuvásra kapható Amerikai Kommunista Párt megalakult. Csendes hallgatója voltam annak a konvenciónak, ahol az “elvtársak” egymást tulharsogták. Mig végre azután olyan feszültté vált a helyzet a küldöttek között, hogy szétszakadtak, az egyik fél kivált és megalakították a Kommunista Labor Pártot. A régi szocialistáktól sokban különbözött ez a tömeg, mig az elmúlt szocialista konvenciókon higgadt emberek, akik a szocializmus elméleten állottak, nyugodtan tárgyaltak, addig ezek az “elvtársak” hangosak és minden tudás hiányában az volt a legböl- csebD, aki mindenkit túl tudott kiabálni. így került az akkori kormány egyik nagyhangú ügynöke a Kommunista Párt központi titkári állásába. Moszkvai látogatása után azt a rendeletet adta, hogy az IWW szervezetét fel kell oszlatni, na simán nem megyen, szét kell rombolni. Később azután, 1921-ben ugyan ilyen határozatot hoztak a “Vörös Internacioná- ie” legelső és úgyszólván egyedüli konvencióján, is. Természetesen a volt sárga szociálisták ból újjászületett legforradalmibb kommunistáknak minden ténykedésük a diszkreditáláson alapult. Az IWW-t szét kell rombolni, mert nem hajlandó moszkvai rendeletre, szajkó módjára cselekedni. A tényleges szociálistákat pedig valóságban terrorizálni kell. Ezt tették Weltnerrel Amerikába érkezésekor. Vincze Sándor első chicagói előadását terrorizálni kell jelentették ki. El is jöttek ezek örömlegények az IWW-isták által behirdetett Vincze Sándor előadásra, ahol úgy kezdtek viselkedni, mint a ketrecből kiszabadult vadak .Az IWW-isták pedig nyugodt módszerekkel, de dagadt orrokkal és kék szemekkel távolították el őket a teremből. Később Göndör Ferencet, az “Ember” szerkesztőjét terrorizálták kőrútján. Még az akkoriban megjelent Uj Előre ezeket irta “Elvtársak vigyázat, egy Horthy bérenc van körúton, Göndör Ferenc névre hallgat, úgy bánjanak vele, mint azt az ilyenek megérdemlik.” Közben azután Hitler uralomra jutott, a kommunisták balkezes taktikája révén még pedig azért, hogy — ha nem lett volna meg bennük a szociáldemokraták elleni gyűlölet és ahelyett, hogy minden áron diszkreditálni igyekeztek volna őket — ha már tényleg hisznek a szavazásban, akkor ahelyett, hogy Hitlernek engedték volna a többséget, úgy a 6 millió szociálista és az 5 millió kommunista szavazat egysége nem adott volna alkalmat Hitlernek uralomra jutni. “Késő eső után köpönyeg.” Hitler uralomra jutása után, az “elvtársaknak” más rendelet jött. Jött az egység front. Az eddig sárga földig lealacsonyított szociálisták egyszerre jók lettek. De nem csak a szociálisták, hanem minden egyházi közeg, a nemrégen még Horthy fasiztáknak titulázókkal együtt kell működni. De természetesen a tiszta osztályharc alapján állókkal nem, mert azok ismerik már őket legalább annyira, hogy megállapíthatjuk azt, hogy “kutyából nem lesz szalonna”. Most azonban legördült a függöny a legforradalmibb párt színpadán. Hogy ezek a prostituáltak hogyan fogják ezeket majd mind kimagyarázni, az már az ő dolguk. Csak azt nem tudom megérteni, hogy tényleg nem akad közöttük egyetlen egy, aki saját fejével tudna gondolkozni és megálljt harsogna! Megmondaná nekik, hogy a kapitalista és a munkásosztály között semmiféle érdekközösség nincsen, az osztályharcnak folyni kell mindaddig, amig a kizsákmányolást meg nem szüntessük. Világ békéről csak úgy lehet beszélni, ha a gazdasági osztálykülönbözeteket megszüntetjük. Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy Szovjet nyomásra majd az egész világ kapitalista osztálya felfogja adni rendszerét. Ebből a célból a munkásosztálynak nem az kell, hogy a teendője legyen — megalkudni a kapitalizmust védő polgári elemekkel, hanem építeni minden időben a munká- kások forradalmi ipari szervezeteit, a termelő eszközök tulajdonba vételére és a termelt javak egyenletes szétosztására. Le a megalkuvó munkásárulókkal! A politikai demokrácia tükre (Vi.) Ezen haszonvédő rendszert úgy akarják beállítani, mint a demokrácia mintaképét melyért érdemes meghalni és mindazokat börtönbe juttatn vagy deportálni, akik nincsen- nek vele megelégedve. Hiába mutatjuk ki a gazdasági és társadalmi demokrácia hiányát, ők ezzel szemben a politikai demokrácia létezését és mindent kárpotló mivoltát igyekeznek velünk elhitetni. Egy megrajzolt fokmérő fekszik előttem, mely mutatja, hogy mennyi van abból a mindent meggyógyító politikai demokráciából, melyet mint patent orvosságot minden társadalmi bajra, mint biztos szert ajánlanak nekünk. A legnagyobb politikai demokrácia, vagyis ahol legtöbben szavaznak Indiana államban is csak 38 százalékot érte el. De van 13 amerikai állam, ahol még a 10 százalékot sem érte el, vagyis a lakosság 10 százaléka sem szavaz, részben nem engednek nekik szavazni, mint a déli államokban, vagy nem látják érdemesnek szavazni, mint az északi államokban. Mert azt minden gondolkozó embernek be kell látni, hogy akárkit is választ a képviselő házba, azok csak a vagyonosokat szolgálják és védik, ami természetes, hiszen az ilyen képviselői tisztség, melyért fizetnek 10 ezer dollárt, csak ajánló levél a nagy korporációknál jobban fizetett pozíciókhoz, melyeket hűséges szolgálatokért osztogatnak ki.
