Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)

1944-01-29 / 1304. szám

1944. január 29. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN----------------------------(gb) ROVATA--------------------------­HAMIS ÉRVEK A PROFIT VÉDELMÉRE Az előző lapszámokban emlí­tettem, hogy az amerikai mun­kásság igazi ellenségei két nagy szervezetben csoportosulnak. Az egyik a National Associa­tion of Manufacturer (NAM), a másik pedig a United States Chambers of Commerce. Ez a két szervezet jóidéig megelége­dett azzal, hogy a kuliszák mö­gött maradt és hogy ugymond- juk, titokban, vagy legalább is feltűnés elkerülésével szolgálta osztályérdeküket, ami természe­tesen munkásellenes propagan­dából és cselekedetekből állt, mert a munkáltató osztály ér­dekeit csak profit emelésével akarják szolgáim, ami viszont a termelést végző munkások kárára törtés.hetik. Az egyik szervezettel, a Gyá­rosok Országos Szövetségével (NAM) már igen sokat foglal­koztunk. Megírtuk, hogy ez a szervezet az utóbbi években na­gyon harciassá vált és most nyíltan irányítja a munkásság elleni hadjáratot. Ennek a har­cias szellemnek a kifejezője Fredrick C. Crawford, a szövet­ség uj elnöke, akinek írásaiból, beszédeiből és cselekedeteiből meg lehet állapítani, hogy az “erőszakos” iskola hive. Gyára­iban minden idevágó törvények ellenére is megalakította és fentartja a kompánia uniont. És noha a jelentések szerint a Thompson Product, Inc. részvé­nyek a háború alatt az eredeti 25 dollárról 43 dollár ötven centre emelkedett és a múlt évi haszna 12,224,000 dollár volt; amint a rendelés változás kö­vetkeztében a munka pillanat­nyilag megcsökkent, azonnal szélnek eresztett több mint ezer munkást, mutatván, hogy a dolgozókat csak mint profitot gyártó alanyokat tekintik. Semmi kétség, hogy ez a Crawford a kapzsi tó'kések azon csoportjához tartozik, amelyik nem riad vissza a ké­mek, a fegyveres őrök, gáz­bombák és hasonló dolgok al­kalmazásától bérharcok elnyo­mására. A kapzsi tőkések jó ré­sze ebbe a csoportba tartozik. De különösen ilyenek a friss keletű háborús milliomosok, akik az ^Jső millió megszerzésé­vel vérszemet kaptak és most már igazi nagylegények (big shot) akarnak lenni. AZ UJ ISKOLA Ezekkel szemben azonban ta­lálunk olyan tőkéseket, akik nem ily erőszakos módon, ter­ror rendszerrel akarják biztosí­tani a kizsákmányolást, hanem simulékonyan a rábeszélés ut­ján. Ezek a hamis érveléssel való félrevezetést célszerűbb­nek tartják a nyers erőszaknál. Az ilyenek természetesen mint a “munkások barátai” szerepel­nek és sajnos dolog az, hogy még munkásokat is félre tud­nak vezétni. Ennek az iskolának a feje Eric A. Johnson a Chambers of Commerce elnöke. Johnsonra az egyik újság kolumnistája a “meggyőző erővel biró” jelzőt használta. Én inkább azt lá­tom, hogy nagyon ravasz és a “meggyőző” képessége az őszin­teség álcája alá bujtatott ha­mis érvelésen alapszik. Amig a Crawford csoportba tartozók nyíltan támadják a munkáso­kat és a Roosevelt adminisztrá­ciót a munkás jóléti törvények miatt, a munkásvezérek bör­tönbe dobását követelik min­den munkásmegmozdulásnál; Eric A. Johnson meglátogatja az elnököt, dicsérőleg nyilatko­zik róla, noha megjegyzi, hogy a hazai fronton bizonyos téve­déseket csinált, de hát tévedni emberi dolog; aztán leül ta-. nácskozni az AFL és a CIO el­nökeivel, akiket “brother”-nek nevez és igyekszik megértetni velük, hogy milyen üdvös do­log a munka és a tőke békés együttműködése. Eric A. Johnson érvekkel kel a profit védelmére. Sőt szin- leg megtámadja azokat, akik kitérnek az igazi kérdés elől. Elismeri, hogy a mai termelési rendszernek alapja a profit, de azt állítja, hogy az a leghelye­sebb rendszer és meg kell tar­tanunk. Érvelésének a lénye­gét a New York Times vasár­napi mellékletében irt cikkében adja, amelyből idézem a kö­vetkezőket. JOHNSON ÉRVELÉSE A javak kicserélésének maxi­mumát csak a profit biztosít­ja. Modern társadalom nem áll­hat fenn profit nélkül. Minden vásárlásnál, — még ha csere utján történik is, ott van a profit. Maga a csere (vásárlás) azért történik, mert valamire szükségünk van és amit érte adunk, arra pedig nincs. így a csere hasznot hajtó. Még a tropikus szigeteken is, ahol a primitiv emberek szük­ségleteik legnagyobb részét ön­maguk termelik meg, megtalál­juk a kereskedelmet, ha mind­járt kezdetleges formában is. Az embereknek a vágya a ja­vak után határtalan. És amig nem lesz valami olyan módszer, ami ezen vágyat kielégítse, va­lamilyen kereskedelem fogja ezt a célt szolgálni, ahol már ott szerepel a profit. Nincs sem­mi vétség a profitban, hiszen a legbiztosabb módon szerzi meg azon dolgokat, amire szüksé­günk van. Nézzük például a dél-ameri­kai Inca indiánok esetét, akik nagy kollektive államot alkot­tak. Minden tevékenységet az ; állam irányított. Azonban az állam minden bölcsessége nem volt elegendő a javak tökéletes szétosztására. Időközönként te­hát vásárokat tartottak, ami­kor a fölös áruikat kicserélték. Az ilyen vásárokon az élelmes kereskedő bizonyára jelenté­keny hasznot csinált magának, ha nem is pénzben, de árucik­kekben. A pénz úgyis csak azt a célt szolgálja, hogy azzal javakat vásároljunk. így elősegíti a ke­reskedelmet. Ha lehet ennél jobb rendszer a javak elosztá­sának a meggyorsítására, azt még ki kell találni, mert eddig nem ismerjük. Miért kell tehát ily körülmények között a pro­fitrendszert védelmezni ? VISSZAÉLÉSEK A RENDSZERREL A választ más ilyenforma kérdésekben találjuk: Miért kell a vallást, a jótékonyságot vagy a közszolgálatot védelmez­ni? Mindezekre szükség van, de mindegyikkel lehet visszaél­ni is. A profit rendszerrel való visszaéléseket jobban ismerte­tik, mint a normális, sima fo­lyását, amit magától érthető­nek tartanak. Éppen úgy, mint ahogyan nem igen beszélünk az egészségünkről, amikor jól vagyunk, de panaszkodunk mi­helyt elveszítsük, az az betegek leszünk. Miután a profitrendszerrel való visszaélések okozták a múlt évtized depresszióját még ma, tizenkét év múltán is hall­juk erről a siránkozást. De az­ért senki sem ajánlott a pro­fitrendszer helyébe valami job­bat. A nagy óbégatásról azt gyanította az ember, hogy a kritizálóknak van valami ko­moly ajánlatuk a profitrend­szer helyébe. A New Deal, ame­lyik az ily kritika hullámain lo­vagolt hatalomra, soha, még a legvadabb pillanataiban sem ajánlott valami jobb rendszert. Sőt ellenkezőleg, Roosevelt el­nök és társai (a New Dealben) számos esetben kijelentették, hogy a “private enterprise”, vagyis a profitrendszer védel­mezői. Bármennyire ravaszok is Johnson érvei, úgy vélem, hogy a Bérmunkás olvasói képesek a megcáfolásukra és azért most bővebben nem foglalkozom ve­lük, noha az itt hűen ismerte­tett Johnson féle érvelést a jö­vőben mind gyakrabban fogjuk hallani, el kell készülnünk te­hát az ily érvek visszaverésére. AKIK LÁTJÁK AZ ÍRÁST A FALON BERN, jan. (ONA) — Sok német kevésbé fél a Szövetsé­gesek készülő inváziójától, mint a Németországban tartózkodó 12 millió idegen munkástól. Egy német állampolgár kije­lentette az Overseas News tu­dósítójának, hogy honfitársai “rettegnek”, ha az idegenek lé­gióira gondolnak, akik “szom- juhoznak a megtorlás napjára”. A “Völkischer Beobachter” bé­csi kiadása legutóbb ismételte a német lapokban oly gyakori fi­gyelmeztetést: “Ne legyünk na­gyon barátságosak az idegenek­kel szemben; mutassuk meg ne­kik, hogy mi vagyunk az urak és ők a szolgák.” Az átlag német meg van győződve arról, hogy 1944 lesa a háború utolsó éve, mint aho­gyan ez egy, a “Gazette de Lau- sanne”-hoz intézett levélből is kitűnik. A németek attól fél­nek, hogy kő kövön nem ma­rad városaikban, hacsak valami “titkos fegyvert” nem alkal­maznak hamarosan, amellyel megmentik őket a pusztulástól. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) kép­telenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegitik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osz­tálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal kö­zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉR­RENDSZERREL!’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét, építjük a régi társadalom keretein belül. ^ "Szervezés" — "Nevelés" — 77Felszabadulás77 ^ W ^ W Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága W ^ W

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom