Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)

1944-05-06 / 1318. szám

1944. május 6. BÉRMUNKÁS 7 oldal JEGYEZD MEG... ■ ■ — Ajánlja: St. Visi. A hazaárulással vádolt, 30 amerikai fasizta tárgyalását azon űr ügy ön akarják megaka­dályozni, hogy azzal a zsidók ügyét szolgálnák. Mert azt mondják, hogy ha a tárgyalást meg tartják, akkor a zsidók el­len lázad fel a nép. Lindbergh, akit beakartak idézni ezen tárgyalásokra, elő­re figyelmeztetve lett és miu­tán minden nyavaja ellen beol­tották, Dél-Amerikába ment. ő meg igy akarja a zsidókat megkímélni a támadásoktól. Az amerikai lapok már meg­kezdték az olasz trónörökös fel­építését, Umberto herceg fény­képeit, fenséges nyilatkozatait közlik, alapjában véve jó fiú­nak tartják és nagy demokra­tának. A szárított tojás árát akkor szabták meg, amikor egy tucat tojás ára nagybani vételnél 40 cent volt.25 cent volt a megsza­bott ára a szárított tojásnak, melynek 90 százalékát a kor­mány vette meg, úgy a katona­ság, mint a Lend Lease részé­re. Az árat most is azon az ala­pon tartják, amikor csak 20 centet fizetnek a tojás tucatjá­ért, a haszon kétszerese a nor­mális haszonnak. A “Free Enterprise” másik jó példája az a pár sor, melyet egy betörő intézett a Portland Oregoni rendőrséghez. “A ren­dőr állomás mellett lakó em­ber egy gazember és meg kell büntetni a törvény szerint. Én betörtem a kasszájába és tele volt hamisított gazolin jegyek­kel.” Amint a sztrájkokat sem le­het felsőbb parancsra beszün­tetni mindaddig, amig az okot el nem távolitják, úgy a nem­zetközi harcokat sem lehet lesz nemzetközi rendőrséggel, tör­vényekkel megakadályozni ad­dig amig az okokat el nem tá­volitják azaz a hasozn rend­szert és a sovinizmust. Nagy betűkkel közölt hírek: “Roosevelt drafts labor.” “La­bor drafts Roosevelt.” Memphis, Tennessee-ben 500 tonna kész csavart (screws) akarnak a kormány emberei el­adni, mivel nincs rá szükség. Valami screw expert adta ki a rendeléseket egyre másre. Ezt nevezik gazdaságtannak. Nem régen nagy csomó hasz­nált katonaruhát eladtak, me­lyeket kis rendbehozással, a Lehman bizottság megvásárolt háromszoros árban, mint amit a kormány előzőleg kapott ér­te. Azt mondják Badogliot letar­tatták és mint háborús bű­nöst a törvényszék elé akarta az euthiopiai császár állítani, a népe ellen elkövetett barbár tömegyilkosságokért. Ezt az angol kormány csak egy nagy kölcsön adásával akadályozta meg. AZ IGAZÁN “KOMISZ” DO­HÁNY WASHINGTON, ápr. (ONA) — A norvégiai német megszál­lás egyik eredménye az uj “er- zatz” dohány, amely “rejté­lyes” össztételü és nagyon “ra­vasz” ize van, mint ahogyan a norvégek mondják. Az uj dohány neve “mahuni” amely szó egy nyelvben sem je­lent semmit, talán éppen azért használják ennek a legújabb német gyártmánynak a megje­lölésére. Hogy milyen rossz le­het, annak tanúbizonyságául felemlítjük, hogy a napokban betörtek egy norvég trafikba s a betörők a müdohányon kívül semmi egyebet nem találtak, mire üres kézzel távoztak, mert semmi kedvük, sem volt “ma- huni”-val terhelni meg magu­kat. A fenti történetet a stockhol­mi “Svenska Dagbladet” me­sélte el s az “Office of War In­formation” ezen svéd lap után közölte. TARCA Tűz, Tűz, Tűz Irta: KASSÁK LAJOS (Folytatás) Tamás mellől már sorban ki­dőltek a társak, az ő fejét is verte a fájás, de gyáva volt csak egy percnyi pihenőt is tartani: kábult esztelenséggel botorkált a fullasztó hőségben. Délfelé kiszakadt az egyik víz­cső s amig a többi munkások ebédelni mentek, Tamás felcso­szogott a gazdájához javító­anyagot kérni. A gazda agglegény volt, az egész házban egyedül lakott egy vén parasztcseléddel, aki most a kiskertben a baromfival vesződött. Tamás mielőtt be­ment volna, lucskos arcáról le­törölte a kormot, talpáról gon­dosan leverte a port, nehogy piszkot hagyjon szét maga után. És csak most érezte meg igazán, hogy fáj, rettenetesen fáj a feje. Az ajtók tárvanyit- va voltak előtte, a kiáradó hű­vös léghuzat erőtlenül húzta mind beljebb-beljebb a házba. Az egyik szobában ráakadt a gazdára. Az ablakok alsó részei bevoltak függönyözve, de a felső táblákon teljes szabadság­gal csurgott be az égető napsu­gár. A gazda ebédutáni álmát aludva, fehér alsóruhában a di- vánon feküdt, a nap egyene­sen kopasz, veres fejére tűzött. A szobában még bent volt a te­ríték: dús, izes falatok mara­déka; az asztal közepén nagy hüsvágókés hevert, széles pen­géjén ragyogott a fehér zsir. Tamás egy ideig mozdulatla­nul állva maradt, nézte, nézte gazdája sima koponyáját és nyugalmasan domborodó mel­lét ,aztán lehajolt, hogy felkelt­se. Az, hogy lökés érte, még nagyobb kényelembe vetette magát, száját kitátva, horkolni kezdett. Tamásnak most egy borzasz­tó gondolat akadt az eszébe, az asztalon fekvő kés után nyúlt és egy döféssel belenyomta azt a horkoló ember mellébe, a ki­buggyanó vér egészen megvadi- totta: még egyszer, még har­madszor is megszurta. S hogy az alvó többé meg se moccant, mint az olyan^ ember, aki nagy dáridóból tért meg, fáradtan, álmosan ment ki a szobából. Az udvar üres volt, egyenesen az uccára tartott. De a kaputól visszafordult, hogy még egy­szer benézzen a halálos szoba áblakán. A legyilkolt ember ott feküdt mozdulatlanul a fris­sen folyó vértócsában, melyből csak gömbölyű, sima feje vilá­gosodott ki riasztó fehérséggel. Tamás zavarodottan vigyorgott s most már a kerteken át szö­kött ki a gyárból. Szerencsésen kiért a határba s a forró nap­meleg húzta, húzta maga után a beláthatatlan mezőkön össze­vissza. Semmi keserűséget, vagy megbánásfélét nem érzett a gyilkosság miatt, mint vala­mi holdkóros, jöttment mámo­ros érzéketlenséggel. Ha meg­éhezett, bekopogott a parasz­tokhoz és kapott tőlük kenye­ret, dohányt, néha még pálin­kával is mekinálták. Ez igy volt nyáron, mikor még virágos volt a mező és az ő borzas fejében máglyát gyúj­tott a nap. De, hogy beállt az ősz és jött fehér józanságával a ke­mény felvidéki tél, Tamás eszéről lesimultak a ködös fá­tyolok és gyötrő, halálos láto­mások elevenedtek meg előtte. Most sem látta tisztán a dol­gokat, de fáradt volt, szörnyen fáradt volt s valami belső ér­zés megállásnélkül hajszolta önmaga elemésztésére. Vagy két héttel ezelőtt az er­dőben bujdosott, hogy megölje magát. Egy fagyos földturásra kuporodva éhen, szomjan várta a halált. Nem tudta kibőjtölni: az első hóesés onnan is elűzte. Tovább! Tovább! csavarodott be füleibe a szigorú parancs és Tamás újra nekifeküdt a vég­telen síkságnak. A vad decemberi szél egyre nőtt-nőtt a mezők felett, duhaj, boszorkányos tánccal forgott az ember körül, néha, mint egy gyönge nádszálat bolondul in­gatta, lobogtatta szakadt ron­gyait és cudar, éles fogakkal harapott bele szederjes húsába. Ez a becstelen hajsza ezerféle kínszenvedést, ezer régi, régi képet vert fel a vándor fejébe. Tamás a halálra gondolt és lát­ta maga előtt feküdni szépen nyugalmas fehérségben az egy­kori téglagyárost.... Milyen szi­gorú ember volt az, aztán, hogy eltűrte a késszurásokat, meg se mukkant, még csak nem is horkolt többé,..-. Botját magas­ra kapva, mintha valami látha­tatlan szellemet, talán az élet angyalát akarta volna elűzni maga mellől, kegyetlenül a le­vegőbe fenyegetett. Ha balga sorsa most valakit szembe hoz vele, azt menthetetlenül leüti. Egy vén keresztfa mellett vitt el az útja, álmos, ravasz szemekkel állt meg a feszület előtt. A barna fáról már rég le­rágta az idő a faragott Jézust, csak a jobb kézfej maradt meg épen, nagy kampós szeggel, Alul, az idő és az imádságos parasztok térde alatt beszakadt deszkapad két vége puposodott ki a hóból. Tamás az egészből semmit sem értett. Az előbbi gondola­tokkal vesződve tovább ment és az elhagyott széles lábnyo­mokat csakhamar belepte a hó. Vagy négyóra hosszat járt már a fehér mezőn keresztül- kasul anélkül, hogy a közelben lévő kunyhókat el tudta volna hagyni. Az ut eltűnt a szeme elől, csak egy óriás csillámló sí­kot látott s bármerre indult, csodálatosképpen mindig a fa­lu alá került. Gyorsan, sürü feketeséget tolva maga előtt, már jött az este a hegyek felől. Éles szélro­hamok indultak el valahonnan, a hideg tűrhetetlen zsarnokká növekedett és nehéz, dusszövé- sü fátyolok kötötték egybe az ég és föld különvált színét. Tamás már egészen beleza­varodott útja örökös visszatéré­sébe és egyre nyomasztóbbá, zavarosabbá lett gondolataiba, mikor egy nagy, áttörhetetlen halom előtt találta magát. A földekre kirakott szalma­boglya volt. Tamás részeg szédüléssel hő­költ vissza a kazaltól. Mintha váratlan ütés érte volna, meg- tántorodott a gyönyörűségtől, amit most érzett. A szeme ki­dagadt, arcáról elsimultak az árnyak s mintha egy régi, régi vágyát érte volna be, buja, mámoros érzés kergette meg a vérét. Körüljárta a boglyát, botjá­val vizsgálódva alá-alá túrt a cafatos hórétegnek, aztán le­dobálta ázott gúnyáját és fel­dühödött vicsorgással szaggat­ni, tépni kezdte a szalmát. Kar­jaiból kiserkent a vér, kék-zöld foltokat vert mezítelen testébe a hideg, de ő nem érezte a szörnyű kínok fogát. Mély kemenceszerü lyukat ásott be a boglyába . Mikor elkészült vele, gyufát vett ki a tarisznyájából s mint­ha hosszú, küzdelmes harcok után puha nászágyba térne megnyugodni: édes, jóleső ér­zéssel bujt be a szalmába. Csend lett; irtó éjszakai csendesség. A halál! Tamás játszott a halállal s egy pillanat múlva sürü fütgomoly csavarodott ki a lyukból. Már egészen sötét volt a vi­lág. A falusi torony kis ha­rangjai imára kongtak és bus recsegéssel-ropogással felelt ne­kik a téli erdő. Időnként borzal­masan nyújtott, fájdalmas ku- tyavonitás remegtette meg a pirosodó eget. A tűz egyre feljebb-feljebb harapódzott; lármás kék-vörös lángok csaptak ki a füstből és Tamás kéjes boldogsággal hall­gatta a tűz halálthozó dalát. A roppant forróság elfeledtette vele a sok, sok szenvedés izét, valami, édes, földöntúli gyönyö­rűség töltöte be egész valóját. Egy darabig még harcolt vi­askodott az élettel: a hosszú, vékony asszony csókját érezte a tűzben, akit szép ünneplőbe öltözött legények vittek .el tő-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom