Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-04-08 / 1314. szám
1944. április 8. BÉRMUNKÁS 7 oldal Misztikus francia vezérek (Vi.) General Eisenhower fel lett hatalmazva, hogy olyan francia vezérekkel is paktáljon, akik nincsennek a DeGaülle bizottságban és azok nem ismerik el. Másszóval olyanokkal is, akik De Gaulleéknak ellensége. Ez nem zárja ki a Vichy fajta politikusokat sem, ámbár ezekkel nem igen fognak már megegyezni, mert nagyon hamar lepuffantják őket, néha minden tárgyalás nélkül. A De Gaullistákkal meg éppen azért nem akarnak tárgyalni, mert nem kérnek engedélyt az anv gol-amerikai uraktól, hogy szabad-e nekik ezeket a fasizta franciákat lepuffantani. Már azért sem igen szeretik ezek az angol-amerikai urak az ilyen fasizta vadászatot, mert még ide és Angliára is átragadhat és bizony nagyon sok ilyen nácibarát urat lehetne minden országban találni a magasabb körökben. Ezt még jobban tisztázta De Gaulle, március 18-ikán tartott beszédében, melyet- sem itten, sem Angliában nem hoztak a nagy lapok, pedig nagyon fontos beszéd volt. Ugyan is azt a kijelentést tette a francia bizottság nevében, hogy a háború után köztulajdonba vesznek 1 minden nagy üzemet és a természeti kincseket, melyeket az üzemvezetőség az unionokkal együttesen fog igazgatni. Másik fontos kijelentés, hogy mindazon franciáknak az össz- vagyonát elkobozzák, akik a nácikkal együttműködtek, azokat valamilyen formában segi- tették. Hát ez a francia vagyonos osztály 90 százalékát érinti. Ezt nagyonjól tudják Angliában és itten is. Emiatt hallgatták el ezen nagyon fontos beszédet és ezért hallgatják agyon De Gaullékat és lámpással keresik azokat a francia vezéreket, akikkel tárgyalhatnának. így jön a porondra majd az a misztikus francia vezér, aki se nem Vichy, se nem De Gaulle. Ezek az urak jó fiuk voltak, négy éven keresztül, senkinek nem ártottak, csak ültek mint a fabábuk Franciaországban és engedelmeskedtek minden törvénynek, intézkedésnek, akár a nácik adták akár a francia fas- izták és ugyanígy teljesítenék az amerikaik vagy angolok parancsait is. Az ilyen elemek nem kívánják a nácik halálát, őket azok sem bántották és nem kívánják senki vagyonát államosítani, hiszen ők is gazdagok. Az egészen természetes, hogy a mi uraink sem kívánják a nyílt nácibarátok halálát, sem azoknak a vagyon elkobzását. Sőt ellenkezőleg, nagyon is fontos szerepet tartogatnak a számukra, Európa átszervezésére, az angol-amerikai érdekek szerint. Mert még ha meg is találnák ezen misztikus vezéreket, akik szép csendesen keresztül ülték, aludták ezt a négy éves vérvihart, nem igen tudnának annyit segíteni az angolamerikai uraknak, mint a harcos, kegyetlen és nagy gyakorlatra szert tett Laval, Darlan urak, akik egyszersmint a saját életükért is harcolnának. Azért lett Eisenhower felhatalmazva, hogy paktáljon ezen csodabogarakkal, ha még találna eleget Franciaországban, mikorra odaérkezik. Az ilyen fabábuk nagyon alkalmasak vol- í nának, ezek nem beszélnének vissza mint De Gaulle, meg az a sokat szenvedett, bujdosó francia nép, akik ha suttogva is, néha bombarobbanással kisérve, mertek tiltakozni a náci terror ellen és végtelen gyűlölettel néznek azokra, akik a nácikat segítették ezen terror megszervezésében. I De Gaulle, akit a földalatti mozgalom, tehát a francia föld legbátrabbjai, legjobb harco- j sai segítenek, nem ezért tette ' ezt a fontos kijelentést, hogy az angol-amerikai urakat kielégítse, akik úgy sem igen akarták elismerni, vagy vele tárgyalni, hanem azért, hogy az a nagy harcos tömeg, akiknek oroszlánrésze lesz Franciaország újjáépítésében, legyen kielégítve. Azok, kik négy éven keresztül, véres példákkal, saját bőrükön tanulták meg azt, hogy a vagyonos osztály tárt karokkal fogadta a nácikat és még a háború megkezdése előtt is szerelmet vallottak a náci- fasizta eszmének, újból csak igyekeznének a fasizta terrort megszervezni, ha vagyonuk továbbra is megmarad. Sajnos, hogy a munkásosztálynak ilyen nagy árat kell fizetni a leckéért, ilyen véres példákkal kell nekik illusztrálni az osztályharcot, de a francia népnél reméljük, nem marad hiába, nem fogják visszaállítani a nagytőke hatalmát, hasznát, melynek a segítségével, újabb háborúk, terror, elnyomatás, kizsákmányolás lenne osztályrészük. Reméljük, még lámpással se találnak olyan vezéreket, akikkel paktálni tudnának és a náci fasizta francia vezérek élete nem ér egy fabatkát sem, miután a náci védnököket kikergették a francia földről. Az Egyesült Államokban a nők átlagos életkora őt évvel magasabb, mint a férfiaké. | TÁRCA ARANYVIRÁG Irta: KASSÁK LAJOS A külváros dunai részében volt a Kotányicég munkatelepe: egyike azoknak a piszkos, sok- népü viskóknak, melyek mint valami sajgó, felszakadt sebek domborodnak ki a két-három- emeletes bérkaszárnyák oldalán. A cég diópucoló asszonyai és néhány kocsiscsalád lakott a házban. Szombat délután volt. A pucolok nagyrésze már hazaszállította a munkát s most pletykás jókedvei bontakozik az olcsó szombati mámor. A konyhaajtók nyitva vannak, a piszkos küszöbön nagy, vöröstenye- rü, szétgyurt, mezítelen talpú asszonyok beszélgetnek és színtelen, vaksi hangjuk, mint valami beteg .vijjogó madár röpül ki 'a csendbe, ahogy nagyokat nevetnek a felszabadult gyerekek durva, uccai mókáin. Mintha a régi bélpoklos getthó vagy a cifra Moszkva egyik italos, sötét negyede ékelődött volna sárga paloták közé : gyereklárma, pálinkaszag és siró fekete mámor domborodik az éjszakába . . . A huszonegyes szoba lakói is elkészültek a pucolással s most, hogy erősen barnállik az este, Varga néni az ajtó közé állva türelmetlenül nézeget a kantin felé: nem jön-e még Klári. Csontos, nagyhasu testét merőben előre tolja, karikát markol tenyeréből a szeme elé s úgy bámul a homályba, mintha a kocsma vastag vályogfalát is keresztül akarná világítani a gyönge vizszinü lámpásaival. Egy rozsdás hordóabroncs gurul a lábaihoz, dühösen vissza- rugja a nevető gyerekek közé és tompán, fáradtan mondja: — Istenem . . . Istenem még mindig nem jön! . . . Háta mögött, a ködös sava- nyuszagu szobában Pistika, az öccse bóbiskol. A keszegformá- ju, vén suszterlegény, akit a család még ma is Pistikának szólít, széles, előrecsuszott állát ökleire támasztva ül a kis mü- helyasztalra dűlve és szó nélkül várakozik a lámpagyujtás- ra. Tőle jobbra az ünokahuga kis csemetéje sivakol a teknő fenekén. De Pistike, mintha misem történne körülötte, továbbra is ülve marad és a szomszéd ház gazdáját szidja gondolatban, hogy bolond nagy kaszárnyával elzárta előle a délutáni világosságot. — Ilyen az élet, ha koldus az ember! — mormogja keményen a fogai között és egy merész fordulattal a régi jóidőkre gondol. A bütyköskezü, vén suszterlegény most maga elé látta so- katigérő fiatalságát s majdnem sirva fakadt, ahogy azokra a szép órákra gondolt, mikor esténként ott nyújtózott kényelemmel a díván puha hátán és hallgatta az apja jótanácsait. Pistika szomorú szép gondolatait Varga néni rikácsoló hangja zavarta meg: — Ugyan, az Isten áldjon meg, Pistika, miért nem nézel arra a gyerekre? . . . Majd a lelkét sírja ki a kincsem . . . — Nem vagyok én pesztonka! Pistika szerette ugyan a gyereket, de most, hogy elveszett múltjára és nyomorúságos jelenjére gondolt, valami nagyon lealázó dolognak tartotta, hogy csak úgy egy szóra a bőgő rokonhoz ugorjon és csititgassa, dédelgesse, mint egy vén falusi pesztra. — Büntessen meg az Ur, te vén dög! . . . Legalább a lámpát gyújtsd meg te, te, párja a lányomnak ... Az is ott kor- helykedik valamelyik butikban, engem meg akár a fene ehet el a sok dologban. Pistika lustán, kelletlen mozdulatokkal meggyuj tóttá a lámpát. Varga néni kibontotta a vizes, tarka pólyát, megigazította a pelenkát és édesen, szeretőn csititgatta a gyereket. — Hallgass gyémántom . . . kis aranyvirágom . . . Nagymama arany virág ja hallgass! . . . De hiába pólyázgatta, csititgatta, nem akart elhallgatni a gyerek. —Menj, Pistika, hívd át a szomszédasszonyt ő talán tud valamit a szegénykének . . . Mire a szomszédasszony megjött, Varga néni már majd az eszét vesztette a gyerekkel. Megpróbált minden tőle telhetőt, de hiába, az csak sirt, egyre keservesebben, gyöngébben. — Mérje össze, Vargáné asz- szony, biztos a szelek bántják a kicsikét — mondta sanálkoz- va a szomszédasszony. Varga néni az asztalra terítette a pólyát és nagy óvatosan összemérte a gyerek könyökeit a térdeivel, közben -sóhajtozott és hosszan cuppogott a szájával, mint amikor valami édes kívánatos dolog után vágyik az ember. Néhány perc múlva jobban lett és pajkosan ficánkolt, mosolygott a gyerek. — Mennyi baj is van ezzel a csöppséggel, aztán ha megnőtt majd kutyába se veszi az embert . . . — Ugyan, ugyan, nem is olyan veszedelmes a dolog . . . de nini, hol van a Klárika? — Iszik, korhelykedik valahol ! . . . Szép is az egy asszonynak, akinek gyereke van. Ilyen aranyvirág, mint ez ... A másikkal is már négyhónapos és mindig iszik . . . Mióta meghalt az ura, az Isten se bir vele . . . — Nagyon a szivére vette szegényke! . . . A szomszéd még tovább akarta szőni a pletykát, de Pistika kirúgta maga alól a szurtos háromlábú széket és kocsiba segítette Varga néni dióját. — Vidd a pokolba te vén ke- replyő! — és kituszkolta az asszonyokat a szobából. Pistika egyedül maradt a gyerekkel. Odakocogott az asztalhoz, megsimogatta a gyerek nagy, kopasz fejét, tenyerébe kotort borzas, kese bajuszával és nagyokat nevetett annak ügyetlen ficánkolásán. — Ke-re-kecske gombocska — énekelte Pistika és kemény, durva tenyerével megcsiklandozta a gyerek hónaalját. Az felnevetett és élénken kapdo- sott Pistike keze után. — Brrr, hopp! . . . — magasra felemelte, aztán finoman, dédelgetve visszatette az asztalra. — Most aztán hallgass! — mondta telt, édeskés hangon és leült a munkájához . . . A gyerek elégedetten, nevetgélve játszik az asztalon. Vékony, eres lábacskájával lerúgta magáról a takarót és fürgén kapál a levegőben. Zöld kis szeme a vánkos csücskére téved: tetszik neki a tarka rongy mosolyog és utána kap. Kissé oldalra fordul, eléri a cihát, magához huzza és tapogatva keresi a száját. A szeme már sírásra áll, de sikerül a szájára találnia s most majszolva nyálaz- za a piszkos csipkerongyot . . (Folytatjuk)
