Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)

1943-09-11 / 1284. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1943. szeptember 11.

legfeljebb azt a kis számítást vette alapul, ami a nyomda- számla emelkedésébe jelent, hogy nem tizenkétszer, hanem ötvenkétszer jelenik meg a Verhovayak Lapja évente. Miért volt érdeke a magyar külügyminisztériumnak, hogy a Verhovayak Lapja hetenként jelenjen meg? Ebben az időben már kétségtelen volt, hogy a nácik, akikkel a magyar kormány szövetkezett, megindítja a hóditó háborúját. Kétségtelen volt az is, hogy az amerikai kormányzat és a közvélemény nem a nácik oldalán fog állani ebben a harcban, ennek az ellensúlyozására indított itt propagandát a német-olasz-magyar kormányzat és ha megnézitek az akkori Verhovayak Lapjának a számait, ott megtaláljátok nemcsak a magyar kormány, hanem a berlini propaganda hivatal cikkeit is. De Thury Levente is jelenti, hogy egy ilyen propaganda cikket bemutatott Bornemissza miniszternek, “A kegyelmes ur a legnagyobb megértést mutatta és Kádas tanácsos ur Öméltóságához utasított” de “Kádas min. tan. ur túlzottaknak tartotta azokat az összegeket, melyeket a mellékelt 1. számú memorandumban feltüntettem s arra kért, hogy mérsékeljem igényeinket”.

Ki egnedte meg, hogy a Verhovayak Lapját a magyar kormány propaganda eszközévé alacsonyitsák le és ki hatalmazta fel ezt a Leventét, hogy ezért pénzt kérjen, ennek a kikutatása is a delegátusok dolga.

Természetesen hazugság az, hogy ez a pénzért való tárgyalások “tiszta hirdetési üzletek” lettek volna, mert hisz Levente megírja a jelentésében, hogy ő a minisztérium parancsát akarja elvinni a vállalatoknak “mert éppen a kikerülhetetlenségben rejlik a külügyminisztérium ajánlatának az értéke”.

Ha Daragó-Himler urak arra vállalkoztak volna, hogy a maguk személyében lesznek fizetett ügynökei a magyar kormánynak, ez az ő privát dolguk lett volna, legfeljebb csak azt kérdeznénk meg, hogy az amerikai törvény szerint regisztrálták-e magukat, mint egy külföldi kormány ügynökei az amerikai külügyi hivatalban, de ők a Verhovay Egylet 50 ezer tagját vitték vásárra és arra vállalkoztak, hogy a Verhovay Egyletet állítják Amerika ellenes üzelmeik szolgálatába.

A Verhovay tagság biztosításait veszélyeztették Daragó- ék ezzel a működésűkkel, csak a “túlzott igényeik” miatt nem lett teljes az üzlet, de igy is elég Amerika ellenes lépést tettek abban az irányban, hogy az amerikai hatóságokat a Verhovay Egylet elleni akcióra késztessék.

A Verhovay Konvenció delegátusainak a kötelessége, az egyletükkel, a tagságukkal, az öszmagyarsággal és az amerikai polgár voltukkal szemben, hogy a bűnös főtisztviselőket Daragóval az élen eltávolítsák, de tiszta munkát csak akkor végeznek, ha az egylet rossz szellemével Himler Mártonnal is megszakítanak minden ösz- szeköttetést.

A másik elkerülhetetlen lépéAz érdem elismerése

Geréb munkástárs beszéde a Lefkovits Lajos munkástárs tiszteletére rendezett vacsorán. Tisztelt Munkástársak!—

A Bérmunkást fentartó és a Bérmunkás köré csoportosult magyar ajkú forradalmi ipari unionisták évről-évre összejönnek Labor Day tájékán, hogy mérlegeljék mit tettek lapunk és mozgalmunk érdekében az elmúlt év folyamán és mit tegyenek, illetőleg mit kellene tenni a következő évben.

De az ily, évről-évre megismétlő találkozások egyben alkalmat adnak mozgalmunk ma- gyarajku élharcosainak a személyes ismerkedésre, a személyes eszmecserére. Ilyenkor ismerjük meg és üdvözöljük az év folyamán hozzánk csatlakozott uj erőket és ilyenkor mondunk pár búcsúztató szót azokra, akik az év folyamán eltávoztak közülünk.

Sajnos, az utóbbi években nem sok alkalmunk volt az uj erők, az uj harcosok üdvözlésére, ellenben, mert az idő eljár, — mindgyakrabban kellett felemlíteni azokat, akik már kidőltek a nehéz és hosszú harc alatt.

Éppen azért nagyon jó érzést nyújt itt látni az “öreg harcosokat”. Sőt mi több úgy veszem észre, hogy dacára az egy évvel való öregedésnek ma vidámabb, mosolygóbb arcokat látok itt, mint az előző évek hasonló gyülekezetei alkalmával. Nem hiszem, hogy ezt a vidámságot be lehetne tudni tisztán csak annak, hogy a konyhán szorgoskodó munkástársnőink igazán nagyszerű vacsorát szolgáltak fel, noha jól tudom azt, hogy az ilyen kitűnő vacsorát még normális időkben is nagyra becsüljük, ma, ebben a részesedési jegyre beosztott időkben pedig kétszeresen értékeljük.

De mindazonáltal más dolgoknak is kellett közbe játszani a vidámabb hangulat megteremtésére. És itt nem célzok a vacsorát kisérő hűsítőkre sem, mert hiszen ilyesmiben az előző években is volt részünk. Van tehát valami más oka annak, hogy ma, az elmúlt év dacára is fiatalabbaknak látszunk mint

sük az kell legyen, hogy kilépjenek a Magyar Szövetségből, amelyet éppen úgy mint a Verhovayak hetilapját a magyar kormány utasítására alakították meg Daragó és Himler ur- ék.

A Verhovay Egylet jövője és fejlődése most a ti kezetekben van letéve delegátusok, ha kemény kézzel nyúltok be a darázsfészekbe úgy biztosítsátok a fejlődést ha nem, úgy a bérencek elleni harc az egyleti fiók gyűlésekre tolódik át és zavarni fogja a fejlődést.

Még egyszer: Daragó-Himler társaság nagyobb veszélyt jelent az egyletre, mint annak idején Marty-Neményi urak, ha akkor tudtatok seperni, úgy most is kell gerinceteknek lenni arra, hogy kitisztítsátok az áruló fasizta szemetet Amerika legnagyobb magyar egyletéből, a Verhovayból.

tavaly. Viszont nem gondolom, hogy úgy jártunk, mint a 80 éves aggastyán, aki olyan cso- daorVoshoz ment fiatalsága visszanyerésére, aki a fizetés arányában fiatalított. Aki többet fizetett, azt több évvel hozta vissza az ifjúságába. Történetesen a mi aggastyánunk nagyon gazdag ember volt, aki már előzőleg odaadta az igen nagy összegre kiállított csekket. Az orvos látván a nagy összeget, kezét dörzsölve mondotta a páciensnek: “Ne féljen uram semmitől, biztosítom, hogy visszakapja ifjúságát.” Aztán elaltatta az öreget és megoperálta, a sikeres operáció után felköltötte. A megif- jult öreg felült az ágyon, körülnézett a szobában és aztán éktelen bömbölésre fakadt.

“De uram, lehetetlen, teljesen lehetetlen, hogy önnek fájdalmai lennének” — mondta az orvos megszeppenve.

“Nincsennek fájdalmaim”, — pityergett tovább a páciens.

“Hát akkor miért sir? —* kérdezte az orvos.

“Mert látom az órán, hogy már elkéstem az iskolából.”

Nos, a mi megfiatalodásunknak és jobb kedvünknek is van valami oka, és az is csodás, nagy operáció, amit ugyan nem rajtunk ejtettek, hanem a tengelyhatalmak erőszak szervezetein. Ezt a jobb hangulatot annak tulajdonítom, hogy ma már látjuk a bukását annak a szörnyű rémnek, amelytől való félelem erőt vett rajtunk az előző években.

Igen, ma már látjuk, hogy a világtörténelem legerköcstele- nebb, legborzalmasabb és legvéresebb eszméjének a fasizmusnak a közeli bukását. Ma már látjuk, hogy a villámhábo- ru, amelyre győzelmüket alapították, nem sikerült és terroi szervezeteiket nemcsak megállították vészes útjukban, de már minden irányból szorítják visszafelé, reméljük, a teljes megsemmisítéshez.

Korántsem akarom azt mon dani, hogy a tengelyhatalmak katonai haderejének összetörése magát a fasizmust is ki fogja irtani. Ennek a szadista jesz- mének a kiirtása a munkásosztály jövőbeni feladata. De a világuralomra való törtetésétől már nem kell tartanunk.

A fasizmus közeli bukásának legbiztosabb jele az, hogy hívei tömegesen hagyják ott. A szerencse csillag letűnésével mint a sülyedő hajóról a patkányok, úgy menekülnek a kisebb-na- gyobb kaliberű támogatók. Igazán micsoda szégyene civilizációnknak, hogy az ilyen minden erkölcsi alapot nélkülöző, szadista eszme és mozgalom olyan nagyszámú hívőkre tudott szert tenni.

Különösen a középosztály

szolgáltatta tömegesen azokat, akik zászlóvivőivé lettek az uj eszmének amit tüzzel-vassal

igyekeztek terjeszteni, de ugyanakkor törekedtek maguknak anyagi hasznot biztosítani. É,s most, hogy a fasizmus a bukás útjára került, a jellemtelen egyének sietve hagyják ott. Rajuk nézve valóban találó a haljót elhagyó patkányhoz való hasonlítás.

Mi, amerikai magyarok, “dicsekedhetünk” vele, hogy nekünk is vannak ilyen patkányaink. Ezek a régi amerikai magyar vezérek, akik évtizedek i óta pártolták, segítették a magyar feudális uralkodó osztályt, i annak szadista kormányát és j véreskezü kormányzóját, Horthy Miklóst. Kitartottak mellette úgyszólván az utolsó napokig. Csak most, amikor már nem remélhetnek többé koncot, fordulnak el tőle és merik nyelveiket öltögetni feléje.

Örök szégyene az amerikai magyarságnak, hogy közel ötven lapja és folyóirata közül alig egy-kettőre lehet mondani, hogy a fasizmust és annak ügynökeit minden formában felismerték és küzdöttek ellene. Csak egyetlen egy lapról, a mi lapunkról, a Bérmunkásról mondhatjuk el, hogy felismerte és kérlelhetetlen harcot hirdetett a fasizmus és hívei ellen, bármilyen álarc alatt jelentkeztek. Helyes meglátásunkban nem tántorítottak meg lsem a nemzeti jelszavak, sem ! az orosz munkásság iránt ér- ! zett szimpátiánk. Mi voltunk [ az elsők, akik megállapítottuk ! és hirdettük, hogy a fasizmus i Magyarországon született és a magyar uralkodó osztály éppen j olyan felelős a mai világmé- ! szárlásért, mint maga Hitler, i De ugyanakkor mindig rámu- ! tattunk amerikai társaikra is,

| akik közül még ma is sokan közhivatalt töltenek be.

És habár ma már ez egész természetesnek tűnik fel, mégsem volt olyan könnyű dolog. A helyes felfogás és harcias magatartásunk miatt sok gáncs ért bennünket. A nehézségeket növelte az, hogy ez a világkri- zis évekig tartó depresszió után következett. A depresszió pedig első sorban is a munkásla- i pokat érinti. Ez alól nem vonhatta ki magát a Bérmunkás sem.

A hosszú ipari pangás alatt a lap jövedelme annyira leapadt, hogy nem tudta többé fizetni a folyószámlákat. Aztán adósság támadt, amely egyre nőtt, be kellett szüntetni a fizetett alkalmazott állását is. Az anyagiak hiánya okozta bajokat még fokozta az, hogy az itteni munkástársak közötti jelentéktelen ügyek miatt ellentétek ámadtak. Bekövetkezett az az idő, amikor úgy látszott, hogy a Bérmunkás elérkezett az utolsó lapszámához. Már pedig azt mindannyian tudjuk, hogy a Bérmunkás megszűntével véget ér a magyarajku munkások között a forradalmi ipari unionizmusért folytatott mozgalom.

Az előbb nem találtam megfelelő szavakat azoknak az ócsárlására, akik a koncért a hatalomhoz csatlakoznak. Most pedig nem találok megfelelő szavakat azok dicsérésére, akik a Bérmunkást megmentették abban a válságos években. Ezek előtt nem lebegett a várható egyéni jutalom. Az olyan mozgalmakért, mint az IWW mozgalom, egy olyan lapért, mint a Bérmunkás, csak az ho? áldo- I zatot, aki valóban őszintén hi- ve annak az eszmének, vagy annak az intézménynek, amely-