Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)
1943-12-11 / 1297. szám
1943. december 11. BÉRMUNKÁS 3 oldai MUNKA KÖZBEN j-----------------------------(gb) ROVATA I — XII — AZ ORSZÁGHATÁROK Szakértők véleménye szerint a háború utolsó fázisához ért, vagyis közeleg a befejezéshez. Ennek megfelelőleg mindjobban előtérbe nyomulnak az úgynevezett “post-war” (háború utáni) problémák. Ilyenek a felszabaditott területek és a megszállás alá veendő tengelyhatalmi államok kormányzása, a kiéhezett népek élelmezése, a lefegyverzés, országhatárok kiszabása és valamilyen nemzetközi haderő megteremtése, amely a jövő békéje fölött őrködni fog. A polgári sajtó a régidivatu hazafias szentimentalizmuson lovagolva úgy igyekszik feltüntetni a dolgot, mintha mindezen problémák között az országhatárok kérdése volna a legfontosabb. Hol lesznek az orosz határok? Visszaállitják-e Lengyelországot ? A baltié államokat? Hát Erdélyt Magyar- ország vagy Románia fogja-e megkapni? Avagy egyik sem? És milyen nagy lesz Csehország? Olaszország? Szerbia? És igy megy ez tovább keresztül egész Európán, Afrikán és Ázsián. Pedig már a háborút megelőzőleg láttuk, hogy azon országok népeire nem az volt a fontos, hogy hol volt az országhatár, hanem az, hogy milyen termelési és társadalmi rendszerük volt. A magyar és a román munkásság kizsákmányolá s a például teljesen azonos volt akármelyik országhoz is tartoztak a kizsákmányolóik. Ezt az országhatárokkal való bolondi- tást azért űzhetik még ma is, mert fen tudják tartani azt a hamis hitet, hogy az ország gazdag és jómódú, ha az uralkodó osztálya (kizsákmányolói) gazdagok és jómódban élnek. Az igazi nagy probléma azonban nem a határkérdés. Ezzel csak álcázni akarják a legfontosabb kérdést, a jövő termelő rendszerét. Az amerikai nagytőkések, akiknek szemeit a hazafias szentimentalizmus nem homályositja el, nem az országhatárokról, hanem a “free enterprise”, a magán vállalkozás védelméről beszélnek. A “free enterprise” védelmét hirdetik olyan vehemensen, mintha az Egyesült Nemzetek győzelmes hadseregei azt támadnák, holott éppen annak a védelmére szálltak síkra. FÉLNEK A MUNKA- NÉLKÜLISÉGTŐL Miért ez a nagy ijedelem? Miért ez a kétségbeesés? Az amerikai iparfejedelmek egyik legismertebb vezetője, Alfred P. Sloan, a General Motors igazgatóságának elnöke a detroiti Economic Club előtt tartott beszédében például ezt mondotta: “Ne felejtsük el, hogy a munkaalkalom (job) a tőke, a management (igazgatás) és az alkalom szülötte. Ezen három tényező szerencsés kombinációjának eredménye a profit. Azonban a harmadik tényező (alkalom) sok mindentől függ. így még a legjobb esetben is a munkaalkalmak száma korlátolt.” íme elismerése annak, hogy a “private enterprise” (a tőke, management és az alkalom kombinációja) még a legjobb esetben is képtelen az összes munkásokat foglalkoztatni. A tisztán csak üzleti érdekeket szolgáló “Business Week” cimü folyóirat szerksztője, Col. Willard Chevalier azt állítja, hogy ha 1946-ban az Egyesült Államok termelő képessége vissza fog esni az 1940-es színvonalra, akkor megint 15 millió munkanélküli fogja járni az uc- cákat. És végre Dr. Donald Davenport, a Bureau of Labor Statistic foglalkoztatási ügyosztályának vezetője szerint a háború befejezte után hat hónappal 7 vagy 8 millió munkanélküliekre számíthatunk. Szerinte a rohamos munkanélküliségtől csak az menthet meg, ha a háború fokozatosan ér véget és “nem hal el egyszerre, mint 1918-ban.” Az ily nyilatkozatok elismerései annak, hogy a magánvál-1 lalkozás még a legkedvezőbb j esetben is a munkásoknak csak' bizonyos hányadát tudja alkalmazni. A kevésbé optimisták tudják, hogy ez a bizonyos legkedvezőbb eset csak ideig-óráig tart. Azért igyekszenek éppen a “free enterprise” megtartásának céljából olyan intézkedéseket hozni, amelyek valameny- nyire letompitanák a nagy i munkanélküliséggel járó kríziseket. Az ily intézkedéseket a New Deal adminisztráció nevében Robert F .Wagner demokrata szenátor összegezi és viszi a I kongresszus elé törvényjavaslat alakjában. Éppen azért az ily népjóléti törvényeket együttesen Wagner törvényeknek is nevezik. Wagner szenátor éppen mostanában nyilatkozott, hogy a háború utáni időkre miként javasolja ezen törvények kiszélesbitését. JAVÍTANI akar “A társadalmi biztosítási törvények már nyolc évesek. Ezen idő alatt nyert tapasztalatok ' azt mutatják, hogy a törvénye- • ken javítanunk kell úgy, hogy 15 millió munkással nagyobb tömegre terjedjenek ki. Nem állitom azt, hogy ezen törvények tökéletesek,” — mondotta Szenátor Wagner, — “de mindenesetre elfogadhatjuk alapul az amerikai viszonyoknak megfelelő oly rendszer megteremtésére, amely legalább is 55 millió munkást biztosítani fog “bölcsőtől a sírig” a rossz gazdasági eshetőségek ellen.” _ Úgy a Wagner, mint a hozzá sokban hasonló angol “Beveridge plan” csak az ipari termelés bizonyos fokának fentartá- sa mellett maradhatnak érvényben. A termelésnek ezt a fokát ma a központosított és bizonyos fokig előre elgondolt, tehát tervezett gazdasággal érik el. A “free enterprise” fölötti nagy kétségbeesésnek éppen az az oka, hogy a Wagner törvények hívei éppen azt állítják, még hozzá alapos érvek következtében, hogy ha elejtik ezt a részleges központosított irányítást, vagyis tervezett gazdaságot, akkor nem lesz miből finanszírozni a népjóléti intézkedéseket. És ha odajut az ország ,akkor megint a nagy krízis következik, amelyben valamilyen diktátor magához fogja ragadni a hatalmat. A “free enterprise”-ért folyó nagy agitáció tehát nem a kommunisták, a szocialisták vagy más radikálisok ellen irányul, hiszen a számuk még most is aránytalanul kicsi, hanem azért folyik, hogy az az államhatalom, amely jelenleg részben irányítja a termelést, — habár a’profitot meg is hagyta, — ne állandósítsa ezt a tervezett gazdaságot a háború utáni időkre. (Folytatjuk) Frontnélküli egység (a.l.) Hogy hiba ne essék a leírásban és nehogy sokan törjék a fejüket azok, akik nem akarják, vagy talán nem tudják megérteni, hogy milyen is lehet az a frontnélküli egység mindjárt ki is magyarázom. Képzeljenek el egy színpadot, ahová a szereplők a sötét kuliszák mögül mind háttal lépnek be és a szintér közepén csoportosulnak össze, de mind háttal egymásnak, nehogy az arckifejezésük, vagy szemtükrük elárulja, hogy kicsodák, honnan jöttek és mit akarnak. Ilyen alakulat a frontnélküli egység. Ha azonban tényleg a dolgok fenekére nézünk, akkor megtudjuk, hogy ez nem is lehet másképpen. Nem lehet másképpen azért, mert a társadalom különböző néposztályait, akiket gazdasági érdekeik olyan messze távolítanak el egymástól, hogy gazdasági téren teljesen ellenkező nézetet vallanak, csak front nélküli egységbe lehet őket összehozni. Sok laikus felfogása az, ha nem lenne fasizmus, akkor nem volna háború sem. Annyi bizonyos, hogy a fasizmus életre hozataláért a zsákuccába jutott kapitalista termelési rendszer felelős elsősorban. A demokrácia hangoztatása igen tetszetős még a fülnek is, de hogy a demokráciát kik és milyen mértékkel mérik az már a társadalmi kérdések másik lapjára tartozik. Legyünk mind ez egyszer jó fiuk és Ítéljük halálra a fasizmus minden eddigi ténykedését. Vájjon akkor a mai társadalom a jelen formái között biztosit-e, garanciát ad e az emberiség részére abból a szempontból, hogy a múlt nem fog megismétlődni. Értve alatta, hogy a magántulajdon renszerére épült kaptalista társadalmi rendszernek, nem-e minden törekvése csak az marad, ami eddig is volt, a profitrendszerre alapozott vagyon felhalmozása, ami a dolgozó embermilliók számára kizsákmányolást és az azzal járó nélkülözést tarthatja csak újból meg. így tehát a kuliszák mögött összetákolt egység csak látszólagos, mert a valóságban a különböző társadalmi osztályokkal összetákolt egység, csak addig képezhet tényleg egységet, amig gazdasági érdekellentétek nem merülnek fel. Mi azt tartjuk, hogy a társadalom hibáit nem a különböző elméleti felfogások képezik, hanem maga a gazdasági berendezkedés alapja. Ebből a szempontból bírálva meg a helyzetet, akkor azt is meglehet állapítani, hogy a társadalom különböző gazdasági csoportjaiból sohasem lehet “Egység Front”-ot kovácsolni, még akkor sem, ha bizonyos engedmények révén elvileg valahogyan meg is egyeznek. Azok a ma még szépnek látszó megegyezések, “elvek” nyílt megtagadása csak azért, hogy polgári szempontból látszólag jó fiuk vagyunk. Ez engedménnyel csak megnehezíti a forradalmi munkások célkitűzését, még pedig azért, mert egyszer szakadni kell a látszólagos barátságnak és pedig akkor, amikor a különböző gazdasági érdekek egymással homlok egyenest fognak ellenkezésbe jönni. Hogy a ma folyó háború, hogyan f©g végződni, értve alatta a társadalmi viszonyok változását, azt még ma pontosan nem lehet megállapítani. Annyi bizonyos, hogy a ma uralkodó osztály görcsösen fog ragaszkodni gazdasági uralmához, ami csak természetes. Mostan csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy a tényleges osztályharc útjáról levezetett munkásosztály hogyan fog majd megint álmából felocsúdni és rájönni arra, hogy a munkásosztály érdekeit sohasem lehet viszonylagosságba hozni a társadalom bármely más gazdasági osztályával, mert küzdelmünk és végcélunk nem azonos amazoknak érdekeivel. Hogy mi forradalmi Ipari Unionisták nem veszünk részt olyan mozgalmakban, amelyek nem kizárólag csak munkás érdekeket szolgálnak, arra igen jó válaszul szolgál Marxnak megállapítása: “a munkásosztály felszabadítása csak kizárólag a munkásosztály müve lehet”. Ha úgy a jövőben, mint a múltban továbbra is ezen az utón haladunk, akkor sohasem fognak érni azok a csalódások, amik érték minden esetben az “elvtársakat”, akik elvtelenségük mellett nagyon sokszor kísérleteztek már belülről való fúrással, front nélküli egység megalakításával, ami utólag mindig a gerinctelen elvtejenségeiket bizonyította be. Azt hisszük, hogy nem kell már sokáig várnunk, hogy a cé- có megint megismétlődjék. Vájjon lesznek ezután már legalább annyira következetesek önmagukhoz, hogy belássák azt, hogy az osztályharc göröngyös útjáról sohasem szabad letérni, ha tényleg a munkásosztály felszabadulását akarják meggyorsítani?
