Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)

1943-07-10 / 1275. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1943. julius 10. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. jat, az acélt és minden más az élethez szükséges dolgokat csak a profit érdekében termelik. A profitra éhes nagy vállalatok mindenkor találni fognak bűnös megvesztegethető Daugherty és Fali, valamint tudatlan hájfejü Denby minisztereket. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................$2.00 One Year ......J...............$2.00 Félévre ......................... 100 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára ......... 5e Single Copy ............... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Az uj Teapot Dom botrány (gb.) A rövid ideig tartó Harding adminisztrációt az tette emlékezetessé, hogy a miniszteri székekbe került pár nagyszabá­sú szélhámos az ország tuljadonát képező olajmezőket a Sinclair olajtársaság kezére játszotta. Ez a nagyszabású csalás csak a Harding halála után derült ki és a “Teapot Dom” botrány név alatt került a történelembe. A miniszterek közül Palmer, Fall és Daugherty börtönbe kerültek, Denby nevű tengerészetügvi miniszterről pedig megállapították, hogy hájfejü szamár volt, akit a többiek az orránál fogva vezettek. Ez az olajbotrány most csaknem megismétlődött. Ez esetben a California államban fekvő Elk Hills nevű olajmezőket adták bérbe a californiai Standard Oil Companynak. Illetőleg csak ad­ták volna, ha történetesen a dolog a kongresszusi bizottság elé nem kerül, ahol pártpolitikai szempontok megkívánták, hogy az ügynek publicitást adjanak. Miután a tengerészet igen sok olajat használ az Elk Hills mezőket a tengerészet részére foglalták le, a neve is “Elk Hills Naval Oil Reserve”, éppen ezért a tengerészeti minisztérium fel­ügyelete alatt alatt áll. A háború óta a tengerészet olajfo­gyasztása megsokszorozódott és szükségessé vált az Elk Hills mezők kitermelése is. A tengerészeti department Knox tengeré­szeti miniszter jóváhagyásával bérbeadta az olajmezőket a cali­forniai Standar Oil Companynak oly feltétellel, hogy a szükséges fúrások költségeit, 1,748,000 dollárt a tengerészet, — tehát az állam adja. A nyers olajat a Standard Oil Company megveszi az általa megszabott áron, kifinomitja és aztán visszaadja a ten­gerészeinek/ ugyancsak az általa megszabott áron. Szakértők számítása szerint az ötévre kötött szerződés le­galább is 20 millió dollár hasznot jelentett a szóbanforgó olaj- társaságnak. A szerződést még az év elején meg is kötötték és Roosevelt elnökkel is jóváhagyatták. Minden el volt igazítva tehát arra, hogy a Teapot Dom rab­lás megismétlődjék. A dolog akkor akadt meg, amikor Stuart admirális a kongresszusi költségvetési bizottság elé ment a fu- ratásokra szükséges egy és háromnegyedmillió dollár kérésével. Ehhez az ügyhöz a belügyminisztériumnak is beleszólása van, mint volt a Teapot Dom rablás esetén is. Akkor azonban Fali belügyminiszter, akit nagy összegekkel megvesztegettek, részese volt a bűnténynek és a rablás keresztülment. Most azonban Ickes belügyminiszternek nem tetszett a dolog, valamint az adminisz- rtáciéi ellenes bizottsági tagoknak sem és igy nem adták bele­egyezésüket a szerződéshez. • A dolog természetesen nyilvánosságra került. Knox tenge­részeti miniszter éppen úgy védekezik, mint annak idején elődje, Denby tette. Azt mondja, nem ismerte a szerződés részleteit és követte alantasainak tanácsát. Most már ő kérte a szerződés megsemmisítését és vizsgálatot követel. Igaz ugyan, hogy az ily vizsgálatot a szerződés megkötése előtt kellett volna elrendelnie. Szó van arról, hogy az igazságügyi department is megfogja vizsgálni az ügyet. Meg akarják állapítani, hogy a Navy Depart­ment magasabbrangu tisztviselőinek miért állt érdekében a cali­forniai Standard Oil Companynak oly nagy hasznot adni? Mikor a Teapot botrány kiderült Coolidge elnök elcsapta a vétkes minisztereket, akik közül páran meg is kapták a megér­demelt börtönbüntetést. Ma azonban nem igen várhatunk ilyes­mit. Igaz, most még nem történt lopás, rablás, vagy bárminek is nevezzük a közvagyonnak ily eltulajdonítását, csupán a JÓSZÁN­DÉK VOLT MEG HOZZÁ és az ilyesmit a mai nehéz időkben meg lehet bocsátani. De ha megbüntetik a bűnösöket a Teapot Dom botrányok újból meg újból meg fognak ismétlődni mindaddig, amig az ola­Hazafias amerikai tőkések (gb.) A Bérmunkás hasábjain többször említettük, hogy a National Association of Manufacturers (Gyárosok országos szö­vetsége) által irányított féktelen munkásellenes izgatással vala­mit takarni akarnak. Tisztán csak a profit érdekében nem kelle­ne nekik ily erőszakos propagandát kifejteni, hiszen a háború közeledtével az arra hivatott hatósági személyek mindannyian elfelejtették, hogy nem csak az eml*ert, de a vagyont is bekeilene sorozni a háború sikere érdekében, mint ahogy hangoztatták ak­kor, amidőn még a háborút csak a nagyon messze jövőben látták. Hová lettek azok az ígéretek, hogy háború esetén az embe­rektől nem csak az életüket, de a vagyonukat is el lehet venni?! Eltűntek jobban, mint a tavalyi hó. Mert a sztrájkok vagy más ügyek miatt állami kezelésbe vett ipartelepeket csak kezeli az állam, méghozzá úgy kezeli, hogy busás profitot hozzon, amelyet a tulajdonosoknak adnak. Ezért nem rémiti meg sem az iparbá­rókat, sem pedig a bányatulajdonosokat a lefoglalással való fe­nyegetés. A profitot továbbra is kapják és ez a fő. Legfeljebb csak az fájhat nekik, hogy a lefoglalás idejére a szemérmetlen, túlságos profit harácsolást abba keli hagyniok. Mert a háborúval kapcsolatban a hazafias munkáltatóink minden képzeletet felülmúló profitzsarolásra adták magukat. És a nagy munkáselienes propagandának éppen az a célja, hogy a közön­ség figyelmét erről az óriási méretű rablásról eltereljék. Úgy tesznek, mint az a zsivány, aki legjobban kiabálja a fogjátok meget. A hihetetlen profitharácsolásról most az egyik képviselő — a Michigan államba való Albert J. Engel tett jelentést, aki az ed­digi vizsgálatok alapján máris 48 olyan céget talált, amelyek le­galább is 3 billió dollárral károsították meg az államot. Engel rájött a hazáért oly sokat áldozó és mindenre kész tő­kések azon csalására, hogy az adót KIADÁSNAK SZÁMÍTOT­TÁK, tehát az Egyesült Államokkal fizetették meg. Tudvalevő, hogy az iparvállalatok és korporációk a tiszta jövedelmeik után nagy adót fizetnek. Az említett 48 cég hozzácsatolta az adót a kiadásokhoz és igy azt az állammal fizetették meg, tehát a tu­lajdonosoknak megmaradt a nagy profitjuk egész adómentesen. Nem kell azonban azt képzelni, hogy holmi apró-cseprő vál­lalatok találták ki ezt a csalást. Az ily “hazafias” cégek névsorát az E. I. du Pont de Numerous Corporáció vezeti be, amely olda­las hirdetésekben ismerteti, hogy milyen nagy szolgálatot tesz az országnak. Hálából el is hallgatták a lapok az Engel jelenté­sét, vagy legfeljebb csak pár eldugott sorban emlékeztek meg róla. Aztán ott látjuk a clevelandi jack and Heintz Companyt is, amely a lapoknak adott hirdetéseken kívül a munkásoknak adott nagyobb keresettel tette magát hírhedté. De ott iátjuk a General Motors, a Chrysler Corporation, a Bethlehem Steel Corporation és más nagy cégeket, — szóval az ország legnagyobb vállalatait. De felsorol Engel olyan cégeket is, amelyek egy centet sem fektettek be a vállalatukba, hanem jó összeköttetéseik folytán az állam állította fel számukra az ipartelepeket és a tulajdonosok a nagy fizetéseken kívül még a részvények után is nagy profitot húznak, amelyre az államtól kapták a pénzt, ha mindjárt egy részét már vissza is térítették a határtalan nagy profitból. Szóval ma már adatokkal lehet bizonyítani, hogy az ame­rikai tőkés osztály vezércsillagai, — a kutyaszövetség irányitói —- a háborút a legszemérmetlenebb profitharácsolásra használ­ják fel és ennek eltakarására kell nekik a nagy munkáselienes hajsza. STALINGRÁDI GYERMEKEK MOSZKVA, jun. (ONA) — A rombadőlt volgaparti város felépítésénél az orosz nép gon­doskodása elsősorban a stalin- grádi gyermekekre irányult. Alighogy ehető kenyér sütése és tej, valamint egyéb élelmi­szerek kiosztása biztosítva volt, mindjárt az iskolák felépítésé­hez fogtak. A gyermekek szülei segítettek a munkában az épi- tőmunkásoknak és téglahordók­nak, hogy minél előbb felépül­jön a gyermekek hajléka. Mint a Szovjet Információs Iroda je-i lenti, a Szovjet Unió minden is- ■ kólájában a tanulók könyveket, ruhát és élelmiszert gyűjtöttek a felszabadult Stalingrád gyér-* mekei számára. Ivanovo mun­kásai, mely városban vannak a Szovjet Unió legnagyobb szö­vőgyárai, 3000 rend ruhát küld­tek a gyermekeknék ajándék­ba. A Gorki vidéken az ifjúság 100,000 iskolakönyvet gyűjtöt­tek, a közép-ázsiai ifjúsági cso­portok viszont egy vagonrako- rnány élelmiszert küldtek. Geor­giából, Stalin hazájából délsza­ki gyümölcsök érkeztek. Száz meg száz a száma azoknak a gyáraknak, amelyeknek mun- l kásái túlóra bérüket Stalingrád ' felsegitésére ajánlották fel. "Szervezés7' "Nevelés77 — "Felszabadulás" ^ V/ Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága y/ I y/

Next

/
Oldalképek
Tartalom