Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)

1943-07-10 / 1275. szám

1943. julius 10.

BÉRMUNKÁS

5 oldal

AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL

___CS...Ő MEGJEGYZÉSEI

ÉGSZAKADÁS

Az emberi munka', tudás, ta- lékonyság, amelyek a technikai tudományokat a legmagasabb fokra emelte, mindent ösz- szefogva, megfeszítve pusztítja azt, amelyet a tudás, találékonyság, a munka felépített, vele pusztítva mindezek alkotóját, magát az embert is. A sokat megcsodált olasz városok, ahová mindenki vágyott és csak a gazdagok jutottak el, a középkor eme remekeit, amelyet minden kultur ember óvott és vigyázott, romokba döntik. Egy időben pusztulnak vele az újkor technika csodái a német ipari j városok, amelyeknek a termé- ( kei elárasztották a világot, de a hatalmas bombázó gépek nem csak Róma, Nápoly évszázados épületeit és nem csak Berlin, Köln, Hamburg, Breme stb. gyártelepeit pusztítják el, hanem az uj kor csodáival együtt pusztulnak a támadó gép erődök százai és kezelői éppen úgy, mint a német, olasz városok lakói, férfiak, asszonyok, öregek és gyermekek ezrei és földönfutókká válnak a lakósok tízezrei.

Mi, kik az emberi életet és magát az emberi értékeket mindenek felettállónak tartjuk, végtelen szánalommal, elkeseredéssel nézzük az életek és értékek, minden képzeleten felüli pusztulását. Nekünk, akik éppen ilyen sajnálattal néztük, Madrid, London, Moszkva, Sta- lingrád, Varsó, Rotterdam, Leningrad, Belgrád, Lidice romjait és a millió számra elpusztított orosz, lengyel, cseh, zsidó népek szenvedéseit, kik a legnagyobb gyűlölettel teltünk el ennek az állatias, a polgári lakosságra kiterjesztett öldöklésnek a feltalálói, ilőidézői az olasz és német fasizta bitangok ellen, jogunk van arra, hogy fájdalmasan nézzük és ne kárörvendjünk a német és olasz városok és emberek irgalmatlan, de ma már elkerülhetetlen pusztulását.

A náci banditák a föld minden pontját és az azon levő minden élőlényt, háborús területté tettek, a nácizmust el kell pusztítani. A harcmodort ők maguk Írták elő és éppen azért, nemcsak nekik, de az itt élő álhumanistáknak sincs joguk azon sírni, hogy most a németeken és olaszokon próbálják ki azt az orvosságot, amelyet addig amig az erő az ő kezükben volt, oly előszeretettel használtak. Emlékezzünk csak, hogy a most jajgató és humanitást emlegető Franco, hogy bombáztat- ta halomra a német és olasz repülőivel Madrid és Barcelona lakosságát. Mussoliniék ezt próbának nevezték, a spanyol népen figyelték meg, hogy milyen hatása lesz a jövő háborújában a civil lakosság elpusztításának. Az olasz főbanditának a bitang kölyke irta meg a könyvében, hogy Ethiopiában, ha unatkoztak felszálltak a repülőgépeiken egy benszülött falu fölé és menekülő benszülöttekre ledobálták a bombákat és a futó, fegyvertelen tömeg a találattól “kinyílt mint egy piros rózsa”. Azután jött a világháború, ahol értékesítették a tapasztalataikat, most ne sírjanak, ne emlegessék a humanizmust, de azok sem, akiknek nem fájt az, amikor a spanyol lengyel, angol, orosz és holland gyermekek, asszonyok és városok pusztulnak el.

De utálatos és aljas az álhumanisták siránkozása, nem kevésbé émelyítő a kárörvende- zők a németek és olaszok pusztulásán kéjelgők vitustánca sem és azoké, akik ma a nácizmus pusztulása idején nem arra gondolnak, hogy a nácizmust és annak az előidéző okait kell elpusztítani, hanem magát a német népet akarják kiirtani az emberi közösségből. Jól tudjuk, hogy milyen borzalmas sors várt volna az emberiségre és főleg a munkásosztályra, ha ebből a szörnyű kataklizmából a nácizmus került volna ki győztesen, de mi állítólag a humanizmusért, a szabadságért, egyenlőségét, egy szebb világért harcolunk, amelyet nem úgy képzelünk el, hogy egy 80 milliós népet pusztulásba, az emberi közösségből való kilökésre ítéljünk.

A háború elindítóinak az állatias kegyetlenkedések elren- delőinek elrettentő példa módra kell bűnhődnie, még az irmag- ját is ki kell irtani annak az osztálynak, amelyek a fasizmus' oszlopai, de meg kell menteni a német, olasz, magyar és román népet, hogy azok is alkalmasakká váljanak arra, hogy egy uj társadalmi rendszerbe belehelyezkedjenek és ezt csak szeretettel, megértéssel, baráti kéz- nyujtással és nem gyűlölettel lehet elérni.

De, amikor a bűnösökről lesz szó, akkor nemcsak a fasizmus urait kell felelősségre vonni, hanem azokat is, akik Amerikából, Anglia és Franciaországból elősegitették és lehetővé tették, hogy Európa felett a nácizmus úrrá váljon.

Hitlerék mellé oda kell függeszteni azokat a nemzetközi tőkéseket és politikusokat, kik a hatalmuk megvédésére a munkásosztályai szemben és a szovjetek elpusztításáért felépítették a Hitler Mussolini- Horthy bandita uralmat. De Ítéletet kell mondani a profiton épült társadalmi rendszer felett is, amely a profit védelmében millió és millió embert pusztít el. Ha az ítélet nem fog ennyire kiterjedni, akkor a fiainkat a harmadik világháború vágóhidjára neveljük fel.

Még egyet uraim! Kár előre inni a medve bőrére, ez esetben nem azt jelenti, hogy talán Hitler győzhet, ebbe ma már Hitler sem hisz, de talán nem is lesz szükség a szépen megtervezett nemzetközi bíróságra, amelynek a tekintélyes tagjai szépen szabályszerűen letárgyalják az ügyeket. Én hiszek abban, hogy Európa népeinek, köztük a németeknek az ajakán is felharsan a régi forradalmi dal, hogy “Van még lámpavas” és miután lámpavas

i tényleg van és még az agyon racionalizált Európában is, fog akadni elég kötél is, maga a nép fog Ítélni és az tudni fogja azt, hogy ki az ellenség, ki volt a népek hóhéra. Ha elvégezte a nagyon is szükséges nagytakarítást Európa népe, a nagy megtisztulás után, megfogják találni egymást egy oly emberi közösségben, amelyben nem lesznek Hitlerek, nem lesznek Hitlereket épitő profitha- rácsolók, nem lesznek háborúk, de lesz egy boldog, szabad, fejlődő, testvériesült emberiség.

Hogy ez igy legyen, azért nekünk is kell dolgoznunk, mert nekünk is meg vannak a magunk Hitierei, a nagy profitolói, kik szívesen teremtenének itt is olyan állapotokat, amelyek a profit zavartalanságát biztosítaná.

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Az íróasztal fiókom már nagyon szükséges tisztogatása közben, egy-egy rég eltett újság papirost átnézve, találtam éppen egy év előtti újság kivágást, az 1942 junius 27-iki piaci árakról. Miután a fiókomban maradt, valószínű nem Írtam meg a szándékolt drágaság elleni cikket, de most nagyon aktuális, amikor az 1941. szeptemberi árak emelkedése után számítva tagadták meg a bányászok bérkövetelését, mert 1941. óta már kaptak 15 százalékos béremelést.

Magam elé téve az 1942. junius 27-iki és az 1943. junius 27-iki, egy és ugyanaz lapban megjelent piaci árakat, minden nagyobb vizsgálat nélkül megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évben az áremelkedés nem igen volt tekintettel a “Little Steel” formulára.

1942 1943

Paradicsom ............ 21c. 37c.

Spenót .................. 7c. 39c.

Celery .......... 13c. 24c.

Zöldbab ............. 10c. 18c.

Krumpli ................ 3c. 6c.

Káposzta ................ 4c. 9c.

Cékla .................... 7c. 15c.

Zöldborsó .............. 10c. 15c.

Narancs ................ 29c. 45c.

Citrom ...... 23c. 43c.

Saláta .................... 10c. 19c.

Tojás ...................... 43c. 59c.

Vaj ........................ 41c. 46c.

Ezek a mai árak azután a kéthetes kampány után állanak fenn, amelyet az árszabályozó bizottság vezetett az árak visz- szaszoritására. Nagyon jellemző, hogy a kongresszus úgynevezett farm block-ja, amely a nagy farmerok érdekeit védi, nincs megelégedve ezzel az áremelkedéssel és szabad árakat — az az korlátlan rablást —- kíván a farmtermékekre. De ezek az urak elől vannak akkor is, amikor a munkások ellen kell törvényeket hozni.

A fenti adatok szerint amelyek nem egy radikális, hanem egy reakciós tőkés lapban jelentek meg, egy év alatt a munkás főzelék és gyümölcs szükséglete 80 százalékkal lett drágább átlagosan, ha most az árakat felszabadítják, amire nagy a hajlandóság a kongresszusban, ha a kenyér, hús, lakbér is korlátlanul szaladhat fel, akkor az amerikai “életstandard megtartásáért” való harca a fiamnak meddő lesz, mert az életnívónk gyors ütemben száll le az európai rabszolga népek nívójára. Itt azután már nem segít még Roosevelt jóakarata sem, mert a vétóját ■ amint láttuk, nagyon gyorsan semmisiti meg a reakciós kongresszus. Itt csak a munkás magában, a szervezett erejébe bizhat, neki kell nemcsak a nácizmust leverni, de az életnívóját itthon is megvédeni, olyan módon, amiként az lehetséges.

NEM VÁLIK BE

Ha Amerika tőkéseinek az Íródeákjai örömujjongását nézzük, azért mert a Connely- Smith törvényt Roosevelt vétója után két órával újra törvény- nyé emelték, azt kellene hinni, hogy most a régen óhajtott aranykor következik el a nagytőkére, amikor újra korlátlan uralmuk lesz a munkásokon.

Egy kétségtelenül bizonyos, hogy a törvényt nem azért hozták, mintha a munkások sztrájkjai veszélyeztették volna a háború sikerét, hisz maga az elnök megírta a vétójában, hogy a sztrájkok elenyészően kis mértékben hátráltatták a termelést. A cél a munkásság elleni akció és az ilyen akciók legtöbbször reakciót, ellen akciót váltanak ki, különösen ha a nagytőke élni akar az alkalommal és megpróbálja az elért eredményeket elvenni.

Amerika munkássága is módot fog találni arra, hogy az életnívóját megvédje, mint ahogyan módot talált erre az európai munkásság, amikor hasonló intézkedésekkel próbálták gúzsba kötni.

A munkásmozgalom már ismert hasonló kísérleteket és amikor egységes volt, akkor ezek a kísérletek minden esetben sikereteknek voltak. Bismarck hírhedt kivételes törvényeit pár év alatt összetörte az akkori német munkásság ugyannyira, hogy a nagy vaskancellárnak magának kellett beismernie a törvény csődjét.

A magyar munkásmozgalomban is száz és száz esetet tudunk felmutatni, amikor az egység megtörte a szervezkedési és sztrájk tilalmakat. A Bánffy-Percel üldözés, a Tiszák uralma a tulipános koalíciós uralom próbálta összetörni a még aránylag gyenge magyar munkásmozgalmat, teljesen eredménytelenül, sőt a mozgalom megerősödését, balrato- lódását eredményezték az üldözések. Ott volt a hírhedt Darányi féle rabszolga törvény, mely a mezőgazdasági munkások sztrájkját, nemcsak börtönnel büntette, de még arra is jogot adott a szolgabiráknak, hogy csendőrökkel vetesse vissza a sztrájkolókat a munkára, de a törvényt követő évben sokkal több arató sztrájk volt, mint bármikor azt megelőzőleg.

A lezárt aratómunkások, nem vágták le a beérett gabonát, ki kellett ereszteni, meg kellett egyezni, mert nem volt úgy sem annyi börtön, hogy befogadja a sztrájkolókat. A hírhedt Rima-Murányi egyik telepére voltam egyszer kiküldve gyűlésre, az öreg Baron Edével, a munkások feltétlen akarták a sztrájkot, a szolgabiró meg mondotta, ha a bányászok helyzetéről, vagy pláne sztrájkról merünk beszélni, a gyűlést