Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)
1943-10-02 / 1287. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1943. október 2. AHOGY ÉN LÁTOM...---------------— Irta: BISCHOF JÓZSEF-------------------A mai munkás nemzedék, amely a távolni történelmi eseményeknek sem a részese sem szemtanúja nem volt, nem tudja kellőképen megérteni azt a szakadatlan küzdelmet, mely a nép, a dolgozó nép és az uralkodók között szüntelenül megnyilatkozott, ha a küzdelem okainak különböző mozzanataira és annak hátterére rá nem világítunk. A rabolóvezérből lett királyok uralkodása óta a történelem lapja némi változással, tele vannak legádázabb pártos küzdelmekkel, melyet mindig a néppel, a dolgozókkal vivattak meg akármelyik jött, úgy mint napjainkban, ha csak meg nem áldotta a természet rendkívüli tehetséggel, akaraterővel és eréllyel. Nem egyszer azonban még ez se számított. Min- dengyiknek az uralkodása azzal kezdődött és a legtöbbször úgy végződött, hogy a főúri osztályok vagy trónkövetelők fellázadtak ellene. Nem egyszer történt meg a történelem folyamán, hogy idegen fejedelmekkel szövetkezve, saját nemzetük fiai vagy vérük, saját uralkodójuk ellen, tekintet nélkül a következményekre, mindaddig folytatták a harcot, amig annak eredménye igy vagy úgy, el nem dőlt. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy ez a sajnálatos jelenség, csak egy ország történelmének és főúri osztályának voltak sajátságai. Dehogy. Minden ország és minden nyelvet beszélő nép történetében szintén ezekkel a jelenségekkel találkozunk. Van ez azért, mert az emberi természet egy kis eltéréssel ugyan az és igy a kultúrában a változással is csak oly formájú lehetett. Vagy mondjuk, hogy ami műveltebb országokban pl. valamely eszme korában érik meg, a mostohább politikai és gazdasági viszonyok között élő néphez elkésve, olykor talán egy század múlva jut el. Legfeljebb azon lehet tűnődni, hogy mikor a krisztusi tanítást Európa szerte elterjesztették, sőt egyházi szervezetek intéz- ményszerüen meggyökeresedtek, ugyanakkor a népeknek egymás között való viszonyában vagy ugyanazon nép társadalmi osztályainak egymással való magatartásában a legnagyobb ellenségeskedést tapasztaljuk. Mik lehetnek e különösnek látszó, valójában pedig igen egyszerű és magától értetődő jelenségeknek előidézői? Megfelelünk e kérdésre a tényeknek elfogulatlan, őszinte és a legnagyobb mértékben tárgyilagos ismertetésével. Az embert az élet fentartásában az a vele született önzés vezeti, hogy a maga érdekeiről a lehető legjobban gondoskodjék (amit oly régóta üz, hogy önzéssé vagy természetévé vált). Ami más szóval azt jelenti, hogy minden ember arra törekszik, hogy a maga szükségleteit legjobban kielégítse és mindazon értékeket, melyek az életben a biztos egzisztencia alapítására vezetnek megszerezze. Ebben a küzdelemben kétségtelenül azoknak az embereknek volt és van mindig a legnagyobb sikerük, akik ügyeségükkel, vagy testi és szellemi (ravaszság, vagyis jó politika) erejüknél fogva a “tömegből” kiváltak. Az emberi társadalom legkezdetlegesebb szervezeteiben, a család, a törzsek, stb. intézményeiben is már úgy volt, hogy a vezető szerepet legkiválóbb emberek vitték, ami akkor nemcsak természetes, hanem rendes dolog is volt. A rabszolga korban az előkelők rendjéhez tartozók, törzsfők, vagy vezérek, a zsákmányból amit raboltak a rabszolgák segítségével, nagyobb részt kaptak, a foglyokból bizonyos szám az övék volt és ezeket eladhatták vagy rabszolgákká tették, mely esetben ők művelték a földet, ők végezték a terhesebb munkát, az ur ellenben zsebrevágta a hasznot. Hogy a rabszolgának ne legyen módja sorsán változtatni, a fejedelmek szigorú törvényeket hoztak ellene és mindazon vétségekre, melyet olyan sorsban levő emberek kényszerülnek elkövetni, kikhez nagyon is mostoha az élet. A szolgaságban lévő társadalmi osztály tehát ki volt szolgáltatva urainak és ha koronként tett is kísérletet arra, hogy kétségbeesett sorsán változtasson, mivel szembe találta magával a kiváltságos osztályokat, mindaddig amig nem volt olyan ereje, hogy békjóit lerázza magáról, minden lázadással csak súlyosbította szomorú helyzetét. A történelmi események citálásával az a célunk, hogy ne csak a külső eseményeket ismertessük, hanem az okokat is megmutassuk, melyek az eseményeket létrehozták. Felelnünk kell arra a kérdésre is, mely eddigiek után minden olvasó ajkán önkéntelenül ott lebeg és abban össze- geződik, hogy az erősebbek és kiváltságos helyzetűek általában miért akarják elnyomni a gyöngébbeket ? Továbbá megfelel-e a történelmi és a társadalmi feljegyzések az az állítása, hogy az erősek tényleg visszaélnek a gyöngébbek, illetőleg a társadalom védtelenebb tagjai helyzetével? Mind a két kérdésre az a feleletünk, hogy igen. És a mai, igazi értelemben vett tudományos kutatásnak nincs egyetlen olyan ágazata, mely a tények és tapasztalatok ezrekre menő adataival, állandóan ne bizonyitánák azt, hogy az elnyomatás a szó legszigorúbb értelmében meg volt mindég és meg van ma is és hogy az emberiség történelmi élete voltaképen nem egyéb mint egyes csoportoknak, fajoknak, népeknek, nemzeteknek egymás ellen való harca, a hatalom és a jólét megszerzéséért a saját előnyükre és a gyöngébbek rovására. A hatalmasabbak, erősebbek és ügyesebbek, akik tegyük fel valamely csatában kitüntették magukat, az uralkodóktól, melyet viszont a befolyásosabbak többsége választott, különböző adományokban részesültek. De ezzel pusz, tán nem elégszenek meg, mert az emberi önzés durvább for- I májával vele jár, hogy a jólé- í tét nemcsak magának akarja ! az erősebb és ügyesebb megsze- I rezni, hanem mindazoknak, akik az ő érdekközösségében élnek, nevezetesen testvéreinek, rokonainak, feleségének, gyermekeiknek stb. örök időre. Ügy minden országban vannak oly szerencsefiak, kiket már a bölcsőjüknél eláraszt a legnagyobb jólét, gazdagság és pompa, tisztán csak azért, mert négy öt század előtt, valamely ősük megszerezte. Miután az ilyen kitüntetések örökös jellegűek, természetes sokkal jobb dolga volt és lesz bármikor, a magán- tulajdon rendszerben egy olyan embernek, aki mint herceg vagy gróf születik, mint olyan embernek, tegyük fel aki napszámos szülők sarjadéka. Amazok számára az élet mint valami dúsan megrakott gyümölcsfa, mindent készen hoz. Semmi fáradtságot nem kell kifejteniük érte, magától hull az ölükbe minden anyagi és szellemi kedvezmény, amit az élet legértékesebb javainak szoktunk tekinteni. Emitt pedig saját hibájukon kívül kedvezőtlen társadalmi viszonyokban születettek ezrei és milliói, kiknek a kenyér megszerzése is örökös küzdelemmel és legnagyobb gonddal jár s habár semmiféle elismerésben nem részesülnek, mindenféle teher az ő vállaikat nyomja és háború esetén, mivel nélkülök még csak tréfa-háborút sem lehet kezdeni, kötelesek az életüket feláldozni, holott a háború megszűnésével sem változik sohasem a sorsuk. Igazság ez? A történelmi események tanulságaiból az emberek egyéni és osztályok szerint való önzésével más következtetést, hogy igazságtalanság — sajnos — nem tudunk levonni. Mint ahogy ezek az igazságtalanságok nemcsak, hogy igy történtek, hanem tervszerűen, szándékosan fejlesztették mindig azzal a célzattal, hogy az embereknek egy nagy tömege egy jelentéktelen kisebbség jóléte érdekében évszázadokon át a maga életét áldozza. Most az a kérdés, hogy ha a sokaságra nézve ennyire elviselhetetlen az ő elnyomatása, akkor miért tűri és miért nem törekszik arra, hogy mostoha sorsát elviselhetővé tegye. Erre is meg van a felelet. Az emberek sohasem jószántukból tűrték a nyomort, han^m azért mert vaskezekkel kényszeritették rá. A fent leirt társadalmi ferdeségek után a polgári társadalom uralomra jutása tette a pontot és amint látjuk, hogy már akkor is, egészben véve ugyan azok a rendek és osztályok képezték a lakosságot, mint ma, amelyből a mai polgári társadalom összetevődött. Voltak főrendek, fejedelmek, királyok, katonák, várak — ma vannak részvényesek, igazgatók, bankárok vagy pénzfejedelmek, elnökök és diktátorok. A múltban a rablott holmit a várakba, ma pedig a bankokban helyezik el. A múltban a földbirtokosság volt az uralkodó elem, még pedig azért, mert az akkori társadalom gazdaságának legfőbb forrása a mezőgazdasági termék volt. A mai uralkodó elem az ipari tulajdonosság, mivel a társadalom legfőbb jövedelmi forrása az ipar. A középkor, vagy a feudális rendszer végét és a történelem uj korszakát a reformáció éveihez szoktuk kapcsolni. És ez mennyire helyes, közvetlenül a reformáció két évszázada alatt lassan és szinte észrevétlenül olyan átalakulás ment végbe a társadalom kebelében, melyet később, 1789-ben a francia forradalom tulajdonképpen nem megteremt hanem csak proklamál. Ennek megtörténte és az uj uralkodó, a burzsoázia, melynek kezében jogi és gazdasági hatalom ösz- pontosult, a nemesség teljesen a jelentéktelenségbe sülyedt le, ami révén kényszerült, mivel főn akarta magát tartani, az összes rendi elveihez hűtlenné válni. Ezen nagy általakulás- nek megfelelőleg, már akkor egy a pénzért és javakért való olyan mohó telhetetlen dulakodás fejlődött ki, amely föláldozott minden erkölcsi eszmét, minden rendi előítéletet és beszegődött a burzsoázia hadseregébe. Amig az ő uralmi rendszerében saját vagyonát, hatalmát védte és terjesztette, addig most a burzsáziának lett a cselédje. A mai társadalmi fer- deségeket ugyanazon okok idézik elő, csak más formában. A jelenben éppen úgy, mint a múltban, valamennyi nemzet bármilyen legyen a politikai kormányzati rendszere, két csoportból áll. Az egyik csoport számra nézve csekély, a másik csoport felöleli a nép nagy többségét. Az egyik osztály a főrendek, földbirtokosok, bankárok, ipari tulajdonosok, a másik osztály a parasztok, cselédek, ipari munkások. Lehetetlenség volna ismétlés nélkül a tőkés társadalom vagy burzsoázia jellemét, erkölcsét, tulajdonságait ismerteteni, hiszen ugyan az, ami a feudális rendszeré volt, legföljebb forma kü- lömbségről lehetne szó. Háború több területért, nyersanyag és piac és olcsó munkaerőért. “A munkásság azon szikla amelyen a jövő társadalma épül” Két évszázadig harcolt a buzsoázia a dolgozók igénybevételével, mig a feudális rendszer felett győzelmet aratott. A jövőnek a megalapozása a bérmunkások hivatása, a hivatását csak harccal, kitartó és kemény harccal és ipari szervezkedéssel tudja betölteni. Ha “megérte a dolgozóknak” a burzsoáziáért vérezni több századon keresztül, mennyire jobban éri meg a dolgozóknak az áldozatot amit a bérrendszer megszüntetése és az ipari demokrácia megvalósítása megkövetel. Egy rendszer melyben a háború és az emberfeletti uralom ismeretlen lesz. A HÁBORÚBAN SEMMI SEM KÖLTSÉGES A Szövetségesek főhadiszállásáról jelentik, hogy a németek amikor azt látták, hogy Nápolyi nem tarthatják tovább, 30 hajójukat, mely a kikötőben tartózkodott önmaguk felrobbantották. így torlaszolták el a kikötőt az ellenség használata elől.
