Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-02-27 / 1256. szám
ö oicai BÉRMUNKÁS 1943. február 27. ban, amely elég erős arra, hogy a jogait megvédje, kétszer is meggondolnák, hogy a nagytőke kedvéért kiprovokáljanak-e a mai időkben olyan ipari harcot, amilyet az amerikai történelem eddig még nem ismert. MEGKAPTÁK-E AZ ÜZENETET? Miután a magyar lapokban nem olvassuk azt, hogy megkapták a volt cimborái Perényi Zsigmond üznetetét, kénytelenek vagyunk ezúton megkérdezni Daragó-Himler urakat, hogy mi van a Magyarok Világ Szövetsége elnökének Perényi bárónak az amerikai magyarsághoz küldött üzenetével, miért nem közlik le, miért nem tiltakoznak ellene, vagy talán csendesen eleget tesznek a fel- szóllitásnak ? Mielőtt az üzenet lényegét ismertetnénk, be kell mutatni az üznet küldőt. Perényi báró a Magyarok Világszövetségének az elnöke a magyar főrendiház alelnöke. A Világszövetségben társelnökei Daragó, Dezső, Eördögh és Ujlaky urak. Mikor ezt a társelnökséget emlegettük ,akkor Daragó ur azt irta, hogy az elnöktársa náciellenes, ki ma már biztos nem elnöke a Világszövetségnek, valószínű koncentrációs táborban van, ha ugyan egyáltalán még él. Amint méltóztatik látni, illetve az üzenetből hallani, még mindig ő az elnök, sőt annyira aktiv, hogy még üznetetet is küld az amerikai magyaroknak, amelyben egész egyszerűen árulásra szólítja fel az amerikai polgárokat mikor azt kívánja, hogy “semlegesítsétek a propagandát, melyet ellenségeink folytatnak ellenünk. Támogassatok háborúnk megnyerésében.” Kik horthyország ellenségei? Azok az országok, amelyeknek a Horthy kormány háborút üzent, Amerika, Anglia, a Szovjet és a szövetségesei. Ezek ellen kér a báró elnöktárs ellenpropagandát, amelyet több-kevesebb nyíltsággal a társelnökök és kapcsolt részeik gyakorolnak is de, hogy a főelnök ur arra szólít fel bennünket, hogy segítsük megnyerni Horthy és szövetségegseinek a háborúját, Amerika és a szövetségesei ellen — a legnagyobb szemtelenség, amelynél csak az Amerikai Magyar Szövetség és lapjainak a cinizmusa nagyobb, amikor hetenként adják le az ország iránti loyalistásukról a nyilatkozataikat, de ugyanakkor szó- nélkül tűrik el, hogy Horthyék propaganda szerve árulásra szólítsa fel Amerika magyar származású polgárait. Erre csak egy válasz lehet: a Magyar Szövetség és lapjaiban van még betyár becsület, nem tagadják meg a szülőanyjukkal a Világszövetséggel és társelnökeikkel Perényi báróval a szolidaritást. A JEZSUITA van minden elképzelhető bűnnel, a gyilkosságoktól a közönséges hamisításig. ■ Nem tudom, hogy a bridge- porti papszakácsnék újságjának a tucatnyi pap szerkesztője között mennyi a jezsuita, de az bizonyos, hogy a lap szelleme, írásmódja tökéletesen tükrözi vissza azt, amit jezsuitának nevezünk. Leszámítva a templomi hirdetéseket, minden egyes sor ami a lapban megjelenik tudatos ferdítés. Olyan módon való megírása a tényeknek, amelyet tetszés szerint lehet magyarázni, ha esetleg baj lehet. A heti eseményeket az oroszok nagy győzelmeivel kezdi. Ma már nem lehet letagadni, el kell ismerni, de azért becsusz- tatják az aggodolmaikat a következő sorokba: “Minden azon áll, vagy dől el, hogy lesz-e egy pont ahol a németek ismét megvethetik a lábukat. Az nem fontos, hogy hol, de az végtelen fontos, hogy valahol megálljának ...” Hogy kinek olyan “végtelen fontos” azt nem írják meg. Mi azonban tudjuk, hogy nemcsak Hitlernek, de Horthyéknak és az itteni csatlósainak is ilyen “végtelen fontos” a nácik megállása. De ezt nem Írják, mert nem merik megírni, de a vágyálmaikat ravaszan mégis bevallják. A vezércikkben a nácizmus és a hitlerizmus közötti különbséget taglalják. Ez egy uj dolog. Eddig mindenki úgy tudta, hogy a nácizmus “filozófiáját” Hitler irta meg, a papok persze másként tudják, csak azért, hogy megállapíthassák azt, — és itt jön be ismét a jezsuitizmus — hogy Amerikában is van, sőt az amerikai magyarok között is vannak hívei a fenti elméleteknek. Nem kérem, nem az ő szerkesztőségükben, nem a társzerkesztő Rév. Papp, aki csak pár hete fejtette ki a faji elméletét vagy Sze- gedy, sőt nem is az Amerikai Magyar Szövetség, hanem mi és mindazok a baloldaliak, akik harcolnak a nácizmus minden megnyilvánulása ellen. Aki támadja a kétszínű Szövetséget, aki gyűlöli a horthyizmust, az kérem hitlerista, igen kérem “aki a Szövetséget támadja, vagy üldöz olyan férfiakat akik rossz szándék nélkül elkövetett botlását helyre igazítsa (értsd Horthy, Eckhardt) az ilyennek a társadalomból való kiküszöbölni akarása egy cseppet sem vall becsületes jóakaratra. Más szóval ez nem egyéb mint hitlerizmus.” Loyola Ignác a jeuzsuitiz- mus alapitója és védszentje dörzsölheti a kezeit ott fenn a “mennyek országában” a tanítása nem volt hiábavaló, a Bridgeporton élő és lapot szerkesztő katholikus és protestáns jezsuiták jó tanítványnak bizonyultak. Jelképezi a ravaszságot, a tények kiforgatását és az ő jelszavuk volt, hogy a “cél szentesíti az eszközt”. Ami náluk nem puszta jelszó volt, azt igazolja a történetük, amely tele Olvasás után, adja la púnkat más magyar kezébe! Dogma vagy józan ész? Néhány héttel ezelőtt a “Bérmunkás” olvasása közben egy meglepetésben volt részem. Ugyanis nem voltam egészen tisztában azzal, hogy tényleg a Bérmunkást olvasom, vagy pedig a magyar Heartstök vagy McCormikék alapnélküli kárörvendő és közvéleményt megtévesztő cikkét olvasom-e? Ha jól vissza tudok még emlékezni — hát ez volt a cim: “Ellenzéki vélemény” (?). Amint olvasni kezdtem ez ellenvélemény tr, hát arra a meggyőződésre jutottam, hogy egy munkástárs meghasonlott önmagával, de ami még sokkal feltűnőbb, hogy a fejlődés előre haladó kerekét próbálja visszafelé irányítani. Amit én szeretnék tenni — néhány órát azzal a munkástárssal eltölteni, aki azt gondolja, de nem csak, hogy gondolja, hanem le is írja, hogy azok, akik 30 éven keresztül az IWW magyar mozgalmának szellemi irányitói voltak, most meghasonlot- tak önmagukkal. Maga a munkásmozgalom a munkásosztály fejlődésének folyamata, amikor felismeri a társadalomban levő osztályellentéteket és az osztályharc alapján szervezettsége révén igyekszik az osztályvonalat megszüntetni olyformán, hogy magát a gazdasági különbözeiét szünteti meg. Hogy van e jó kapitalista rendszer vagy rossz, azt a Bérmunkás Írógárdája úgy határozta meg, úgy a múltban, mint a jelenben, hogy “a munkásosztálynak mint egy osztály szervezkedni kell és folytatni az osztályharcot mindaddig, amig a bérrendszert meg nem szünteti.” Hogy azután vannak országok, ahol törvények biztosítják a munkások szervezkedési jogát azon osztályokkal szemben ahol a fő cél elsősorban a munkásosztály középkori barbár rabszolgaságba való taszítása. Ezeket a körülményeket nem szabad figyelmen kívül líagyni az eszközök megállapításánál. Magam részéről meg' mindazon munkástársak részéről, akik felismerték, hogy a fasizmus vagy nácizmus teljes letörése hozhatja meg a munkások részére azt a lehetőséget, hogy a mai kapitalista rendszer keretein belül a munkásosztály felépíthesse szervezeteit, hogy célkitűzését megvalósíthassa, ma is vallom a fentieket. Hazug állítás az, hogy magában a kapitalista társadalmi rendszerben nincsen semmi különbség a politikai adminisztráció között. Sőt tovább menve magában az iparok szinterén, ahol minden nap foglalkoztatva vagyunk, ott is van nagyon spk különbség emberséges foreman, vagy superintendent között, "vagy pedig a reakció járszalagján vezetett embertelen hajcsár között. (Vájjon az ellenzék melyik fajtához tartozik?) Ha szóról szóra akarnám idézni azokat a dolgokat, amit ezen munkástárs felsorol, akkor természetesen úgy érezném magam, hogy “Hearst lapokból” idézek. Nyíltan merem állítani, hogy a Bérmunkás írógárdája és olvasói nemcsak azóta ismerték fel és folytatnak harcot a fasizmus ellen, amióta a háború megkezdődött, hanem azóta amióta a fasizmus legelőször napfényre került. Ez az első jelenet pedig Magyarországban ment végbe, de még akkor csak fehér terror néven nevezték. Ha valaki tényleg megakarna erről győződni, akkor csak vegye elő a Bérmunkás régebbi számait és megfog arról győződni mi nem utánozzuk szajkó módra az “elvtársakat”, akik éppen úgy mint az “ellenzéki vélemény” írója a reakcióval egy kürtöt fújt mind addig amig Hitler nem támadta meg a Szovjet Uniót. Mi büszkén és nyíltan állíthatjuk önmagunkról, hogy az első perctől kezdve felismertük a fasizmus veszélyét a munkásosztály szempontjából. Nyíltan meg is irtuk, hogy ez a háború a magánkapitalizmus további létezésének kérdéséért folyik a fasizmus alapján létesített nemzeti kapitalizmus ellen. Ha mostan a dolgokat észszerűen próbáljuk következtetni akkor megállapíthatjuk azt is, hogy itten Amerikában is maga a nagytőke ellene volt a jelenlegi háborúnak. Ellene volt elsősorban azért, mert az utóbbi 10 év alatt hozott reformok sok esetben megrendszabályozták magát a kapitalizmust, amit sokan úgy tüntettek fel a reakció részéről, hogy ez a jelenlegi adminisztráció a szocializmus csődjébe viszi az országot. Mi akkor is megírtuk a tényleges valóságot, hogy mindazon reformok csak a kapitalista rendszernek ideig-óráig való megmentésére szolgálnak. Az ipari mágnások szolgálatában álló reakciósok ma is ellenzik a háborút és úgy vélekednek, hogy ebben az országban a legnagyobb bajok okozója a Wagner-féle munkástörvény. A másik nagy aggodalma az amerikai nagytőkének az, hogy ők tudják hogyan keletkezett a háború, de, hogy hogyan fog végződni azt nem tudják és ettől való félelmükben ellenzik a jelenlegi háborút. Szégyen volna úgy a Bérmunkás írógárdájára, éppen úgy az olvasóira is, ha ugyan azt a nótát fújnák, amit a nagytőke reakciós lapjai és annak jól megfizetett reakciós politikusai, akik minden legkisebb munkásvédelmi törvényt igyekeznek elgáncsolni. Elhiszi munkástárs, hogy a volt orosz cár is ellenezte volna a múlt háborút, — ha tudta volna a következményeit — és ez a fajta vélemény tartja az amerikai nagytőkét és azok szekerét toló reakciós politikusokat. Munkástárs, önt a fentiek ne fölemlítsék meg. Hogy az orosz hadsereg ma a legnagyobb áldozatokat hozza a fasizmus tényleges leverésére. Minden munkásérzel- mü embernek levett kalappal és könnyes szemekkel kell hódolni azok előtt az orosz proletár hősök előtt, akik az emberiség legszentebb vívmányáért a világszabadságért küzdenek a harcmezőn. Tegyük félre az elavult dogmákat, ne vegyük készpénznek a Hearsték véleményét. Rövidesen jön az idő, amikor minden bá-
